Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-03-17 / 22. szám
1934, máteius 17. KOMAROMI LAPOK« 9. oldal A GYERMEKEKNEK. Burkus. Ifjúsági könyvek Göndörfürtű bundáskutya volt mind a kettő. Viz hófehér, Burkus fekete, csupán tenyérnyi fehér lt ékeskedett szügy én. Egyazon napon láttak napviláit a bagosi puszta ispánlakásában. Vitéz beváltotta a hozzáfűzött reményeket, délceg rutája, cseppentett hó szőre pár ját ritkította. Bezzeg urkus csúnyán becsapta gazdáját. Lába túlrövid lett. vár a tacskóé, feje otromba, szerencse, hogy sűrű Vndör bundája úgy ahogy, elfedte szépséghibáit. Vitéz hamarosan elkerült a pusztáról. Elvitte a adok gazdája. Megtetszett neki a szép fehér kutya, vitte magával városi otthonába. Jó pajtása lesz a gyermekeknek. mondotta felpakkolta a kényes állatot. Burkus végkéj) elkuvaszosodott. Napestig csavarod. hol itt. hol olt dobtak neki koncot, jobb hijján íc-g vadászni járt kölyöknyulra. mézei egérre, migymásra. Hálás volt minden jó szóért, símogalásért. tdat'úrla buksi fejét az emberek tenyere aiá. szeme kitéred I a gyönyörűségtől, határtalanul élvezett. Egyszer azután megváltozott az ő sox*sa is. Eladöott a birtok, régi gazdája terándult mégegyszer ulolára a pusziára. Burkus oil sündörgött az útrakészen dió gépkocsi körül. Egyet gondolt a gazda, felkapta a vinnyogó fekete zörpair'acsot, odaplántálta maga mellé a dagadó bőrülésre. így csöppent Burkus hirtelen városi villába. Amitor megérkezett, sehogysem találta helyét. Yégigszinatoli mindent, megismerkedett a kél hatalmas liázirzö farkaskutyával, ám azok rá sem hederítve, gőgösen nézlek cl a feje fölött. Esteliden toppant elébe Vitéz, piros nyaköyes, kikent-kiíent képű földije. Oh be jól esidt honi csahoiást hallani'. — Vitéz, — lelkendezed Burkus be nagy úr lelt belőled, bizonyosak rád sem ösmerek. Vitézt feszélyezte a jövevény paraszti külseje. Kérlek, húzta fel orrát. ne tegezz mások előtt, szobakutya lett belőlem, előkelő agarakkal barátkozom, jötl-mcnt kuvaszokkal szólja se állok, — Azzal olt hagyta Burkust, égnek álló büszke farkiucával váglatott odébb. Télidő következed, nem igen ládák egymást. Nappal láncon tartották Burkust. mert régi szokásához híven el csavargód. Kosztja sem volt híres, azt kapta csak, ami földije kényes gyomrának megártott. Egy este éhesen sündörgött a tornác elölt. Vitéz ízes sonkacsonttal somfordáit mellette. Add nekem. lihegte, sóvár szemmel mustrálva a pompás falatot. Vitéz vigyorgó foggal hasalt a koncra, ám Burkus nem hagyta magát. Hitvány zsúgorl. - borzolta szőrét nyulgerincet, sonkacsontot rejtegetsz éléstáradban, mégsem könyörülsz az éhesen. Megállj, elárultak, bezzeg elbánnak veled a farkasok. Vitéz meggondolta magát. Leroppinlod darabkát a csontból, odadobta földijének. — Nyomorult zsaroló, vakkantott s odébb állt. Nyár derekán szomorú sors érte Burkust. Éred a barack, suliancok lopóztak éjjel a roskadozó fák alá. Egyedül Burkus neszeit fel a zajra, éktelen csaholássat támadt a tolvajokra. Az egyik husángfát hajítod utána. Azóta nehezen vonszolta magát, belső sérülési kaphatott. — Agyon kell lőni szegény párái, határozod a ház ura. látva a kutya síuylődését. Burkus halkan nyöszörgőd, megnyalogatta a simogató kezel. Hálás volt utolsó lehelteiéig. Puskát hozatlak le. Gyere Burkus, - szólította gazdája, szabad térségre hívta a kutyát. Burkus engedelmeskedett, búsan ingatta farkát. Eldördült a lövés. Olt feküdt a -bozontos kis test. véresen a gyepen. Nem szenvedett többé. Bolond volt, barátom. mesélte utóbb Vitéz pajtásának, a híres agárnak komolyan vette kötelességet, holott enni sem kapott rendesen. Burkus már nem felelhetett. Bizonyára megvetően vgkkantott volna. Szegény Vitézek sohasem fogják megérteni a Burkusokat. meri nincs szívük. A hűséget pedig csak a szív érti meg. nagy választékban kaphatók a Spitzer-féle könyvesboltban Komárno-Komárom, Nádor-utca Egy félpár harisnya története. A félpár harisnya már harmadik napja lógott fürdőszoba fogasán. Olyan szomorúan lógott ott, mint ahogy ti szoktatok ide-oda lézengeni, ha a testvérké lek nincs odahaza. Merthogy a félpár harisnya