Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-07 / 28. szám
1934. április 7, »KOMAROMI LAPOK* 9. oldal. A GYERMEKEKNEK. ßucsuzäs a hóembertől. Szép hóember, jó napot! Tudod-e, hogy Hosszabbodnak a napok? Téli világ embere, Érzed-e, hogy Több már a Nap ereje? Fejed búbján a kalap Biz én mondom — Egy-kettőre lángra kap! Hátad, hasad, két karod Megmenteni Már hiába akarod! Elbánik a Nap veled S arra ébredsz. Hogy elolvad a fejed! Egy-két nap még s elterülsz, Semmivé válsz S mély álomba szenderülsz! Felhő, madár kinevet... Yirágliintőn Elindul a kikelet. A szemtelen léggömb. Ideje már, hogy elmondjam nektek a szemtelen léggömb históriáját. A léggömböt egy kisfiú kapta az Otkrajeáros Áruházban. A léggömb piros volt s már erre is nagyon büszke hasán nagybetűs felírást viselt: Otkrajeáros Áruház! Műiden darab öl krajcár! A léggömb madzag végével a kisfiú ujjába kapaszkodott és előkelőén kivonult az áruházból. Odakint a téren — alighogy körülnézett a nyüzsgő sokaság s a robogó villamosok és autók között egy hunról szellő nekirontott, lehúzta a kisfiú kezéről és elindult vele. A kisfiú mamája uláíiakapott de már későn. A léggömb nagybüszkén Megette magát felfelé a levegőben. Egy rakott teherautóra le is szólt hetykeségében: Gyere utánam, ha tudsz! A teherautó visszamorgott: Szamár, nem látod, hogy rakva vagyok szénnel? Levegővel töltve, elhiszem, könnyen fickándozol. Ám a szemtelen léggömb ezt a sértést már nem is hallotta; elhagyta az áruház első emeletét. majd a másodikat s egy szökkenéssel a negyediket is. A kisfiú először pityeregni kezdeti, majd mikor látta, hogy milyen szépen száll a léggömb s mennyi ember bámulja. -— sokan rá is mutattak: ez a kisfiú engedte el! elnevette magát. Nagyon sokan nézték. Előbb csak az áruház előtt forgatták a nyakukat az emberek, majd végig a téren, még a túlsó oldalon is s mikor a léggömb kezdett eltűnni, az emberek kiáltottak az úttestre - a villamosokból is sokan kihajoltak s forgatták a nyakukat utána és ujjongva mutogat•ták: ni! Ott megy! Amott! Na! Na! Na! most ott... ott!... s hadonásztak a karjukkal és ügynökök az aktatáskájukkal s más lőtő-futó emberek mind, nők és férfiak, még katonák is. Mert az emberek mind szeretnek játszani és az ueeán bámészkodni, csak tagadják, azt hiszik, hogy az nem való. Egy suszterinas éljent rikkantott és sokan azt kiabálták: — Szerencsés utat! A léggömb pedig igen gőgösen szállott egyre feljebb s azt hitte, hogy az emberek őt ünnepük’. pedig csak örültek, hogy nevethetnek, kiabálhatnak és szólhatnak egymáshoz valamiért. A léggömb szállt, szállt a nagy ujjongások közepette már nem is látszott, már a legmagasabb torony is fogpiszkálóvá váll alatta. .ló ideje ugrált máj- egyik szél háláról a másikra egyre feljebb, egyre magasabbra — _s hasán büszkén villogtatta a felírást: > Ölkrajcáros Y ruház! Minden darab öt krajcár! Odafent a felmérhetetlen magasságban szembejött vele az első bolygócsillag s a szemtelen léggömb rákiáltott: Szervusz, komám! Itt vagyok! Megérkeztem! A bolygó csillag nem is válaszolt, észre sem vette, csak i-ohant tovább a maga utján. A szemtelen léggömb még méltóságteljesebb pofát vágott és szállott tovább, még feljebb, feljebb. Erre már egyre sűrűbben jártak-keltek a csillagok s ő mituleniknek odafitoktatta, hogy minden darab öt krajcár, de nem is hederitettek rá. Tyű. méregbe gurult a léggömb. Hé. öcsém. kiáltotta oda a teliholdnak a Föld követe vagyok! Együtt fogunkdolgozni! Szervusz! Ám a hold éppen Amerikát világította s nem válaszolt. — Hé. gyerekek! ordított a szemtelen léggömb'. ahogy csak bírta. — Ide figyeljetek rám, én is olyan csillag vagyok, mint ti! Ám a Szaturnusz, a Merkur, a Mars, a Neplun, a Vénusz és más égitestek észre sem vették a szemtelen léggömböt, méltóságteljesen vonultak örökkévaló