Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)

1933-08-30 / 69. szám

1933. augusztus 30. »KOMAROMI LAPOK« 3. oldal. a lábai pedig fönn a viz fölött kalimpálództak, de nem sokáig, mert hamarosan a lábait is el­nyelte a gyilkos örvény. A megrémült pajtások sikoltozására figyelmessé lettek a közelben hálót huzó halászok. Kezdetben azt hitték, hogy csak tré­fából sikoltoznak, amint a fürdőző gye­rekek általában szoktak és csak akkor vették komolyan a dolgot, amikor a gyerekek odaszaladtak hozzájuk, azzal a rémes kiáltással, hogy — Bácsik, jöjjenek segíteni, mert a Karcsi belefullad a vízbe! Futólépésben siettek oda a halászok, de a legjobb igyekezettel se tud­ták már a Karcsi gyereket kimen­teni élve, mert addigra megölte a gyilkos örvény. Már csak a hullá­ját fogták ki a szegény Karcsinak. Így végződött az aranyosi vadkörte­­szedés. HÍREK — Tanévnyitó istentisztelet a ref. templomban. A komáromi iskolákba beiratkozott református vallásu tanulók részére szeptember 1-én, reggel Bóra­kor a Jókai uccai ref. templomban tan­évnyitó istentiszteletet tartanak. — Az iskolai évet megnyitó is­tentisztelet az evangélikus tem­plomban szeptember 1-én, pénteken reggel 8 órakor lesz valamennyi inté­zet evangélikus tanítója és tanulója részére. — Épitésbizottsági ülés a város­nál. A város képviselőtestületének épí­tészeti bizottsága augusztus 30-án, szerdán délután 5 órakor a városháza nagytermében ülést tart. — Farkas Márta önálló hangver­senye a budapesti rádióban. Farkas Márta hegedűművész földink, aki leg­utóbb a milánói stúdióban aratott osz­tatlan sikert s aki az ősszel egyiptomi művész körútra indul, pénteken, szep­tember hó 1-én este félhét órakor a budapesti rádióban önálló hangversenyt tart Polgár Tibor zongorakisérete mel­lett a következő műsorral: 1. Mendels­sohn: Hegedűverseny — And nte; Allegretto non troppo; Allegro molto vivace. 2. Hubay: a) Nocturno; b) Vol d’hirondelle. 3. a) Achron: Héber me­lódia; b) Eigar: La Capricieuse. 4. a) Gulia Recli: Nicolette s’endert; b) Rim­­sky-Korzakov: Le Vol du Bourdon. Itt említjük meg, hogy Farkas Márta hegedűművész mielőtt egyiptomi mű­­vészkörútra indul, búcsúhangversenyt rendez Komáromban a Kultúrpalota nagytermében, amikor alkalmuk lesz a neves művésznőnek és kedves és lel­kes közönségének egymástól elbucsuz­­niok. — Kedvezményes különvonat Rosicére. A bratislavai vasutigazga­­tóság szeptember 17-én 5 óra 50 perc­kor Pozsonyból különvonatot indit Rosice állomásra a Masaryk autóver­senyekre. Menettérti dij 5.. Ke. Vissza­érkezés Pozsonyba 21 órakor. Bejelen­tések szeptember 11-ig bármely állo­máson, ahol elővételben belépti jegy is igényelhető. Állóhely 12 Ke, tribün 50 Kó. — Leánybál Érsekujvárott. Az Érsekujvári Róm. Kát. Kör szeptember 2-án szombaton este 8 órakor a kör helyiségében műsoros leánybált ren­dez. Belépti dij személyenként 5 Ke és a vigalmi adó. Az előadást regge­lig tartó tánc követi. A zenét az érsek­ujvári kát. iparos cserkészcsapat fúvós­­zenekara és cigányzenekar szolgáltatja. A Leánybált a fedett kerthelyiségben kedvezőtlen időben is megtartják. — Bérmálás. Góssz József