Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-02-04 / 10. szám
2. oicinl »KOMAROMI LAPOK* 1933, február 4 nem a fizetések következtében, hanem a leírások következtében. Az egyenesadók és a forgalmiadók fizetői negyedévenként előre volnának kötelesek adóikat megfizetni Ezen hátralékokkal és az elintézetlen illetékekkel az összes hátralékokat kereken 7300 millió koronára lehet becsülni. Ez annyit jelent, hogy majdnem az egész 1930. éves előírás hátralékban maradt. Egy év alatt alkalmas adminisztratív intézkedésekkel mindig csak egy milliárd koronát lehetett likvidálni. A szlovák néppárt szónoka Szlovenszkó autonómiáját követeli. A képviselőház költségvetési vitájában felszólalt Ravasz Viktor dr. szlovák néppárti képviselő, aki beszédében hangsúlyozta, hogy meg kell adni Szlovenszkó autonómiáját. Az autonóm Szlovenszkó a szónok véleménye szerint nagyobb támaszt fog nyújtani Csehszlovákiának, mint az eddigi szerencsétlen centralista bürokrata rezsim. A politikai autonómia természetes következménye a csehekkel való egyesülésnek és ha ezt meg nem adják, úgy politikailag elnyomottnak érezzük magunkat — úgymond — és elégedetlenek leszünk mindaddig, amig az autonómiát ki nem vívjuk. A politikai autonómiát azon a címen tagadják meg, hogy ez nem szükséges, mert egy nemzet vagyunk a csehekkel, ez azonban fikció, amely nem felel meg a tényeknek. A szlovák nemzet mindig önállóan lépett föl, a cseh nemzettől teljesen függetlenül, kultúrája teljesen önálló és politikai élete már évszázadok óta külön álló volt. Nem igaz az, hogy az autonómia megadásával az állam és az államegység kárt szenvedne, mert az autonómia az államegységet egyáltalán nem veszélyezteti Gazdasági téren Szlovenszkót a történelmi országok javára kizsákmányolták. ■Üvmss és tariema a isgjobb sagfai lapét a Komáromi Lapokat A kisiparos válsága. A válság nem kiméi senkit és hiábavaló volt a sok nagyhangú nyilatkozat a kormányférfiak részéről, hogy' bennünket nem érint, bennünket megkímél a válság és nem sújt annyira, mint más nemzeteket. A gazdasági törvényszerűségek alól nincsen kivétel egy nemzet és állam számára sem és mi is benne vagyunk a válságban a kilábolásnak minden reménysugara nélkül. A kisipar, mely forgó tőkével nem rendelkezik, a tönk szélére sodródott. Hiába a sok orvosszer, egyéni buzgóság és egyéni akarások mitsem érnek. .J^indenki munka után sóvárog a munkás épen úgy, mint a kisiparos. És munka, megrendelés nincs. A hatóságok nincsenek felkészülve ilyen arányú veszedelemre, mint a mai. Az állami és országos költségvetésekben milliók vannak előirányozva közmunkákra, de azokhoz nem foghatnak hozzá, pedig itt csak a rögtöni munka lehetne segítség. Ezek a munkák nem indulhatnak meg, mert nincsen előkészítve a hatóságok részéről. A hivatalos embereknek más dolguk van és nem érnek rá tervezésekkel és munkatervekkel foglalkozni. Óriási és helyrehozhatlan hiba az, hogy a hivatalok egyáltalában tervezésekkel foglalkoznak. Mert óriási megtakarítást jelentene pénzben és anyagban, ha minden közmunka tervpályázat alapján oldatnék meg. A tervpályázaton résztvehetne a ma nem foglalkoztatott ezer és ezer mérnök, kiki a szakmája szerint és nagyszerű megoldásokat tudnának találni a közmunkák kivitelére, amely tervek alapján meghirdeted kiviteli pályázat sok-sok milliós megtakarítást jelenthetne a