Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-04-15 / 30. szám
10. oldal, 1933. április 15. »KOMAROMI LAPOKt _____________________________________________ 'jO T Z Z l «.VEKMKKÍKSKK. .—1&, A hazug ki fi fiú. Az osztályban Sanyi volt a legházufabb íiú. Több okból hazudott. Hazudott, hogy uicgnicjvck üljön a bajból, hazudott, bogy abból haszna legyen, hazudott, feogy emelkedjen mások szemében, hazudott, hogy valakit becsapjon és hazudott magáért a hazugságért. Példák mindegyik esetre: Sanyi lusta volt elkészíteni a házi feladatot: Tanító úr kérem, a nénikéméknél lűz volt és én is segítettem oltani.' Sanyi hallgatja egy iskolatársa esetének elbeszélését. A gyerek a lakásukban betörőre bukkant, rázárta az ajtót és fellármázta a házat. Sanyi ajkát. biggyeszti: — Az is bátorság? — kérdezi fitymálva. Én a múltkor egy farkassal szálltam szembe. Megyek az erdőben, egyszer csak csuda nagy üvöltözést hallok. Odanézek, hát látom, hogy egy rémvad farkas ugrál neki egy fának és üvölt fel a fára. Akkor látom, hogy valaki van a fán. Egy- vadász kuporgott a lombok között. Rámkiált, hogy meneküljek, mert neki elfogyott a golyója. de én ránézek a farkasra... egyet toppantok!... nagyot ordítok!... hát az úgy elszaladt, mintha olt se lett volna. Sanyi valakit bolonddá akar tenni: Karcsi, hiszed te azt, kérdezi tőle, hogy az én papámnak van egy olyan nagyítója, amelyik alá lett hangya akkorának látszik, mint egy egér? Karcsi ezt elhitte, hiszen ebben nem is volt semmi hihetetlen. Sanyi pedig jót nevetett magában s butának tartotta Karcsit. Pedig ő volt a buta. Mert bár nem volt a papájának nagyílóüvege. de lehetett volna. És elit ihelőt elhinni nem butaság. Sanyi hazudik, csak azért, hogy hazudjon : Fiúk, tudjátok, nekem a bácsikám mesélte: Amerikában akkorára is megnőnek a dinnyék, mint egy kisebbfajta ház. A szegényebb négerek azután nagy lékel vágnak az ilyen óriás dinnyébe és kezdik kienni a húsát. Mikor eleget kiettek a dinnyéből, akkor családostul beléje is költöznek. Kicsit nedves a dinnyelakás, de olyan kell a rckkenő melegű amerikai nyárban. Egyszer, amikor náluk a lakást festették, mamája egy rokonukhoz küldte aludni. Sanyi miután megvacsorázott, cl is ment oda. Mikor odaéri, éppen vacsoráztak. Az volt az asztalon, amit Sanyi nagyon szeretett és kérdésükre azt mondotta, hogy még nem evett vacsorát. Nyomban az asztalhoz ültették, és ő másodszor is bevacsorázott. így azután megterhelt gyomorral feküdt le és nagyon nyugtalanul aludt. Ijesztő álmai voltak, amelyek összekeveredve űzték egymást. A nénikéjénél volt... hirtelen tűz ütött ki... Sanyi azt hazudta, hogy képzelt tűzoltó és így' rábízták az oltási. Oltott is. de hogyan? A szájába .vizet vett és rálövelltc a tűzre. Azután már csak köpködve oltott. Ettől a lángok még magasabbra csaptak és ő rémülve látta, hogy a tűz már szegény nénikéjét nyaldossa. Nemsokára feléje is csaptak a lángnyelvek. Minden vörös lett előtte... Hirtelen ismét mozdulatlan lett minden. A vörös szín halványulni kezdett és átolvadt kékes szürkébe. Délután volt és Sanyi ott állott az erdőben. Egy fa alatt kiránduló társaság falatozott gondtalanul, de a mellettük levő fánál megrettenve pillantotta meg Sanyi azt a farkast, amelyet az ő