győr­­egyházmegyei segédpüspök szeptember végén bérmakörutat tart Komáromme­­gyében, amikor is Ács, Komárom, Szőny községeken kívül még igen sok helyen fog bérmálni. — A Fizessen Nagysád próbái teljes gőzzel folynak. A díszletek a meglepetés erejével hatnak és Reichen­­thál tudását dicsérik. Az előadás iránt óriási érdeklődés mutatkozik város­szerte. Jegyek szombattól kezdve elő­­jegyezhetők Elbert Nádor-uccai üzle­tében. — A Deák Ferenc uccához fel­használt katonai kórház telke. A város legszebb uccájának, a Deák Fe­renc uccának rendezéséhez szükséges volt a katonai kórház kertjéből 503 négyzetöl területet kisajátítani, amelyet a katonai kincstár csak hosszú alkudo­zások és tárgyalások után volt hajlandó átengedni uccarendezés céljából a vá­rosnak. A nemzetvédelmi minisztérium­nak több feltétele volt, amelyet érvé­nyesíteni kívánt az átadott telek elle­nében. Elsősorban is a telek vételárát 200 Ké-ban állapította meg négyzet­­ölenként, amiből egy fillért sem enge­dett, noha tekintettel arra, hogy köz­célra kérte a területet a város, sokkal jutányosabban is odaadhatta volna. Ezenkívül kötelezte a várost arra is, hogy az uj falat a város a saját költ­ségén építtesse föl. De ezenfelül még a város köteles a kórházkertben levő barakkot áthelyeztetni a kórház által kívánt helyre. A város a terület vétel­ára fejében mintegy 105000 Kc-val tartozik a katonai kincstárnak, amely­nek megfizetésére ismételten fölhívták a várost és egyben megsürgették az átengedett területre vonatkozó szerződés aláírását is. Minthogy a szerződés alá­írásának határideje a napokban lejár, viszont a fizetés is esedékes, a katonai kincstár megkeresésére a tanács foglal­kozott az üggyel és tekintettel Komárom rendkívül súlyos helyzetére, oly értelmű határozatot terjeszt a közgyűlés elé, amely szerint a szerződést aláirja, az átadott területért járó vételár kiegyen­lítését pedig évi 20.000 Kő részletek­ben való fizetéssel kívánja eszközölni. A tanács kénytelen volt ezt a határo­zatot hozni, mert tény az, hogy az ucca rendezésével fölmerült költségek fedezetére szolgáló és több Ízben meg­ígért kölcsönt a város még ma sem kapta meg, s ennek lehet tulajdonítani azt, hogy a Deák Ferenc ucca aszfal­tozási költségeinek megtérítése körül nehézségek támadtak, amiknek követ­kezménye lett az a pör is, amelyet az aszfaltozó pozsonyi cég indított a vá­ros ellen és amelynek most folynak az egyezkedési tárgyalásai — Panasz a komárom—érsekuj­vári útra. Minden kommentár nélkül leközöljük az Érsekújvár és Vidéke cimü laptársunk alábbi sorait, amely ugyancsak súlyos kritikát mond a Komárom—érsekujvári útról. A pana­szos sorok igy hangzanak: Autón Komáromba utaztam a napok­ban és vissza. Erről az útról szeretnék néhány sort Írni. De keresnem kell a szavakat, nehogy elragadtassam magam. Talán az volna a legjobb, hogy — még mielőtt elmondanám a véleménye­met erről az útról — tiszteletteljesen meghívnám az állami útépítő hivatalnak néhány vezető mérnökét egy kis autó­­turára, Érsekújvárról Komáromba és vissza. Mondjuk tízszer. Megérdemelnék. Büntetésből. Úgy mint a csintalan nebulókat azzal