Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-08-09 / 63. szám
2 ud*t_________________________ > KOMÁROMI LAPOK< Komáromi cserkészek a világtáborban. Kinn aludtunk a sátorban s igen jól mulattunk. Gödöllő, jamboree. Ha a komáromi tábor helyrajzát akarnám megadni, vajmi nehéz munkám volna. Valahány szomszéd, anynyi vidékről való, lépten-nyomon kerítésekbe és táborkapukba ütközöl, sátrak százai fölé borítják árnyékukat a hatalmas tölgyek, egyik oldalról az érsekujváriak hangját hallod, a másik oldalon pozsonyiak vitézkednek, néhány lépéssel lejjebb prágaiak és brünniek látják vendégül a holland kollégákat, a tábortűznek szánt tisztáson helyes kis morva kunyhóban beszélgetnek a tábor alparancsnokai, a tisztáson hatalmas dobogó, megafón négy darab, ha kissé följebb mégy, a nagykőrösi cserkészek sátraiba ütközöl, de ismét uj lépések megtétele után már a svédek kék ruháit látod a fák között, a másik oldalon pedig az angol birodalom cserkészei mosakodnak s ha a komáromi tábort a lengyelek felől közelíted meg. akkor éppen úgy el kell menned a lancashirei cserkészek kapuja előtt, mint az ausztráliak és a palesztinaiak mellett... Néhány jó lépés, ott már finn testvérek fogadnak ... Annyi a szín, a változatosság, mozgás, zaj, nyelv, — hogy valóságos Bábelben érzed magad... A komáromi tábor kitűnik rendjével, jó fegyelmével. Népies díszítésű táborkapú fogadja a belépőt, katonás rendben állnak a sátrak s a szem felderül, ha ezt a sátorfeliratot látja: FŐSZAKÁCS... A komáromiak két hosszú asztalánál valaki mindig eszik... Jóféle szalámirudak, vajdarabok, puha kenyérkék az asztalon, itt aztán ugyancsak lehet szabadon kosztolni, az ételek finomak és bőségesek, a tábor élelmiosztályának vezetősége ugyancsak gondoskodik arról, hogy senki se maradjon éhen... A tábori spájzokban jégen és szalma közt áll a frissen pucolt finom csirke, kicsi zsákokban a fűszer, csinos mennyiségben a főzelékféle és hatalmas edényekben a tej. Kanyarított is Szabó Lajcsi, meg Balogh Kálmán olyan finom ebédeket, hogy az embernek mindig erdei életet élni támadt kedve. . Bíró Lucián főparancsnok pedig azzal az udvarias gesztussal fogadja az embereket, hogy minden vendégnek külön papírpoharat ad ... Vidám, élénk az élet a komáromi táborban, különösen, ha látogatók jönnek. Egy-egy szülő, ismerős mindig sétál a táborban s a cserkészmamák a kimerültségtől boldogan nyújtóznak el a sátor szalmazsákjain, hatalmas alvásokat rendeznek, ebédutáni szieszta jólesik itt. Kocsis Károly parancsnok állandóan kemény gallérban és gondosan megkötött nyakkendővel járkál, azt mondja, így kényelmesebb. Nemesik Valter parancsnoki golfnadrágját pedig edzett angolok is csodálkozó elismeréssel nézegetik... A fiúk mind helyesek. Akad köztük szorgalmasabb, viszont van olyan is, aki szívesebben bóbiskolna a sátor belsejében, mint babot pucolna ebédére... S aki csak teheti, azonnal sétára indul, mert ez a roppant kiterjedésű sátorváros ezerféle látnivalót nyújt. Mindenki mindig úton van, cseréli holmijait, vizitel. Szoknyás skót, árvalányhajas magyar, lurbános hindu, sapkás norvég összeölelkezve járják az utakat, sikertelen kísérletet téve, hogy egymás nótáit dalolják. De van egy általános, kedvenc tábori köszöntés. A lengyelek köszöntése: — Csuvaj! — kiáltják egymásnak arabok és svédek, csehek és japánok... Este van, este van... a tábortűznél még nagy élet lüktet. A pódium tetején a tábortűz-rendezője dirigálja a bábéit. Egy cseh nóta, egy angol dal. magyar tánc és arab ének... — így változik egymás után. A mieink is ott állnak a tűz körül s vele énekelnek a többivel. De tíz órakor lefuvás. Vége az előadásnak és a rengetegszámú érdeklődő közönség, a»civilbagázs« útnak indul kifelé. A megafonok hangosan kiáltják: — Látogatóinkat kérjük, hagyják el a tábort... A tolakodó, kiváncsi, zajos népség, amely élvezhetetlenné teszi az igazi tábori életet, tódul kifelé, és elszánt ostromot intéz a villamoteojki s a vonatok ellen. Egyedül maradunk. Kitisztul a tábor, csak az őrök járják s a narancsszín nyakkendős cserkész