Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-04-22 / 32. szám
»KOMAROMI LAPOK« Leskalpolt női hullát fogtak ki a folyóból. A hullán semmi erőszak nyoma nem látszik, csak a fejbőre hiányzik. — Keresik a titokzatos skalpvadászokat. Saját tudósítónktól. — április 21-6. oldal. Folyómenti községek határában nemcsak a nyári szezon alatt fognak ki hullákat a vízből, a folyóból, hanem télen is, amikor a bűntények és az öngyilkosságok juttatják a folyóba a szerencsétlen áldozatokat. A bűntények sokszor kegyetlen módon teszik el láb alól a szerencsétlen áldozatokat. Ilyen például a grinádi megcsonkított asszony bűnténye, amelynek tetteseit lázasan keresik a csendőrök, rendőrök egyaránt. Ebed községnél hasonlóan titokzatos bűntény áldozatát vetett a viz a partra. Egy teljesen ép női hulla került ki a vízből, csak éppen a feje volt borzalmasan megcsonkítva. Mintha Cooper Ferdinánd ifjúsági regényeinek skalpvadászai támadtak volna föl és azok csonkították volna meg a hullát, a fejbőre le van egészen nyúzva úgy, hogy a nő hajából nem látszik semmi. Valamikor, amikor a bubifrizura még nem volt divat és a hosszú haj és a copf járta, akkor előfordult, hogy a kórházban elhunyt és hozzátartozók Saját tudósítónktól. Megrendítő esemény tartja izgalomban Ógyalla csendes lakosságát. Husvét hétfőjén az egyik vendéglőben Czirók Lajos orvul hátbaszúrta a község egyik rendőrét. Poltacsek Józsefet. Az eset előzményei a következők. Ógyallán és környékén már hosszabb idő óta garázdálkodik egy nagyobb betörőtársaság. Ez indította a község vezetőségéi: arra. hogy két rendőri állást szervezzen. Az egyiket Poltacsek József töltötte be, aki erélyességével rövid munkássága alatt is közszeretetnek örvendett. Ez nem tetszett természetesen a jgarázdálkodóknak, akiknek újabb betörései most sokkal nagyobb kockázattal jártak. Keresték tehát az alkalmat, amikor bosszút állhatnak »kenyérkeresetük« meghiusítóján. Az alkalom nem késett sokáig. A helybeli gazdakör husvét második — A Színházi Élet legújabb számában jelenti be a zárórát a Chicago Tribune bájossági versenyén és az utolsó fényképeket a Színházi Élet 26-iki száma közli. Lengyel Menyhért a weekendről irt cikket az uj számban. Hatvány Lili színházi és mozi-aktualitásokról. Sok érdekes cikkben és képben számol be Incze Sándor hetilapja a Színházi Élet az e heti újdonságokról A Színházi Élet uj száma darabmellékletül Hunyady Sándor Ritz, 1919 cimü legújabb színdarabját közli, kottamelléklet, 32 oldalas Gyermekujság, kézimunkaiv és 64 oldalas Rádió Világhiradó van még a Szinházi Élet uj számában. A 260 oldalas lap ára 5 Ke. Előfizetési dij negyedévre 60 Ke. Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban Nádor-u. 29. nélküli betegek fejéről lenyirták a lelketlen kezek a szép hajat és eladták a hajkereskedőknek. Abban az időben még föltehető lett volna, hogy az értékes haj miatt skalpolták meg a szerencsétlen nőt, de ma, a rövid haj, a bubifrizura korában ez alig tételezhető fel. Nagy kérdés tehát most, hogy miért nyúzták le a szerencsétlen nő fejbőrét? Talán valami perverz hajlamból, vagy talán a nőnek valami különleges haja volt és azt akarták eltüntetni? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre talán majd a vizsgálat tud fényt deríteni. A hullát barna téli kabát, fekete lakkcipő, sötétkék szoknya, fehér pettyes blúz fedte. A ruházat finomságából arra lehet következtetni, hogy a nő a módosabb osztályhoz tartozott. Az orvosi vélemény szerint a hulla körülbelül négy hét óta lehetett a vízben. Rajta egyébként semmi külerőszak nyoma se fedezhető fel. A hulla kilétének a kinyomozására megindítotok a vizsgálatot. Komárom, — április 21, napján táncmulatságot rendezeti a Kaffka-féle vendéglőben. A társaság néhány tagja megjelent itt és éjfél felé rendetlenkedni kezdett. Az ügyeletes Pollacsek rendőr jónak látta a készülődő verekedést megakadályozni s a terem elhagyására szólította fel a jelenlevőket. Czirók Lajos ekkor kést rántott elő és hátulról a rendőrbe döfte, aki egyszeribe összeesett. Néhányan a