Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-07-01 / 52. szám
10 oldal. »KOMÁROMI LÁPOK« 1933 július 1 Fent és alant Ne légy irigy, kicsi kunyhó, Ama büszke palotára! Ama büszke palotának Nagy a fénye, nagy az árnya. Te pihensz az éjszakában; Ott világos minden ablak, Beteg ember, vagy halott van A háznál, hol így virrasztnak! Sas és fogoly. Sas: i Tested ég felé megy, lelked vált pokolnak; Mi dolog ez, földi, csak nem akasztanak? Fogoly: De biz’ azt cselekszik, jó uram, saskesely. Sas: S miért? Fogoly: Egy orosztannak sasszárnyát loptam el. Sas : Hah, vessz! A szárny enyém. Fogoly: Hát te oroszlán vagy? Sas: Nem, de éhes vagyok, s te kövér falat vagy. Mamát szeretnék. Az árvaházban óra utáni szünetet csengettek. Vidám kiáltozással tódultak ki a gyerekek az osztályból az iskolaudvarra s kis csoportokba verődve játszottak. Egyik csoport lalxlázott, mások fogócskát játszottak, golyózlak. versenyt futottak, mind. mind vidámak voltak. Csak egyetlen egy kis fiú nem csatlakozott senkihez, hanem leült az udvar sarkába s onnan nézte szótalanul a többiek vidámságál. Most odalépett hozzá egyik pajtása s 'hívta: — Gyere, Mátyás, te is! Mit gunynyasztol már napok óta a sarokban? A sápadt képed mingyárt pirosabbra válna, ha velünk együtt szaladgálnál. Na gyere! A Mátyásnak nevezett kisfia megrázta a fejéi és így szólt: — Nem mehetek. ■— Miért nem? — Mert gondolkozók! — Aztán min gondolkozol? De Mátyás már nem mondhatta meg. min gondolkozik, mert a kérdező kisfiút egy pajtása karonragadta s futólépésben magával cipelte. A sápadt kis Mátyás ott maradt a helyén és tovább gondolkozott. Még pedig azon. hogy de jó is volna olyan vidámnak lenni, mint a többiek. De hát hogy lehetne ő vidám, mikor reggeltől estig azon fáj a szive, hogy milyen nagyon árva gyerek ő. Igaz, a többi fiú is árva, hisz mindnyájan azért voltak itt az árvaházban, de Mátyás úgy érezte, egyik sem olyan igazi árva. mint ő. Mert a többinek mindnek azért mégis csak volt valakije; rokona. nagynénije, bácsikája, akihez vasárnap és a nagy szünetekben elmehettek s ahol szerető otthonra találtak. De neki nem volt hova mennie, mert neki nemcsak szülei, de sem testvére, sem semmi rokona ezen a nagy világon nem volt. A nagy háborúban, mikor annjó ember összevissza keveredett, menekült, akkor maradt el Mátyás a szüleitől, akkor találták őt egy elhagyott puszta házban, még mint pólyásbabát és elvitték a gyermekmenhelyrc, ahol Árva Mátyás névre keresztel lék, mert az igazi nevét nem tudta senki sem. Onnan került aztán később ide az árvaházba. Mikor látogatási napokon a tanulók Szobájából egyik-másik fiút nevén szólítva, kihívták a vendégszobába, Mátyásnak mindig nagyon elszorult a szive, mert még soha, de soha sem történt az, hogy neki mondták volna: Árva Mátyás, gyere a vendégszói);:: t, látogatód jött! Hói ; rsze, őt nem kereste senki. V csak imáit gyerek, És csak nézte, & GYERMEKEKNEK hogy jönnek vissza a fiuk kipirult, boldog arccal s hoznak magukkal játékot, cukrot, mindenféle ajándékot, amit a látogatók hoztak nekik. Egyszer egy kis pajtása, akit szintén Mátyásnak hívlak, boldogan mutatott neki egy szép mesekönyvet, amit ilyen látogatási napon kapott. A könyv első oldalára ez volt írva: »Matyinak, sok szeretettel, Emmy néni«. Árva Mátyás nézte a könyvet, elgondolkozott egy kicsit, aztán azt mondta a druszájának: — Te, hiszen ez nem is a te könyved! Ez nem neked szól!... Ide az van írva: »Matyikának...