Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-01-11 / 3. szám
4. oldal. »KOMAROMI LAPOK« 1933. január 11 ötlet lett volna, ha a vizsugarak után a seprő is következett volna. De most ki viszi el a havat? Mennyi bús elégiánk fog szólni a komáromi uccák köztisztaságáról, mig újból rá nem jövünk, hogy az aszfaltot keli kímélni, ha már oly drágán megfizettük. — Bartal Iván gyásza. Mélyen megrendítő gyász érte Bartal Iván etrekarcsai földbirtokost, az alsócsallóközi árm. társulat köztiszteletben álló alelnökét. Kis leánya, Bartal Katóka, a család szemefénye, aki a budapesti Szofiánum-intézetbe járt iskolába, január 4-én a lapokban ismertetett zugligeti villamos katasztrófának áldozatul esett. A tragikus véget ért, mindenkitől szeretett és megsiratott kedves kis leány holttestét édesatyja Etrekarcsára szállíttatta, ahol január 9-én, délelőtt helyezték óriási részvét mellett a családi sírboltban örök nyugalomra. Bartal Iván és családja vigasztalhatatlan gyászában őszinte, igaz részvéttel osztozik a rokonságon kivül a jóbarátok és tisztelők nagy serege. — A keresztényszocialista párt taggyűlései, Csütörtökön a keresztényszocialista pártThaiy Káimán-uccai helyiségében szépen látogatott munkásértekezletet tartott a pártvezetőség, melynek felkérése folytán dr. hlapy Gyula tartományi képviselő tartott előadást a munkanélküliségről, annak következményi iről és hatásáról, majd ezzel kapcsolatosan megvilágította a város gazdasági helyzetét is. — Holnap, csütörtökön a párthelyiségben a munkanélküli iparosok számára lesz értekezlet és ezen megbeszélésre kerül a kisiparosság helyzete a munkanélküliség hatása alatt és az iparos társadalom jövője. — A városi Népkonyha ötödik hete. A Komárom város által fentartott s a városmajorban működő Népkonyhában 1932. december 29-től 1933 december 4-ig a következő forgalom volt: Kiszolgáltatott dec. 29-én 1002 ebédadag, dec. 30-án 1030, dec. 31-én 1052, január 1-én 1062, január 2-án 1062, január 3-án 1068 és január 4-én 1073 ebédadag; egy hét ala't összesen 7349 ebédet osztottak ki. Ezenkívül 73:4 kenyéradagot (30 dgr.) kaptak az étkezők. Felhasznált élelmicikkek és anyagok: marhahús 298 kg, zsir 151.95 kg, liszt 177.50 kg, savanyu káposzta 500 kg, burgonya 1750 kg, bab 300 kg, kelkáposzta 1000 fej, fejeskáposzta 263 drb, zöldség 50 kg, vöröshagyma 140 kg, lencse 50 kg, árpakása 20 kg, rizs 28 kg, dara 6 kg, fokhagyma 7 kg, só 77.80 kg, paprika 8.90 kg, köménymag 2 kg, esszenc 12 liter, szemesbors 70 dg. — SZERETETVENDÉGSÉG. A téli idény társadalmi és kultúrális tevékenységének keretébe évről-évrc harmonikusan illeszkedik bele a jótékonyság szolgálatában elöljáró Protestáns Jótékonya Nőegylet által rendezni szokott szeretetvendégség, amelynek ma^as színvonalú műsorát nagy közönség szokta meghallgatni. A jeles nőegylet az idén január 15-én, vasárnap délután. 6 órakor rendezi meg szeretetvendégségét, amelynek változatos műsorára sikerült a legkiválóbb előadókat megnyerni. Mint értesülünk, a felolvasást Szombatin] Viktor, a kitűnő író, lapunk belső munkatársa tartja, kívüle szavalat, zene- és énekszám teszi ezúttal is vonzóvá a szegények segélyezésére rendezendő szeretetvendégséget. A szeretetvendégség iránt széles körben nagy érdeklődés nyilvánul meg és annak sikere biztosítva van. — MILYEN LESZ A LEGÉNYEGYLET BÁLJA? A Komáromi Lapok múlt heti számában a