rendőrök ügyelnek a nyugvó táborra. Most valami csodaszép következik, amiben már nincs része idegennek: a lefuvás. Valahol a tábor centrumában, a mikrofon előtt tárogatóval fújja egy trombitás a »Krasznahorka büszke várá'i-V, Csodaszépen, mélabusan. Ezt a dalt veszi szárnyaira a szél s röpíti szerte, minden sátorba. Megafonok útján. Zeng, visszhangzik, búg az erdő... Lefuvás... Itt-ott még pislákol a lámpa, suttogó hangon beszélik meg a nap eseményeit, aztán csend lesz mindenütt. A sátrunk, az őrség sátra volt ezen az éjjelen. De ezt e sorok írója nem tudta. Nyugodtan s mit sem sejtve feküdt le, hogy a rettentő szaladgálást kipihenje. Ám, egy óra múlva megrángatja egy kéz a lábát: — Felkelni, őrségre indulj... Álmosan tápászkodom föl. Régi, kiscserkész és katonai emlékek viharoznak bennem. — Hááááá? — kérdem értelmesen. Rámvilágítanak. Egy kis emberke néz rám ijedten. — Viktor bátyám ez? Pardon, valaki mást akartam... Megkezdődik a kutatás. Végre megvan az illető, aki soros őr. Görcs úr ő, aki édesdeden alszik. — Görcs, kelj fel1 De Görcs nem mozdul. Boldogakat szusszant. Most szívós küzdelem indul Görcs kolléga álma és a költögető' közöLt. A költögető is szeretne már aludni. Görcs a másik oldalára fordul, később felül, körülnéz és egy legyintéssel elintézi a kérdés reátartozó részét. — Ki mondta, hogy én vagyok az őr? — Bíró parancsnok úr jelölt ki! — Nekem nem mondta! — dünynyögi Görcs testvér. Most már az egész sátor felébred s bizonyítja, hogy Görcs testvér a soros. A testvér azt hiszi, hogy tréfálnak vele... — Nem szeretem, ha ugrattok... — ásítja. Félórába telt, mig Görcs testvér komolyra vette a dolgot s kivonult. Aztán két óra múlva a jelenet megismétlődött. De azért pompásan mulattunk. Valaki igen horkol mellettem. Nem tudom, ki az. Átnyúlok óvatosan s befogom az orrát. Fuldokolni kezd s abbahagyja a horkolást egy kisideig. Most a baloldali szomszédom horrent egyet. Ennek is befogom az orrát. De az előbbi újra kezdi megint. Ekkor Vasárnap ünnepelte meg a komáromi Kőmives Társulat fennállásának hatvanéves jubileumát impozáns részvétel mellett, mely tanúságát szolgáltatta annak az egyetértésnek és összetartásnak, mely a Társulat kebelében fennáll. Hatvan év előtt az ácsokkal, mint testvér épitő iparral közös társulatuk volt, de 1873-ban a kőmivesek nagy száma miatt szétváltak és 248 tag megalakította a Kőmives Társulatot. A Társulatnak elnökei voltak a következők: Rábszky Ferenc, a Szent András templom uagyhirü ujjáépitője, idősb Russay József, Sóthy Ferenc, Fehér József és jelenlegi elnöke ifj.Langsádl Lajos, aki 1927. év óta vezeti [a Társulat ügyeit. Az egyházi ünnep. Vasárnap reggel 9 órakor hatalmas néptömeg töltötte meg a Szent András templomot, melynek szentélyében ott állottak a kőmivesek, ácsok és kertészek társulatainak nagy zászlói és pompás virágdísz foglalatban hirdette az ünnepet a felirat: Téged, Isten, dicsérünk! Az ünnepi szentmisét dr. Majer Imre prelátus-apátplebános celebrálta teljes papi segédlettel, a Katolikus Énekkar ünnepi misét énekelt és Leszenszky zenekarának több tagja szolgáltatta a zenekiséretet, mig az orgona mellett Nagy László ült. Az alkalmi beszédet dr. Majer prelátus mondotta a templomot zsúfoltan megtöltő ünneplő közönségnek, mely feszült figyelemmel hallgatta lelkipásztorának a nap jelentőségét méltató ünnepi szavait. A közgyűlés. Délután 5 órakor szép számmal gyűltek össze a Társulat tagjai a hivatalos helyiségben, ahol a közgyűlést ifj. Langsádl Lajos elnök nyitotta meg a nap jelentőségéhez méltó szavakkal, majd elnöki előterjesztésében hosszasan méltatta a Társulat védőszentjének, Szent Rókus-nak életét és működéséi, aki a betegek gyógyításában különös tevékenységet fejtett ki és főleg az épitő munkások voltak azok, akiket megmentett a reájuk váró veszélyektől. Utána Zdmbó József kőmivesmester, a Társulat alelnöke vetett visszapillantást az elmúlt hatvan esztendőre, mely alatt mindenkor szem előtt tartotta tagjainak kartársi és szociális érdekeit. A nagy figyelemmel hallgatott előadás után következett az