Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-11-18 / 92. szám

i^'óí november 18 séből fakadhatnak. Viszont nincsen olyan törvény, amely ilyen kötele­zettség teljesítését a rendezőktől kí­vánná. Végül a tűzoltó őrszemek nincse­nek a vállalkozó vagy rendező érde­kében a helyükön, hanem a köz ér­dekében, hogy őrködjenek a lakosság élet és vagyonbiztonsága felett. Tehát a köz érdekében végzik szolgálatu­kat és ha a község kötelessége, hogy óvó intézkedéseket foganatosítson a tűzveszély ellen, akkor csak követke­zetes gondolatmenet, hogy a tűzoltó díjat, amelyet most a rendezőn, vagy a vállalkozón hajtanak be, a község fizeti. Amely könnyítés a legfelsőbb bí­róság ezen döntése a külömböző kul­turális, vigalmi vagy jótékonycélú rendezések szempontjából, ugyanoly mértékben jelent a községnek a mai gazdasági viszonyok közepette amúgy is súlyos helyzetében egy számottevő bevételi forrással kevesebbet, ami már a következő 1934-ik évi költségvetési előirányzatra is kihat. A városi Népkonyha felállítása és megnyitása. A járási főnök értekezletet hív össze ez ügyben. Komárom, november 17. A város november hó 14-én tartott tanácsülésén Csizmazia György város­bíró ismertette a városi képviselőtes­tület nyári közgyűlésének 16611/1933. sz. határozatából folyólag azokat a teendőket, amelyek a városi Népkony­ha felállítására és megnyílására vo­natkoznak. Mint ismeretes, a szociáldemokrata képviselőtestületi tagok memorandu­mot intéztek a város vezetőségéhez, amelyben felállították a módozatokat, amelyek szerint a Népkonyha az idei téli évadban fenntartható lenne. A memorandum társadalmi ú!on kívánja a különböző osztályok és rétegek kép­viselőinek állandó pénzbeni támogatá­sával felállítani a Népkonyhát és pe­dig olyképen, hogy a városi tisztvise­lők, alkalmazottak és munkások havi illetményeik bizonyos százalékának átengedésével, az állami hivatalok, magánhivatalok tisztviselőinek és al­kalmazottainak, a vállalatoknak, a ka­tonaságnak, önálló foglalkozásoknak, egyszóval valamennyi keresőnek se­gítségével akarják ezt a humánus in­tézményt az idén fentartani. A városbíró előadta a tanácsülésen, hogy a memorandum értelmében ho­zott közgyűlési határozat végrehajtása aktuális lenne és ő meg is kísérelte, hogy a havi adományokat biztosítsa, azonban egyelőre nem járt eredmény­nyel. A városi munkások hajlandók volnának a felajánlott rendszeres szá­zalékszerinti támogatást nyújtani, a tisztviselők és nyugdíjasok azonban, tekintettel arra, hogy az ő fizetésük Újabb csökkenés előtt áll, csak egy­­szersmindenkorra szóló adományokat ajánlottak föl. A járási főnöktől nyert információ szerint az állami tisztvi­selők sincsenek most abban a hely­zetben, hogy az idén állandó havi tá­mogatást nyújtsanak. A városnak egyetlen fillérje sincsen az idén, 1933- ban arra, hogy a Népkonyhát meg­nyithassa, a költségvetésbe beállított erre vonatkozó tétel csak az 1934. év­ben folyósítható, de annak a fedezete sincsen a mai súlyos helyzetben biz­tosítva. Egyik agilis nagykereskedő tárgysorsjátékot javasol a Népkonyha javára, de ez a terv kivihetetlen. A helyzet ebben a tekintetben igen ne­héz és egyelőre nem lehet megállapí­tani, hogy mikor nyithatja meg a vá­ros az idén a Népkonyhát. A tanács tagjai közül többen szóltak a tárgyhoz. Lóránd István sürgette a Népkonyha felállítását és az iskolás­gyermekek tejakciójának megindítá­sát. Dosztál Jakab véleménye szerint ha a város mai súlyos helyzetében nem tudja a Népkonyhát felállítani, akkor, mint más városban történik, állítson fel levesosztókat, ami keve­sebb költségbe kerül. Tarics István reméli, hogy december 1-én meglehet nyitni a Népkonyhát és meg lehet in­dítani a tejakciót az 1934. évi költség­»KOMÁROMI LAPOK« vetés terhére. Cscvár szerint a tej­akciót azonnal meg kell indítani és fölkéri a városbírót, hogy eszközölje ki, hogy a Népkonyhához a kereske­dők előlegezzék a szükséges anyago­kat. Horváth István az eddigi tapasz­talatok alapján nem tartja megfe­lelőnek a népkonyha-intézményt és inkább pénzben kívánja kiadni az élel­mezési segélyt az arra rászorulóknak. Csizmazia György városbíró ezután kijelentette, hogy a járásfőnök ebben a kérdésben