Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-01-21 / 6. szám
8 i; (ittt »KOMÁROMI LAPOK« 1933, január 21, © SPOl&T • Megerősödik a KMTE. a tavaszi fordulóra. (Saját tudósítónktól.) A téli szünetet egyik futballcsapat sem tölti tétlenül, hanem erősen készülődik az új fordulóra, amely majd végső képet fog adni az ellenfelek játéktudásáról. A városi tornatermek megtelnek esténként futballistákkal s kétórás tornával igyekeznek pótolni a szabadtéri edzést. A KMTE, amely a kiscsapatok között kétségtelenül a legszimpatikusabb, az őszi idényben nem tudta beigazolni a várt reményeket, de az új forduló még mindent helyrehozhat. Hosszasabban beszélgettünk a klub egyik szimpatikus vezetőjével, aki meleg odaadással nyilatkozott egyesületéről. A KMTE — amint monja — a tavasszal sokkal játékerősebb lesz, mint az ősszel volt, mert ide kérte átigazolását Matasits a KFC kiváló középfedezete, valamint a Dunaváros két játékosa, Holies Sándor, a tehetséges belsőcsatár pedig most hagyta el a katonaságot. Az öszszes játékosok részvételével heti kétszeri szobatréning van addig, mig az időjárás meg nem engedi a komoly munkát a sporttelepen. Az egyesület főcéljának tekinti a KFC-val való legszorosabb barátság fenntartását, mert folyton tapasztalja és tudja, hogy ez mennyi szeretettel és készséggel van a kisegyesületek iránt mind a kerületi gyűléseken, mind idehaza. A KFC 33 éves múltjával Komáromban a futball tanítómesterének tekintendő s vezetőségének szívélyes magatartása dicséretet és támogatást, nem pedig ellene irányuló aknamunkát érdemel. A KMTE bármilyen ügyben fordult hozzá, mindég meghallgatásra talált: ezért hálájára mindenkor számíthat. Az egyesület évi közgyűlését jövő vasárnap, február 5-én tartja. Körülbelül ezeket mondta a komáromi munkásság fiatal sportvezére, aki éleslátásával, higgadtságával és keresetlen őszinte beszédével gyakran irányította magára a kerületnél a figyelmet s akinél méltóbb kezekbe nem kerülhetett volna a KMTE vezetése. (-.) * A KFC sakkversenyének megbeszélése vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az Otthon kávéház különtermében. * Megalakult a KFC szavalókórusa és jelentkezni Kellner László titkárnál lehet. Ugyancsak ő ad információt a német nyelvkurzus ügyében is. * Az idei KFC bál elmarad, helyette teadélutánokat fognak rendezni. Az elsőt valószínűleg jövő vasárnap. — Agyon akarta lőni volt szeretőjét. Jády József csilizradványi legény több éven keresztül udvarolt Kiss Irma, falubeli leánynak. Egyszer aztán összevesztek és szakítottak egymással. A legényben azonban nem múlt el teljesen a szerelem s továbbra is féltékenykedett. Egyizben a leányt két másik legény társaságában látta az uccán sétálni. Bosszút forralt és el akarta tenni a leányt láb alól. Revolverével a leányra lőtt, akinek nyakát érte a golyó. A legény, mintha mi sem történt volna, a merénylet után a kocsmába ment mulatni. A balonyi csendőrség letartóztatta a gyilkos szándékú volt szeretőt és a dunaszerdahelyi járásbíróság fogházába szállította. — Egy csavargó meg akart lopni egy püspökii földbirtokost. Linzboth Mihály, püspökii földbirtokosnál egy fiatalember jelentkezett és munkát kért. Egy óvatlan pillanatban, amikor Linzboth nem volt a szobában, az idegen kinyitotta az asztalon levő kézitáskát és abból 113 koronát elemelve, távozni akart, azonban tettét észrevették és a tolvajt átadták a csendőrségnek, ahol hiánytalanul megtalálták nála a pénzt. Kiderült, hogy az alkalmi tolvaj F. S. 16 éves magyarországi sihederrel azonos, aki lopásért már több ízben volt büntetve és ezúttal engedély nélkül jött át a határon. A nagy reményekre jogosító fiatalember azonban a visszatoloncolás előtt — megszökött. MMaaHMMUnaaHE9MiEmraHliftMBg«M«53KaMro A (ÍY KIEK, Volt egyszei' egy erdő. Irta Gracza János. Kicsike fiacskám, Kacagó pajtásom, Keked szól, violám, A mesemondásom! Volt