büntetik az iskolában, hogy százszor leíratják velük azt, amit nem szabadott volna elkövetniük, úgy kellene büntetni az útépítő hivatal mérnökeit. Százszor végig kellene autózniok azokon az útvonalakon, amelyeket bűnös közöny­nyel elhanyagolnak. Ilyen bűnösen elhanyagolt út az Érsekújvár—komáromi út is. Este 10 óra körül utaztam. Szinte félkilométe­­renként találkoztunk ebben az éjszakai órában is folytonosan autókkal, olyan nagy itt a forgalom, mégis el lehet mondani, hogy Szlovenszkó legelha­nyagoltabb útja. Szégyenletes. Micsoda hallatlan rövidlátás idegen­­forgalmi szempontból, hogy azon a vonalon, amely beletorkolik az európai hirü budapesti aszfalt-útba, amelyet minden külföldi olyan elragadtatással csodál meg, pontosan emellett van Csehszlovákiának ez a legrosszabb útja. Milyen benyomásokat szerezzen az az idegen Csehszlovákiáról, aki autó­jával a remek pesti aszfalt-útról rágör­dül a komáromi szégyen-útra? Ha egyszer az útépítő hivatal mér­nökei meghallgatnák ezeket az idege­neket és eljutnának hozzájuk azok a kívánságok, amiket innen belföldiek és külföldiek egyaránt adresszálnak a cí­mükre, biztos nem tétováznának tovább, hanem nyomban elrendelnék ennek a szégyen-útnak a haladéktalan megjaví­tását. — AZ ISKOLAI ÉV KEZDETE A HELYBELI GIMNÁZIUMBAN. Aug. 31-én délután. 4—5-ig a tanulók je­lentkezése az igazgatói irodában a ja­vító, pótló, különbözeti és felvételi vizsgálatokra. Azok a tanulók, akik vizsgázni akar­nak és nem jelentkeznek a kitűzött terminuskor, nem vehetnek részt a szept. 1-én tartandó vizsgákon, mert nem nyernek beosztást. Szept. 1-én reggel 8 órától este 7 óráig írásbeli és szóbeli vizsgálatok a fekete táblán kifüggesztett sorrend szerint. Szeptember 2-án 9—12-ig azok a tanulók, akik junius 28-án, illetőleg július 1-én beiratkoztak az osztályfő­nöknél, megjelennek szüleik kíséreté­ben a megfelelő osztályban és ezen alkalommal — a jelentkezésen kívül — befizetik az iskolai díjakat, még pedig: a) felvételi és mellékdíjak címén 65 K-t, ez minden tanulóra nézve ki­vétel nélkül kötelező; bj első félévi tandíj címén 125 K-t (fizetendő szeptemberben); c) második félévi tandíj címén szin­tén 125 K-t (fizetendő most vagy eset­leg februárban). Ezenkívül azon tanulók, akik most lettek az intézet növendékei, baleset elleni biztosításra fizetnek 6 vagy 12 K-t, aszerint, hogy melyik csoportba akarnak belépni. A biztosítás a tanév végéig érvényes. Szeptember 3-án S órakor »Veni Sancte« istentisztelet, szeptember 4-én 8 órakor pedig rendes előadás. Komárno (Komárom), 1933. aug. 23. Gidró Bonifác, a gimn igazgatója. — Behatások a városi zeneiskolába. A városi zeneiskolába a beiratások szeptem­ber 1-én és 2-án lesznek, délelőtt 8— 10-ig, délután 3—5-ig a községi elemi iskola I. B) osztályának termeljen. Beiratásnál 10 Ke beírási és 20 Ke havi tandíj fizetendő. A már júliusban beírt növendékek is ezen időben jelentkezzenek a szeptemberi tan­díj lefizetésére. Uj növendékek felvétet­nek a zongora, hegedű és elméleti sza­kokra, akik már másutt tanultak, azok felvéteti vizsgát tesznek szeptember 4-én délután 3 órakor és utána