Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-09-16 / 74. szám
1933 szeptember 16. »KOMAROMI LAPOK« 9. oldat. AGYERMEKEKNEK Pisluka öt koronája. Pistuka öt koronát kapott Születésnapjára. Nagyon szépen megköszönte S lement az utcára. Mit vehetnék? — kérdezte és Fürgén körülnézett: Árulnak-e nyalánkságot, Fügét, törökmézet? Volt ott finom csemegésbólt S ennek ablakában Mindenféle jó falat és Gyümölcs garmadában. Volt ott szőlő, datolya és Manna, barna tokban ... Volt cukorka is tömérdek, Színes dobozokban. Pistukának folyt a nyála, Látván a sok jót ott. Meg is vette volna nyomban Azl az egész botot. Ám a pénze kevés ahhoz, Hát csak tovább nézett, Látott ott fél görögdinnyét, Sárgát is, egészet. Markolja a pénzét s már Alig bír magával. Mit vegyen? Tán marcipánt két Tele skatulyával ? Vagy gyümölcsöt? Datolyát vagy Szilvát dióbéllel? Ananászt is vehetne vagy Négv-öt szeletkével. De íme, vak anyóka jön — öreg, hetvenéves. Alamizsnát esd, mert mondja: Elájulj oly éhes. S Pista eszmél: — Volna lelked Nyalánkságot venni, Ennek a vak néninek meg Nem volt ma mit enni?! — Jöjjön lelkem — mondja néki S viszi be a botba. Sajtot vesz és sonkát vágat Kettészelt cipóba. — A magáé... egyék, néném — Jó lélekkel mondja És a visszajáró pénzt is A kezébe nyomj a. A kél láda. Élt egy faluban két szabólegény. Az egyik igen ügyes, dolgos volt, a másik lusta, ügyetlen. Mindketten elhatározták, hogy vándorútra kelnek. Az egyik azért, mert ügyes volt és falujában nem tudták megfizetni gondos és értékes munkáját, a másik meg azért, mert nem szeretett dolgozni és úgy gondolta, hogy a vándorlással is telik az idő. Elindultak hát és addig mentek, mig egy nagyvárosba nem érkeztek. Itt ajtóról-ajtóra' jártak munkát keresni. A harmadik nap végre, mikor már sokat koplaltak, egy becsületes szabómester felfogadta őket. Az ügyes legény kitelt magáért és nemsokára mesterének kedvence lett. A lusta legény, hacsak tehette, kivonta magát a munka terlie alól s ha azt gondolta, hogy nem figyelnek, úgy tett. mintha varrna, de persze nem varrt. A szabómester ezt észrevette, de nem szólt semmit. Egy év elteltével vége lett a szolgálatnak is. A lusta legény talpa alatt égett a talaj, szörnyen unatkozott a műhelyben, ahol még beszélni is tilos volt. A szorgalmas legény meg nagyon vágyott haza, egyrészt, hogy öreg szüleit láthassa, másrészt, hogy a szorgos munka után kissé megpihenjen. Gazdájuk az indulás előtti napon két teljesen egyforma ládát vett elő és szemük láttára szintűiig megtöltötte az egyiket rézpénzzel, a másikat arannyal. Mindkét legény sejtette, hogy melyik láda lesz az övé. Jól gondolták. Másnap a szabómester az egyik ládát odaadta a szorgalmas legénynek ,mondván: íme, jól megérdemelt jutalmad zárja magába ez az aranyakkal telt láda. Máskor is ily becsületes légy s jutalmadat mindig megleled. Bármikor visszatérhetsz hozzám, szívesen adok munkát és kenyeret neked. A másiknak meg ezt mondta: Neked a rézpénzzel telt ládát adom. Ezt is alig érdemied meg. Máskor becsületes légy. Ha megjavulsz, talán még téged is visszafogadlak. iVzzal elbúcsúzott a legényektől és azok elindultak visszafelé, elhagyott, csendes falujukba. A lusta legény, ki egész éjjel alig tudta lehunyni a szemét, mert szíve tele volt keserűséggel, daccal és haraggal, — titokban bosszút forralt a másik ellen. Csak nem