is igen hozzászokott a párjához, akitől csak most nemrégen kelted megválnia Zsuzsika jóvoltából. A félpár harisnya ugyanis Zsuzsikáé volt. mégpedig a legjobbik, világos drapp-színű harisnyája, amit a láncórák szá mára ved anyuka, a lakkcipőhöz. Most azonban nem voll már táncóra és ígv anyuka hiába várta egy napig, kettőig, bizony háromig is. hogy Zsuzsika majdcsak észreveszi az árva harisnyát a fürdőszoba fogasán. Csak ott lógott az még harmadnap is és Valahányszor anyuka kinyitotta a íürdőszobaajtöt meglenged a harisnya és kérdőn előre hajolt, mintha azt mondta volna: hát velem mi lesz? Anyunak egy kicsit kényelmetlen volt ez a dolog és így. meri meg kell vallanom, gyengeszívű anyuka voll - harmadnap már nem bírta tovább. Érezt hogy nem fogja tudni bevárni, míg Zsuzsika észreveszi a harisnyát, amely egyre szemrehányóbban lógott a fogason. Azért hát egy délelőtt, amikor Zsuzsika isko Iában volt, munkához látott. Nem volt ám ez olyan egyszerű munka, mint gondoljátok, gyerekek. Hiszen, ha csak a szennyesládában, vagy a ruhásszekrény aljában, vagy mondjuk a gallérok és zsebkendők közi kelted volna keresni annak a harisnyának a párját Hiszen akkor már Zsuzsika is megtalálta volna! Hanem hát azt mondják, akinek a jő Isten hivatali ad ad annak észt is hozzá. Akit meg anyukának teremtett, annak már kezdettől fogva különös ötletei vannak. Ez a szóbanforgó anyuka is. ahelyett, hogy a harisnyák tájékán kutatott volna, menten az ágy mögé nézed. meg a fényképezőgépet vette el a helyéről, sőt, ha hiszitek, ha nem, még a pamlag sarkába is bepillantod a párna alá. Minden egyébről, azl hiszem, jobb lesz, ha nem beszélünk, annyi biztos, hogy a harisnya megkerült, anyu ki is mosta és éppen heakasztotta a kályha mellé száradni, amikor a postás becsöngctetl. Anyunak hamiskás mosoly futod végig az arcán, amikor az érkezeit leveleket megnézte. Aztán letelte az egészet az asztalra és nemsokkal később a harisnya gyorsan száradt a kályha melegén, elővette a stoppolófát, meg a pamutot és megstőppolta a harisnyát. Mire Zsuzsika hazajött, nyoma sem volt se harisnyának, se mosásnak, de még a stoppolásnak sem. Zsuzsika észre sem vette a félpár harisnya eltűnését. De hogy is vette volna észre, amikor egészen máson járt az esze. A cserkészbálon, amelynek a meg hívóját aznap délelőtt hozta a posta. Anyu, mondta Zsuzsika reménykedőn elmegyünk? Tudod, ez nem olyan felnőtt mulatság és nem is este van. csak délután és vasárnap lesz. ami kor úgy sincs lecke és én mindent megcsinálok már szombaton és a láncruha is megvan, nem kell seinm.il se venni és olyan jó lenne, anyukáin, megyünk? Ezt az egészet egy szuszra hadarta .1 Zsuzsika s alighanem valami beleagyezésfélél láthatott megvillanni anyu arcán, mert minden átmenet nélkül a nyakába ugród és összevissza csókolta, aztán trillázva kiszaladt a szobából. Hozd rendbe a holmidal. Zsuzsika! — szólod utána az édesanyja, amire csak egy csengő »Persze anyukám! voll a válasz, meri Zsuzsikának sürgősen megkelleti próbálnia, nem felejlelle-e még el a tánclépéseket. Ezt gyakrabban is meg kelleti próbálnia az elkövetkező két nap alatt s így igazán nem volt csoda, ha teljesen megfeledkezett az édesanyja naponta megismételi felszólításáról, hogy hozza rendbe a mulatságra szükséges holmiját. Vasárnap délután azonban. amikor anyu öltözködni küldte Zsuzsikát s maga is öltözködni kezdett, gyanús zaj hallatszott a leányszobából. Szekrényajtó nvill és csukódott, iehérnenuís szekrény lárult és zárult, fiókot húztak és toltak be, de mikor anyu teljesen elkészült az öltözködéssel és iKínyilod Zsuzsikához, egy könnyesszemű kislányt látott. háziruhában. Nem találom a drappharisnyámat, anyu. — fakadt ki Zsuzsika a kérdőpillantásra. Most mii csi— Keresd meg a világosat, — tanácsolta anya és leült egy székre. Innen nézte a reménytelen hajszát, amelyet Zsuzsika indított a harisnya után, fiókban, szekrényben, szekrény alatt, láda mögött. — Nincs. — rázta Zsuzsika vigasztalanul a fejét. — Most hogy menjek el, anyu? Nincs meg a harisnya, nem is tudom, hol tehet, mindenütt kerestem már. Anyu szemében elfojtod