egyszer egy erdő, Kis picikém, szentem... No, ne félj, galambom, Itten az ölemben! Mert abban magam is — Csak álmomban jártam — Hanem olyan erdőt Még sohase láttam! Kanyargó kis patak Körül pántlikázta, Parti fűz a lombját Bele-belerázta... Csillogó vizében Benne volt az égbolt, Fodros árja tőle, Mint a bársony, kék volt. Ott a kék égbolton Felhők szálldogáltak... Tudod-e, picikém, Hogy kire is vártak? Nem vártak ők lelkem, Bizony senki másra, Mint arra a szűrös, Furulyás juhászra, Ki a nyáját éppen Arra terelgette, Patakban az eget Soká nézegette. Hosszú, nagy bajuszát Szellő lobogtatta, A szemét az öröm Szépen csillogtatta. Egyszer csak lekerült A szűr a válláról, Ki meg a kenyér a Csíkos tarisznyából. De volt ám még hozzá Vékony szalonnácska. Ráadásul pedig Két piros almácska. Mikor a juhász igy Az éhét elverte, A szűrét a fűre Le is terítette, Elővette aztán Szép kis furulyáját S fújta, fújdogálta, Azon a nótáját. Hej, gyönyörűbb volt a Furulya szólása, Mint a sűrűben a Vadgalamb bugása! De százszorta szebb volt, Ami felelt rája, Valami kis tündér Hangos kacagása. De mégse tündér volt, Egy kicsi legényke — ’ Bizony ,neked is csak A válladig érne! Hívta, hívogatta Furulya szólása — Úgy mondta biz azt el Szeme csillogása. Le is hevert nyomban A juhász szűrére, Körül is futkosta Kacagó kedvébe. Becéző szavával Elmondta apámnak; Százszor megkérdezte: Mit üzen anyámnak? Egy leveles gallyal Lágyan legyezgette. Fújjon még egy nótát — Boldogan sürgette. Két kis kacsójával Gyöngén simogatta, Mint te az én arcom, Ép úgy csókolgatta! Ölelj meg fiacskám, Kacagó pajtásom — Eddig van, nincs tovább, A mesemondásom! A kokinkinai tyúk. Hát ezzel a furcsa nevű tyúkkal hatalmasan megjártuk! Abban az időben a Szűcs Pali és a Csikós Jani voltak a pajtásaim. Az uraság pedig tyuktenyésztésbe kezdett a pusztán. Ez még nem lett volna baj, mert sok mindenben kezdenek ott a pusztán. Egyszer cukorrépával próbálkoznak, máskor kenderrel, ha egyik sem sikerül, akkor valami harmadikkal. így történt akkor is. Hosszas tanácskozás után elhatározták, hogy abban az esztendőben tyúkokat tenyésztenek. Ez sem lett volna baj, mert hiszen tyúkokat tenyésztenek minden valamirevaló falusi háznál, a baj egészen másban volt. Mégpedig abban, hogy az uraság, mikor a tenyésztést megkezdte, igen sokféle fajta jószágot hozatott. Volt ott kendermagos, vöröstollu, búbos, fehér meg a jó Isten tudja, milyen nem. De ez még mind nem lett volna baj. Az igazi baj ott kezdődött, hogy a tyuk-pásztor, akit egyébként csibeuszi bácsinak hívtunk, egyik este azt mondta a baktemak, hogy a tyúkok között van egy kokinkinai tyuk is. Ezt a beszédet a Csikós Jani meghallotta. Másnap alig várta, hogy felvirradjon, szaladt ám hozzánk nagy lihegve és kikerekedett szemmel újságolta : — Gyerekek, a csibeuszi bácsi azt mondta, hogy a tikok között van egy... mi a csuda is? Hirtelen eszébe jutott és kivágta: — Kokinkinai tik! — Mi a csuda? — Kokinkinai. — Mi az? — Tik. — Tik? — kérdeztük egyszerre a Szűcs Palival és sokáig tünölődtünk, hogy milyen lehet az a furcsa tyuk, amelyiknek kokinkinai a neve. A Szűcs Pali azt mondta, hogy lehet az akkora, mint egy borjú. A Csikós Jani még ennél is többet tudott. Azt mondta, hogy ő úgy hallotta, hogy az a tyuk, mikor kotkodál, nem úgy kotkodál, hanem ugat. A tojása meg sárga szinaranyból van. Aztán szénát eszik. A minap látta is,, mikor a szekér szénát bevitték a tyukudvarba. Bizonyosan a kokinkinai tik eszi meg. Másként minek kellene a tyukudvarban széna? Három teljes napig egyébről sem beszéltünk, mint a kokinkinai tyúkról. Még álmunkban is vele voltunk. Ugatva kergetett bennünket, a szájában egy kéve szénát cipelt, egymás kezét fogva futottunk előtte s mielőtt még a konyhaajtón beugorhattunk volna előle, a Csikós Janit úgy hátba rúgta ,hogy szegény feje hármat bukfencezett s talán még most