Komáromi Lapok, 1933. január-június (54. évfolyam, 1-51. szám)
1933-01-04 / 1. szám
2. oldal »KOMAROMI LAPOKt 19S3 január 4. A magyaring gyásza, Blanár Bé'a és Páter Mihály halála. Komárom, január 3. Mélyen megrendítő szomorúsággal virradt fel reánk az új esztendő. Az itteni magyarság két kiemelkedő vezéregyéniségének halálhíre vonta még sötétebbre a borús láthatárt. Péter Mihály rimaszombati református lelkész, a tiszáninneni ref. egyházkerület nagyérdemű püspöke dec. 30-án hirtelen elköltözött e földi életből, december 31-én pedig Blanár Béla dr., a magyar nemzeti párt közbecsülésben álló alelnöke és tartománvgyülési képviselője, az országos választmány tagja hunyta le váratlanul szemeit örökre. Mindkettő nagy magyar érték volt, akiknek lelkében a magyar nemzeti hűség és faji törhetetlen szeretet inkarnálódott, akiknek minden gondolatát, minden tettét a magyar nemzeti kisebbség nehéz sorsának jobbáformálására való önzetlen, odaadó törekvés irányította s akikről el lehet mondani, hogy nemzetükért éltek. Blanár Béla dr. mintaképe volt az ideális, puritán jellemű polgárnak. És példaképe a magyar közéleti férfiúnak. Kassa városának egyik ősi patrícius családjából származott, egyikéből azoknak a már-már kihalóban lévő családoknak, amelyek a tisztes munkát, a makulátlan becsületességet és a törhetetlen hűséget tartották legfőbb életelvüknek és minden erejükkel arra törekedtek, hogy ezeknek a nemes erényeknek megvalósítói legyenek. Ezeknek az erényeknek volt tétetné nyeső Blanár Béla, aki a közpályán kifejtett nagyjelentőségű munkájával polgártársainak és nemzetének javára dolgozott. Kassa városában folytatott ügyvédi gyakorlatot, közéleti munkálkodásával polgártársainak bizalmát szerezte meg, amely 1910-ben országgyűlési képviselővé történt megválasztásában s 1914-ben a polgármesteri székre való emelésében jutott kifejezésre. Ez utóbbi tisztét a világégés után bekövetkezett fordulatkor kellett otthagynia. De nem vonult a magánéletbe, a magyarság javáért való munkálkodásban bő tere nyílt s egyik alapítója lett a magyar jogpár Inak, amely 1925-ben beolvadt a Szent-Ivány József vezetése alatt álló magyar nemzeti pártba. Az első tartománygyülési választáson Blanár Bélát a párt első helyen választotta meg képviselőnek s mint ilyen tagja lett az országos választmánynak. Mint tartománygyülési képviselő, legkiválóbb vezéralakja volt a magyar frontnak, amely a tartomány gyűlése ken az ő vezetésével küzdött a magyarság jogaiért. Elhunyta mérhetetlen gyászt jelent a magyarságra és a magyar nemzeti pártra, vezetőhelye szinte pótolhatatlanul üres marad, markáns alakja hiányozni fog a magyar kisebbségi éleiből, amelynek legelső sorában csatázott rendkívül nagy jogi tudással és felkészültséggel nemzete boldogulásáért. Péter Mihály ref. püspök a református egyházi életnek volt kimagasló alakja, aki egy munkában eltöltött magasra Ívelő életpálya horizontján omlott össze váratlanul, az ellene ádáz kegyetlenül folytatott embertelen harc közepette. Élete a magyar kálvinista pap igazi példája volt, áld Istentől adott talentumait Krisztus alázatos szolgálatában egyházának és nemzetének érdekeiért fáradhatatlan kitartással használta fel és úgyis mint lelkipásztor, úgyis mint talpig magyar ember a legnagyobb tiszteletet és becsülést érdemelte ki. Egyszerű sorsból emelkedett föl a tiszáninneni egyházkerület püspöki méltóságába, de egész pályáján az Isten szent félelme és nemzete szeretete diktálta kötelességtudással végezte nagy feladatait. 1929- ben választották meg püspöknek, majd rimaszombati lelkésznek és tagja volt az egyetemes konventnek, a törvényhozó zsinatnak, amely egyúttal főjegyzőjét gyászolja az elhunyt főpásztorban. Eredményes egyházirodalmat fejtett ki és sok tekintélyes lapnak volt érdemes munkatársa. Az egyetemes református egyház mélyen gyászolja Péter Mihályt, mert vele egyik kiváló vezérét veszítette el, de méltán gyászolja őt az itteni magyarság, amelynek egyik leghűbb, legjelesebb vezéralakja volt. A magyarság e két feledhetetlen emlékű nagy halottját január. 