hazugsága hívott életre. Furcsa volt, hogy a kirándulók ügyet se vetettek a farkasra, de álomban semmin se szabad csodálkozni. Sanyi tudta, hogy most ismét végig kell álmodnia egy hazugságot... cl kell riasztani a farkast. Reszketett a félelemtől, ám mégis úgy érezte: kell! Szorongó szívvel közeledett a fogát csattogtató fenevadhoz... Rá akart kiáltani, de hang nem jött ki a torkán. A farkas ránézett zöld fényben villogó szemével, erre Sanyinak inába szállott a bátorsága, megfordult és elrohant, megcáfolva hencegését. A farkas utána! Szörnyű hajsza kezdődött. A farkas lassanként elmaradt és Sanyi körül minden kivilágosodott. Egy- fehér, sima mezőn feküdt, fölötte óriási üveglencse domborult. Most észrevette, hogy még Valaki, illetve valami van a nagy papírlapon: egy nagy, erős, soklábú fekete állat. Sanyi rájöt L hogy az egy óriási — hangya és megrémült, mert észrevette, hogy ő eltörpül a félelmetes bogár melleit, amelyik fenyegetően nyújtogatja feléje csápjait. Ekkor sötét lett körülötte, feje felett millió csillag ragyogóit és ö puha, illatos füvöu feküdt. Békés nyári éjszaka volt, cirpclt a tücsök és valahonnan bánatos angol nóta szállott feléje. Egyszerre csak ott állott egy kerek épület előtt. A hold most kibújt a felhők közül, világos lelt. És Sanyi meglátta az ő képzeletében termett óriás dinnyéi, amelynek a héjába vágott ajtónyitáson most gyapjashajú. duzzadlajkú fekete férfi és asszony lépett ki. »Gyere be, Sam. aludni , szólt neki a néger nő. Még érezte a hideg, vizes ágyat... nagyot kiáltott és felébredt. Sanyi úgy megszenvedett ezen a nyugtalan éjszakáján, mert végigélte álmában legnagyobb hazugságait, hogy azóta mindig igazat mond. Szomorú Kende. Kende volt a bihari falucska legszomorúbb legénybe. Mintha csak a szomorúbb szomorúfűzfa indult volna el a ló partjáról, úgy járkált Kende a faluban, a mezőn. Volt is rá oka. Akármibe kezdett: hiábavaló volt. Semmi sem sikerült szegénynek. Kis házikót örökölt édesapjától. Volt az udvaron ólacska is. Riska tehén ropogtatta benne az illatos szénát. A padláson szép tarka tyukicák kotkodácsoltak. De egyszer, mig ő kiút járdogált a virágos, pompázó májusi mcpőii s (teste az égről lefutó csillagokai, hallgatta a csöndes éjszaka gyönyörű muzsikáját, a sokezer bogár egybeolvadó cirpelését, a harmatos füvek zizzenő sóhajtásait, porig égett a falucskában kis házikója. Mire hajnalodon s hazaért, csak az itt-oíl rá pislogó iiszköt nézte, nézte sokáig, mintha attól akarta volna kérdezni, hogy most már mit csináljon? A falubeliek nagyon szerették Kendét. Adott volna mindenki valamit, de a szomorú legény nem fogadott el senkitől semmit. Udvara végében búslakodott egy szomorú fűzfa. A tűz egyedül ezt a fácskát nem pusztította el, ezt nem csókolgatta halálra piros nyelvével. Kende vágott a fáról két ágat. Az egyiket vándorbotnak. a másikat furulyának szánta. El sem búcsúzott a falutól. Ment. mendegéll Kende legény. Az egyik fűzfagalyból harmadnapra már cifra tolót faragott magának, de a másik fűzfagallyból sehogy sem tudta kifaricskálni a furulyát. Megvolt annak a sípja, a nyelve, akkurátusaidban mkSg a furulyafaragó mester se készítette volna el, mégse volt az furulya, mert nem szólt. Más se kellett Kendének: még