Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-12-28 / 102. szám
19S2 december 28. »KOMÁROMI LAPOK« 3 oldal. koporsó jobboldalán állnak nnokaöcscse, dr. Takáts Ernő, a Szent István társulat igazgatója, aki végső órájáig mellette volt, édesanyjával és nővérével, baloldalt Sebess Ferenc piarista rendfőnök és a budapesti rendház főnöke. Jobbra balra a gyászoló közönség. Az egyházi szertartás befejeztével Echcirt Ferenc dr. egyetemi tanár lépett a ravatal elé és a Magy. Tud. Akadémia nevében búcsúztatta el a magyar tudomány nagy halottját. A klasszikus gyászbeszéd röviden összefoglalta Takáts Sándor dr. pályafutását, ismertette tanulmányait, műveit, majd kiemelte, hogy az elhunyt a magyar történetírás terén valóban nagyot és maradandót alkotott. Nemcsak munkáinak nagy száma, hanem azok magyaros, ízes nyelve, költői szárnyalása biztosítottak számára szinte egyedülálló helyet a magyar irodalomban. Ta káls Sándor dr. a régmúlt magyar idők aranyszavú regélője, aki ezernyi, meg ezernyi derüs-borus képet rajzolt meg a magyar történelmi múltból; bújta, böngészte a hazai levéltárak poros aktáit és a legkisebb adat sem kerülhette cl figyelmét. Élesszemű, kiváló kutató volt, aki megbecsülhetetlen szolgálatot lelt a már-már feledésbe merülő adatok feltárásával a magyar történettudománynak. Minden sora a hazaszeretettől lángol, mindent nemzetéért, fajtájáért, az egyetemes magyarság érdekeiért tett, mondott és írt. A következő szónok Négyessy László dr. volt, aki a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság részéről vett búcsút az elköltözött tudóstól. A leghűségesebb magyar szívek egyikét veszítettük el benned, mondotta sírástól megcsulíló hangon. Takáts Sándor dr. az adatokra támaszkodó, hű történetírás legkiválóbb művelője volt, aki színes, zamatos magyar nyelvével elbájolta, lebilincselte a hozzáértő és laikus olvasót. Mindnyájunk, minden magyarok nemzeti érzelmeinek elégtételt szolgáltatott műveinek erősen hazafias irányzatával. A túlvilágon — úgymond — ölelő karokkal várják Takáts Sándort a magyar múlt nagy alakjai, akikről munkáiban eszményített képeket rajzolt: a Batthyányak, a Nádasdyak, a Zrínyiek és a Frangepánok. Szeretettel várják a híres-kedves, de utóbb szomorú sorsra jutott magyar-Komárom nagy fiai: Jókai Mór és Beöthy Zsolt. Szeretettel ölelik keblükre a komáromi származású törtörténettudóst,. aki hű sáfára volt a magyar gondolatnak, a magyar szónak és tolinak. Nagy Miklós, a képviselőház főkönyvtárosa, a magyar országgyűlés tisztviselőkara nevében helyezett koszorút Takáts Sándor dr. koporsójára, Takáts Sándor dr. — mondotta többek között a szónok — magyar úr volt utolsó porcikájáig: könnyen sértődő, heves, majd végtelen nyugalmú, akárcsak azoknak a magyar-török időknek főurai, akiket munkáiban oly szívesen rajzolt meg. Amilyen gerinces, öntudatos úr volt fölfelé, a fellebbvalóival szemben, épp olyan elnéző, kedves, derűs öregúr volt a kisemberek előtt, ám mindenkor gondosan ügyelve arra, nehogy leereszkedővé váljék. Élvezet volt társaságában lenni jóban, rosszban vele élni és csipegetni lelke dús tárházának kincses morzsáiból... A legutolsó szónok, Alapy Gyula dr. tartományi képviselő, a Jókai Egyesület