köztestületek és az állam részére. Az állam ne terveztessen hivatalnokaival, hanem csak ellenőriztessen. Ez az állam és az országos testületek hivatása. Sokkal olcsóbb így az építkezés, mint a csigalassúsággal készült állami tervek alapján. Most már a hatóságok is kezdik ezt belátni és utakat, műtárgyakat nem házilag terveznek, hanem megbízás vagy tervpályázat utján. És ez a helyes és gazdaságos eljárás. Kivitelre kerüljön mindig a legjobb, legcélszerűbb esetleg a legolcsóbb terv, akkor nem lehet panasza senkinek. A terveket sürgősen készíttessék el, hogy mire a kivitelre kerül a sor. készen álljanak. A középítkezések sorrendjét már a tél folyamán állapítsák meg és pedig úgy. hogy mindenfelé jusson abból, hogy ne Zsolna vagy Túrócszcntmárton kapjon mindent, ahova belegyömöszölnek óriási pénzeket, hanem Komárom, meg Párkány is jusson közmunkához. A városneveket csak például említem. Az építőiparban korlátozni kellene a kisiparosi engedélyek kiadását, mert az veszélyezteti az építőipar mai súlyos helyzetét. És azonnali hatállyal kellene beszüntetni az úgynevezett házi munkákat, melyek rezsiben sokkal drágábban készülnek, mint árlejtés alapján. A középítkezések körül sok a tennivaló. Az építőiparnak súlyos érdekei vannak veszélyeztetve a mai munkakiadások körül, a közszállítások és középítkezéseknél. A szakma érdekképviselete hosszú idők óta sürgeti ezeknek a szabályzatoknak megfelelő átdolgozását, mely az ipari haladásnak is előfeltétele. Ma a kenyér hiánya türelmetlenné teszi az embereket, amin nem is lehet csodálkozni: épen ezért kövessenek el mindent a hatóságok, hogy a közmunkák kiadása körültekintően végeztessék. Az építőipar fejlődése adja meg a vele összefüggő iparágak fejlődését is. De ennek nagy összefüggései vannak a mezőgazdaság és kereskedelem felvirágzásával is. Sajnos, a mai elzárkózó rendszer, méh' óriási vámfalakat épített az orzsághatárokon, egyelőre kevés kilátást nyújt arra nézve, hogy a fellendülés bekövetkezhessek és az lesz a legnépszerűbb politikusa vagy diplomatája Európának, aki ezen majd segíteni fog és tud. Ez az idő legyen a nagy előkészület ideje. Ha a munka megindul, akkor már tisztában legyen az építőipar azzal, hogy milyen feladatok várnak reá. Szüksége van minden államnak, hogy a szükséges nyersanyagot saját ipaga termelje ki a rendelkezésére álló legolcsóbb eszközökkel, hogy a külföldi versennyel lépést tarthasson. Nagy hibája az iparos társadalomnak az, hogy nem egységes, hanem széthúzó elemekből áll. Az egyik foglalkozási ág a másikai kicsinyli, pedig minden iparos a maga helyén a szükséges ipari ismeretek birtokában úgy élhet csak meg a versenyben, hamint a láncszemek kapaszkodnak egymásba. Nincsen helye lenézésnek vág}' kicsinylésnek, mert mindenki a maga helyén kötelességet végez legjobb tudása és ismeretei szerint. Ezért szükséges, hogy az ipari társadalom tagjai egymást megbecsüljék. Az emberben lássák meg a küzdő embertársat és ne taszítsák el annak testvéri láncba fogózó kezét. Az iparnak képviselethez kell jutnia az egész közéletben, a politikában épen úgy, mint az érdekképviseletekben. A mai demokratikus felfogás nem ismer külön iparos és külön egyetemet végzett emberek társadalmát. Mindegyik a maga helyén egyformán lehet hasznára nemzetének és hivatásának. Az iparos ma sok helyről hiányzik és nem juthat szóhoz. Tehát