2-án helyezték örök nyugalomra. Tiszteletreméltó emlékük felett híven őrködik az igaz kegyelet. F. Zs. Komárom, a szlovenszkői Grác cimü cikkünk, szinte akaratlanul is nagyobb pertraktálás tárgya lett, mint azt gondoltuk, hiszen az a néhány sor csupán krokinak volt szánva s nem akart továbbmenni annál a megállapításnál, hogy az utóbbi évek alatt Komárom városába számos nyugdíjas költözött be, akik némileg emelik a város pénzügyi forgalmát és itt éldegélnek, bizonyos fokig Gráccá téve a várost. Ez ellen és emellett számosán állást foglaltak s ismét felszínre került a nyugdíjas probléma, sőt, ettől függetlenül egy csehnyelvü újság kirohanást is intézett néhány komáromi nyugdíjas ellen, akik állást vállaltak. Nézzük meg csak más oldalról is a kérdést. Kétféle nyugdíjas van. Az egyik harmincöt—negyvenévi szolgálat után vonul megérdemelt nyugalmába, öreg korában, megállapodva a szabályozott nyugdíj-létra egy-egy fokánál s ha nem is gondtalanul, de különösebb feladatok nélkül éli életét, a penziósok életét. A másikfajta nyujdijas, akit mondhatjuk, érdemetlenül küldtek nyugdíjba a fordulatkor, kevés és szabályozatlan Saját tudósítónktól. A múltkor már megírtuk, hogy régi, sok ezeréves mondás az, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Akkor ezt azzal kapcsolatban irtuk meg, hogy Bana községben egy magányos öreg urat meggyilkoltak. Most újra elmondhatjuk, hogy nem jó tényleg az egyedüllét, de ezúttal nem magányos férfi, hanem egy szegény magányos nő az áldozat. A banai rémes gyilkosság után megint egy borzalmas gyilkosságról kell beszámolnunk, amely a szomszédos Ács községben történt, ahová különösen az ácsi búcsú alkalmával a komáromiak szívesen kirándulnak. Ács községben a kertekalján egy községi öröklakásban lakott egy magányos nő, az 50 éves Béldy Mária. Dacára elég magas korára, a község egyik legszorgalmasabb nője volt, aki állandóan dolgozott, hogy senkinek se legyen kénytelen a kpgyelemkenyerét ennie. Dacára a nehéz viszonyoknak, ez sikerült is és bár szegényesen is, de sikerült önmagát föntartani. A napokban közeledvén a dél, Béldy Mária szerény ebédjét főzte a konyhában. Féltizenkettő felé járt az idő, amikor egy ismeretlen férfi nyitott be hozzá és azt mondotta, hogy utasember, kissé megszomjazott, egy pohár bort inna, ha kapna. Ács községben a bortermés olyan bőséges volt, hogy még a szegényebb fizetéssel vagy minden végkielégítés nélkül. Még most is erejüknek teljében vannak, munkavállalásuknak megfelelnek. Ezeket a fordulat, az államváltozás vetette ki állásukból s akik hajdani hivatalukban, amely után most nyugdijat húznak, nem elöregedésük miatt, hanem önhibájukon kívül, a politikai rendszer változás folytán lettek nyugdíjazva s egyszer már átadták azt a helyet, amelyre képesítésük s korábbi szolgálataik alapján eljutottak. Az elérhető kisebb vagy nagyobb karriérek csúcsára már nem juthattak. Helyüket elfoglalták újak, idegenből jöttek. Ha hivatalukban nem nyugdíjazták volna őket, még ma sem lettek volna abban a korban, hogy akár életkoruk, akár szolgálatképteienségük miatt el kellene hagyni helyüket, sőt további szolgálatuk folyományaként magasabb fizetésben részesülnének, mint mai nyugdijuk és mellékkeresetük együttesen! Nem emlitve azt, hogy vannak speciális munkakörök, amelyeket nem tud mindenki elvégezni. S azonkívül még valami: Ezek a nyugdíjas munkaerők, akik becsületesen és lelkiismeretesen végezik munkájukat, családot is eltartanak, akárhányszor hatalmas számú családot s hivatali munkájukon kivül még egyéb társadalmi funkciót is végeznek, teljesen ingyen. Tiz—húsz nyugdíjas elbocsátása még nem oldja meg a százhúsz állástalan kérdését, mert nem speciális, komáromi probléma ez, hanem világkérdés, európai ügy, amelyet csak a válságból való kibontakozás old meg gyökeresen. Komáromban úgy lehetett volna ezt megoldani valóban kedvező módon, ha minden hivatali tisztséget komáromi emberrel töltöttek volna be. Nézzünk szét: egyre kevesebb komáromi alkalmaznak nálunk. A nyugdíjas problémának két oldala van. Azonban egyiket sem Komáromban tudjuk megoldani. A világjelenségek egyik apró részletével állunk itt szemben, amelyre ráillik a klasszikus idézet: bella omnium, contra omnes.. néposztálynak is jutott. Béldy Mária az ismerőseitől kapott bort és abból meg is akarta kinálni a vándor utast magyaros vendégszeretettel. Az ismeretlen idegen azonban rútul visszaélt Béldy Mária magyaros vendégszeretetével, mert amikor a szerencsétlen leány bement a szobába, hogy onnét bort hozzon ki ismeretlen vendégének és amikor annak hátat fordított, az idegen fejszét