Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)

1934-02-24 / 16. szám

■*KOUat()Ml LAPOK«

1934 febinái 24.

au leghálásabb elismerését fejezte ki Szén d i PiU pénztárosnak az egy ház vagyona kezelése körül tanúsított lelkiismeretes, szakszerű, fáradhatatlanul odaadó, kiváló és a legnagyobb megbecsülésre érdemes munkálkodásáért.

Az 1931. évre szóló költségvetési javaslatot a presbitérium elfogadván, a szükségletet 118.968 K-ban. a fedezetet 81.311 K-ban és az ezt kiegészítő egyházi adót 34.654 K-ban irányozta elő. A költségvetést a presbitérium a közgyűléshez és jóváhagyás végett az egyházmegyéhez terjeszti föl.

C z i k e Zsigmond temétőbizottsági elnök előterjesztésére a presbitérium megállapította a temető pénztár 1931. évi költségvetéséi és határozatot hozott a ravatalozó használati díjaira nézve. A dijakat a következőképen

A második császárság Slaviskyje, aki valamikor óriási izgalmat kelteti, egy Jules Isaac Mires nevű portugál származású hatalmas arányú kalandor volt, akii a Rofschildok lettek tönkre. Mires talán a modern idők első igazi iparlovagja, széles vállú, bozontos sörcnyű, mutatós ember, úgv mint Staviskv, kel kézzel szórta a pénzt, mindent túlfizetetl. minden üzletben benne van , egy millió helyet! ölöl szór el és ha nem tud fizetni, vállat von. A nyugalmazott ezredesek és özvegyasszonyok pénze egyáltalán nem okoz gondol neki. Minden képzeletet meghaladóan rendetlen ember, de intuíciója nem mindennapi, jóformán a postakocsi korában városokat épít, alagutakat fúr, bálványa a szén, az acél és a gáz.

' 1809-ben Bordeauxban született, apja bolljában. Az öreg Mires órásmester volt, ékszerész és szerény kis uzsorás. Jules olvasni sem nagyon tud, az írásról fogalma sincs, csak kifutógyereknek lehet használni. Valahogy besodródik az adóhivatalba, 1833-ban ki akarja neveztetni magát,

állapították meg: gyermekeknél tizenkét éves korig 20 Ke, felnőttek egyszerű ravatalozásánál 40 Ke, díszes ravatalozásoknál 100 Ke.

Az egyházi közgyűlés megtartására nézve a lelkész-elnök javaslatot tett, amelyet a presbitérium elfogadott és az évi rendes közgyűlést március 4-éré, d. e. 11 órára, határozatképtelenség esetében pedig m á r c i u s 11- é r e, d. e. 11 ó r á r ? a Kollégium nagytermébe tűzték ki.

A főgondnok beterjesztette Nagy Ferenc vállalkozónak a temetőravatalozó építésére vonatkozó elszámolását és bemutatta G y a 1 ó k a y Miklós egyházmegyei főmérnök szakvéleményét. A presbitérium a szakvéleményt egyhangúan elfogadta és megbízta az elnökséget, hogy a vállalkozóval. a szakvélemény alapján a végleges elszámolást ejtse meg.

kinevelik, mert nem tud helyesén írni. Felpofozza a főnökét, kidobják. Mint tanácsadó és kijáró működik adózási kérdésekben, sok emberi becsap. feljelentik, kis bírsággal megússza. Sajnos, összevesz a társával, leüti, ezért már egy hetet kell ülnie. 1841 tavaszán egy fillér nélkül megérkezik Párizsba, mert Bordeauxban már tarthatatlanná váll a helyzete.