nagyközönséget megkérdezte a Legényegyesület rendező bizottsága, hogy nyilatkozzanak, milyen keretek között Iegyen az idei hál megrendezve. A rendezőbizottság hétfőn este ülésezett Nemesik Valter ügyvezető elnök vezetésével a tagok élénk érdeklődése mellett. A gyűlés legfontosabb tárgya a február 12-én tartandó mulatság előkészítése volt A bál rendezőségét kibővítették és szerdán este újabb értekezletet tartanak, hogy döntsenek a beérkezett ötletek alapján a bál jellege felett. Részletes beszámolót e lapok szombati számában fogjuk közölni. — Az Egyetértés Munkásdalárda szombatesti nagy hangversenye. Komárom kulturéletében jelentős szerepet játszik az Egyetértés Munkásdaiárda, amelynek már Szlovenszkó több városában igen szép sikere volt. Az Egyetértés dalárda évenkint néhány hangversenyt rendez, hogy nemes dalkulturájárói bizonyságot tegyen. Az idén első hangversenyét szombaton, január 14-én rendezi a Dózsa-Vigadó nagytermében s hogy ez a hangverseny kiemelkedő legyen, sikerült a rendezőségnek megnyernie a neves budapesti operaénekest Vargha Imrét, akit a nagyközönség a rádióból is előnyösen ismer. Az est során háromizben lép föl a kitűnő énekművész, hogy szép énekével gyönyörködtessen. A műsor első száma különben: a nyitány után dr. Bara.iyay József prológusa, melyet az igen ügyes Sonnenschein Ilike mond el, majd a Munkásdalárda négy Ízben lép föl, Krausz Mór karnagy vezetésével s ad elő szép magyar dalokat a tőle megszokott lelkesedéssel, gyakorlottsággal. Az est szépnek Ígérkezik. Utána tánc lesz. — A Rabsegélyzö Egyesület közgyűlése. A Szabaduló fegyenceket tá mogató és gondozó egyesület komáromi fiókja január 8 án tartotta Nagy Géza dr. vizsgálóbíró, ügyvezető elnök vezetésével választmányi ülését. A választmány a napokban elbocsátandó több fegyenc segély kérelmével foglalkozott és útiköltségeimén 185 koronát utalt ki. A választmány az évi rendes közgyűlést január 26-ára, délután 3 órára tűzte ki, amelyre a fiók tagjait ezúton is meghívja. Foltos kis tepsit és nagyot Ragyogón megtisztíthatod: OBÉ fémtisztitóval. — A postás viaskodása a házőrző kutyával. Heriban Jenő postakézbesitő Vizkereszt napján Komáromnak Cigánymező nevű külvárosában hordta ki a postát. A Matasifs-házban egy mérges eb fogadta, amely a postást meglátva, letépte a láncát s nekirohant a postásnak. Az udvarban nem tartózkodott senki s a postás kiáltozásait nem hallották meg. Valóságos küzdelem fejlődött ki a postás és a dühös kutya között, A megtámadott ember bírókra kelt a kutyával, amely összeharapta a védekező postást. Végre is az ember győzött s a kutyát nehéz küzdelem után a sárba teperte s ott tartotta vérző kézzel mindaddig, amig a háziak segítségre nem siettek. Orvosi segítségben részesítették a megmart embert. A rendőrség ezúton is figyelmezteti a kutyatulajdonosokat, hogy ebeiket elzárva tartsák, mert az ebzárlat 20-áig még tart s ne csak láncot alkalmazzanak, hanem szájkosarat is. — Az iparoskör farsangi mulatságát február hó 5. napján vasárnap tartja a Kultúrpalota összes termeiben. A mulatság műsoros lesz s annak előkészületeivel most foglalkozik a műkedvelő csoport. Bővebb ismertetésére még áttérünk. — Mielőtt gyermekkocsit vá sárol, tekintse meg ELBERT divatáruháza „Hiko“ gyári rak' tarát. Olcsó gyári árak. — Uj modellek. — Az országutak tolvaja. A Komárom—Guta közti országúton nemrég