Komáromi Lapok, 1933. július-december (54. évfolyam, 52-102. szám)
1933-07-01 / 52. szám
2. oidsi. »KOMÁROMI LAPOK« és intézmények alkalmazottaira, nyilvános iskolák tanítóira és tanáraira, egyházmegyei teológiai intézetek tanáraira, egyházak és vallásos társaságok lelkészeire,, nyugdijat és ellátási illetményeket élvezőkre, tényleges és tartalékos katonai havidíjasokra és altisztekre. Az itt felsorolt személyeket, ha olyan tevékenységet fejtenek ki, mely az állam szuverenitása, önállósága, integritása, alkotmányos egysége, vagy a demokratikus köztársasági alkotmány ellen irányul, ha ilyen tevékenységre fölbujtanak, vagy más személyeket ilyenre rábírni igyekeznek, vagy tudva ténylegesen résztvesznek valamilyen egyesülésben, mely nyíltan vagy titokban ilyen tevékenységet fejt ki, a következőképen büntetik: a szolgálati viszonyból való elbocsátás és ha tényleges katonai havidíjasokról van szó, a katonai rangjuktól való megfosztás, minden jog és igény elvesztése nekik, vagy hátramaradottjaiknak a fennálló előírások alapján az államtól közvetlenül, vagy közvetve kapott illetményekre, minden jog és igény elvesztése nyilvános nyugdij- és ellátási illetményekre, melyek neki vagy hátramaradottjainak a szolgálati vagy személyi viszonyból járnak, ha az illetőnek katonai rangja van, annak elvesztése is. Komárom város képviselőtestülete rezignált hangon tárgyalta a munkanélküliség megszüntetésére irányuló javaslatot. Ez a beadvány átlag félévenként újra megfogalmazódik és a város zöldasztalára kerül, azonban a sorsa mindig egy és ugyanaz: a beadvány oly sokat kíván, hogy a sok kívánság mind áthull a szegénység öregszemű rostájának résein. így járt a legutóbbi javaslat is, pedig annak volt egy olyan pontja is, amely felett nem lenne szabad olyan könnyen napirendretérni. Mert azt, hogy a város pénzösszegeket osszon ki a munkanélküliek között, vagy tíz vaggon kenyérlisztet, ami szintén többet jelent kétszázezer koronánál, ezt nincsből megvalósítani nem lehet, meg nem is Pajti. Irta Csathó Kálmán. Péterék a Pasaréten laktak, Zoltán az Orom-uccán. Azok számára, akik földrajzból elégtelenre állnak, ideírom, hogy a Pasarét a svábhegyi fogaskerekű állomásán túl, a Hűvösvölgy felé terjed, az Orom-ucca viszont a Gellérthegy oldalában van, a Tabán felett. Az út az Orom-uccától a Pasarétig, ha siet az ember, eltart ötnegyedóráig. Visszafelé viszont, feltéve, hogy még jobban siet, másfélóráig, tekintettel arra, hogy7 hegyet kell mászni. Zoltán sokszor megtette ezt az utat, mert minden vasárnap Péter éknél ebédelt. Péterék viszont sohasem ebédeltek Zoltánnál, mert annak nem is volt háztartása. Deresedőfejű agglegény volt, társaságba nem igen járt s Péterében kívül alig érintkezett valakivel. Péter mondta is neki: — Nem értem, hogy élhetsz így, ilyen szomorú, számkivetett életet? Hiszen, ha beteg vagy, nincs senkid, aki egy pohár vizet adjon... Zoltán vállat vont ilyenkor: — Nem szoktam beteg lenni... — De hát mégis csak rideg dolog az úgy egyedül... El kellene venned valami kedves, nem egészen gyerek leányt, vagy fiatal özvegyet... Zoltán nevetett: — Úgy beszélsz, mint valami néniké. Asszonyoktól megszoktam, hogy rá akarnak venni a házasságra, de férfiak... Péter hevesen vágott közbe: — Mert azt szeretném, ha te is Ezek a rendelkezések akkor is alkalmazhatók, ha kifejezett helyeslésről, jóváhagyásról, vagy támogatásról van szó. Kevésbbé komoly esetekben a büntetés időleges is lehet. Ilyenkor az elbocsátás helyett az ideiglenes eltávolítás a büntetés. Bonyodalom a munkanélküliek segélyezésének reformja és a községi választások uj rendje körül. A parlamenti munkaprogram lebonyolítása körül az utóbbi napokban bizonyos nehézségek álltak be a szenátusban. A szenátus ugyanis a politikai rendtörvényt egyelőre csak az első olvasásban jogadta el, de azt az ülést, amelyen a második olvasásnak kellett volna megtörténnie és amelyen mindenek előtt a községi választások reformját kellett volna letárgyalni, mindezideig nem hívták össze. Ennek a rendelkezésnek taktikai célja nem zárja ki az esetleges komplikációkat, mert nyilvánvaló, hogy az a munkanélküli segély reformja és a községi választások reformjára vonatkozó szavazás közötti összefüggésre vezethető vissza. Ez utóbbit eddig csak a képviselőház