rántott elő kabátja alól és hatalmas csapást mért a mit sem sejtő áldozatára. Úgy látszik, hogy az első fejszecsapás, bármilyen hatalmas is volt, a szegény leányt azért még nem sújtotta le a földre, mert az elvetemült gyilkos még többször is fejbesujtotta szerencsétlen áldozatát. A borzalmas ütésektől végre is eszméletét vesztette a szegény leány és a szoba küszöbje előtt összerogyott. A bestiális merényletet csak később vették észre a szomszédok, akiknek feltűnt, az a halálhörgésszerü zaj, amely a magányos leány lakásából kihallatszott. Bizony az tényleg halálhörgés volt. Megdermedve álltak meg a szomszédok a konyha ajtóban, mert borzalmas látvány tárult elébük Rettenetes kínjaitól vértócsában fetrengett, vonaglott és haláihörgést hallatott a szerencsétlen leány. A borzalmas esetről azonnal jelentést tettek a csendőrségnek. A községi orvos és a csendőrség Bestiális módon meggyilkoltak egy magányosan élő leányt Ismeretlen látogató a magányos házban. — Fejszével támadta meg áldozatát. — A hatalmas fejimsapások halált okoztak. Komárom, január 3. egyidőben érkeztek meg a borzalmas gyilkosság színhelyére. Mielőtt az orvos megérkezett, valami szaggatott szavakat hörgött a szerencsétlen áldozat, amelyből meglehetett állapítani, hogy orozva támadott rá a bort kérő utas. Mire az orvos odaért, már nem lehetett szegényen segíteni és hamarosan kiszenvedett. A borzalmas, bestiális kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság tettesének a kiderítésére széleskörű nyomozást indítottak. Most aziránt is kutatnak, hogy mije volt a meggyilkolt leánynak és rablógyilkosság történt-e, vagy boszszuműve volt. A vizsgálat folyamán pár olyan nyomra akadtak, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a gyilkost hamarosan sikerül elfogni. A szerencsétlen áldozatot fölboncolták és utána az egész község részvéte mellett temették el. Lapnnk zártakor értesülünk, hogy két gyanúsítottat már letartóztattak. Az egyik a meggyilkolt nő rokona, a másik egy vándorló legény. Ez utóbbi gyanusabb és a csendőrség valóságos tetemrehivást rendezett a gyilkossággal vádolt vándorlóval. Temetés előtt a koporsóhoz vitték és a koporsót fölnyitották, hogy lássa az esetleges gyilkos az áldozatának a véres tetemét. A temetésen és a temetési menetben is részt kellett venni a gyanúsítottnak, aki ezek hatása alatt rosszul lett, halálsápapttá vált, de még eddig tagadásban van. AM még a túlvilágon is szolgálni akarja gazdáit. A hűség megható példája. A párisi újságok r hűségnek és ragaszkodásnak egy megható példáját tárják a nyilvánosság elé. Múlt év februárjában meghalt Monte Carlóban Georges Noblet, az ismert francia színész. Halálos ágyán arra kérte a feleségét, hogy Páris mellett, Asniéresben temettesse el. De mikor meghalt, kívánságát nem lehetett azonnal teljesíteni és ideiglenesen a montecarlói temetőben helyezték nyugalomra. Özvegye nemrégiben azonban lépéseket tett, hogy a holttest átszállítása megtörténjék. Ekkor az öreg házvezetőnő a következő ajánlattal állt úrnője elé: — Az én kis gazdám (igy szokta hívni valamikor elhunyt gazdáját) nagyon unatkoznék ott egyedül Asniéresben. Különösen is az átszállítás rendkívül sokba kerül. Nekem a határtól nem messze, az olasz Tenda faluban van egy kis földem. Én Tendában már kriptát építtettem és azt hiszem, legjobb lenne kis gazdánkat itten helyeznünk örök nyugalomra. Az özvegy elfogadta az ajánlatot és a holttestet e! is szállították Tendába. A kriptának három rekesze van egymás felett. Az öreg házvezetőnő következőkép magyarázta meg a három fülke rendeltetését: — A legalsó rekeszben fog pihenni a mi kis gazdánk, a középsőbe kerülök én, a legfelsőben pedig majd ön fogja aludni örök álmát. Így kettejük közt leszek és ha bármelyiküknek szüksége lesz majd a túlvilágon valamire, én ott is mindig kéznél leszek. vaum--'« • ■ — NAGY HANGVERSENY A NÉPKONYHA JAVÁRA. A városi társadálmi segélyakció-bizottság február hó 1-én a Kultúrpalota előadó nagytermében a városi Népkonyha céljaira művésszi nívójú hangversenyt rendez. A hangversenyen többek között közre fog működni a helyben állomásozó 12. gyalogezred zenekara, valamint Molecz Margit énekművésznő, és Weisz Emma zongoraművésznő is, akiknek szereplése a hangverseny művészi színvonalát és sikerét már előre is biztosítja. A hangversenyre még visszatérünk.
