Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-07-15 / 56. szám
10 oldal. »KOMÁROM! LAPOK« 1933 július 15. A fekete mocsár Mikor még aranysujtásos piros dolmányt viseltek a huszárok és pejparipán jártak, akkor történt, hogy egy deli magyar huszár sarkantyúját lovába vágta és a sebes széllel versenyt száguldva, világgá indult. Nem kis oka volt rá, hogy ezt megtette, mert bizony a csinos dolmány s a tüzes paripa nem sajátja volt ám és a szökésért is fejvesztés járta. De mit bánta ő, neki már minden mindegy volt, a halál is csak megváltás lett volna számára, mert menyasszonya, akit saját életénél százszor jobban szeretett, elhagyta őt, elhagyta örökre. Lezárta szemét a kérlelhetetlen halál, nem dobogott már szíve, liliomtestét fekete föld borította és harmatos, tiszta lelke Istenhez, az égbe szállt. Ezért ment világgá a sebzettlelkű huszár, nem nézte az utat, lovát nem fékezte, úgy ült rajta, mint egy élettelen szobor. Nyugodni tért a nap s a csillagok is kigyultak már, mikor felszegte fejét s könnyes szemét égnek emelve, fohászkodni kezdett: — Tekints rám, Istenem, szánd meg fájdalmamat és add vissza őt, vagy végy el engem is. Történt erre, hogy egy csillag hullott le, eléje esve kétfelé vált s egy apró kis angyal röppent ki belőle s az ámuló huszár ölébe szállt. Pici kezével letörölte könnyeit és vigasztalni kezdte: — Ne búsulj, jó huszár, engem Isten küldött, hogy megmutassam az utat, amelyen haladnod kell. A huszár csak nézte az apró angyalkát s nem hulltak már könnyei, szemében a remény sugarai égtek és lelkében enyhült a fájdalom. Ekkor a hold is kidugta ezüstös fejét és bevonta sugaraival a huszár daliás alakját. Fenn a magasban égi hárfák zengtek. A fűszálak zizegni kezdtek, a fák levelei susogtak halkan, a csillagok még széliben ragyogtak és bűvös fény szállt a végtelenségre. Az angyalka egy nyílvesszőt vett elő s tündöklő íjját megfeszítve, vaktában kilőtte. A nyílvessző süvítve szelte a levegőt, csillogó fénysávot vont maga után, s ők követve irányát, vágtattak előre. Ám hosszú vágtatás után egyszerre véget ért a nyílvessző útja, eltűntek az égről a csillagok, a hold is behúzta fejét és koromsötétség borította a földet. Az angyalka ismét megsimogatta a huszár arcát és így szólt: — Elhagylak most téged és bár nehéz próba vár rád, ne csüggedj azért, mert jutalmad megkapod. Csak igyekezz előre s a többi majd jönni fog magától. Ezeket mondva kitárta szárnyait s a mennybe visszaszállt. A huszár sem tétovázott, sarkantyúját ismét lovába vágta és folytatta útját. De nem jutott messzire, mert lova hirtelen megtorpant, ficánkolni, majd prüszkölni kezdett és hiába nógatta, nem ment már előre. Fürkészve kutatta okát és borzadva látta ,hogy egy nagy, fekete mocsár van előtte, fekete faóriásokkal benőve. A fákon ijesztőn krákogó madárszörnyek ugrándoztak, a mocsárból pedig rút, fekete állatok szájukat tátották feléje. A huszárt iszonyai fogta el, agyában egymást kergették az emlékek, halott menyasszonyának képe lebegett előtte, az angyalkát is látni vélte a magasban, szive erősen sajgóit, majd köd borult szemére, már semmit sem látott és egy hirtelen ugrással a mocsárba vetette magát. A mocsár érre vad kavargásba kezdett, recsegve dőltek ki a fák, a madarak sikongva menekültek, majd egy irtózatos csattanás után szétnyílt