mosoly cikázik. A helyén is megnézted, kislányom? — kérdezi szelíden és megcsóválja a fejét, amikor Zsuzsika lemondó mozdulatát látja, amellyel újból a szekrény felé fordul. A következő pillanatban azonban szín-indián csatakiáltás hallatszik, Zsuzsika kezében lobog a kimosott. megstoppolt világos harisnya, és egy perc múlva, mikor Zsuzsika öltözködéshez fog, anyu újra a tükör elé állhat, hogy rendbeszedje az clkócolt haját. Negyedóra sem telik bele, Zsuzsika elkészült az öltözködéssel. Nagyon csinos a rózsaszín ruhában, megkönnyebbült, boldog mosoly ül az arcán és ahányszor eltáncol anyu előd, pajkosan, gyöngéden csillog a szeme. Mégis csak te vagy a legaranyosabb anyu, — mondják a meleg, barna szemek és anyu mit is tehetne egyebet, maga is elmosolyodik. na hangzott a nvugodt ■bel sírta Zsuzsika egv sötétbarna Yégy lel egy másikai* válasz. De anyu. azl nem 1 kétségbeesetten nem ve he harisnyát a rózsaszín ruhához. És különbem is. tette hozzá halkan egyik sem tiszta és azt hiszem, lyukasak i:s és most már nincs is időm stoppolni, most már indulni kellene, mit csináljak most. anyu? Az igazlátó selyemkaftárt Beszélik, hogy élt valamikor reges-régen, a szultán hatalmas birodalmában egy bölcs, öreg kádé ősz szakálla fehérebb volt, mint a hold ezüstje s hosszabb, mint a cédrusorsóra sodorílotl habos selyemfonál. Azt is mondják róla, hogy születésekor Majmuna tündér bölcsőjére borított egy szépséges kaftánt, amit ha igazhívő magára öltött, belelátod a szívekbe s nem volt előtte titok, hogy azokban mi lakk. Egv napon, a napok között ott ült arannyal szőtt, duzzadó vánkosán a bölcs öreg. elméjét a korán szent igéiben fürösztve. mikor a hatalmas szerecsen poroszló brlökdösölt ajtaján kél kalmárféle muzulmánt. Ruhájuk csupa rongy volt, nyilván a verekedés hevében szaggatták le egymásról. Arcukról patakban folyt a vér. hegyes körmeik nyomán. — Tündöklő orcájú bíró. — ha jolt földig a szolga, keresztbe téve mellén a kezeit eme hitvány ebek a város piacán marakodának egy jámbor öszvéren, mindenik magáénak váltván a szegény állatot. — Enyém az öszvér, óh kádi, — könyörgött az egyik leborulva a nagy úr előtt s úgy görgette szapora nyelve a szavakat, mint hullám a kavicsot. — Allah nyújtsa élted fonalát kétszerié hosszabbra, mind lengő szakállad leghosszabb szállal, gyarló szolgád, üffim kér téged, vedd panaszát legkegyesebb füleidbe: — A város felé igyekeztem, uram. nagyfülű teherhordómmal. -— fújta panaszát Üffim hogy eladjam Sirás bíbor rózsáiból párolt légii balosabb olajam. A nap heve elhágyasztotta törődött tagjaimat s lchc\eredek egy lombos fügebokor alá. Allah kegye álmot bocsátott fáradt pilláimra s azalatt a gonosz Hasszán elköté fejem mögül az állatot. Öli. bölcsek-bölcse, hogy a legízesebb fügét majszolja ajakad egykoron a szent I libafa árnyékában. üvöltött fel hirtelen a másik, levetvén -magát ő is a bíró elé ne higvj neki! Ez az ember, káprázatban szenved, a leggonoszabb dzsinn szól belőle, hogy megtévesszen léged. Hiszen én találtam rá a piacon, mikor tulajdon drága portékámat árulta ellopott öszvérem háláról. Csend! kiáltott mérgesen a kádi. Hozzátok elő az igazláló selyemkaflánomal. parancsok! s nem toll hete egy óhajíásnyi idő, már hozták is a skófiummat varrott, arannyal prémezell. tündér keze szőtte, ragyogó szövetet. Egyszeribe olyan tündöklő világosság támadt, mintha millió szövőinek lobogott volna körülöttük s ettől a nagy fényességtől-e, Allah tudja jobban olyan sápadt lett Hasszán orcája, mint hajnalban a csillag. Az ősz kádi pedig felölté magára a drágái utas kaftánt s mindjárt meglátá Hasszán hamis szívében a hazugságot, inig ÜlTim szívében ott virult az igazság fehér virága. Tiéd az öszvér, emberséges Üffim. - nyílt szólásra a bíró igazságot osztó ajaka — s hogy mi a tiéd Hasszán, azt megsúgja csupasz talpadnak Juszuf. Tapsolt szolgáinak s még a kapuig sem ért a hálálkodó Üffim. már cipelte is a másikat két vigyorgó képű. öles szerecsen. Az udvaron lefektették hasmánt a selymes j'űiy* Hasszánt s addig verték bús talpait egy vén pálmafánál, amíg véresebbek tellek szattyánpapucsánál.