gyümölcsfacsemetéket ültettek s afácskák mellé karókat állítottak. Ezeket a karókat ismeretlen tettes sorra kihuzgálta a földből s tetemes kárt okozott nemcsak a lopással, hanem azzal is, hogy a fácskák megrongálódtak. Az utmester feljelentésére nyomozás indult s a tettest meg is találták Fülöp Ferenc benedülői munkás személyében, aki fűtésre használta a karókat. X Kényszeregyezségek és csődök Szlovenszkóban és Ruszinszkóban. Kacsány János gazdálkodó Pohár, Kacsány Zsuzsánna gazdálkodó Pohár, Strkula György és neje Jolán az „Orol“ szálló tulajdonosai Rozsnyó, Stern Viktor textilkeresk. Kassa, Viktorin Rudolf fakeresk. Zsolna, Kohn Testvérek (tulajd. Kohn Zsigmond és Kohn Emil) hentes és mészáros cég Pöstyén, Csera Béla (tulajd. Ing. Cser Vince) gazdasági gépkeresk. Nagymihály, Matusik Alajos gazdálkodó Stefanikov, Polivka János gyógyszerész Ligetfalu, Klein Sámuel rövidárukeresk. Munkács, Grünberg Cecilia vegyeskeresk. Pozsony, Berger Frieda szül. Weiss divatárukeresic. Pozsony, Lichtner András gépész Tesáry, Knecht Ferenc molnár Fűtek, Schwartz Ármin rövidárukeresk. Ungvár, Friedmann Izidor vegyeskeresk. Vysny Ruíbach, Nemesek László gyarmatárukeresk, Kassa, Bleich Izsák butorkeresk. Eperjes, Hirschbein Aranka Nagybiccse, Krausz Ferenc szűcs Poprád, Sálus Vince bazáriulajdonos Tátralomnic, Schwarz A. Henrich textilkeresk. Galgőc, Nyitray Sándor tanító Felsőludány, Lengyel Eszter női kalapüzlet Galánta, Berényi Béla textilkeresk. Léva, Lichtner András gépész Tesáry, Dekner Izidor vegyeskeresk. Ipolyság. Csődök: Kreisz Herman és neje szül. Silber Margit szatócs Kysag, Fogy. Szöv. Keszegfalva, Minerva könyvkiadó váll. a „Reggel“ napilap tulajd. Pozsony, Földes Mór fakeresk. Pozsony, Dupp Károly mérnök, építési vállalkozó Pozsony, „Domov“ építkezési szövetkezet Szene — Nagy tűzvész. A Muzsla melletti Szentgyörgyhalmán, amely az egyházi birtokhoz tartozik, eddig még ismeretlen okból tűz támadt és rengeteg mennyiségű takarmányt emésztett meg- A kár 40 ezer Ke. Mikor a kislányból nagylány lesz cimíi kedves jazz-operett kevesebb nézőt vonzott, mint azt a darab témája és előadása megérdemelte volna. Áz operettnek pedig épkézláb szövege, behízelgő muzsikája volt s különös, hogy éppen erre akadt kis közönség. Nehéz dolog mai napság olyan operettszöveget irni, amely ne legyen láthatatlan szálakkal sokszáz elődjéhez fűzve, de ha az eredetiségnek színe megcsillan egy-egy színdarabban, ha jó muzsika és ötletes szöveg üdvözöl bennünket három órán keresztül, akkor fokozott örömmel fogadjuk a mai élet savanyúságai közt ezeket a búfeledtetőket. — „Mikor a kislányból nagylány lesz“ mindhárom előadása frissen pergett, kiállításában Ütő Endre ügyes keze igyekezett illúziót kelteni és sikerrel. A mindig temperamentumos Lendvay Erzsi, a behízelgő játéku Sárossi Mici, az elegáns Hortobágyi Artur, a nyugodt Horváth István, a jóhangu Sass Imre, a derűs Gábor György, a mindig pompás R. Mihályi Vilcsi, a sokat fejlődött dr. Honthy Sándor, a nagyszerű maszkot készítő Ütő Endre, az élénk Korándy Sári és a többiek mind kivették részüket a sikerből; jó előadás volt, nagyobb közönségre érdemes. Tűzmadár. A lázas Európa és a szenzációkra éhező Amerika újból föltámasztott az utóbbi években egy majdnem feledésbe ment műfajt, a bűnügyi drámát, A régi s az uj között azonban nagy a külömbség. A háború előtti bűnügyi históriák