fogadta el és a balpártok remélik, hogy valamilyon politikai koncessziót sikerül majd elérniük ebben a kérdésben. Komárom, — junius 30. a város kötelessége eltartani a munkanélkülieket, hanem az államé, a város pénzügyi ereje egészen más célok megvalósítására való. A város, amely üzemben tart a téli hónapokon keresztül egy olyan népkonyhát, amely ezernél több adagot oszt ki haponta, ezzel nagymértékben tesz eleget szociális kötelességeinek. De van a munkanélküli beadványnak egy pontja, amelyet kár volt levenni a napirendről és ez a kültelki iskola ügye. Komárom erődővén túl, a Vág mentén egy új lakótelep keletkezett pár év előtt szinte észrevétlenül, a lakosai mind munkások, ma jórészben szintén munkanélküliek. A másik városrész, az örsujfalui országút mentén még újabb keletű. Itt is olyan boldog lennél, mint én. És látod, én annak köszönhetem, hogy az vagyok, hogy elvettem Stefit, mert... Magához ölelte az asszonyt, ez azonban elhúzódott. — Hagyjon! — mondta elpirulva. — És ne avatkozzék bele a Zoltán életébe. Ö bizonyosan tudja, hogy mit csinál. Házasodni nem lehet kommandóra... Péter csodálkozva nézett a feleségére: — Nem értelek! — mondta. — Ahelyett, hogy segítenél neki gusztust csinálni, lebeszéléd? — Én lebeszélem? — csattant fel Stefi. — Eszemágában sincs... Csak egyszerűen nem akarok beleavatkozni a más sorsába. Nevetséges... És otthagyva a férfiakat a verandán, befordult a szobába. Pajti, a puli, ekkor felállt a Zoltán széke mellől és utánakullogott az asszonyának. Efféle beszélgetések nem egyszer estek köztük, nagyobb időközökben s több-kevesebb változatossággal ugyanígy folytak le rendesen. Az is megesett párszor, hogy Péter olyankor hozta szóba a dolgot Stefinek, mikor kettesben voltak: — Sajnálom ezt a szegény Zoltánt. Senkije sincs a világon, rajtunk kívül. Mi vagyunk a családja... Egyébként minden melegség hiányzik az életéből. Stefi ilyenkor rendesen vállat vont. — Bizonyosan nem is tart rá igényt. — Dehogy nem tart... Mutatja az, hogy hozzánk mennyire ragaszkodik. Minden vasárnapját velünk tölti s kijön vacsorára egyszer-kétszer minden héten. házak épültek és munkás emberek laknak, családaikban szintén sok az apró gyermek. Ezek a gyermekek télvíz idején hóban, sárban — főleg ez utóbbiban — három-négy kilométert gyalogolnak be a városba, hogy az iskolába eljussanak. Télen át a társadalmi jótékonyság gondoskodik arról, hogy a gyermekek meleg leveshez és egy jó karaj kenyérhez jussanak és ezzel egy kissé felmelegítve megint nekivágjanak a sáros, havas három és négy kilométernek. Hát ez az embertelenségnek, a nemtörődömségnek az igazi bizonyítványa, ha erre is azt mondjuk, hogy nincs pénz, nem lehet iskolát építeni. Hát erre a célra igenis kell pénzt előteremteni a városnak. Kétszázezer koronáról van szó, amelyhez hozzájárul az állam, hozzájárul az ország, hozzájárul a járás és a többit fedezi a község. Lehetséges, hogy a községre már csak százezer korona teher jut majd. Azonban ehhez dolgozni is szükséges: a terveket megcsináltatni, azokat jóváhagyatni, a kérvényeket államhoz, országhoz és járáshoz benyújtani és nem a süli galambot várni, hogy belerepüljön a képviselőtestület szájába. Ma már a szociális érzést nem lehet pártoknak kisajátítani és azt hisszük, hogy azt a hiányzó párezer koronát szives örömmel folyósítja az a takarékpénztár. amely a városnak a székházában működik, hiszen aránylag igen kis összeg ez és a városnak van reá biztosítéka, másrészt az intézet épen ilyen kommunális kölcsönök kihelyezésével is foglalkozik, igazgatóságában pedig a városi képviselőtestületnek épen a szociáldemokrata párthoz tartozó tagjai ülnek. így tehát a folyósítás elé aligha merülne feli lényegesebb akadály. Ha pedig felmerülne, mert mindig a legrosszabb lehetőségekkel is kell számolni, — mi azt hisszük, hogy az első felhívásra akadna a városnak ma elég rossz anyagi helyzetben lévő polgársága körében olyan áldozatkész néhány ember, aki ezt a városnak kölcsönadná a takarékpénztári vagy bankbetét kamathozadék biztosítása ellenében. Ezzel nem lenne ugyan a munkanélküliségen segítve, mert ez a kis építkezés néhány munkást tudna csak foglalkoztatni, hanem segítve lenne hetven-nyolcvan kis gyermeken, akik télen a sarat gyúrják Komárom és Partosujtelep között négy