pályájukon. — Ostoba banda. — dühöngött a szemtelen léggömb — neveletlen pimaszok! Majd adok én nektek! — cs egyenesen a Naphoz fordult. — Hallja, kolléga ur, miféle fogadtatás ez? Mit gondolnak, kivel van dolguk? A nap mosolygott és tovább ment. A léggömb már tajtékzott dühében. Eg\-enesen a Tejut legközepébe rontott: — Mindenki álljon meg! — kiáltotta. —Mindenki álljon meg és figyeljen rám! A Tejut legpirinkóbb csillaga hallotta csak meg a hangját és méltatta válaszra, de csak azért, hogy ennyit mondjon neki: — Taknyos! Eredj innen! A léggömb vak dühében nekirontott a csillagnak és kipukkant. Elsötétült előtte minden és zuhant, zuhant lefelé. Virágos réten, vadrózsáimkor aljába esett és elterült. Gyermekek jártak arra, virágot szedtek és rátaláltak. Az egyik kisleány megpiszkálta egy pálcikával: Valami szeméi, mondta s rózsát szakított, a hajába tűzte és vidáman, énekelve továbbmentek. A kopasz fiú. Egyszer voll, mesze volt. a fekete tengeren is túl volt egy öregembernek három fia. A legkisebbik egészen kopasz volt, nem nőtt annak a kobakján egy fia hajszál sem. S ezért néha még a testvérei is esúfolódtak vele. Addig-addig ment ez így, míg a kopasz fiú megunta a dolgot, nyakába kapta a tarisznyáját és elindult az orra után. Addig ment mendegélt, amíg egy nagy erdőbe ért. Ott aztán egyszeresük eléje toppant egy bozontos medve. — Hová mégy, kopasz fiú? — Látod. Megyek amerre a szemem visz. Aztán miért mégy? —- Mert nem sziveinek otthon. —■ Engem sem sziveinek, megyek én is veled. Aztán miért nem sziveinek? Ezek a lusta pásztorok beterelik minden jószágukat az erdőbe és lefeküsznek aludni. A jószágra meg nem vigyáz senki, úgy elbitangol, hogy sehogyan se bírják összeterelni. Akkor azt mondják, hogy a medve ette meg. Nincs nekem itt már egv mákszemnyi becsületem se, hadd menjek én is veled. Ketten mentek tovább. Kiértek az erdőből, odaérlek egy nagy tó partjára, amellé aztán leli eve i-edtek. Alighogy lehunynák a szemüket, a vízből kibújik egy kis fekete ördög-fiók. Kopasz fiú, hogy kerülsz le ide? Otthon nem sziveitek, elmentem világgá. — Lám-Jám, engem sem sziveinek az emberek. Idejön az a sok gyerek, mind a vízbe ugrál, liancuroznak, sivalkodnak, játszanak. Ha valamelyik megcsusszan az iszapban és megfullad, az emberek azt mondják, hogy az ördög fia elsüllyesztette őkel. Nem is maradok itt. megyek én is veled. így aztán hárman mentek tovább. Addig mentek, migcsak megint egy erdőbe értek. Ott aztán azt találták ki. hogy hárman nekiállnak. építenek egy házat. Felépült a ház. olyan takaros lett. hogy öröm volt nézni! Nem messze a háztól tavat is találtak. De jó volna, ha víz helyett teli volna sörrel l Maláta kéne, szólt a kopasz fiú. — Abból készül a sör. Kapták magukat, kimentek az erdőből és leüllek az országul szélén. A kopasz fiú elővette citeráját és olyan gyönyörűséges nótát vert ki rajta, hogy a madarak is abbahagyták a dalolást. Hát amint ott eiterázik. egyszerre csak fuvarosszekerek nyikorognak az országidon, megrakva malátával roskadásig. A kopasz fiú odapislantott egy hamisat a medve, meg az ördög fia felé és verte a citerát tovább gyönyörűségesen. Hát csak citálja szemét-száját minden fuvaros, csak a nótát hallgatja valahány. Észre se veszik, hogy a medve, meg az ördög fia lelopja az egész rakományt a szekerekről. Az egészet beleboritolták a tóba. — A maláta már megvolna, most csak komló kéne, hogy sörünk legyen! Megint csak kimentek az országúira. A kopasz fiú előveszi a citeráját. hogy a fuvarosokban megállt a szusz, úgy gyönyörködtek a citeraszóban. A medve, meg az ördög fia lelopta a szekerekről a komlót. — Most már maláta is van. komló is került, hát a tavat ki fogja felkeverni? Az ördög fia elvállalta. Beugrót! a tóba, térült-fordult benne, úgy felkeverte, hogy jobban se kellett. A sör erjedni