nevében szólalt meg és megragadó szavakban búcsúzott a szülőföld nevéljen Komárom legjobb és leghűbb fiától, majd a Jókai Egyesület veszteségét vázolta rövid beszédének végső mondataiban, melyeket megindultan hallgatott a gyászoló közönség és annak soraiból számosán mondtak köszönetét az elhangzott búcsúszavakért. Már odakünn kigyultak a fények és az átláthatlanul sűrű, sárgás köd egészen elveszti színét az esti szürkületben. A koszorúktól roskadozó halottaskocsi üvegjén át látható a koporsó, mely a legnemesebb és a legnagyobb emberek egyikét zárja magába. A menet hosszan fejlődik fel és a piaristák sírboltja felé halad. Itt helyezik nyugalomra Takáts Sándort. Jókai Mór, Klapka György, Sinnyei József, Beöthy Zsolt közelóbsa nyugszik a nagy tőrtörténetíró, magyar föld árnyéka borul rá, amelyet nálánál senki jobban meg nem érlelt, soha jobban nem szeretett és senki hívebben balsorsát meg nem írta nálánál. Egy fegyenc a fogházigazgató ruhájában, a kapuőr tisztelgése közt sétált ki a poissyi {egyházból. Franciaországban sokáig emlékezetes fog maradni az az agyafúrt módszer, ahogy egy fegyenc megszökött a poissyi fogházból. A szóbanlevő fegyenc Clement Bredelle, aki jelenleg 45 éves, 1930-ban harmadszor került a párisi esküdtszék elé, amely csalásért háromévi fegyházra ítélte. Büntetésének kitöltése végett a poissyi fegyházba szállították, ahol olyan példásan viselkedett, hogy őrei szinte feltétlenül megbíztak benne. A fegyház igazgatója néhány héttel ezelőtt egy autóbaleset során életét vesztette s a helyébe kinevezett új igazgató elhatározta, hogy a fegyház igazgatói irodáját restauráltatja. A munka elvégzésére néhány fegyencet vezényellek ki. Ezek között volt Bredelle is, aki valamikor műbútorasztalos volt. A foglyok egy őr felügyelete alatt dolgoztak. B rede He, aki mosl is igen nagy buzgalomról tett tanúságot, munka közben, mint most utólag kiderült, alaposan kitanulmányozta a terepet. így többek között megtudta, hogy az igazgató rendszerint egy mellékkapun keresztül szokta elhagyni a fogház épületét, s azt is megállapította, hogy az igazgató hol szokta tartani a kapu kulcsát. Bredellc elhatározta, hogy mihelyt alkalom adódik, megszökik a fegyházból. A terv keresztülvitelére Vx lapokban került á sor. A körülmények mind kedvezőek voltak. Este hat óra felé járt az idő, sötét volt, a vidékre nehéz köd ereszkedett. Az őrt, aki a dolgozó rabokra ügyelt, a szomszéd szobába szólították. Ebben a pillanatban Bredellc ledobta a kalapácsot, levette a fogasról az igazgató kalapját és felöltőjét. A kabátot felvette, a kalapot fejére létté/ majd egy fiókból magához vette a kapukulcsot. Fogoly társai annyira el voltak merülve a munkában, hogy semmit sem vettek észre. Bredellc ekkor kikémlelt a folyosóra, s miután ott senki sem tartózkodott, gyorsan a mellékkapuhoz szaladt, a kulccsal kinyitotta. A kapunál őrt álló börtönőr a sötétben azt hitte, hogy az igazgató távozik és előírás szerint tisztelgett. Eredetiének szerencséje volt. Az igazgató kabátjában egy pénztárca volt — ezer frankkal. Gyorsan taxiba ült és eltűnt a fegyház környékéről. Mire a szökést észrevették, már túl vilit árkon-bokron. A rendőrség nagyszabású nyomozást indított