is gurulna, ha a mosogató dézsában meg nem akad. Úgy megütötte a feje búbját, hogy egész daganat lett rajta. Persze, álmában a fejét a falba ütötte. De ő körömszakadásig azt állította, hogy a kokinkinai tik rúgta fejbe. Annyit foglalkoztunk ezzel a veszedelmes jószággal, hogy utóbb már sem éjjelünk, sem nappalunk nem volt tőle. Elhatároztuk, hogy azt a tikot, ha addig élünk is, de megnézzük, hogy milyen lehet. A tyukudvar jó kétméteres kőkerítéssel volt bekerítve. Hogy ne lásson bennünket senki s hogy meg ne tudják, hogy miről tanácskozunk, titokban elhúzódtunk a patakárokba és a legmagasabb csomó bürökbe beleültünk és töviről-hegyire megbeszéltük a dolgot. Úgy határoztuk, hogy a tyúkot este nézzük meg. Az este mellett azért döntöttünk, mert a Schorunböck Emánuel, akinek az apja kertész volt s akit a barátság kedvéért szintén beavattunk a titkunkba, úgy mondta^ hogy este a csibeuszi bácsi nincs ott az ólnál, hanem pihen, mert egész nap vasvillával őrzi a kokinkinai tyúkot. Aztán meg úgy gondoltuk, hogy az este azért is jó lesz, mert olyankor a tyuk bizonyosan aluszik és nem esz meg bennünket, ha észrevesz. Most még csak egy dolog miatt akadtunk meg. A tyukudvarban sok ól volt. Nem tudtuk, hogy melyikben lehet a kokinkinai tyuk. Azon is segítettünk. Hosszú tanakodás után Csikós Jani vállalkozott rá, hogy egyedül belopódzik a tyukudvarba. Kikémleli, hogy melyik ólban van a kokinkinai s mikor már megtudja, visszajön értük s mindnyájunkat elvezet az ólhoz. A terv mindnyájunknak tetszett. Már csak azért is, mert Jani ismerte Gyöngyöst, a csibeuszi bácsi kutyáját s igy attól sem kellett félni, hogy megugatja. Mindjárt el is indultunk a kőkerítés felé. Mivel a kerítés magas volt, én négykézlábra álltam, Szűcs Pali a hátamra csúszott, a Csikós Jani meg a Pali vállára mászott s onnét már felhúzódott a kerítés tetejére. Szűcs Palit is feltoltuk, aztán ketten engem is felhúztak. A Schorunböck Emánuel lent maradt, mert azt már senki sem tolta, meg azért is, hogy kívülről vigyázzon, hogy nem jön-e a csibeuszi bácsi. Mikor a mászással készen voltunk, Jani a belső oldalon lecsúszott az udvarra, mi pedig a kerítés tetején kuporogtunk és szivdobogva vártuk, hogy mikor int majd a Jani, hogy menjünk a tyúkot nézni. Alig ment el Jani, a várt jövetele helyett éktelen kutyaugatást hallottunk. Gyöngyös ugyanis felneszeit az idegenre és Jani hiába csittitgatta, hogy: pisz, pisz, ne eszisz? A kutya kötelességtudó volt, annál jobban ugatott. Mi meg azt hittük, hogy a kokinkinai tyuk ugat. Észrevette Janit és talán már eszi is. Rettenetesen szorongtunk a kőkerítés tetején. A nagy ugatásra a csibeuszi bácsi is felfigyelt. — Mi a manó lehet ott az ólaknál? — dörmögött és lassan odament. Ezután már csak azt hallottuk, hogy. Jani éktelenül ordít: — Jaj! Jaj! Ne bántson? Nekünk se kellett több. Anélkül, hogy előre megbeszéltük volna, egyszerre leugrottunk a kerítésről. Én a Schorunböck Emánuel hátára estem. Szegény, fél óráig nem tudott megszólalni úgy megijedt. Rosszabbul járt Szűcs Pali, mert ő meg a fél orráról lenyúzta a bőrt. De legrosszabbul járt a Jani, mert őt meg úgy megverte csibeuszi bácsi, hogy csak úgy puffogott. Azt hitte, hogy tojást akar csenni. A kokinkinai tyúkot azonban nem láttuk meg. Mit susog a kósza szél? Megjött már a Tél apó, Hulldogáll a tiszta hó. Táncot lejt a kósza szél, Hallgassátok mit mesél: Azt mondja, hogy régen bár, Volt egyszer egy mesevár; Színaranyból építve, Gyémántokkal szépítve. Körülötte erdő volt, Az erdőben zene szólt, Ezüst folyó fojdogált, Lepkesereg szálldogált. Benn a várban volt egy fa, Nyoszolya állt alatta S aki abba beleült, Mély álomba szenderült. Álmában az égben járt, Angyalokkal együtt szállt, Láthatta a jó Istent S mindent, ami csodás fent. Mikor aztán visszatért, A fa lombja hozzáért, S oly bűvösen muzsikált, Hogy az álma tovaszállt.