kezdett. A kopasz fiú vakarta a füle tövét: — De már most ezt a tavat őrizni kell ám! No majd felváltva őrizzük! Első este az ördög fia maradt ott őrnek. A hold fényénél egvszercsak mit nem lát? Látja ám, hogy egy könyökömnyi ember lopakodik feléje. A hosszú fehér szakálla csak úgy úszik utána. Alig ér a tóhoz, nekihasal és inni kezdi a sört. Felforr az ördög fiában a méreg: — Elég lesz már, hé! A könyökömnyi ember feltápászkodott, nekiment az ördög fiának és úgy eldöngette, hogy hanyatt-homlok futott hazáig. Másnap este a medvén volt a sor. De a medvét is alaposan elverte az apró ember. Harmadik estén a kopasz fiú állott őrt. Unalmában előkapta a citeráját és szépen muzsikált. Jön a könyökömnyi ember, a fehér szakálla úszik utána. — Ki főzte ezt a sört?- Mi főztük, öregapám! Igyál belőle, ha jólesik! A könyökömnyi ember nem mondatta kétszer, nekihasalt a tónak és teleszívta magát. Meg töröl te a bajszát, meg a szakállát az öklével: Meglanitanál-e engem muzsikálni? Hát miért ne tapitanálak? Akkor taníts hát! A kopasz fiú elővett egy fahasábot, azt ékkel behasította. — Dugd csak ide be a kezedet, csak úgy tehet azt megtanulni! A könyökömnyi ember bedugta a kezét. Akkor a kopasz fiú rávágott a hasábra, az ék kiugrott belőle, a gonosz kis öreg keze meg bennszorult. Visított, de hiába! A kopasz fiú egyszcfribe lenyisszantotta a fejét. A medve meg az ördög fia nem is akarta elhinni, hogy a kopasz fiú legyőzte a könyökömnyi embert. De amikor a levágott fejet látták, annyira megijedtek, hogy uruknak ismerték el a kopasz fiút. Most már aztán nem voll semmi haj a házban. A kopasz fiú nyugodtan élhetett két hűséges szolgájával. De mégse voll egészen nyugodt. Vágyott haza a szülői házba. Föl is kerekedett és hazament. — No, bátyáim, ki a legény? Ti, vagy én? Lám, én házat is szereztem, sört is szereztem egy jó tóra valót és két hűséges szolgát. Nosza, kerítselek szekeret, nézzetek meg mindent! A két bátyja csak összenézett, hitték is, meg nem is. De aztán mégis szekérre kaptak — és lám, igaz volt minden. A kopasz fiúnak ettől fogva nagy lelt a becsülete. Még ma is él, ha meg nem halt Pannika szeretne nagy lány lenni Minden kisleány nagy leány szerelne lenni. S' ezt éj) oly nehezen értik meg a felnőttek, mint ahogyan a gyerekek se értik meg azt a furcsaságot."hogy a nagyok meg inkább gyerekek szeretnének lenni. Újra gyerekek. Mert bizony a felnőttek sokszor gondolnak arra, hogy jó lenne kicsit lerakni a felnőttség sok gondjat-baját és visszamenni a gyermekkorba. A felnőttek azt szokták mendani, hogy csak a gyerekek boldogok igazán. Pannika természetesen nincs egy véleményen a felnőttekkel, őszerinte Julcsá a legboldogabb ember a világon, mert neki szabad a vízben pacskolni, a szappannal habozást játszani és a kefével cirógatni ia sok ruhafélét. Pannika titokban elhatározta, hogy ha felnő, ő is mosónő lesz. Nincs érdekesebb nap a házban, mint mikor este nagy halomba, a földre dobálják a sok mosnivaló fehérneműt. Pannikát mindig megszidták, amikor a földredobálta az ágyneműi. S most, íme, anyukája és Julcsa ugyanazzal a játékkal szórakozhatnak, ami neki tilos. Pedig milyen jó játék az! Összehordani egy sarokba az. összes fehérneműt! Hát még ami ezután következik! Mind, mind bele lehet eresztgetni a ruhákat a vízbe! Amikor Pannika a vánkosát egyszer, egyetlenegyszer beáztatta fürdőkádba,. szörnyen kikapott érte. Julcsa nem kap ki beáztatásért. És Julcsa másnap egész nap a vízben poeskolhat. Az se baj, ha véletlenül ki loccsan a víz a földre. Pannika fájó szívvel lefeküdt. De éjjel azt álmodta. hogy ő már nagy leány. Heggel kezébe kapta a nagy porolót és végigpüfölte vele a párnákat. Aztán bekötötte fejét pirospettyes kendővel és oclaállt a mosóteknő elé. És mosott, mosott, mosott. .Még most is mosna, ha fel nem ébred.