legközelebb értekezletet hív össze és a szükséges teendőket az ő vezetésével fogják megindítani. A tanács a jelentést tudomásul vette az­zal, hogy a város mindent el fog kö­vetni, hogy mihelyt megfelelő anyagi eszközökhöz jut, a Népkonyhát és tej­akciót megkezdje. Szombat és vasárnap este ismét előadják a Zsindelyezik a kaszárnya tetejét című operettet. A vasárnap este előadott operettnek óriási sikere volt. A közönség soraiból itt is, ott is hallhattuk: ezt a darabot még egyszer megnézem. Szakemberek véleménye szerint a Marica grófnő és Nótáskapitány véget érni nem akaró előadássorozatába kapcsolódik bele a Zsindelyezik a kaszárnya tetejét című operett. A Legényegylet rendező gár­dája úgy döntött, hogy a darab nagy népszerűségére való tekintettel, szom­bat este is színre hozza az operettet. A műkedvelő együttes, amely művészi játékával vasárnap este az egész zsú­folt házat alaposan megkacagtatta, a nagyszerűen bevált szereposztás és művészi alakítás révén egész idő alatt teljes mértékben leköti a publikum figyelmét és érdeklődését úgy, hogy, aki jól és kellemesen akar szórakozni, felléllenül megnézi az operett előadóit. Jegyek elővételben Derzsék cseme­gekereskedésében kaphatók (10, 8, 6, 4y 3 és 2 Kő). A rendezőség felkérésé­re közöljük, hogy 8 óráig mindenki foglalja el helyét, mert az előadás alatt a terembe senkit sem szabad be­engedni. Inasok. Sárossy déltájban felébredt és a villamos csengő gombja után nyúlt. A csengő élesen berregett, de hang­jára nem jött elő senki. Csöndesen, de annál több bensőséggel károm­kodni kezdett, de hirtelen szégyen­kezve abbahagyta. Eszébe jutott, hogy tegnap óta nincs inas a háznál, a garzonlakásban egészen egyedül van. János, az utolsó inas tegnap meg­kapta bérét és megkapta a cseléd­könyvét, amelybe be volt írva, hogy híven és becsületesen szolgálta a gaz­dáját és egészségesen elbocsáttatott. A cseléd tényleg egészséges volt, csak a gazda volt beteg. Kikezdte egy bi­zonyos betegség, amelynek bacillusai előkelő és kevésbé előkelő kaszinók kártyaszobáiban tenyésznek. Kedvetlenül mászott ki az ágyból és hozzá akart fogni az öltözködés­hez, de ránézett a cipőjére és látta, hogy piszkos. Ilyen cipővel mégsem léphet ki az emberek közé, gondolta és megindult az inas-szoba felé, hogy a cipőtisztításhoz szükséges műszere­ket megkeresse. A inas-szobában volt egy hatalmas szekrény, abban voltak a kefék és krémek, ha ugyan János1 a bucsuzás szomorú hangulatában magával nem vitte emlékül. János azonban nem volt kicsinyes termé­szet, néhány rongyos keféért nem su­­vickolta be a becsületét. Ha vitt is magával egyelmást, akkor is olyant, amiért érdemes tolvajnak neveztet­ni. Sárossy megnyugvással konstatál­ta, hogy a kefék és krémek a helyü­kön vannak az egyébként ijesztően üres szekrényben. Nem is számított arra Sárossy, hogy egykori feledékeny inasainak félretett kincseit fogja megtalálni, de valamit mégis talált, amire nem számított és ami legalább annyira meglepte, mint amennyire megdöbbentette. Az üres szekrény ajtajának belső, simára gya­lult oldala teli volt írva különböző írásokkal, ákombákomokkal. Sárossy felkapaszkodott egy székre, hogy a legfelsőt elolvashassa. Ez az írás így szólt: Itt szolgáltam 1920 szeptember­től 1923 januárig. Kovács István.« — Ez volt Pista, az első inasom, — dörmögte megilletődve Sárossy. De megilletődése csakhamar elmúlt, mert az aláírás alatt utóiratnak ez állt: »Az úr jó fiú, de nem szabad neki ellentmondani, mert hamar kiszalad a keze.« — Az még akkor volt, — gondolta keserűen Sárossy, elmúlt vidám jo­gászkorára gondolva. — De gyerünk tovább, mi áll még itt? — Jött a má­sodik írás, amely ortográfiái szem­pontból semmivel sem volt jobb, mint az első, de Sárossy homlokán mégis dühös felhőt idézett. Szente Károly, a második inas, a statisztikai és törté­nelmi adatok után a következő meg* * jegyzéssel búcsúzott: »Az úr nagy marha, a saját ingeit sem ismeri.« Mohón vetette rá magát a harma­dik felírásra, amely Salamon András kezevonásait örökítette meg. Salamon András arról számolt be utódainak, hogy »Az úr sohasem számolja meg az aprópénzét, hanem úgy, ahogy van, a nadrágja zsebébe gyűri.