ebből az következik, hogy ez az osztály a maga erejével vegye munkába a helyzetének javítására irányuló munkát. Az iparosnak védekeznie kell mindenféle gyengítés és támadás ellen. Viszont az iparos társadalom ne legyen játékszere olyan politikai pártoknak, amelyek az iparosság vállain akarnak Kiemelkedni országos testületekbe és a törvényhozás csarnokaiba. A magyar politikai pártokban megtalálhatja elhelyezkedését a magyar iparos, mert ezek a pártok gyökereiket mélyen beleágyazták a magyar talajba, ahonnan mindenkinek ki kell nőnie, amely nemzetünk sorsát előbbre viheti. Faragott képeket és idegen bálványokat ne imádjon az iparos, ha magyar iparos, mert ezek a legtöbb esetben a faképnél hagyják. Nem az apró pártocskák azok, amelyek egy társadalmi rétegen segítenek, hanem azok, amelyek szélesebb tömegeket tudnak átkarolni. A magyar kisiparosnak, aki ezekről ma ráér dolga felől gondolkodni, a saját helyzete mutatja meg a helyes irányt, melyet követnie kell. Építőiparos. SPITZER könyvesboltban, Komárom, Nádor-u. 29. A csallóközi halászat történetéhez. 37 nem volt eredménye.1 A limitációt az 1763. nov. 9-én tartott megyei közgyűlés azonban felfüggeszti azzal a megokolással, hogy a halak ára tűrhetően leszállóit és abban most nagyobb a bőség, mint az előző időkben.* 2 Ezzel az üggyel elég sűrűén foglalkozik a vármegyei hatóság, talán nem is a saját jószántából, mint inkább kénytelenségből.3 Röviden ismertetjük a pozsonyi halászok szabadalmait az alábbiakban. Fönnebb megemlékeztünk III. Endre királytól a város polgárainak adott szabadalmáról és kiváltságairól, melyek közé a halászok is bele voltak foglalva. írásos céhszabályuk 1517-ben kelt.4 A pozsonyi halászoknak céhszabadalmainak már Zsigmond idejében van nyoma. így az 1423-ban megerősített szabadalmak közt, melyet a váraljai (suburbium) népek kaptak, az olvasható, hogy a váraljai halászok a halfogás harmadát tartoznak a vár tiszttartójának beszállítani.5 Tanulmányunk rendjén megemlítettük, hogy a pozsonyi kétféle halászfelekezet — a rekesztő és gyalmos halászok — céhlevelét Ákosházi Sárkány Ambrus országbíró adta ki még 1517-ben hiteles formában. A pozsonyi halászok privilégiumaikat megújíttatják az új királlyal, Ferdiánnddal isv aki II. Lajos király szabadalmait megerősíti. 1613-ban a pozsonyi halászok ismét megerősíttetik szabadalmaikat, melyeket Ferdinánd, majd Miksa királytól nyertek. Egy század múlva, 1712-ben kelt újabb céhszabályaikat a városi tanács konferálja.6 Itt kell megemlítenünk, hogy Pozsonyban a hajósok és a halászni. o. VI. 630—633. *U. o. VI. 678. SU. o. VI. 630, 759, 789, stb. 4 Kiadva: Király János dr. Pozsony város joga a középkorban. 443—445 11. BKemény Lajos. A pozsonyi vár és váralja. 66. 1. 6 Pozsony város levéltára. Protocollum Actionale. 1762 márc. 12. mesterek közös céhben tömörültek, ez volt a »Sanct- Nicolai Bruderschaft«, amely a XVI. század közepén alakul (Schiffer-Zunft). Tagjai közt nemcsak hajósok és halászok vannak, hanem előkelő városi polgárok is szerepelnek. (Burgstaller Johann Christoph, a belső tanács tagja, Dantzi Stephanus Ungar, a magyar kamara könyvvezetési osztályának jegyzője, Khainwald Caspar városkapitány, Klobucsicsky Stephanus Camer-Schreiber, Klaus Johann Jacob városkapitány, a belső tanács tagja, Maliik Johann Christoph városkapitány, Partinger