kilométeren. Erről van most szó és ezt a tarthatatlan állapotot kell megszüntetni. A munkáspártok is jobban tennék, — Mert unja magát. — Persze, hogy unja magát. Ez az éppen. Ezért kellene szegényt megházasítani. — Érdekes! — mondta egyszer Stefi. — És az asszony? Akit elvenne? Arra nem gondolsz? Zoltán egész nap hivatalban van. Az asszony holtra unná magát mellette. — Ugyan kérlek! Én is egész nap a hivatalban vagyok. Hát te talán holtra unod magadat mellettem? — Az más, — felelte Stefi hirtelen. — Én nem unom magam soha. Nekem itt van Pajti... A puli a nevét hallva említeni, megcsóválta a farkát és odament Stefihez, aki megsimogatta: — Ugy-e, Pajtikám, — szóit kedveskedve. — Mi sohasem unjuk magunkat. Édes kis sétáló társam, te... Egyszer aztán azt mondta Péter a feleségének: — Te, én azt hiszem, ennek a Zolv tánnak van valakije. Stefi felkapta a fejét: — Miből gondolod? — Abból, hogy most kevesebbet jön ide. Csak vasárnaponként. Vacsorára alig... Stefi elmosolyodott: — Na látod! — szólott. — Legalább most már nyugodt lehetsz felőle, hogy nem unja magát. — Vájjon ki lehet az? — tűnődött Péter. Stefi vállat vont: —- Nem mindegy az?... Mit töröd rajta a fejed? Érdekes... Hogy a férfiak milyen kiváncsiak... Nekem ilyen dolog eszembe se jut. t. — Nem kíváncsiság ez, — rázta Péter a fejét —, csak aggodalom. Nem 11153. július 1. ha nem kényszerkölcsönök terveit vagdalnák a leszegényedett és a közterhek súlya alatt bukdácsoló polgárság fejéhez, hanem kivihető és realizálható tervekkel jönnének elő. Mi most ezt a konkrét tervet megjelöltük. Nem a mi dolgunk, hogy ezt megvalósítsuk, a hatáskörünkön kivid esik, hanem a képviselőtestületé, amelynek igenis ez kötelessége, előbbrevaló kötelessége, mint akármi, mert a jövő generáció egészségéről van szó. A községre ráparancsolnak, hogy iskolát építsen. Igen sok község annyira megfelel neki, hogy elviselhetetlen adósságokba veri magát. Komáromnak is kell erre pénzének lenni, ha egyéb célokra volt. Telke is van hozzá, építőanyaga is, munkanélkülije is, akik szives örömmel állnának ott munkába. Iparosai is, akik ráérnének az építés vezetésére. A segélyekért se kell Amerikához fordulni. Tehát iskolát építeni: legyen ez az első programpontja a munkanélküliek pontjai megvalósításának. * A Komáromi Lapok kiadójának ez a terv felébresztette a figyelmét és bizottság kiküldését javasolná, amely ezzel a kérdéssel sürgősen foglalkoznék. Az új iskolába iratkozó szegény tanulók segélyezésére a maga részéről 100 koronát is felajánl és meg van győződve, hogy ezt a nemes célt Komárom közönsége párt és felekezethez való tartozás különbözősége nélkül fogja lámogatni. Tűzrendészen értesítés! • -Tisztelettel értesítjük Komárom városának nagyérdemű közönségét, hogy az 1933. április hó 1-én kinevezett új kéményseprő mesterek címei a következők: I. kerületi: Juriga Antonin, Molnár-u. 14. II. kerületi: Szalay József, Vágdunasor 56. Minden, a kéményseprészetre vonatkozó felvilágosításért kérjük fenti címekhez fordulni szíveskedjenek. ____________________ I szeretném, ha szegény Zoltán valami haszontalan nőnek a keze közé kerülne... — Ugyan, — legyintett Stefi. — Van Zoltánnak elég esze. Sohse féltsd. Pajti ugatni és nyüszíteni kezdett és kaparta az ajtót. — Ez Zoltán lesz, — mondta Péter. — Bámulatos, hogy szereti ez a kutya Zoltánt, pedig alig látja. Érdekes... Csakugyan Zoltán volt. A Pajti úgy ugrált körülötte, mint a bolond. — Éppen mondom, — szólt Péter —, hogy milyen érdekes, hogy ez a kutya hogy szeret téged, pedig alig lát. Zoltán megcirogatta a Pajti Lobonoos fejét és kedveskedve mondta neki: — Én is nagyon szeretem Pajtit és azért jöttem, hogy meghívjam vacsorára, — Pajtit? — csodálkozott Péter. — Természetesen veletek együtt. Holnapután estére. Eljönnek, remélem? — fordult oda Stefihez. Stefi Péter felé intett: — Én szívesen, de tőle függ. — Hogyne mennénk... — szólt Péter —, csak azt mondd meg, mi jutott eszedbe, hogy vacsorát rendezel? Zoltán mosolygott: — Egyszerű a dolog: angol ismerőseim vannak itt, azokat kell meghívnom. És minthogy egy pulit is akarnak látni, ezért szeretném, ha Pajtit; is elhozzátok... — Na és a vacsora? És a felszolgálás? Hiszen tudtommal te személyzetet se tartasz? Különvélemény a kültelki iskola építése ügyében.
