Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-03-31 / 26. szám
8. oldal »KOMAROMI LAPOK« Nincs sportesemény a kettős ünnepen. A KFC edzőmeccset rendez A. és B. csapata között. —Saját tudósítónktól. — Komárom, — március 30. Az is régen, vagy talán még egyszer sem történt meg, hogy a húsvéti ünnepeken nem volt futballmérkőzés Komáromban. Rendszerint ilyenkor külföldi legtöbbször budapesti csapat vendégeskedett nálunk, s a sportközönség tömeges megjelenéssel hálálta meg az áldozatkész KFC rendezését. A legnagyobb sportbeli és anyagi sikert jelentette a húsvéti mérkőzés. 1934 husvétje azonban üres, eseménytelen. A távolálló csodálkozással, meglepetéssel és csendes belenyugvással veszi tudomásul, hogy vasárnap ét hétfő délután más szórakozás után kell néznie, esetleg szidja is a KFC-t, amiért kihasználatlanul hagyja az első áprilisi napot. Csak a benfentes tudja, hogy milyen előzmények miatt kell a csapatnak és a közönségnek is »pihennie« husvét kettős ünnepén. Röviden leírjuk a tényállást. A KFC a város, illetve a kisegyesületekkel kötött szerződésben biztosította, illetve biztosítania kellett husvét két napját a helybeli egyesületeknek, ezzel szemben pünkösdkor szabadon rendezhet mérkőzést. A KFC talán nem is nagyon sajnálta ezt az engedményt, mert a kerület — ragaszkodva régi bölcsességéhez — pont husvét vasárnapjára tűzött ki válogatott mérkőzést. Sejteni lehetett, hogy innen is visznek néhány játékost a válogatottba, így a csonka csapat idehaza komoly ellenféllel úgysem állhatott volna ki. A múlt hét végén azután nyilvánosságra került, hogy a válogatott mécsesét egy héttel későbbre halasztották — mi haszna azonban, ha a pálya úgy sem szabad. Annál nagyobb megrökönyödést keltett azután a KFC berkeiben a kisegyesületeknek azon bejelentése, hogy nincs szükségük husvétkor a KFC pályára, mert nem tudnak mérkőzést rendezni. (Ez előre látható volt!) A hétfőn, azaz március 26-án érkezett hír után a KFC vezetősége — ugyan kevés reménuyel — ellenfél után nézett, nehogy program nélkül maradjon a közönsége. Legel* sősorban pozsonyi csapatokat keresett fel, mert külföldi az idő rövidsége miatt már úgy sem jöhetett szóba. A már előre is reménytelen tárgyalás eredmény nélkül ért véget: a számbajöhető ellenfelek (mint a PTE, Vas, Admira) már lekötötték magukat. Végül is a vezetőség kénytelen volt beletörődni a helyzetbe s elhatározta — nem tehetett másként —, hogy husvétkor nem rendez nagyszabású mécsesét, hanem erős tréning keretében az A) és B) csapatát állítja szembe. A vasárnap délutáni tréningmeccs eseménye az lesz, hogy első ízben fog szerepelni a KFC színeiben Czirók III, aki most tért haza a katonaságtól — és hogy a II. osztály legstílusosabb csapata (KFC 11) áll szemben az első osztály bajnokjelöltjével. Ha már nagyobb eseményt nem kaphatunk, meg kell elégednünk ezzel is. A KFC nem így akarta, a körülmények viszont nem engedték máskép. Triál-mérkőzés a déli kerületben. Az április 8-iki válogatottra a déli kerület husvét hétfőn Érsekujvárott tartandó próbaedzéssel készül. A válogatott keret tagja a következők: Ványa, Csizmazia, Gallé (KFC), Honti Vincze (DSE), Balogh, Molnár (GSE), Holub, Guzik, Meliska, Putyera II. (SSK) és Martinovics (LTE) valamint az ÉSE teljes csapata. Prágában húsvéti körmérkőzést rendez a DFC a Bohemians, Viktoria Zsizskov és egy lengyel csapat részvételével. A többi csapat külföldi túrára ment. Budapesten osztrák—magyar húsvéti torna lesz a Ferencváros, Hungária, Rapid és az Ausztria között. A KFC—KFC 11. edzőmérkőzés előtt két kölyök csapat fog játszani. * A bajnokság állása a II. forduló után. 2. Érsekujvári SE 1. Komáromi FC 4. Galántai SE 3. Lévai TE 5. Párkányi TE 6. Sellyéi SK 7. Diószegi SE 8. Ipolysági FC 9 6 2 1 30:13 14 9621 31:14 14 9 4 2 3 19:23 10 9 4 14 25:18 9 9 3 1 5 15:20 7 9 3 15 18: í 8 7 9 115 19:34 7 9 2— 7 14:27 4 Tanítójelölt olcsó óradíjért hegedüórákat ad. Házhoz elmegy. Citne a kiadóhivatalban. 125 — Betörés. Vágsellyén Menczel Dezső bor-, sör- és szesznagykereskedőnél az együk éjszaka betörők jártak. A szomszédos udvar garázsának tetejéről a szeszraktár helyiségének tetejére jutottak. Pár tetőcserepet kiszedtek és az így támadt nyíláson át bejutottak a padlásra. A padláson a plafondon nyílást csináltak. Eszközeik nagyon kezdetlegesek voltak és 136-szor kellett átfúrni a plafondot, hogy akkora nyaláshoz jussanak, hogy azon egy ember beférjen. Amikor ezzel a nyílással nagy keservesen elkészültek, a pénzszekrényt fúrták meg s onnét 1200 Kc-t vittek el. A csendőrség erélyesen keresi a tetteseket. — Szélhámosság liften. Newyork több szállóját és penzióját egy ismeretlen ember nyugtalanítja, aki a lift amaz utasaira utazik, akik vezető nélkül igyekeznek a magasba. Ilyenkor ő maga is beugrik a liftbe, amelyet a második vagy harmadik emeletnél megállít, majd az utastól elkéri a poggyászát, a folyosóra ugrik, áldozatát bezárja a liftbe. A rendőrség még eddig nem tudott a mannára jutni. Áldozatai közt szerepel Rockefeller egyik hölgyrokona, akitől egy értékes ékszereket tartalmazó retikült vitt el. — A futball Afrika benszülöttei közt. A futball-játék Afrika benszülöttei között is terjed. Mindenféle csapatokba tömörülnek, amelyeknek nagyon hangzatos nevük van. így például az egyiket »A nagyon erősek« klubjának nevezik. Szabálytalanságot nem tűrnek. Sokszor a bíró leállítja a meccset, maga elé rendeli a vétkeseket s csak azután engedi meg a játék folytatását, ha rögtön a helyszínen igazságot osztott. — Amikor két jókedvű társaság megy haza a borpincékböl. Aminthogy igaz az a közmondás, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában, éppen olyan igaz, hogy két beborozott társaságnak kicsi a szőlőhegy. Muzslán a borpincéknél két társaság csapott nagy dáridót és amikor haza mentek, a két kompánia összeszólalkozott és ebből persze veszekedés lett. A dologban az az érdekes, hogy egy muzsikus cigány volt a társaságnak a legharciasabb eleme. Verekedés közben ugyanis Kosa János muzsikus cigány többször képen teremtette Hegedűs Imre földmívest. Nem tudni, mi okozta a cigány e szokatlan fölhevülését, talán a földmíves nem szokta vele elhúzatni a nótáját, vagy adós maradt a nóta árával? Ki tudja azt. No, de a cigány se sokáig sütkérezhetett bátor föllépésének napsugaras dicsőségében, mert a fölképeit Hegedűs segítségére sietett két barátja, Szilva István és Kakó Ferenc és a harcias cigányt leteperték és az árokba rántották, ahol aztán alaposan elhúzták szegény cigány nótáját, ugyan nem vonóval, hanem botokkal és lapáttal és hozzá még hangfogót se használtak és az alaposan helyben hagyott cigány ugyancsak ordított torkaszakadtából. A cigány most búsulva nyomja az ágyat. A verekedő társaság ellen megindították az eljárást. — A Giovinezza megszületése. 