Egy mosónőnél kap szállást, akit később feleségül vesz. Évekig őgyéleg siker nélkül a tőzsde körül. Az egyik bátyja magához veszi, Jules bálából nyílt utcán megrohanja, leleperi és olyan súlyosan megsebesíti, hogy az ügy esküdtszék elé kerül. Kitör a negyvennyolcas forradalom. Végre elérkezett az ö ideje. Összeakad földijével, Polydore Millaud-dal, aki szintén szerencsét próbálni ment Párizsba, szintén küzködött és a szerencse végül rámosolygotl. Megtalálta igazi hivatását sok tapogatózás után, mint folytatásos ponyvaregény-kiadó. Mikor kitört a forradalom, politikai lapot akart alapítani, de Mires rábeszélte, hogy foglalkozzanak inkább a

tőzsdével. Ezer frankért megvesz egy bukófélben lévő lapot, a Journal des ehemins de fer-t, ami olyanféle lap volt, mint nyolcvan évvel később a Gazette du Franc, Hanau mama lapja. Kisembereknek adott pénzügyi tanácsokat. Az előfizetők szaporodtak, sokan rábízták a pénzüket is a két szerkesztőre. Dőlt hozzájuk a pénz, bárom újságot is alapítottak, az egyik bonaparlista volt, a másik Lamartine szócsöve, harmadik a Hugo-család rendelkezésére állt egészen a szocializmusig.

A két üzlettárs sugárzott. De Millaud mértéktartó és szerény maradt, Mires megrészegedett a sikertől és eszeveszett légvárakat kezdett építeni. Otthagyja az újságot és kiveszi közel négy milliót kitevő részét. Ezzel a hatalmas összeggel nagy vállalkozásokba vág.

Minden üzlete látszólag egészséges, józan, közérdekű. Mind összefügg új városrészek építésével, kikötők, pályaudvarok kitágításával, bányákkal. Némi rendszerrel talán halhatatlan leheled volna és ma szobra állna Párizsban. De barbár módra tudatlan volt.

Gázvilágítással látja cl Marseillet-t, meg akarja vásárolni a város kötvényeit és háromszoros áron továbbadni a részvényeseinek. Nyolcvan .milliót keresne ezen az üzleten. De az állam megsemmisíti a szerződést. Azért bű marad Marscille-hez, telkekkel is spekulál. Majd világraszóló üzletek következnek. 1857-ben a nyolcszázmilliós spanyol kölcsön, a pápai állam vasutprivilégluma. De sokan már torkig vannak a beteges spekuláció járvánnyal, amelyet ez az ember okozott. Mires nem hagyja magát és bár sokan tudják, hogy üzletei nem kifogástalanok, a császár inkább azokra hallgat, akik fedezik. 1860-ban Mires Párizs legjobban ünnepelt embere. Alphonse Daudet róla mintázza a Nábobot, a lányát egy igazi herceghez adja férjhez, mikor hintója elindul, az Opera bejáratánál a tömeg úgy ünnepli, mint egy fejedelmet.

Azonban gyanús csend keletkezik Mires körül még ebben a sikeres esz-Stavisky — száz évvel ezelőtt.

8., oldal.

k

ami állandóan ki tud elégíteni. Néhány háziasszony megpróbált takarékoskodni, azt akarták, hogy kevésbbé jó szappant nasználjak. De ez idővel meglátszott a fehérneműn.

Csak igazán jó, állandóan kiváló minőségű színszappan mossa a fehérneműt úgy, hogy nemcsak tisztává teszi, hanem amellett kíméli is. Az én mosószappanom tehát kizárólag a

SCHICHT-SZAPPAN

VÉDDEGY i

tendőben. Cégtársa, Solar otthagyja, vidékre vonul vissza. Minden kérdésre csak a vállát vonja és titokzatosmi mosolyog. Pontalba báró, Mires kijárója, aki megszerezte számára a spanyol kölcsönt és a vatikáni vasúti koncessziót, nem kapja meg a félmillió frankot, ami egyik üzletből kifolyólag járt neki. Ä báró, aki Mires valamennyi üzletéről tudott, csalásért feljelenti a pénzembert.

A dolgot szerették volna elkenni, mert több miniszter bele volt keverve az ügybe, de már nem lehetett. Kiderült, hogy Mires minden üzleti veszteségét a részvényeseivel fizettette meg. Mires szerencsétlenségére a londoni nagykövetségről visszakerült Persigny gróf lett a belügyminiszter.

kémlelt át a Korona-szálloda emeletes épületére, — elhiszem. Mérget is innék rá, ha ki akarnám oltani öreg életemet, de én csak annyit mondok, ha azon a napon, pontosan délben, amikor a Streliczky meghúzza a harangokat a barátok tornyában, nem lesz ilt a pénz, nem lesz előadás sem.