merénylőre vetették magukat, akinek azonban sikerült kiutat találnia s az éj homályában elrejtőzött, bár ekkorra már a csendőrség is kivonult. Másnap reggel a község egyik uccáján felismerték Czirókot, üldözőbe vélték, mire az szorongatott helyzetében a bíróság egyik tárgyalótermébe menekült. Itt azután sikerült lefogni őt. A szerencsétlen Pollacseknek az állapota súlyos, de nem életveszélyes. A lettes ellen megindulL az eljárás. — West kisasszony diadala. (Félpengős Regények 21) Irta: Herbert Jenkins. A kanadai Torontóból bomba módjára toppan be a brit admiralitás palotájába John Dene és fittyet hányva a bürokrácia formaságainak, közvetlen, nyers modorában ajánlja föl találmányát a német tengeralattjárók megsemmisítésére. A miniszterek lenyelik a szokatlan modort és elfogadják az ajánlatot. De megmozdul a német kémszervezet is a tervek megszerzésére' szembekerül az angol kémelhárítóosztállyal s a két titkos szervezet mérkőzésének drámai feszültsége hallatlan izgalmakat vált ki az olvasóból. West kisasszonynak, a brit admiralitás gépirónőjének szereplése alkalmat ad a „Patricia férjet fog" szerzőjének pompás humorú csillogtatására. Ára 3 Kő. Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban. HÍREK Anzixkártya. Akár van pénz, akár nincs, tél van, vagy nyár, tavasz, vagy ősz, — az emberek utaznak. Utaznak és közben kedves szeretettet hazagondolnak, rokonokra, barátokra és ellenségekre, - én anzixkártyákat írnak. Pénzt és fáradságot nem kímélve, rendületlenül írják az anzixokat, a >sok szives üdvözletét a messze távolból...« Hát ez jól van így. De egy kedves, mulatságos, közös emberi naivitás minden anzixkártya-írónak öntudatlan és javíthatalan tulajdonsága. Az anzixkártya-válogatás. Mikor odaáll ki-ki a forgatható anzixos-állvány, vagy album elé, a kutató tudós aprólékos műgondjával válogatja a képeslapokat. Válogatja és cserélgeti... Félórákat keresgélnek és kiábrándultán dobják vissza az esetleges dupla példányokat. Más és más anzixot küldenek mindenkinek. Az anzixok szépsége szerint rangfokozatút létesítenek a címzettek között. A barátság liens őségé, a szeretet, megbecsülés, vagy köteles konvencionális megemlékezés, az irigység felkeltése, vagy a gőgös leereszkedő udvariasság érzéseivel osztályozva. Még. ha minden képeslap ugyanannyiba kerül, akkor is vesznek szépet és csúnyát. Kiválogatnak bármilyen furcsa, lehetetlen tájképeket, — csak azért, hogy mindegyik különböző legyen. Egyetlen embert láttam eddig, aki odaállt a pult elé, kiválasztotta a legjobb és legszebb anzixot, abból annyi darabot vett, ahányat írni akart. Ezzel a művelettel rövid öt perc alatt végzett is. Napóleonként mosolygott szegény határozatlan embertársain, akik nem a városokat, tengereket és hegyeket nézik, hanem a fotográfiák között izzadnak és kínlódnak és a hazautazás elindulásának pillanatában is az anzixkártyákkal keserítik az életüket. Mert nem gondolnak arra, hogy mindegyik képeslapot másnak írják, tehát ugyanazt küldhetik mindenkinek. — RENDKÍVÜLI EGYHÁZMEGYEI KÖZGYŰLÉS. A komáromi református egyházmegye május 4-én, délelőtt 10 órakor, a komáromi református templomban rendkívüli közgyűlési tart, amelyen az új esperest és tanácsbírói kart fogják ünnepélyesen beiktatni. A templomba történt bevonulás után a gyülekezet énekel, majd Zsemlye Lajos hetényi lelkész, egyházmegyei lanácsbíró imádkozik és bibliái olvas. A komáromi ref. egyházi vegyeskar éneke után a közgyűlést megnyitja Gyalókay László régi esperes, mely után a Iszavazatbontó bizottság jelentését terjeszti elő Csekes Béla egyházmegyei főjegyző. Soós Károly új esperes eskütétele következik, majd a tisztikar és tanácsbírói kar új tagjai teszik le az esküt az új esperes kezébe. Az esperes részéről Csekes Béla főjegyző, a tanácsbírák részéről Boross Kálmán rangidős tanácsbíró üdvözlik Soós Károly esperest, aki ezután székfoglaló beszédet mond. A közgyűlést Nagy Nándor egyházmegyei gondnok zárja be, mire a gyülekezet a XC. zsoltár első versét énekli. A közgyűlést a Kollégium nagytermében folytatják, amelynek két utolsó pontja lesz állásfoglalás a Dérer-féle iskolatervezettel szemben és javaslat a felállítandó református tanítóképző ügyében. Délben közebéd. Vasárnap este nézze meg a Legényegyletben a „Hableány-Penziót.