ünnepnek egyik kedves jelenete, amikor ifj. Langsádl Lajos elnöknek, aki az egyesület élén ugyan rövid idő óta működik, de ezalatt azzal teljesen összeforrott és ügyeit a legnagyobb megértéssel intézi, — valamint Olegra Antal társulati pénztárosnak, aki több évtized óta működik a legpéldásabb munkássággal a társulatban — arcképeit leleplezték. A társulat nevében Zdmbó József alelnök mutatott rá úgy az elnök, mint a pénztáros kiváló érdemeire, utána pedig Krajczár István választmányi tag méltatta az ünnepelt vezetőknek a társulattal szemben szerzett igazi érdemeit. Majd a társulat érdemes és derék jegyzője, Baráth Béla mondott tartalmas beszédet, amelyben a társulat_____1933. augusztus 9. felfütyüljük. Felül s tétova bámul a sötélbe. így mulatunk reggelig. Pompás dolog, akárki mit mond. És reggel megint a tárogatószó. Az üde, reggelben madárcsicsergés, füttyszó, muzsika, hegedű és messzizengő tárogató. Zeng minden, még a fák is. S utána, hogy a szakácsok ne unják magukat, — ide fülelj, olvasóm, — szórakoztató zenét közvetít a megafon, végig az egész táboron, mert jó kedvvel kell neki fogni a napi munkának ... Szombathy Viktor. Komárom, — augusztus 9 nak ragaszkodó szeretetét és megbecsülését tolmácsolta. Majd a szabaduló tanoncok segéddé avatása következett, akikhez Langsádl elnök intézett emlékezetes szavakat és figyelmeztette az életbe indulókat azokra a nagy kötelességekre, amelyekkel tanítómestereiknek és az egész társulatnak tartoznak, ahol már mint tagok működhetnek. Az üdvözlések során szép üdvözlő beszédek hangzottak el és Herczegh István a Katolikus Egyházi Énekkar nevében köszöntötte a jubiláns Társulatot, a testvér ácsipartársulat nevében pedig Szabó Ferenc alelnök intézett üdvözlő szavakat, majd az üdvözlések után az elnök bemutatta az írásban érkezett üdvözléseket is. A jubiláris közgyűlést a Katolikus Énekkar pompás énekszámai vezették be és zárták be. A társasvacsora. Este 8 órakor a Fehér-ié\e vendéglő pompás kerti helyiségében 200 teritékü társasvacsorára gyűltek egybe a társulat tagjai és azok hozzátartozói. A társasvacsorán megjelentek: dr. Majer Imre prelátus-plébános, dr. Alapy Gyula tartományi képviselő, Dosztál Jakab az Ipartársulat ügyvezető elnöke, kamarai tanácstag, Herczegh István a Katolikus Énekkar-elnöke, Csalava János az ács társulat elnöke, Szabó Ferenc ácsmester, társutati alelnök, Kaszás Ferenc a kertész társulat elnöke és számosán városunk ipari életének kiiünőségei közül és a túlnyomó számú épitő munkásság A felköszöntőket Langsádl elnök nyitotta meg, aki köszönetét mondott Majer Imre prelátusnak, Alapy Gyula tart. képviselőnek, Herceg Istvánnak az énekkar elnökének, a testvér ácstársulat vezetőinek és az egylet vendégeinek, valamint minden tagjának. Majd dr. Majer prelátus-plébános emelkedett szólásra és nagyhatású beszédében a társulatot éltette, mely a régi hagyományokat megbecsüli és azok nyomdokain halad. Alapy dr. a Kőmives Társulat küzdlmes múltját ismerteti a város múlt századaiból, akik annyit dolgoztak, mint egyetlen város ilyen iparosai sem és annak ellenére, hogy volt idő, amikor el akarták németesiteni, mindenkor megmaradt a magyarság védőbástyájának. Bár a gazdasági válság nagy megpróbáltatások elé állította is, a társulat tagjainak energiájára még szép napok várnak, ha a gazdasági bajoknak vége lesz. A társulat elnökét és annak tagjait éltette. Herczegh István hatásos beszédében az énekkar nevében üdvözli a társulatot és annak működéséhez sikert kíván, majd Csalava János az ácstársulat elnöke mondott figyelemmel hallgatott szép beszédet, amelyben meleg szeretettel köszöntötte a testvér társulatot. Felköszöntőkben nem volt hiány és a társaság, melynek hangulatát a Katolikus Énekszámai és a Leszenszky-zenekar pompás nótái élénkítették, sokáig maradt együtt és kellemes emlékei közé zárta a szép estét. A Kőmives Ipartársulat a legbensőbb egyetértésben ülte meg hatvanéves fennállását Ifj. Langsádl Lajos elnök és Olegra Antal pénztáros arcképeit leleplezték meleg ünneplés mellett. — Saját tudósitónktól. —