a föld, a mocsarat elnyelte s helyében pgy aranypázsitos liget keletkezett. A zsenge pázsiton ezerszínben pompázó illatos fa alatt pedig olL feküdt a huszár, eszméletét vesztve. Fölötte hófehér, apró madárkák röpködtek és oly szépen énekeltek ,hogy az eszméletlen huszárba visszatért az élet. Mikor kim i'otta szeméi, azt hitte, álmodik, meri a távolbaja tíuieményszcrű A GYEBÜEKKKIEK, 0 jelenséget látott. Égő vörös felhőn gyöngyvirágokból font hintó tartott feléje, mely elé négy hattyú volt fogva. A hintóbán egy tündérszép leány ült s rózsaszínű fátyol lebegett előtte. Mikor odaért, a huszár úgy érezte, hogy szíve meghasad és szemére ismét sötétség borult. Megismerte, a menyasszonya volt. Mikor újra magához tért, akkor meg a vezérlő angyalt látta a felhők közt, amint sebesen feléjük szállt. A levegő andalítón zsongani kezdett és csillogószárnyú lepkékkel telt meg. Az angyalka pedig mosolyogva tette egymásba kezüket és a jóságos Isten áldását adta rájuk. Foxi, a kis hős Ez az eset tavaly esett Érden. Ila nem hiszitek ,utána járhattok, a fűszeres udvarán virágos kis halmot találtok. Gyuri beszélte el. Gyuriék Érden nyaralnak. Kis nyaraló házacskában békességben laknak. Virágok, kertivetemények, fiatal gyümölcsfák, kétszázöles telken ölelik a tanyát. Egy júniusi délután, mikor a forróság elült, Gyuri az édesanyjával vásárolni indult. A fűszeresnél, a pult. körül, kis fekete kutya ugrál. Örül. Nem nagyon fiatal: négy-ötéves lehet. De mozgékony testével fürgén forog, nevet. Felálló két füle mozog jobbrabalra. Ragyogó két szeme hallgat minden szóra. Nézi Gyuri, nézi. Szivét a melegség lassanként elönti. — Hej, de szeretném, ha ez az okos kis kutya az enyém lehetne! — Foxi! — így szólítják; hívja. Mind a két kezével megsimogatja. — Nincsen annak, fiatal úr, semmi akadálya. Elviheti, ha csak ez a kívánsága. Nekem úgyis két kutyám van. Egy is sok ebben a nehéz világban. Tessék, jó erős spárga. Kösse a nyakszíjhoz. Vezesse csak bátran haza, — udvariaskodik a kereskedő. — Igazán, elvihetem? Anyuskám, ugy-e, megengeded? — fordul Gyuri kérőn az édesanyjához. Anyja mosolyogva bólint. Hiszen az engedélyt már régen megadták. A megkötés csak annyi volt: — Aztán nagy kutyát ne hozz haza, nehogy a véleményt letapossa! így hát Gyuri régi vágya telesült. Na, meg a fűszeres is örült. Nem fajkutya. Valami furcsa korcs. Bár csinos, kedves és okos. Egyik ükapja foxi volt. Ám a nemes magyar pumi és puli őse is kiütközik jól belőle. Csak Foxi pislogott szomorúan a régi gazdájára. Szíve összeszorult. A szeme megtelt könnyel. De azért ment. Ment engedelmes türelemmel. Csak szemszögéből nézett vissza fájón, gyakran, hosszan az úton. Odahaza mindenki örömmel fogadta, még apuka is, a ház ura. Ölbe vették és kényeztették, kedveskedtek neki. Gyuri még a szalámi-részéről, másnapi tízóraijáról is lemondott, hogy Foxi szeretetét megnyerje vele. Vacsorát is kapott bőven. Kenyeret is, vizet is. Foxi pedig falt, mohón falt. Nagyon kiéhezhetett. Mindenkihez teljes bizalommal fordult. A háznépe pedig örült, hogy Foxival ily könnyen boldogul. Végre jóllakott. Éjszakai szállásul a tornácon egy régi pokrócot kapott, de ez már Foxit nem érdekelte. A szives marasztalást csupán a vacsora befejeztéig kérte. Mikor látta, hogy több fogás nincs, hazafelé indult; a kis