beosztásnak a megfejelő osztályba. Tandíjmentesség kérvényezhető szegénységi bizonyítvány alapján. A kérvényt a községi Iskolaszék­hez kell címezni és az igazgatónál beadni. A régi tandíjmentesek csak úgy kaphat­nak ismét tandíj engedményt, lia az év vé­gén a fő- és mclléktanszakból legalább jó osztályzatot nyertek. Egyébként tandí­jat tartoznak fizetni. Figyelmeztetem a kérvényezőket, hogy kérvényüket a jel­zett beírási időben adják tje, mert azon­túl figyelembe nem vétetnek. A tanítás szeptember 5-én kezdődik. Bővebbet az is­kola hirdető tábláján. Weisz Emma, áll. kép. oki. zenetanár, a zencisk. igazgatója. — Tanévkezdet a községi népiskolában. A helybeli községi népiskolában az 1933—- 34. tanév szeptember hó 1-én, pénteken kezdődik. Reggel fél 8 órára minden ta­nuló köteles megjelenni az iskolában, bon­net saját felekezeteik templomába évnyi­tó istentiszteletre mennek. Mindazon ta­nulók, akik valamely oknál fogva eddig nem iratkoztak be, szeptember 1-én d. e. 10—12 óráig még beírathatok. Az I. osz­tályba az 1927. szeptember 1-ig szülöttek vehetők fel. Igazgatóság. — Tanév kezdete az állami pol­gári leányiskolában. Tudomására adom az érdekelt tanulóknak, illetve szülőknek, hogy az áll. polgári leány­iskolában s a vele kapcsolatos egyéves tanfolyamon a rendes tanítás f. évi szept. 2-án, szombaton reggel 8 óra­kor kezdődik. Szept. 1-én délelőtt 8 órától kezdve felvételi vizsgálatok és pótbeiratások lesznek. A pótbeiratáson köteles megjelenni minden helybeli leánytanuló, aki a beiratkozást a ren­des időben bármi okból elmulasztotta s a polgári iskola látogatására köteles. Banai Tóth Pál, igazgató. — Beiralások az ipari és kereskedelmi továbbképző tanfolyamra. A helybeli ipa­ros és kereskedőtanonciskola felügyelő bi­zottsága ezúton teszi közhírré, hogy az 1932— 33. tanévben megszervezett ipari és kereskedelmi továbbképző tanfolyamot az 1933— 34. tanévben is megnyitja és arra a behatásokat szeptember hó 1—8-ig ter­jedő időre tűzi ki. A beiratkozás a fenti napokon személyesen történhetik a közs. elemi fiúiskola emeleti igazgatói irodájá­ban, naponkint esti 7—8 órák között. A beiratás alkalmával személyi igazoló ok­mány és előzetes iskolai képzettséget iga­zoló bizonyítvány felmutatása szükséges. Beiratási díj fejében 10 Ke fizetendő. A tanfolyam kezdetéről a beiratkozások alkalmával nyújt felvilágosítást az igaz­gatóság. Telkes M. igazgató, Csizmadia Gy. felügyelőbiz. elnök. — A tanév megnyitása a Majlátli- és Simor leányiskolában szept. 1-én kezdő­dik, mely napon az összes növendékek háromnegyed nyolc órakor indulnak az ünnepélyes istentiszteletre. Utána rendes előadás. Az eddig még valami ok miatt be nem iratkozottakat szept. 1-én d. e. 10 órakor vesszük fel. Igazgatóság. — Beiralások a kereskedőtanonciskolá­ba. A kereskedő tanonciskolába a be­iratások szeptember hó 1—8-ig tartatnak szombat és vasárnap kivételével, a közs. elemi leányiskola földszinti tantermében naponta 6—7 óráig. Beiratás alkalmával felmutatandó a legutolsó iskolai évről szóló bizonyítvány. Beiratási díj 20 Ké, tandíj nincs. Beiratkozni köteles minden tanuló, ha legalább 8 napja alkalmazás­ban van. A kitűzött időben be nem irat­­kozottak ellen az igazgatóság eljárást in­dít az iparhatóságnál. Tanévnyitás szept. 