állít haza szégyenszemre az értéktelen rézpénzzel telt ládájával gondolta magában. Dühe útközben nőttön nőtt, mert úgy vette észre, hogy az ő ládája még nehezebb, mint társáé. De azért szó nélkül cipelte terhét, látszólag beletörődve sorsába. Este megszálltak egy kis csárdában. A lusta legény, bár álmos volt, most nem aludt. Megvárta azt, hogy a társát elnyomja az álom. Akkor azután lassan felkelt és — kicserélte a két ládát. Azt, amelyiket ő kapott, odatette a társa ágya elé. Annak ládáját meg a saját ágya elé cipelte. Szerette volna felnyitni, hogy gyönyörködhessen az aranyak sápadt fényében, de társa megmozdult és ő sietve visszafeküdt. Azután nyugodtan elaludt, mint aki jól végezte dolgát. Másnap kora reggei útnak indultak, hogy.lehetőleg még alkonyat előtt elérjék falujukat. A lusta legény vígan fütyörészett. A másik meg nyögve roskadozott ládájának súlya alatt. A falu határánál elváltak. A szorgalmas fiú szülei fent laktak a hegyoldalon. A legény felfelé tartotl hát a meredek hegví ösvénven a sulvos ládával. A lusta legény utána nézett. — Vidd csak, bolond, vidd csak! mondta magában és csúfondárosan nevetgélt társa rovására. Szülei nagy örömmel fogadták a lusta fiút. Hát még, mikor azt mondta, hogy a csodanehéz láda aranyakkal van tele. Még hencegett is, hogy társa lusta volt, annak a mester rézzel töltötte meg a ládáját. Ővele azonban meg volt elégedve, aranyakkal jutalmazta szorgos munkáját. A két öreg izgalommal várta, hogy fiúk felnyissa a ládát. Előkotorta hát a kulcsot és nagy büszkén hozzáfogott a felnyitáshoz. De mekkora volt az elképedése, mikor a remélt aranyak helyett csupa rézpénzt látott és a rézpénzek tetején egy kis levelet. Ä levél így szólt: Tudtam, hogy ravasz vagy és elfogod cserélni a két ládát. Azért adtam hát neked induláskor az arannyal töltöttet. Meg azután az nehezebb is volt, mert szorgalmas társadnak bőven mértem az aranyat. Úgy gondoltam, hogy nem árt neked, ha kipihent vállaidon cipeled az ő terhét. Megérdemli, mert sokat dolgozott helyetted A lusta legény nagyon elszégyelte magát. Nem is tudta sokáig kiállni otthon szülei szemrehányó tekintetét. Visszament a szabómesterhez. Az viszszafogadta a bűnbánó, megjavult legényt, aki las-' sanként rászokott a becsületes munkára. A szorgalmas legény pedig az aranyakból házat vett a városban, műhelyt nyitott, ahol sok segéddel dolgozott és öreg szüleivel ott élt számos éven át boldogan. Cigaretták. Finom, lakkozott dobozban pihentek a cigaretták, kényes, úri népek a világ minden tájáról. Volt közöttük angol, görög, orosz, amerikai, bosnyák, egyiptomi, német és magyar is többféle. Kinek aranyos, kinek ezüstös, vagy parafás volt a vége, de voltak szalmás szopókájuak is. Szóval, a társaság igen vegyes és előkelő volt, ami a felirataikon is meglátszott. A lakás, amelynek egyik asztalán a doboz állott, igen előkelő volt, minden lámpa égett benne, mert a házigazda vendégeket várt. De egyelőre csak az inas meg a szobalány járt ide-oda a szobákban és a cigaretták unatkoztak. Az egyiptomi finnyáskodva fordult az angolhoz, mivel azt tartotta a legelfogadhatóbbnak a társaságban, no meg azt se felejtette el. hogy Egyiptomban voltaképen az angolok az urai és azt mondta: — Ha elgondolom, hogy a testvéreim fejedelmek, királyok, császárok asztalára kerültek, zügolódhatnék is a sorsom ellen, ugyebár? Az