«, a te neved pedig Mátyás, mint az enyém. — Te bolond, — felelt nevetve a drusza, — hát annyit se tudsz, hogy Mátyás, az becézve: Matyika?! — Becézve?... Mi az?... És hogy lehet Mátyás Matyika? — mondta Árva Mátyás továbbra is csodálkozom — Ejnye, de értelmetlen vagy! Hát becézve!... kedveskedve!... Tudod, az úgy van, hogy mikor én szünetben hazamegyek Emmy nénihez, akkor ő egész ottlétem alatt kényeztet és Matyi kának hiv. Mert Mátyás, úgy csak felnőtteknek mondják, tudod. — De hiszen itt az árvaházban is Mátyásnak hívnak bennünket, — felelt Árva Mátyás és még mindig nem értette pajtása beszédét. — Na, persze, az iskolában! Ilát ott nem is kényeztetik a fiukat! De otthon, ott igen. Én emlékszem, mikor az édesanyám élt, ő is Matyikának hivott mindig. Meg úgy is mondta sokszor, nagyon sokszor: édes kicsi íiacs-> kám! És ölelt és csókolt és játszott velem. Aztán mikor meghalt, ideadtak az árvaházba, de Emmy néni, aki a mamám testvére, nagyon szeret, és ő is Matyikának hiv. Hát azóta lett nagyon szóilan Árva Mátyás. Azóta gondolkodik folyton, azóta nem játszik a gyerekekkel a szünetben. Hogy ő neki még soha senki sem mondta: Matyikám! Hogy őt még soha senki se ölelte, nem csókolta, nem becézte. És ő isem mondhatta még igy soha senkinek: édes mamám!... Ezeken a dolgokon gondolkozott most is, mikor egyszerre csak látja, hogy jön az igazgató bácsi, de vele jön még más valaki is. A fiuk is észrevették, összeszaladtak és titokzatosan súgták egymásnak: Intézeti látogató érkezett! És mind összeverődtek az igazgató és a vendég körül, aki egyik-másik fiút megszólította, kedvesen beszélgetett vele, aztán azt mondta: — na* csak menjetek, játszatok tovább! Árva Mátyás már hallotta a fiuktól, hogy az ilyen intézeti látogatók nagyon nagy urak. Úgy hívják őket: miniszter... meg igy is: árvagyám!... Hogy az ilyenek olyan hatalmasok, hogy ha akármit is kérne tőlük valaki, azok mindent teljesíteni tudnak. És most éppen hozzáfordult a látogató és igy szólt hozzá: — Hát te, kisfiú, miért nem mész a többiekkel játszani? Árva Mátyás halkan felelt: — Nem szeretek játszani! A látogató csodálkozva nézett rá és azt mondta: — Nem szeretsz játszani? Hát ugyan mit szeretnél te? I Árva Mátyás sápadt arcocskája most tüzesre gyűlt. Látszott, nagy dolgot akar mondani. Igen, ugv érezte: most vagy soha! Itt van ez a nagyhatalmú bácsi, ennek ő meg fogja mondani, hogy mit szeretnie $ ez a nagy ur biztosan teljesíteni fogja a kívánságát, hiszen olyan jónak látszik! Pár pillanatig gondolkozott, hogyan is kezdje mondókáját, mire a vendég megsimogatta a fejét s bátorító hangon szólt hozzá: — Na, ki vele! Mondd csak egész bátran! Mii szeretnél te? Erre a jóságos hangra Árva Mátyás szive megtelt hittel, bizalommal, reménységgel. s könnyes szemmel, nagyon kérő hangon mondta: Mamát szeretnék!... Bácsi kérem ... én ... mamát szeretnék! Mamát szeretnél? — szólt különös. halk hangon a vendég. — Mamát csak a jó Isten adhat a gyerekeknek, — és ezzel hirtelen megfordult és az igazgató bácsival együtt nagyon gyorsan kiment az udvarról. Árva Mátyás megijedt, azt hitte, a lálogaió megharagudott rá, hogy ilyen kapható a Spltzer-féle könyvesboltban, Nádor-u. 29, FIZIKAI KEZ1K0NY KÉRDÉSEKBEN ÉS FELELETEKBEN. Középiskolai és tanítóképzői érettségizők, valamint polgári iskolai tanítói szakvizsgázók számára és magánhasználatra. Irta: MÉSZÁROS GYÖRGY DR. állami magyar reálgimnáziumi tanár. ÁRA: 