Szinetár Kázmér riadtan fordult az öreg cukroskofa felé.

Nem lesz előadás?

Ugv, ahogy mondtam. Ha nem lesz itt a pénz délben, nem lesz előadás este.

Szinetár Kázmér lefejtette szájapadlásáról a rémülettől odarögződöü ebédfügét, végigmérte a kofái és lovam ént.

Ili.

• Elkövetkezett a bemutató napja. Az egyébként enyhe lélekzetű kisvárosi hangulatot valóságos láz ragadta torkon. Fényesebben kelt fel a nap is, és úgy látszott, forgalmasabbak az uccák. A piacon Szinetár bemutatójáról folyt a szó, s a kis házak szobáiban a tükrök, varrógépek, a gyüszők és a tűk nagy munkában álltak.

Háromnegyed tizenkettőkor Rák Mari felhajtotta fejét a tenyeréről, erről az örök könyöklőről és akaratlan izgalommal kezdte figyelni a piactérre vezető utakat. Még tizenkét perc és meg kell jelennie a mai esi hősének és ki kell fizetnie a nem kevesebb, mint huszonhat pengő negyvenhat krajcárt kitevő adósságát. Ha nem fizeti ki, akkor ő tudja, hogy miként kell cselekednie.

A büntetés, amit Mári kigondolt, valóban különös, nehéz, szinte fantasztikus büntetés volt...

Pontosan akkor fordult hátra Rák Mári, amikor a szerzetesiemplom toronyórájának mutatói a tizenkettes számnál összetalálkoztak. Ebben a pillanatban lent, a templomhajó bejáratánál, Streliczky, a csizmás harangozó belekapaszkodott a nagyharang kötelébe, odafeni meglendült a kalapács, banunl búgta a harang és szerteszállotl dcletjelző. mély szava.

Csodálatos, a Rák Marihoz vezető piactéri utakon égy lélek sem közeledett és késett, egyre késeit Szinetár Kázmér, a poéta is. Már elharangozla Síréhoz ky a kenyeretszelő, delet hirdető három verset is, az utakon senki, az utak kihaltak voltak.

És amikor egy óra volt, s a nagy harang négy vékonyabb kongás után komoran szólalt meg egyszer, Rák Mári, amit még sohasem tett négy évtized alatt, még Karácsony napján sem, összecsukta a megszámlálhatatlan folttal tarkított paraplét, íovahessegette'- bőrlegyezőjével a dongókat és a melleket, összecsomagolta az árut, lecsukta a boltot és lakatonként kétszer fordította meg a kulcsot a kicsiny zárakban. Aztán balkarjára akasztotta a fi'irészeltlábú, kopott, öregpárnás sz.almaszéket, sóhajtott ggy nagy oil s a sóhaj nyomán szikár, konok kis alakja elindult a póklábhosszú Nagy-ucca irányában.

IV. '

Este nyolc órakor fényárban úszott a Koronaszálloda emeletrészének bejárata. Ami ritkaság: maga az igazgató fogadta az érkező közönséget, frakkban, a frakk alatt sok vihart látott ingelővel. Szorosan záruló, magas gallérja nem nagyon engedte előrehajlani a fejet, így aztán a fej egy vonalban hajladozóit a derékkal, ehhez kis mosoly, pár kedveskedő szó, s modora a lökéletes elegancia jegyében vált megnyerővé.

Ragyogó közönség haladt a szőnyegekkel beterített lépcsőkön felfelé a nagyterembe, ahol bársony függönyök takarták el a Valcsics asztalos által készített színpadot.

A karzaton már tapsolni kezdtek, különösen a sánta Bubek szabó és felesége csapdosta a tenyerét, hiszen nyolc óra már elmúlt. E tapsra szétnyílott a függöny, megjelent a lámpák előtt az igazgató, mély meghajlással köszöntötte a közönséget és egy perc türelmet kért. Mielőtt eltűnt volna a függönyök .mögött, jelentősen pillantott az első sorban üresen álló fotelre. Minden szem követte a tekintetét, megkezdődtek a találgatások, vájjon kire vár ez a hely?