11-én hétfőn délután 5 órakor lesz, ami­kor minden beírt tanuló megjelenni kö­­köteles. Telkes M. igazgató, Csizmazia Gy. felügyelői iz. elnök. — Beiralások az iparostanonc-iskolába. Az iparostanonciskolába a behatások az 1933—34. tanévre az alábbi sorrendben történnek: Szeptember 1-én, pénteken a vas- és fémipari szakmához tartozók; 2-án szombaton az építőipari szakmához tarto­zók; 4-én hétfőn a faipari szakmához tar­tozók: 5-én kedden a szabó- és bőripari szakmához tartozók; 6-án szerdán az élel­mezési iparhoz; 7. és 8-án csütörtökön és pénteken a többi iparágakhoz tarto­zók iratkoznak be. Ugyancsak 7. és 8-án iratkoznak az összes iparágakhoz tartozó leánytanulók is. Beiratkozni köteles min­den ipari szakmabeli tanonc, ha már 8 napja alkalmazásban van, még abban az esetben is, ha alkalmaztatása csak ideig­lenes, próbaszerű. A beiratások az egyes napokon délután 5—7 óráig tartatnak a községi elemi fiúiskola emeleti tantermé­ben. Beiratkozás alkalmával felmutatandó a legutolsó iskolai évről szóló iskolai bi­zonyítvány. Beiratási díj 20 Ke, tandíj nincs. A kitűzött időben be nem iralko­­zoltak ellen az igazgatóság eljárást indít az iparhatóságnál. \z összes beírt ta­nulóik szeptember hó 11-én, hétfőn d. iii. 5 órakor kötelesek megjelenni a közs. elemi népiskola tornatermében. Telkes M. igazgató, Csizmazia Gy. fel. biz. elnök. — Beiralások a községi kisdedovodá­­ba. A 1 «özségi kisdedovodába a beira­tás és a tanév szeptember hó 1-én, pénte­ken megkezdődik. Az első csoportba a harmadik életévüket betöltött fiúk és leá­nyok vehetők fel. Igazgatóság. — Pénzügyi bizottsági ülés a városnál. Komárom város képviselő­­testületének pénzügyi bizottságát au­gusztus 28-ára hívta össze gyűlésre a bizottság elnöke. Az ülés, mivel a bi­zottság tagjai nem jelentek meg hatá­rozatképes számban, megtartható nem volt, miért is a bizottság elnöke au­gusztus 31-éré, csütörtök délután 5 órára tűzte ki újólag az ülést azzal, hogy a második határidőre kitűzött pénzügyi bizottsági ülés, tekintet nélkül a megjelenő tagok számára, a kitűzött tárgysorozat felett érvényesen fog ha­tározni. — A garamberzencei közút át­vétele. A katonai hatóság átírt a vá­roshoz, hogy a város vegye át a Séta­téren keresztül vonuló és a Vársor­­uccán át a Dunapartra vezető úgyneve­zett garamberzencei országos ut keze­lését. Az ut igen elhanyagolt állapotban van és azt nem is igen használja más, mint a katonaság. A tanács legutóbbi ülésén újra kimondotta, hogy hajlandó átvenni a közutat a város, azonban a katonai kincstár helyezze azt használ­ható állapotba. A városnak most súlyos tízezreibe kerülne a szinte használha­tatlanná vált út rendbehozatala, külön­ben is a város már nagy áldozatot hozott az ut érdekében akkor, amikor az útnak a sétatéri szakaszát kiaszfal­­toztatta és kiköveztette. — Francia humor. — Még mindig nagyon szép ez az asszony! — Csak látta volna húsz évvel ez­előtt, amikor még tiz évvel fiatalabb volt!

Next

/
Thumbnails
Contents