nagyobb búsúlásnak adta fejét. Egy ment, mendegéll, tovább, tovább. —■ Addig megyek, mig meg nem szólal a furulyám. Megszólítom én elobb-utóbb, aki vigasztaló dalát várja s akkor megszólal bizonyosan. A bihari rónáról már Erdély hegyei közé jutott Kende. A Sebeskőrös kanyargó medre mellett egyre beljebb került Erdélyországba. De egy sötét éjszaka a Sebeskőröst is elvesztette útjában: sziklás, meredek, virágtalan, néma hegyek között bandukolt. És mégis mintha most valami titkos hang csapódott volna a fülébe: Meg ne fordulj, esik előre. Feljutsz majd a hegytetőre. Kende önkéntelenül felelt rá: Várhat-e ott szép és jó rám, Ugtj-e, lesz még boldog órámé Kende hangosan mondta a szavakat, mikor a legirdatlanabb sziklánál gyönyörű völgybe fordult. Ott egy hófehér szakádéi ember szólt rá: Mi a bajod, ifjú emberé Mondd cd nekem türelemmel. Kende hirtelen nem tudott szóhoz se jutni a csodálkozástól. Amilyen puszta, szomorú, kihall sziklák közöli ődöngöli még az iménl, olyan virágos tündérvölgy szórta most felé minden pompáját. S ahol az öreg hófehér szakállas ember állóit mellette, a völgy legszélén, beláthatatlan magasságba nyúló, egészen meredek sziklahegy karcolta fejével a tarka fellegeket. Kende még csak köszönni is alig tudott; — Adjon Isten! - Neked is fiam! Majd az öreg tovább folytatja a beszédet: Már száz éne várlak, édes fiam, Vedd a furulyádat,"kedves fiain, Az én leányom fent a várban, A te furulyád szavát várja. Édes fiam. Kende szomorúan válaszol: A’em szót az én furulyám. Fehérhajú szép apám. Fúnáin már egy esztendeje. De nem szorult nóta hete. Az öreg mosolygóit: Nem tudod te azt, fiam. Azt csak én tudom. Látod ezt a fellegekbe nyűló hegyet? Látom, csudálom. Az! hiszem. álom Nem álom ez, fiam. Hál ennek a hegynek a tetején vau egy sziklavár. Olt van már száz esztendeje az én leányom. Oda vitte fel a világ legerősebb sasmadara, a tündér parancsára, mert nem akart Erdélyörszágtol Tündérországba, elmenni az én Ildikó leánykám. Azt mondták a tündérek, hogy száz esztendő múlva ét majd egy bihari falucskában egy nagyon szomorú legény. Kende, lesz a neve. Egészen elhagyja a szerencse. Akkor aztán nyakába veszi a világot. Ide talál. Az fogja megszabadítani rabságából az én leányomat. Éppen ma száz esztendeje ennek a történetnek, fiam. Látod, ide a sziklába véstem egy rovátkáv-al minden hónapot, .ló! tudom. Azóta ember nem járt erre. Én gyümölccsel, vadhússal és mézzel élek. Te vagy az első ember, akit száz esztendő óla látok. Nem lehelsz te más, csak az a Iwhari Kende, az én Ildikó leányom megszabadílója. Szegény Ildikó, de én hogy szabadítsam meg? Fúdd meg a furulyái, arra majd. történik valami csoda. Azt mondták a tündérek. Én hiszem az ő szavukat. Hiába fúvóm, nincs benne nóta., - Próbáld csak, Kende. Kende nagy szomorúan előkotorász-la tarisznyájából a füzfafurulyát, még szomorúbban fújja, csakhogy alhigyjc az öreg, szép apó, hogy nem szól Isiz az. De halljatok csodál: megszólalt a fűzfafurulya. Egyszerre csali tizenkét lündér rózsákból font erős létrái eresztett a sziklavárból le a földre .Jaj. he hoszszú is volt az a rózsából font létra. Nézd csak, Kende, jön az én Ildikó lányom. Hat tündér előtte, hat utána, úgy hozzák vissza hozzám a földre az én