Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-07-22 / 58. szám
2. oldal. »KOMAROMI LAPOK« 1933. július 22. A kárpátaljai árvízkárosultakért! Ez a város, Komárom, szomoruságos, fekete gyásznapok emlékét őrzi történetében, amikor házsorai közt a Duna zavaros, sokszor meg jeges hullámai hömpölyögtek. Igaz, ezek mind régi dolgok, az idevetődött idegent ezek már nem is érdeklik. De fel kell elevenítenünk ezeknek a régi dolgoknak emlékét, hogy jobban megérthessük a kárpátaljai magyar népnek szenvedését, amelyet most a rakoncátlan Tisza fosztott meg hajlékuktól. Virágzó községeket sepert el helyéről. Tiszaujlak csak volt és házainak százai omlottak össze egyetlen rémes éjszakán, a Tisza álmában lepte meg a várost és lakosai közül szerencsés volt az, aki puszta életét menthette. Mindenütt rom és romhalmaz, az áradat bűzös iszapja, vizbefult állatoknak temetetlen hullája. Aki ezt nem látta, annak fogalma sincsen arról, hogy mit szenvednek a kárvallott községek. Tiszaujlaknak nincsen egyetlen kútja sem és ivóvizét Beregszászról szállítják kocsikon, mert a kutakat beiszapolta a Tisza és halált iszik, aki ezekből merit magának. A házakban nem maradt egyetlen bútordarab és ha azok felépülnek is, üresek maradnak. A négynapos árvíz tönkretett mindent, amit emberi szorgalom gyűjtött és épített, ezek a szerencsétlen községek esztendők múlva is borzalommal emlékeznek vissza az 1933. évi szörnyű júliusi napokra. A kárvallottak túlnyomó része magyar nemzetiségű. Termésük teljesen elpusztult. Kárpátalján az idén nem lesz kenyér. Jószivü emberek, akikben az irgalom szikrája izzik, gondoljatok szenvedő sorstestvéreitekre. A tehetetlen aggokra és az ártatlan gyermekekre, gondoljatok egy szorgalmas, derék népre, mely ugyanazt a nyelvet beszéli, mint ti. Tehát hozzánk tartoznak. Tehát testvéreiek. Nyújtsuk ki tehát feléjük kezeinket és segítsünk rajtuk. Mivel a természetben való adományok odajuttatása nagy költségbe kerül, pénzadománnyal segítsük őket. Töröljük le az el nem apadó könnyeket, gyógyítsuk a nyomor sebeit és vigyük el hozzájuk a magyar testvéri érzésnek a melegét. Segítség! elszerencsétlenedett magyar sorstestvérek felemeléséről van szó. Segítsetek jóérzésü emberek, maqyar emberek! Minden legkisebb adományt is nyugtázunk e lap hasábjain és eljuttatjuk oda, ahol legnagyobb a szükség és legáhitottabb a segítség. A KOMAROMI LAPOK szerkesztősége. Az állami polgári leányiskola az 1932/33. tanévben Városunk e régi és kitűnő hírű tanintézete 1892 szept. 1-én adatott át hivatásának s azóta neveli városunk és környékének leánygenerációit. E tanévvel töltötte be az iskola működésének 40-ik évét. Negyvenegy esztendeje annak, hogy néhai és nagyemlékű Tuba János és a komáromi anyák buzgólkodására és sok utánjárására az akkori magyar közoktatásügyi miniszter felállította Komáromban az állami polgári leányiskolát. A most lefolyt 1932—33. tanév szept. 1-én kezdődött a felvételi vizsgálatokkal, amikor 10 tanuló tett felvételi vizsgálatot az iskola valamelyik magasabb osztályába. Szept. 2-án ünnepélyes tanévmegnyitó istentiszteleten vettek részt a tanulók, majd utána osztályrendezés és tőrvényolvasás volt. A tulajdonképeni rendes tanítás szept. 3-án kezdődött. Beiratkozott a két I. osztályba 132, a két II. osztályba 95, a III. osztályba 50 s az egyéves tanfolyamra 27 tanuló, összesen 304 rendes és 20 magántanuló. A tanulók száma e tanévben 57-el több volt, mint az előző tanévben. A tantestület a következő tagokból állott: igazgató: Banai Tóth Pál, tanárok: Bátyai Mihályné, Haas Elza, Györgyné Winter Mária, Szilágyi Mária, Weiss Katalin, Somogyi István és Halasy Jenő. óraadó tanárok az egyéves tanfolyamon: Gödör Kap. János, Bakonyi István és Kozmon János. Hitoktatók voltak: Schalkház Sára szoc. nővér, dr. Lestár István, Kovács Mihály és Horváth Mihály róm. kath., Galambos Zoltán ref. lelkész, Kun Soma neol. izr., Kellner Márk, ill. Goldstein Manó orth. izr.,, valamint Jánossy Lajos ev. lelkészesperes. A tanítás zavartalanul, a rendes mederben folyt az egész tanéven át. Az I. osztályban és az egyéves tanfolyamon már e tanévben bevezették az 1932-ben kiadott új polgári iskolai