a szökevény kézrekerítésére. de munkája eddig nem járt eredménnyel. Felekezeti izgatás címén száműzték a Velencei kalmárt egy newyorki iskolából. Charlos A. Woodworth, aki az egyik newyorki középiskola igazgatója, nagy feltűnést keltő nyilatkozatban közölte a nyilvánossággal, hogy ezentúl a tanulóifjúság az ő intézetében nem olvashatja Shakespeare Velencei kalmár-ját. Mint kiderült, Shakespeare ezt a tragédiáját Lifschitz rabbinak és a zsidóság tekintélyes vezető embereinek a tiltakozása folytán száműzték az iskolából. Különösen Lifschitz rabbi vezetett szenvedélyes harcot a dráma ellen, mert szerinte Schylock jellemének beállítása alkalmas arra, hogy a zsidó tanulóifjúság önérzetét sértse és hogy gyűlöletet szítson a zsidók és más felekezetűek között. Több író és történetbúvár igyekezett a zsidóság vezetőit ettől a kampánytól eltéríteni. Rámutattak arra, hogy Schakespeare Schylock alakját Roderigo Lopez, a hírhedt uzsorás után mintázta, akit 1594-ben kivégezlek és hogy Shakespeare Schylock személyében nem a zsidóságot, hanem általában a kapzsiságot és uzsorát akarta pellengére állítani. De az érvék nem használtak. Lifschitz rabbi és elvbarátai tovább is ragaszkodtak álláspontjukhoz, aminek az lett a következménye, hogy most a Shakespeare-drámát kitiltották a szóbanlevő iskolából. Amíg a férj Komáromban járt Kloroformos betörők garázdálkodtak Bagóién. A borzalmas álarcok. — Titokzatos éjjeli látogatók. — Néha mégis jó, ha a férj nincs otthon Komárom, december 27. Saját tudósítónktól. Zsigó Tamás bagotai dohánytermelő a napokban bevitte Érsekújvárra a dohányát és értékesítette azt az állami dohánybeváltó hivatalban. Az ott kapott pénzzel - elég jelentékeny összeg volt - nem haza utazott, hanem mivel valami halaszthatatlan dolga volt Komáromban, odautazott. Ezalatt felesége kis gyermekével egyedül töltötte az éjszakát. Zsigóné asszony a boldogok álmát a tudhatta, mikor egyszerre az éjszaka folyamán gyanús zajra ébredt fel. Első pillanatra azt hitte az ismétlődő zajra, hogy a kutya vagy macska fészkeiődik a konyhában. De miután a zaj kis csend után újra kezdődött s ez az asszony nem olyan volt, aki a saját árnyékától megijed, az asszony felkelt az ágyból, ahol kisgyermeke feküdt mellette s gyertyát gyújtva megindult a konyha felé. Ebben a pillanatban rémülten látta, hogy két szörnyű állati álarccal ellátott bandita áll vele szemben. Az egyiknek fején majom-álarc, a másikon nyál-álarc. Reggelre arra ébredi fel, hogy a férje megérkezett Komáromból. Nyomban jelentették az esetet a cserdőrségnek, amely megindítva a nyomozást, megállapította, hogy a betörők az udvari ajtó üvegét betörve, nyitották ki az ajtót s úgy jutottak a lakásba. Az erőteljes nyomozás most folyik, hogy kik lehettek a tájékozott betörők, akik tudták, hogy Zsigó mely mely napon váltott be dohányt Érsekújváron s (mindjárt jöttek is az ott kapott dohányt« magukkal vinni. Elsőrangú minőséget és kiváló hangot jelentenek Kérjen díjmentes árjegyzéket Kényelmes fizetési feltételek Használt hangszerek cserélése Gyári lerakat: FLEISCHMANN és STERN 498 Komárno, Jókai utca 22, Bútoráruházában. Az eltűnt négyezer pengős családi ékszer titka Detektivnek adta ki magát, hogy