Christoph városbíró (1629), Pongrätz Adam Christoph polgármester (1683), Pongrätz Ignaz senator (1732), Paxi Johann, a belső tanács tagja, Reingruber Johann, kamarai irnok, Schaffer Dávid városkapitány, Segner Andreas, a belső tanács tagja, Szécseny Georg népszószóló (1718), Sumer Johann Andreas, a Szent Márton templom kántora (1732), Tolnay Johann városkapitány (1661), Voittl Christoph szobrász, Wiettinger Andreas orgonista, Wielandt Johann Michael, a belső tanács tagja, stb.)1 A céh terjedelmes névsorában a következő halászokat találjuk: Peckolori Georg (1691), Seegruber Goorg (1716), Haibel Georg (1729), Haibel Franz (1748). Azonban a névsorban foglalkozással meg nem jelöltek között igen sok halászmester van. Legutolsó céhszabadalmukat Mária Terézia adományából kapják 1764. évben.2 Mielőtt kihirdetnék, a vármegye felterjeszti az örökös főispánhoz (aPálffy grófi család széni óra), hogy az uradalom átolvassa, vájjon nem sérti-e a szabadalom jogait. Erről a helytartótanácsot is értesítik. Ezzel a céh legalább elérte azt, hogy egyesítette az egy foglalkozáshoz tartozókat, kifelé, a hatóságokkal szemben azonban a céhek sem voltak elég erősek jogaikat megvédelmezni. A céhszabadalom azonban bátrabbakká tette a pozsonyi halászokat és már 1765-ben azt látjuk, hogy a halpiacon maguk szeretnék diktálni a rendtartást. 1 Kemény Lajos szives közlése. 2 Pozsony. Orsz. levéltár. Pozsony vármegye közgy. jegyzőkönyve. 174—179, 769—770 11. A vármegyének jelentik, hogy a pozsonyi halászok megakadályozzák a halak eladását csütörtökön vágj' más böjtnap előtt való napon. Pozsony városát evégből figyelmezteti a vármegye, hogy minden vásáros és ezeket követő napokon — szombat kivételével — ne akadályozzák azokat, akik halakat árulni akarnak. Nem külömben arra is felhívják a várost, hogy a halak adás-vételét ne korlátozzák bizonyos órákra.1 A halak árát egyébként minden hónap végén hivatalosan is feljegyzik és felküldik a helytartótanácshoz.2 1768-ban felujulnak a panaszok a hal hiánya és drágasága miatt. Az alispán azt jelenti, hogy a pozsonyi halászokat utasította, hogy azok, ha Győrön túl, egész Esztergomig vásárolják a halakat, egyúttal szerezzenek is be bizonyítványokat, hogy mennyiért vásárolták első kézből a halakat. Ezt a rendelkezést ugyanis korábban a helytartótanács adta ki és a megye kéri, hogy a magas helytartótanács rendelkezzék az iránt, hogy a pozsonyi halászok az első kézből vett halakról az alispánnak tegyenek, az viszont a helytartótanácsnak tehessen jelentést.3 Pozsony városa azonban a vidéki halászokat nem jó szívvel támogatta, mert még 1769-ben is alkalmas elárusítóhelyet kívánnak számukra a Dunaparton.4 Ismételve közzéteszik, hogy a vidéki halászok a megállapított árakon szabadon árusíthatják halaikat.5 A halászok azonban panaszkodtak a szolgabíráknak, hogy a molnárok malmaik körül vesszőből font kötéseket alkalmaznak, amelyek kis rekesztékeket alkotnak. A vármegye utasította a dunai molnárokat, hogy 1773. tavaszáig ezeket láncokkal és vashorgonyokkal pótolják. Erről a helytartótanácsot is informálják.6 1775-ben a limitatio elkészítésekor azt jelenti a .pozsonyi alispán, hogy azt a szokott módon dolgozták 4U. o. 1765. 188. 1. 2U. o. 1765. évi 224. 1. 3U. o. 1768. évi 677, 739. 11. 4U. o. 1769. évi 210, 236. 11. 5U. o. 1769. évi 29. 1. 6U. o. 1772. évi 477 .1.