tantervet. A hivatalos iskolalátogatás és vizsgálat e tanévben elmaradt. A tanulók egészségi áUapota az egész évben jó volt. A tél folyamán ugyan a városban erős influenza és vörheny járvány uralkodott, fordultak Hegyi lány Ereszkedik alá. Májusi virágpor felhőzik homlokán és fekete haján fehér rózsaszirom-sapkát visel a lány. Ereszkedik alá. Szelíd bárányfelhő nem suhan puhábban; zsibong vérem, lábam, amikor meglátom égszínkék ruhában-Ereszkedik alá. Szikláról sziklára szökellnek lábai, s karcolás vágyai közt nyúlnak feléje hegyi fák ágai. Már a gerincen van. Magam is ölelném, magam is karolnám, s csüggedés hajol rám'völgyben támadt vágyat megért-e hegyi lány? Ereszkedik alább. Növendék nyírfának karcsú ága hajlik, s szélben lombja zajlik, ahogy a szivemben most a vágy morajlik. Lenn a hegy lábánál. Számmal üde száját, kezemmel a kezét elérhetném, de még nem vetette felém hajnalos szép szemét, s a völgyben elhaladt... Növendék nyírfának fájdalmát a szélben ezerszer megértem, mikor a vihar rázza lenn a hegy tövében. FEKETE LAJOS A láthatatlan nap. Irta Szombathy Viktor. Messze, amerre a szem ellát: fehérség. Kietlen puszta fehérség. Kisebb, nagyobb hókupacok, fehér égi hamuval telehintett hegyek, jég és jég. A horizont felett, alighogy felette egy vöröslő korong a széle szinte gurul a messzi láthatatlanba vesző hóhegyeken. És metsző hideg. A Jegestenger szele halk sivítással rohan a hegyek, jégtáblák és az apró házak között, vad iramában ide is-oda is bebuvik, fuj, dermeszt. Kegyetlen. is elő szórványosan megbetegedések a tanulók között, de ezek a tanításban és a tanulásban nagyobb zavart vagy hátráltatást nem okoztak. Az iskolaorvosi intézménynek e tanévben semmi megnyilvánulása sem Mert itt házak is vannak. A partok mentén egy-két halászkunyhó, avitt zsirszagát lassú gomolyokban görgeti a szél. Beljebb, a szárazföld felé több szürkés barnás ház roggyan egymás mellé. Bányaházak. A Spitzbergák kőszéntelepei ezek. Sokaknak utolsó menedék, az élethez való vágyódásnak, a nagy akarásnak végső keresztje. Másoknak új iramkezdő. Két házfödél összeborul, mintha csó' kolózna. Közötte kis szellős sikátor. Előtte férfi. Vastag bőrökbe bujtatott teste lomhán cammog a földön. Aztán hirtelen elhatározással csapja le az egyik ház kilincsét. Benyit s a következő pillanatban fehér párafelhő lebben ki az ajtón s bajusza, ruhája csapzott a hirtelen rázuhanó nagy melegtől. Kegyetlen, vad zaj hullámzik a teremben. Kocsmaszoba. Hosszú asztalok mellett zagyvaléknyelv bugyborékol a férfiak szájában, avas szalonna szaga olvad össze a pálinkagőzzel s a komisz pipafüsttel. Férfi, mind férfi. Az, aki most belépett, szó nélkül huppan le az egyik asztalhoz. Aztán Whiskyt kér. A mellette ülő meglöki: — Johann! Talán megint nőt láttál? — Nőt álmodtam. És napot. — Milyen volt? — Micsoda? — A nő! Ez a szó szinte belecsattant a nagy zaj közepébe. S angolok, dánok, norvégek, németek, lengyelek és oroszok, mind, mind, vitatkozók, ellenségek és jócimborák szinte megreszkettek erre a szóra. Már ezt a szót minden nyelven értették. Egy olasz is volt köztük, még olaszul is. — A nő! Izgatottan tolták közelébb a fejüket. — Milyen volt? volt tapasztalható Az iskola egészségügyi ellenőrzését dr. Kovács Imre városi tisztiorvos végezte, aki a tél folyamán megvizsgálta a tanulók szemeit s a tanév végén újraoltotta a 14. életévüket betöltött tanulókat, szám— Barna volt. Aztán szőke is. Piros szája volt és fehér arca. Puha, nagyon puha. A szája egészen közel volt, egészen közel. Magamhoz húztam, így... és megcsókoltam. Illatos volt. Hajlékony. A hajával megcsiklandozott és az ujjaival lecsukta a szemem. Nevetett is... — Hallottad? — kételkedett egy hang a kályha mögül. — Hallottam. Mint az ezüst. És ragyogott a nap. Tavasz volt. Mint nálunk Szászországban. Egy nyers hang felnyeritett. Valami üveg jókedvűen gurult végig az asztalon. — Bolond! Megint bolond. Asszonyt álmodik és napot. Én pénzt álmodok. Akkor majd lesz asszony is, nap is... Vigyorgott. De az arcán nehezen igazodtak a ráncok jókedvvé. Johann Schulz nagyon szépet tudott álmodni. S ő álmodta legszebben az asszonyt, meg a napot, ő mondta is el