kertajtó, ahol bejött, lett a célpont. De a kis kapu be volt ám csukva. Pislog a kis Foxi fejét lehorgaszlva. Azután körülnéz, kémlel, terepszemléz. Ám a kerítés új, sűrűn lécezett, nem engedi át. Felteszi hát két lábát búsan és néz, néz a messzeségbe, nagy szomorúan. — Gyere, Foxikám, gyere csak szépen, jobb sorsod lesz, mint régen! Ne búsúlj pajtás, jobb gazdád leszek, mint más. Megszokó!, meglásd Foxi fejét felemeli, síron vakkant. nyöszörög néhányat. — Lásd, hiába is mondom, hiába vakkantom. Te meg nem értesz. Haza kell mennem. Érted? Haza kell mennem. Nekem ott kell lennem, ha belepusztulok is. Értsd meg. Valami húz, valami hív. Nem tudom mi. Talán a szív? Talán valami más? Elküldték, elküldték! ök nem is tudják tán. De én érzem... szükségük van még rám. — Tudom, Foxikám, szeretnél elmenni. De én nem foglak elengedni. Még majd meglásd, hálás leszel érte, hogy Foxi az elbocsátást hiába is kérte. A kaput Gyuri jól becsukta,a kerítést is végigvizsgál gáti a. Azután megvetette a Foxi ágyát; lefektette és simogatta állát. Majd mindnyájan aludni tértek, mint akik mindent jól végeztek. Foxi pedig Többet nem sírt, nem rítt. Szép csendesen — utat kapart a kerítés alatt. A szag után, légvonalban indult, ám ahogy a kertből nagy munkával kiszabadult, uj fogságba jutott. Ismét körülkerített telekre jutott. Míg a kerítést körülszaglászgatta, s a nagy-telken a kijárást megtalálta, az idő már az éjfélt járta. Lázas türelmetlenség hajtotta, űzte. Valami vágy? Mi vitte? Mi kergette? Hogy hűtlen gazdáját megmentse?!" Ki tudná azt megmondani? Tény ,igaz! Otthon biz’ baj volt készülőben. Álarcos banditák dolgozlak szép csöndben. Az üzletben már a belső ajtót feszegették. A másik, a díszkutyus, aludt. A betörőket biz’ észre sem vették. Eb vagy kutya mindegy? Kutyák se egyformák! Vannak köztük lomhák, kényesek és lusták. Vannak bátor, éber, tehetségesek. A kis korcs Foxi csodálatosképpen hazaért a kellő időben. Hazavitte csodálatraméltó nagy hűsége. Magyar puli, pumi őse forrott a véréiben; az egész lényében, szembeszállt volna a világ minden népével. Nagy ugatással fellármázta régi gazdájának házát, úgyhogy a rablók — a menekülést jobbnak látták. Egyedül támadott egy nagy betörőbandát. Harapta, marta őket. Tépte, melyiket hol érte. Mit törődött most az ő kis, rongyos életével, a hűtlen gazdájáét védte; minden csepp vérével. Az egyik rabló bosszút állt szegényen. Úgy vágta fülön, hogy ottmaradt a füvön. Gondozta volna már a régi gazdája; ápolta gondosan, hogy életét megváltsa. De Foxika hűségének áldozatul esett. Két hét múlva a sebláztól megveszett. Szegény, hű Foxika! Golyóval kellett szenvedését megváltania. Ott pihen most a diófa árnyában, a nagy udvar keleti sarkában. Meg-megsiratja a régi gazdája és a jó Gyurival együtt virágokat visznek a. hős sírhalmára. Kézimunkázó kapható a Spitzer-féle könyvesboltban, Nádor-u. 29. FIZIKAI KÉZIKÖNYV KÉRDÉSEKBEN ÉS FELELETEKBEN. Középiskolai és tanítóképzői érettségizők, valamint polgári iskolai tanítói szakvizsgázók számára és magánhasználatra. Irta: MÉSZÁROS GYÖRGY DR. állami magyar reálgimnáziumi tanár. ! ÁRA: 25 Ke. Postai megküldéssel 26 Ke. Kapható a SPITZER-féle könyvesboltban Komárno — Komárom. hölgy ekl Uj " kelimes filet füzetek érkeztek Spitzer könyvesbolt Komárom, JJádor-utca 29».