1909- ben a turini egyetem jogi fakultásának diákjai a Susanbrini-kávéházban a szerencsés vizsgaletétel ünneplése közben elhatározták, hogy az egyik közeli szőlőt meglátogatják. Oxilia költő — aki a világháborúban elesett rrögtön nekiült, hogy egy indulót megszövegezzen. Ez az az induló, amely ma a fasiszta Olaszország hivatalos indulója, bár annak szövege módosult, de a refrénje változatlan maradt. — Elpusztíthatatlan okmányok. Egy angol levéltáros eljárást talált fel elpusztíthatatlan okiratok gyártására. A nyomásnál igen vékeny aranylemezt helyeznek a gépbe papiros helyett. A nyomás platinából való masszából történik. Az aranynak 14—18 karátosnak kell lennie. — Légi posta, éposz a lépi posta hőseiről, kerül bemutatóra husvétvasárnap a magyarkomáromi mozgószinházban. Kisérő műsor: Olasz-magyar futballmeccs. Húsvéthétfőn Volt egyszer egy muzsikus (zenés vígjáték a legnépszerűbb tangómotivumokkal Szőke Szakáll, Verebes Ernő fölléptével) kerül színre. Kisérő műsor: „Ahol Newyork szórakozik és minden előadáson hangos magyar híradó. Az előadások 3/*4, 6 és Q-kor kezdődnek. — Borzalmas halált szenvedett Bánkeszin Bujdár Mária 2 éves kislány. A tűzhely körül settenkedett és játék közben magára rántotta a forró tejjel teli lábast. A forró tej ráömlött és annyira összeégette a szerencsétlen kislányt, hogy hamarosan belepusztult rettenetes szenvedéseibe. A szülők ellen megindult az eljárás. — Kitört rajta az őrültség. Borzalmas vérfürdőt rendezett Újbányán Gregór István földmunkás, akin hirtelen kitört az őrültségi roham és előkapta a konyhakést és feleségét életveszélyesen megkéselte. Majd a kápolnába rohant, ahol összetördelt mindent, majd aztán önmagába szúrta párszor a kést. A megőrült Gregort és feleségét a kórházba vitték. Az asszony életét aligha lehet megmenteni. — Ez aztán megéri a beléptidijat. Nem mindennapi előadásra készülnek az alsó- és a felsőnyárasdi műkedvnlők. Április 2-án és 8-án előadnak egymás után két színdarabot és pedig a Gyimesi vadvirágot és Azok az asszonyok cimü vígjátékot. Mivel mind a népszínmű, mind a vígjáték 3—3 felvonásu, összesen hat felvonást élveznek végig a hallgatók. Tekintettel, hogy a hat felvonásnak öt felvonásköze van, hát jó pár óráig fognak ott szórakozni a nyárasdiak. — A legszebb fül. A legutóbbi évek során hihetetlenül elszaporodtak a versenyek. A világ minden táján különféle rekordokat állítottak fel: megállapítotok, hogy ki a legszebb hát, vállak, lábszárak stb. tulajdonosa. Egy párizsi nagy újság megbízásából egy hölgy-klubban most arról döntötték, ki a legszebb fülek boldog tulajdonosnője. A zsűri egy festőből, egy zeneművészből, egy anatómusból és az elegáns társaság három laikus tagjából áll. Sok díj kerül kiosztásra, a legszebb fül a Párizsban ezidőszerint felhajszolható legszebb fülbevalót kapja. 