25 Ke. Postai megküldéssel 26 Ké. Kapható a SPITZER-féle könyvesboltba Komárno — Komárom. nagyot merészelt kívánni. De hát ő mást nem mondhatott, csak azt, ami szivének egyetlen kívánsága volt: — Mamát szeretnék! Másnap megkezdődött a húsvéti vakáció. Minden gyerek elment az intézetből, mindegyiket szeretettel várták már valahol. Most aztán egészen egyedül maradt Árva Mátyás. ÖL nem hívta senki, őt sehová se várták. Délután bejött az igazgató bácsi a tauulószobálDa és igy szólt: — Árva Mátyás, a szünidő alatt bejárhatsz az igazgatói szobába mesekönyvért. Annyi könyvet olvashatsz, amennyit csak akarsz. Árva Mátyás megköszönte az igazgató bácsi jóságát és attól fogva mindennap bement egy könyvért; mindennap kiolvasott egyet. Már egy hetet töttött el igy a szünidőből, mikor egy napon, estefelé feljött a kertből s az igazgatói szobába ment, hogy viszszahelyezze a kiolvasott könyvet a polcra. Ebben a pillanatban hirtelen hangot hallott megszólalni a szobában,, ahol pedig csak ő volt egyedül. Úgy megijedt, moccanni sem mert és reszketve kelve hallgatta a beszédet: »... Egy kis fiút keresek, egy árva kisfiút, akit Mátyásnak hívnak. Aki nyolcéves, akinek senkije ezen a nagyvilágon nincs, akinek én leszek a szerető, édes mamája. Égbe szállt kis. Matyikám helyeit egy árva kis Matyikának akarok a mamája lenn!« Árva Mátyás szivdobogva hallgatta a beszédet... Mi ez?... Angyal szól hozzá?... Mert ez a beszéd neki szól 1 ...Ő nyolcéves, ő Mátyás, ő árva!..;. Ö az a Mátyás, aki Matyika szeretne lenni!... Egy mama, egy édes mama őt keresi, őt hívja!... Árva Mátyást Matyikájának akarja!... És leborult a földre és zokogva, boldogan sirt. Ekkor lépett be az igazgató és ijedt csodálkozással kérdezte; — Mi az? Miért sírsz? Mi történt veled? Árva Mátyás átfogta az igazgató térdét és zokogva mondta: — Az Isten... a jó Istenke... ad a gyerekeknek mamát... nekem is ad ... Igazgató bácsi... nekem is ad... éppen most adott nekem mamát! Az igazgató azt hitte, Árva Mátyás beteg, félrebeszél; felkapta a földről, a szomszéd szobában lefektette a pamlagra, aztán visszajött, hogy orvosért telefonáljon. Már felemelte a kagylót* mikor az íróasztalon álló hangosan beszélő rádióból a következőket hallotta: »Kedves hallgatóim, aki tehát tud egy ilyen kis, nyolcéves árva Mátyásról, az jelentse be a következő címen: Kárász Mátyásné, Bcndeguz-ucca 50.« Az igazgató leletle ,a telefonkagylót. Már tudta, nem kell orvosért telefonálni. Most értette meg, mit is beszélt Árva Mátyás. Persze, a kisfiú még nem tudja, hogy a rádióban minden szombaton »Mit üzen« bácsi felolvassa azokat a leveleket, melyeket az emberek a rádióhoz Írnak, hogy kívánságaikat, ügyes-bajos dolgaikat közöljék a rádióhallgatókkal. Ma szombat volt és Árva Mátyás éppen azl hallotta, mikor »Mit üzen« egy szomorú anya levelét olvasta fel, aki a rádió utján keres elhalt kis Mátyás fia helyett egy árva kis fiút, hogy szerető édesanyja lehessen. így történt aztán, hogy másnap, vasárnap, a szomorú, a töprengő kis Árva Mátyásból nevető, boldog kis Matyika lelt. Most már neki is van otthona, mamája, aki kényezteti, becézi, aki százszor is egy nap így szól hozzá: ! — Matyikám, édes Matyi fiacskám I Matyi pedig boldogan öleli, csókolja és százszor egy nap vísszafel'eli: — Mamám ... édes mamám! A Komáromi Lapok menetrend kivonata megjelent és kapható a Spitzer-féle könyvesboltban. Ara / korona 20 fillér. — Érvényes május J5-től.