a későbbi granginyol elődeiként a borzalmakkal kacérkodtak s nem a probléma, hanem a borzalomkeltés, a sikoly s a külső drámaiság, a hatásvadászat volt a cél. Nagy az ut innen a belső drámai feszültségek bűnügyi drámájáig, amely nem is dráma a szó mai értelmében, (mert a minden színdarabra ráülő dráma szót manapság teljesen átértékelték s a köznapi használat a tragédiával téveszt1' össze), hanem színjáték és éppenúgy játszik az értelemmel, mint az érzelemmel s az idegeknek is hagy egy kis „kifutót“. Ilyen bölcs mérséklettel megirt bűnügyi darab a Zilahy Lajos „Tűzmadár“ cimü ötképes színműve. Kettősen céloz: részint valóban bűnügyet is kever mondanivalójába, de ez csak eszköz arra, hogy a fiatalság és az idősebb nemzedék közötti ellentéteket mutassa be ebben a keretben. A lelkiismeretes asszony, akiben az anya győz a feleség fölött, a könnyelmű s az életet új értékelésben néző lány és a komoly apa háromszögében a leány bukik, hogy megtisztuljon, mert az erkölcsi dogmák még élnek. Zilahy Lajos szokása egyszerre több problémát is föl-A LEGGYORSA UT NEW YORK észak¥Imet lloyi B RÍM E I j VEZÉRÖGYNÖKSÉG PRÁGA H.VÁCLAVSKÉ 6Qi vetni: lázasan szereti problémáit s akaratlanul is összekeveri őket. Itt is összekuszálódnak a kérdések, a felelet is csupán majdnem megnyugtató. — A darab előadása, megjátszása jó volt. Tanka Dóra szép sikerét könyvelheti el a kegyelmes asszony szerepében, belső átérzéssel, finoman, lélekkel játszott. Honthy Sándor is jól kidolgozta a figuráját, minden szerepét komolyan veszi, csak állandó gesztusait, mimikáját a belső feszültségek pillanataiban kell még csiszolnia, Korándi Sári a fiatal lány szerepében különösen a harmadik felvonás nagy jelenetében volt kitűnő, illúziót keltő. Horváth alakítása nyugodt, komoly figura, melyet alá lehetett volna huzni egy kis szárazsággal. Sas Imre rövid szerepét lendülettel játszotta. Ütőnek, Reményinek és Hortobágyinak pár szava volt csak, de azok meg voltak játszva. Miért nem játszik Reményi többet, nagyobbat ? R. Mihályi Vilcsinek nincs egyetlen szerepe, amibe lelkiismeretes gonddal s belső művészi tűzzel ne vinne tapsos sikert, (sz. v.) (A mosoly országa) Lehár Ferenc, Komárom halhatatlan szülöttjének regényes operettje ma, szerdán kerül bemutatásra a legjobb szereposztásban. A hatalmas operett, amelynek fősláger dala „Vágyom egy nő után* közismert, de azért sose hallhatjuk eléggé, szépségével nem tudunk betelni. (Amikor a kislányból nagylány lesz), ez a népszerű kedves operett holnap, csütörtökön kerül filléres előadásban 2—7 koronás helyárakkal színre. Siessen mindenki megnézni ezt a végtelen kedves, pompás zenéjü operettet. (Fanny), Pagnol szenzációs sikerű színművét négy felvonásban pénteken mutatja be a társulat. Pagnol „Topáz“ és „Márius“ szerzőjének ez az újabb darabja a legjobb szereposztásban kerül tzinre. A szenzációs darabnak bizonyára nagy közönsége lesz annál is inkább, mert filléres előadásban 2—7 koronás helyárakkal mutatják be. Színházi műsor. Földes Dezső színigazgató társulatának előadásai Komáromban, a Legényegylet színpadán. Szerdán: A mosoly országa, Lehár nagy operettje. Csütörtökön Amikor a kislányból nagy lány lesz. Békeffy-Lajtay hatalmas operettje 2—7 koronás helyárakkal. Pénteken Fanny. Pagnol nagyhatású színműve 4 felv.-ban 2—7 koronás helyárakkal. Szombaton operettbemutató: Weekend. Színház.