« Pákozdi István, a következő inas ehhez ezt a megjegyzést fűzte: »A nagyot sem.« Csepy Péter, a kitűnő Pierre, ezzel a figyelmeztetéssel gazdagította a so­rozatot: »Ne cseréljétek ki az úr matra­cait, mert én már kicseréltem.« Sárossynak eszébe jutott, hogy egy időben erősen fájlalta a derekát, nem tudta, hogy miért. Aztán ugylátszik, hogy megszokta a rossz matrácokat. Hát János, az utolsó, vájjon mit írt a gazember? — tűnődött a volt gazda félig dühösen, félig megbékélve. Mert most már úgyis mindegy volt. János kitűnő szimatjára vallott, hogy nem inas-utódjaihoz, hanem egyene­sen Sárossyhoz intézte bucsusorait: »Itt hagyom a keféket és a kré­met. Jó lesz a nagyságos úrnak Amerikában, ha sikerül egy jó standot kapnia.« K. J. GONDOLATOK. A szerencsét vaknak ábrázolják, mert Fortuna istenasszony bizonyára elpirulna, ha látná, milyen bolondok a hívei. * Számos műértő vagyonokat fizet egy koldust ábrázoló képért, de bot­jával verné ki ugyanezt a koldust, ha élő mivoltában kopogtatna be a lakásába. * A hírnevet trombitával ábrázolják. Nem volna helyesebb, ha úgy jelení­tenék meg, hogy egy marék port tart a kezében? * A halászok, hogy biztosan megfog­hassák az angolnát, előbb sárral pisz­­ldtják be. Hasonló módon fogja meg a rágalom is a tisztességes embereket. * Az egyszerű, mérsékelt ember nem az, akit leginkább dicsér a világ. Mér­tékletesség közönyössé teszi őt a vi­lág szemében. A szamár ellen is az a legfőbb vád, hogy bogáncson él. * Ha elhatároznék, hogy elkerülünk minden bűnt, a világ utánunk vetné, ránk sinkófázná, ahogy a tolvajok is ártatlanokat keresnek ki orgazdákul. Keresek azonnali beköltözkö­­désre 2 szoba s kony­hából álló lakást, lehe­tőleg a belvárosban. Cím a kiadóhivatalban. 5. oída!. Megszüntették a pozsonyi hídpénzt. Malypetr miniszterelnök gyors határozata. Az Autóklub RCS pozsonyi titkár­sága jelenti: A pozsonyi és vidéki automobilis­ták, az idegenforgalmi hivatal, a li­getfalusi kereskedők és iparosok és egyéb intézmények, hosszú évek kí­vánsága végre beteljesedett. Úgy a fenti vállalatok mint az autóklubok' memorandumot intéztek a pénzügymi­nisztériumhoz, amelyben rámutattak arra, hogy a hídpénz jövedelme, amely autónként 10 Kc-t tett ki, többszörö­sen meghaladja a hídfenntartás költ­ségeit és ezért követelték, hogy ezen hídpénzt szüntessék meg. Ezen akció azonban nem mutatkozott eredmény­re, sőt ellenkezőleg, a híd két végén táblákat helyeztek el, amelyek ia köz­munkaügyi minisztérium rendeletére való hivatkozással közölték a hídpénz összegét. Tegnap Prágában váratlan fordulat következett ’be a pozsonyi hídpénz kérdésében. Liska dr. képviselő, aki a hídpénz elleni akciót kezdettől fogva támogatta, -résztvett a nemzetközi gazdasági in­tézet küldöttségében, amely Malypetr miniszterelnöknél eljárt, és ezt az al­kalmat megragadta arra, hogy a szlo­­venszkói gazdasági helyzet ismerteté­sével kapcsolatban rámutasson a po­zsonyi hídpénz megoldhatatlannak látszó problémájára. Malypetr miniszterelnök, aki ez ügy­ben élénk érdeklődést tanúsított, nyomban érintkezésbe lépett Trapl dr. pénzügyminiszterrel és a büro­kratikus formák mellőzésével, elren­delték a pozsonyi hídpénz azonnali beszüntetését. A pozsonyi hídvám beszedése ellen az osztrák idegenforgalmi hivatal az osztrák automobilisták azért mellőz­ték Pozsony várost, mert nem voltak hajlandók ezen magas összegű híd­pénzt lefizetni. Néhány napig még el fog tartani, amíg a pénzügyminisztérium intéz­kedése Prágából Pozsonyig elér, akkor azonban a miniszterelnök ígéretének megfelelően, végleg meg fog szűnni az a felesleges és igazságtalan aka­dály. A hídpénz megszüntetése biztosan kedvezően befolyásolja Pozsony város idegenforgalmát. — Az olasz konzul Csallóközben. Gróf Toriejli pozsonyi olasz konzul és felesége, a pozsonyi olasz kolónia 40 tagjával a napokban So­­morján járt és megkoszorúzta a vi­lágháború alatt Somorján elhunyt olasz katonák emlékművét. A konzul beszéd kiséretében helyezte el az olasz nemzeti színű szalaggal díszí­tett koszorút. Beszédében hangoztat­ta, hogy a kiomlott vér nem folyt hiába(?). A konzul olasz nyelvű be­szédét szlovákra is lefordították.

Next

/
Thumbnails
Contents