leányomat. Csak fúdd furulyádat, Kende. A furulya egyre szebben szólt: Ildikó egyre közelebb ért a földhöz. Mikor édesapja nyakába ugrott a rúzsaiéira utolsó fokáról, a tizenkét tündér úgy elszól lolt. mintha soha nem is járlak volna arra. Hogy azután Ildikó és Kende lakodalmai csaptak: minek meséljem, tudom úgyis, kitalálja azt már mindenki. A páldi búcsú bírósági epilógusa Tizennégy késszurással ölték meg társai az ivócimborát Emberélet egy zsák burgonya miatt. Kegyetlen gyilkosság. — Két békés ember szomorú tragédiája Komárom, április 15 A komáromi kerületi biróság dr Soós tanácsa most tárgyalta a véresvégü páldi búcsú verekedő legényeinek ügyét és hozott súlyos marasztaló Ítéletet. A múlt év augusztusában nagyszabású búcsút rendeztek Páld községben s erre a búcsúra megjelent a vidék ifjúsága is. Mivel egy búcsú sem múlhat el verekedés nélkül, a borosfejü legények hamar találtak harcostársakra és egykettőre vér festette a páldi mulatság színhelyét. Bertók Ignác, Berták Zsigmond és Baranyai Vidor kéméndi legények is átrándultak a páldi búcsúra, s egyideig csendesen iddogáltak, de a tánc hevében hamar összeszólalkoztak Deák Sándor páldi legénnyel. A szóváltásból verekedés lett s a három kéméndi legény nekm nt Deák Sándornak és tizennégy késszurást ejtettek rajta, úgy, hogy Deák Sándor két nap múlva sérüléseibe belehalt. A bírósági tárgyalás alkalmával a három vádlott beismeri, hogy bántalmazták Deák Sándort, de úgy vallottak, hogy Deák kezdte a verekedést, ők csak védekeztek. A tanuk azonban a vádlottak ellen vallottak, s előadták, hogy a három dühös legény mérgében még a hasát is felmetélte Deák Sándornak. A biróság elítélte mind a hármat halált okozó súlyos testi sértés vétsége miatt, melyet erős felindulásban követtek el. Bertók Ignácot két és félévi, Bertók Zslgmondot és Baranyai Vidort két-kétévi börtönre Ítélték, valamint fejenként 200 korona pénzbüntetésre. Az államügyész három nap alatt nyilatkozik, a vádlottak és a védő felebbeztek. Saját tudósitónktól. Megrázó eset tartja izgalomban Dad községet és környékét. Juhász János és Beke Pál dadi lakósok évek óta a legjobb barátságban éltek. A napokban azonban barátságuk csöndes összhangját megzavarta valami. Nem nagy dolog, nem is értékes dolog, mindössze egy zsák burgonya, aminek különösen faluhelyen nincs nagy értéke. De hát ez mindegy. Elég az hozzá, hogy ez az egy zsák burgonya, amely eltűnt, összeveszhette a régi jó barátokat. Az összeveszésből szóváltás, majd verekedés lett. A verekedés hevében Juhász János hirtelen előrántotta bicskáját és összeszurkálta ellenfelét. Komárom, április 14. Beke Pál több késszurástól vérezve, elájult és összeesett. Amikor ezt késelő barátja látta, elmenekült. Beke Pál később magához tért ájulásából és az a vágy, hogy boszút álljon késelő barátján a több sebből vérző embernek olyan erőt adott, hogy fölkelt és elindult Juhász János után* Közben egy husángot kerített es így érte utói ellenfelét, aki nem rég még a legjobb barátja volt. Beke addig ütlegelte Juhász Jánost a husánggal, amig az haldokolva nem maradt a tett színhelyén. Juhász Jánost haldokolva szállították be a tatabányai kórházba, ahol hamarosan belehalt sérüléseibe. Beke Pált letartóztatta a csendőrség.