“ Amikor a merénylő a bíróság épületéibe menekül. Ógyalla véres hús vét ja. 193B április 22. Eljegyzés. Urbányi Klárit (Rimaszombat) eljegyezte Szombathy Viktor, a Komáromi Lapok belső munkatársa. — Tanácsülés a városnál. Komárom város tanácsa április hó 25-én, kedden délután 5 órakor a városháza nagytermében rendes ülést tart. — Áthelyezés. Kolde Ervint, a párkányi járásbíróságnál működő büntető birót, a komáromi kerületi bírósághoz helyezték át. — A guta— kamocsa — érsekujvári ut megépítése. Mivel a most jegyzés alatt levő munkakölcsön első sorban az útépítésnél adja a legtöbb munkaalkalmat, az érdekelt körök figyelme nagyon is ráirányult a guta— kamocsa —érsekuj vári ut kiépítésére illetve az útnak egészen a Vásárutig való meghosszabbítására Ez ügyben dr. Holota János, magyar nemzetpárti képviselő és érsekujvári városbiró Prágában járt, hogy a nagyfontosságu ut építését mielőbb elkezdhessék. Prágában azt a felvilágosítást kapta, hogy az ügy most van véleményezés alatt a pozsonyi országos hivatalnál. Erre dr. Holota János Pozsonyba utazott és az országos hivatalnál megtudta, hogy az ügy előkészítése és kedvező véleményezése a legrövidebb idő alatt befejeződik és akkor az összes iratokat felküldik Prágába úgy, hogy az útépítést hamarosan el lehet kezdeni, amint arra meg lesz a kellő fedezet. E nagy fontosságú ut által érdekelt községek mindent elkövetnek, hogy a kérdés kedvező megoldása ne késsék sokáig. — A Dalegyesület 70-ik évi közgyűlése. A Komáromi Dalegyesület holnap vasárnap, április 23-án, d. e. 11 órakor tartja az egyesület nádoruccai helyiségében 70-ik évi rendes közgyűlését. A közgyűlés tárgysorozata: 1. Elnöki jelentés az egyesület 1932. évi működéséről. 2. Az 1932. évi zárzárszámadások felülvizsgálása és a felmentvény megadása. 3. Az 1933. évi tagsági dij megállapítása. 4. Az 1933. évi költségvetés megállapítása. 5. Az elnökséghez a közgyűlés előtt 24 órával előbb Írásban- beadott indítványok tárgyalása. — Vasárnap a Hableány pensio másodszor megy a Kath. Legényegylet színháztermében. A rendezőség ugyanis elhatározta, hogy tekintve az első előadás nagy sikerét, a darabot megismétli Ugyancsak e helyen kéri a Legényegylet rendező bizottsága a nagyérdemű közönség szives elnézését a hétfő esti pontatlan kezdésért, mely saját hibáján kívül történt, de egyúttal értesíti is a n. é. közönséget, hogy a késői kezdést okozó technikai akadályokat sikerült elhárítani, úgy, hogy a vasárnap esti előadás pontosan fog megkezdődni. Jegyek a rendes árban kaphatók és előjegyezhetők a Derzsféle cukorkaüzletben. — Zord időjárás. Az áprilist általában úgy szokták emlegetni, mint a bolondok hónapját, amely nevet a szeszélyes, kiszámíthatatlanul furcsa időjárástól kapta, amely a tavasznak ezt a hónapját minden időben jellemezni szokta. Éddig csak a szeszélyességéről ismertük áprilist, az idén azonban olyan oldaláról kellett megismernünk, amilyenre eddig gondolni sem mertünk, mert ha furcsaságait természetesnek is találtuk, annyira furcsának mégsem gondoltuk, mint amilyennek mostanában mutatkozik. Az egész hónapban, néhány igazán kivételes napot nem számítva, nemcsak borús és napfénytelen volt az időjárás, hanem tetejébe még olyan hűvösre fordult az idő, hogy néhány éjjel fagy is volt, ami pedig a gyümölcsök virágaiban pusztítást vitt végbe. A hegyes vidékeken hóviharok dühöngtek a húsvéti ünnepek alatt, amikor itt Komáromban is hűvös, szeles és esős idő járta s azóta csak rosszabbodott az időjárás. Az idei áprilisban általában zord volt az időjárás és sem a természet ébredését, sem a vegetáció fejlődését nem mozdította elő Az emberek még igen jól érzik magukat a téli köpenyegben, a bunda szezonját meghosszabbította az idő és a szobafütés gondjait is továbbra megtartotta. Hasonló hideg áprilisra még a legöregebb emberek sem em-i lékeznek.