1934. március 31. Közgazdaság X Igazgatósági és felügy. bizottsági ülés a Népbanknál. A Komáromi Önsegélyző Hitelszövewezet (Komáromi Népbank) igazgatósága és felügyelőbizottsága március 29-én Bartha János ny. pénzügyigazgaló, igazgatósági elnök vezetése mellett ülést tartott, melyen Fülöp Zsigmond igazgató ismertette az intézet 1933. évi zárszámadásait és mérlegét. Az igazgatóság a zárszámadásokat elfogadta és örömmel állapította meg, hogy az intézet az 1933. évben is tovább haladt a fejlődés utján, a szövetkezeti eszme barátai és a nagyközönség az elmúlt évben is örvendetes és fokozódó bizalmat tanúsítottak városunk e régi pénzintézete iránt, amit legjobban bizonyít az, hogy az intézetnél 1933. évben elhelyezett takarékbetétek az előző 1932. évi eredménnyel összehasonlítva, 385.071 koronával szaporodtak. Az igazgatóság a zárlati eredmény felett teljes megelégedését fejezte ki és Dosztdl Jakab, Goldschmid Vilmos, Berger F. Vilmos indítványára az igazgatóság az intézet igazgatójának és tiszlviselőinek sikeres munkálkodásukért elismerését nyilvánította. Az igazgatóság jelentésére vonatkozó indítványt elfogadták, mely után az igazgatóság az uj tagokat vette fel. A szövetkezet, mint ismeretes, múlt év december havában tartott közgyűlésén megváltoztatta alapszabályait és az évtársulati rendszer megszüntetésével áttért az üzletrészek jegyzésére. A szövetkezeti tagsági minőséget az üzletrész igazolja és a törzsbetétek egyszerű havi betétekké változtak át, amelyek havi vagy heti részletek befizetésével válnak rendes kamatozó betétekké. A szövetkezet tagjai az üzletrész-rendszert nagy megértéssel fogadták és még a múlt év végéig 261 tag jegyzett 684 üzletrészt. Az igazgatóság ezen az ülésen 115 tagot vett föl 128 drb üzletrésszel. A tagok belépése állandóan folyik. Majd a Központi Szövetkezet ellenőri jelentésével foglalkozott az együttes ülés, mely elhatározta, hogy az intézet évi rendes közgyűlését április havában tartja. — Emberevők voltak Anglia Őslakói. Egy angol tudós meglepő felfedezésre jutott: Anglia őslakói a római hódítás előtt, tehát mintegy 1900 évvel ezelőtt még emberevők voltak. A tudós ásatásai során Salmonsbury közelében harminc olyan emberi csontot talált, amelyeket valaha szétnyitottak, hogy a csontvelőt kiegyék belőlük. Más leletekből arra következtet az angol tudós, hogy az emberevés Anglia őslakóinál igen díszes szertartás között ment végbe, egyszerre legalább tíz embert fogyasztottak el és különösen finom csemegének tartották a női húst. — Dzsiudzsicu a francia iskolákban. Legközelebb kötelező tantárgyként vezetik be a francia iskolákban a dzsiudzsicut. Kanó japán sporttanár kijelentette, hogy a Franciaország bevezetésére kerülő rendszer alapján már negyvennégy millió ember van kiképezve. — A Dubarry Londonban. Alpár Gittának a Dubarry budapesti előadássorozata folyamán történt megbetegedése nem egyedülálló jelenség a darab történetében. A londoni előadás címszereplője, Ahles Annit idegösszeomlás érte, amely állapotában szállodaszobája balkonjából az uccára vetette magát. Azután Evans angol színésznő vette át a címszerepet. Nemsokára egy gépkocsibaleset miatt életét vesztette. Hilliárd, a Drury-Lane színház tagja, aki a címszerep harmadik alakítója, már a próbák alatt megbetegedett és meghalt.