Novacsek járásbírósági irodaigazgató tudni vélte, hogy maga a lábodi öreg méltóságos asszony foglalta le az első sor középső székét, Zsillé ügyvéd felesége azonban azt állította, hogy a taranyi méltóságos űr érkezik, bizonyára késik egy kissé, hiszen tizenegy kilométer az út Taranvlól idáig. Boba Vince ellenben azt állítotla, hogy Szinetár Kázmér meghívására maga a Nemzeti Színház igazgatója érkezik az előadásra. Tény az, hogy ezt a helyet napokkal ezelőtt megvásárolták, a színház söntésbeli pénztáránál, de hogy kinek a számára, arra a kis társulat pénztárosnője nem emlékezett. Végre,, negyedkilenckor, lihegve szaladt fel a lépcsőkön a kis Bubec Csana, aki a ruhatárban segédkezett, és susogva jelentette, hogy a várva-várt megérkezett. Egy idős hölgy, igen elegánsan.

No, ugy-e, mondtam, hogy a lábodi öreg méltóságos asszony? szólt diadalmasan Novacsek irodaigazgató úr és boldogan dörzsölte a kezét.

A teremben halálos csend volt. Sokan arra gondoltak, felkelnek majd és tapssal üdvözlik az idős méltóságos asszonyt. Maga a nyugalmazott alispán kissé oldalt fordította a foteljét és úgy figyelt a bejárat felé. Eltelt egy perc és a felvirágzott ajtószárnyak között megjelent egy hosszú fekete, törött selyemruha, a. szoknyája a padlót súrolta, a szoknya

alól lakkcipő ragyogott ki, a selyemruha felett pedig egv óriási gyűrött feketekalap formátlankodott. A kalap alól kissé riadtan, de egyébként elszántan nézett ki Ivét fekete szem, karvalykás orr púposodon elő és az orra alatt egy szigorú áll, amolyan hegyecske, mini egy felhajló fogas, amelyre apró tárgyakat lehetne akasztani. A termen moraj futott át, a nyugalmazott alispán úr azonnal felkelt és el akarta hagyni a termet.

Nem is csoda. A néző, aki ily sokáig váratott magára, Rák Mári volt, az idős cukroskofa. Biccentett kissé a fejével, sietve haladt a fotelok felé és összehúzva tekele szoknyáját, belibbent, helyet foglalt az üres fotelben.

A teremben nagy kavarodás támadt, a karzat hangosan nevetett. Hillária kisasszony, aki harminc éve cipelte árva málkaságát, felugrott és végigmérte a kofát, hangosan kijelentette, hogy ő ebben a társaságban, mint egykor ünnepelt színésznő, nem hajlandó a premiert végignézni. Ugyanígy nyilatkozott Párnay gyógyszerész úr is a kedves nővérével együtt, míg Róth körorvos úr tokáig veresedvc az izgalomtól, egyenesen Rák Mórival szállott perbe.

Horniét vette azt a bátorságot és azt a hivalgást, hogy egyenesen ide váltson jegyet?

Bőven telik abból, — mondotta Mári, - amivel a drámaszerző nekem tai’tozik. Huszonhat forint, negyvenhat krajcár, ha éppen tudni akarja nagyságos körorvos úr.

A leleplezés egy pillanat alatt szétfutott a leimen. A karzaton fuldokló kacagás vett erőt és Császár foltozó szabó úr, minden idők legnagyobb színházra jongója, sápadtan ordított le:

összeadjuk a pénzt, csak távozzék azonnal! Csak úgy megyek el, ha kifizetnek, — rikoltotta Mári és olyan izgalomba jött, hogy verni kezdte a fotel karfáját.

Ekkor a nyugalmazott alispán úr felállt, félrehívta a körorvos urat, a körorvos úr intett Pámay gyógyszerész úrnak s a következő percben három darab tízforintos vándorolt a Rák Mári könyőkigérő foké te kesztyűs kezébe. Rák Mári erre felkelt, meghajolt és így szólt:

Csókolom a kezeiket, idebent melegebb, ■ Makiul hűvösebb.

És perdült és a karzat mennyezetverő hahotája közben elhagyta a Korona-szálloda feldíszített nézőlerét.

öt perc múlva megkezdődött az előadás és Szinetár Kázmér drámáját éjjel háromnegyed egykor fejezte be a társulat, zuhogó tapsok orkánjában ,..