egyiptomi szőke volt, arany villogott a végén. de közben igen álmosan nézeti a barna angolra. No, morogta az angol, ;— zúgolódni, az nem előkelő. Hiszen én nem is teszem azt, csak éppen megjegyzéseim vannak és azokat nem is hallgatom el. Nézze például azokat a sovány oroszokat, azzal kérkednek, hogy ma a soványság a divatos, de az illatuk, ugyebár, arról jobb nem beszélni! És papiroszi -nak hívják őket otthon. Hallott már ilyen csúf nevet valaha is? Papyrusról én is hallottam, hiszen a régi népek erre írtak, de mennyire másként hangzik ez! Az angol nem volt beszédes, inkább csak hümmögött, de azért kedvtelve nézegette a kövérkés szőkét. Ellenben a görögök és a bosnyákok nagyon fészkelődtek, mert sehogyse tetszettek nekik az egyiptomi megjegyzései. De nagyra van a kövérségével! — mondta a tölcséralakú bosnyák. Az egyik felem van olyan kövér, mint ő, azonkívül illat tekintetében is fölveszem vele a versenyt. Különben is, majd elválik vacsora után, hogy melyikünket kedvelik leginkább az urak. All right! Ez már beszéd, — jegyezte meg az amerikai. Nem volna kedvük fogadni talán? Szívesen állok minden összeget. Nem, fogadni senkinek se volt kedve és az egyik magyar nevetve jegyezte meg, hogy vájjon a fogadások összegét majd akkor fizessék ki egymásnak, amikor már csak hamu marad utánuk? De ezen senkise nevetett, sőt mindenkin meglátszott, hogy a közbeszólás helytelen volt, mert ne figyelmeztessék az embert olyanra, amire nem szeret gondolni. Az egyiptomi föl is húzta az orrát és jelentősen mondta angol barátjának: Lássa, lássa, milyen társaságba kerültünk! Jól nevelt körökben ilyet nem hallani. Ha most, leszeng egy császár asztalán volnék ... Volnánk! javította ki az angol. A.szőke egyiptomi sértődötten nézett rá. De ki is hallotta azl, hogy valakinek a szavába vágjanak! És hozzá még olyan megjegyzéssel, ame^y arra enged következtetni, hogy az illető egyenrangúnak tartja magát vele. Istenem, milyen kevéssé finomlelkűek is manap az emberek ... Anynyit elvárt az angoltól, hogy tisztában legyen az egyiptomi cigaretta elsőségével a világon. Meg is akarta ezt neki mondani valamilyen formában, de nem volt már erre ideje. A vacsorának vége volt és a vendégek átjöttek a dohányzóba. Egymásután gyújtottak rá a cigarettákra. A füstkarikák egy darabig külön-külön szálldogállak, de végül is egybekavarodtak és a füstgomolyból igazán nem lehetett megállapítani, hogy melyik részecske melyik cigarettából származik. De azért a dobozban lévők még mindig elkülönülni igyekeztek egymástól. Ahogy az idő mult, a hamutálcákon egyre jobban szaporodott a csonkok száma, a dobozból pedig fogytak a cigaretták. Az egyik magyar ekkor odaszólt az angolnak:- No, kolléga úr, hogy van? Már más szeleket is láttam, — válaszolta az angol, mert az ő fajtája fogyott a legkevésbé. — Nono, ha így folyik tovább, nemigen látunk holnap semmiféle szeleket, — intette a magyar. És így is lett. Reggelre csak egyetlen cigaretta maradt a dobozban, az is törött volt. — Istenem, sóhajtotta, — milyen hiábavaló volt a sok beszéd. Végül is mind hamuvá lett a sok kényes népség. Csak én maradtam meg, igaz, kissé sérülten, de még mindig jobb, mint a hamutálcán ... És törött oldalát odafordílotta a beszüremkedő nap felé. Ifjiisági könyvek nagy választékban kaphatók a Spitzer-féle könyvesboltban Komárno-Komárom, Nádor-utca.