a legszebben: tudta egész Green Harbour. Most, hogy a legutolsó kirándulóhajó is régen elhagyta már a Spitzbergákat s nap is néhány hét múlva teljesen átadja helyét az örök éjszakának, mindig jobban s jobban előfogta őket a vágy a nap, az asszony után. Johann Schulz belenézett a levegőbe. — Egy éve nem láttam asszonyt... — Hát az az angol nő, akit a »Victóriá«-n megcsodáltál? — Nem az enyém volt... Hirtelen csend ült a széles teremre. Aztán ujult erővel indult meg a vita, a nevetés, a zaj. Egy téma volt csupán: az asszony. ‘Éhes hímek vad tánca volt ez. Johann Schulz maga elé görbedt. Szeme előtt, mint a mozifilm: suhantak el az asszonyok, a lányok. Minden nő s minden tavasz. Színes, kavargó kép volt. Vidám, mint az élet szerint 71-et. Az iskola Arany János halálának 50 éves évfordulója emlékére október 22-én emlékünnepélyt tartott. Ugyancsak iskolai ünnepélyt rendezett október 28-án, a Csehszlovák köztársaság alapításának 14 éves évfordulóján és október 30-án: megemlékezett Björnsterne Björnson norvég íróról, születésének 100 éves évfordulóján. Május hó folyamán pedig megemlékezést tartott Stefanik Milán tábornokról, a madarak és fák védelméről és az anyákról. Az általános, nagymérvű munkanélküliség s az ennek nyomában fellépett nyomor e tanévben is súlyosan nehezedett az iskolára. Az író- és tanszerek, tankönyvek, téli ruha és cipő beszerzése a szegény tanulók számára sok gondot okozott az igazgatóságnak és a tantestületnek. Sikerült mindamellett elérniök azt, hogy minden szegény tanulót el tudtak látni a legszükségesebbekkel. Komárom városa 4500 koronát utalt ki a szegény tanulók tankönyvekkel és tanszerekkel való ellátására, amihez hozzájárultak a helybeli könyvkereskedők is adományaikkal. Az iskolai vöröskereszt sarjadék és a szülői szövetség mikulási sors játékának bevételéből, a protestáns jótékony nőegylet és a zsidó segélyző egylet adományából, valamint a szülői szövetség gyűjtéséből látták el a tanulókat téli ruhával és cipővel. Mintegy 60 tanuló kapott ilyképen ruhát és cipőt. A ref. egyház is sok ref. tanulónak juttatott a karácsonyi ünnepek alkalmából különféle hasznos ajándékot. Az iskolai szülői szövetség e tanévben is dicséretes eredménnyel működött. Eddigi ügybuzgó elnöke, Kincs Izidor lemondásával megüresedett elnöki széket Hodossy Károly tak. pénztári főkönyvelővel töltötték be, titkára Somogyi István tanár volt. A szülői szövetség tagjainak adományaiból, amelyhez a helbeli pénzintézetek és egyesületek jótékony adományai is járultak, a kiváló előmenetelű és jómagaviseletű tanulók részesültek a tanév végén pénz- és könyvjutalomban. Könyvjutalmakat küldtek egyes helybeli könyvkereskedők is (Földes, Spitzer és Hermann cégek). Ilyképen 54 tanuló kapott pénz-, jutalomkönyv és festékadományt, összesen mintegy 1000 korona értékben. a nagy tengeren túl. — Álmodik, — vigyorgott tiszteletlenül egy orosz, aztán nagyot hajtott az üvegből. — Miért nem megy az ilyen haza? Van pénze, élhet már otthon, urasán ... — Virágos kertet akar s benne egy asszonyt, — tódította egy ragyásképű. A párás ablakon át kísérteties fényben meredt a nap arca. Csodálatos kontúrok fölé hintett fényt. * Már egy hónap óta ülte a vaksötétség fekete kisértete a vidéket. A gyászosfátylu, hidegarcu rém láthatatlan havat sepert mindenki arcába. A házak lámpái, mint a csillagok, szomorodtak s alattuk olykor végig-imbolygott egy mozgó csillagszem. S az élet mégis élt a sötétben. A pénz sóhajtása lihegett ki innen. A föld mélyében csakúgy dobbant a kalapács s a hatalmas szénhegyek láthatatlanul emelkedtek a kikötő felé. A testek tivornyájának bánom-napjai sorakoztak itt megbocsátásra! A feloldó napot várták bűnbocsátónak. A tenger felől két befagyott hajó bordája recsegett. Valaki, aki idáig hozta a kedvét, szomorú svéd dalt énekelt. , ■ i J|j Johann Schulz feljött a bánya öléből. Szénporos arca egybefolyt az örökéjszakával. Messzi, a jégmezőkön csudálatos kékfény ugrándozott. — Hé, pajtás, ki vagy? — esett neki egy vastag keztyüs férfi. — Schulz... — Az álmodó? — nevetett a másik — itt álmodsz? Schulz feléje fordult. — A napot álmodom. Várom. Kell a nap, — kiáltotta fanatikusan.