pénzt csaljon ki. A szakállas idegen hajlandónak nyilatkozott nyomozni az eltűnt ékszerek után, csak egy kis előleget kért. — A műkedvelő Scherlok Holmest hamarosan elcsípték. Saját tudósítónktól. Komárom, december 27. Az ijedtében felsikoltó asszony felé egyszerre két revolver szegeződött s egyidejűleg éles fényű villanylámpa vakította a szemét. Ráparancsoltak, hogy feküdjék viszsza a helyére. Az asszony kénytelen volt engedelmeskedni s fogvacogva feküdt a dunyha alatt, miközben a betörők össze-vissza kutatni kezdtek a szobában. Amikor nem találtak semmit, az egyik betörő az ágy mellé /dlott s kemény hangon rászólt: — Add ide a pénzedet, mert különben megölöm a gyermekedet! Az asszony rimánkodásra fogta a dolgot. Könyörgött, hagyják őt, hiszen nincsen pénze. Az ismeretlen férfi rászólt: — Tudjuk, hogy ma volt a Zsigó a dohánybeváltónál, kell, hogy legyen pénzetek. — Az igaz, hogy ma volt a dohánybeváltóban — siránkozott az asszony, — de még nem jött vissza, Komáromba utazott. A betörőket nagyon kiábrándíthatta ez a közlés, mert csúnyán káromkodni kezdtek, majd az asszony azt látta, hogy valami rongyot az orra alá tesznek s aztán kábulni kezdett s elaludt. A de tekt ívregények fondorlatait juttatja eszünkbe az a nagystílű szélhámosság, amely most történt testvérvárosunkban, Komáromban. Egy jobbsorsra érdemes megtévelycdett ember detektivnek adta ki magát, hogy egy magányos özvegytől pénzt csaljon ki. Szélhámosságának a gyümölcseit azonban nem sokáig élvezhette, mert a rendőrség boszorkányos gyorsasággal kinyomozta és elcsípte. A furfangos csalót átadták az igazságszolgáltatásnak. Még a nyár elején történt, hogy Magyarkomáromban özv. Ó. J.-né Klapka-uti lakásáról eltűnt egy négyezer pengős családi ékszer. Az értékes ékszer visszaszerzése érdekében mindent elkövettek, de a legerélyesebb és mindent tekintetbe vevő nyomozás se tudott semmit se elérni. A napokban egy jó megjelenésű szakállas, úriember külsejű egyén látogatta meg a kárvallott özvegyet és Vida Elemér rendőrkapitányra hivatkozott, hogy ő küldte őt ide, mint a budapesti rendőrség detektívjét, hogy felajánlja szolgálatait az elveszett családi ékszerek kézrekcrítésénél. Hivatkozott arra, hogy ez ügyben már igen szép eredményt ért el, egészen biztos, hogy helyes nyomon jár, csak a végleges eredmény eléréséhez feltétlenül szükséges, hogy legálább is kétszáz pengő álljon rendelkezésére, mert a nyomozás szálai olyan helyre vezetnek, ahol mulatni és költekezni kell, hogy teljesen megnyerje azok bizalmát, akik az ékszer hol létét biztosan fölfedezhetik. A csinos, kecskeszakállas, evikkeres férfi ajánlatát olyan ügyesen tudta előadni az özvegynek, hogy az hitt néki és hajlandónak nyilatkozott a 200 pengő átadására, amelyet a vizsgálat, illetve a nyomozás után a detektív az ékszerrel együtt visszaadni Ígért. Az özvegy másnapra Ígérte a pénz átadását. Másnap a megbeszélés szerint meg is jelent a detektív az özvegynél a pénzért, de az özvegy akkor nem tudta kifizetni, mert az, aki néki a pénzt hozta volna, még nem érkezett meg. A detektív erre eltávozott és azt mondta, hogy az uccán fog sétálni és ha kell, üzenjenek érte. Közben megkapta az özvegy a pénzt és a cselédleányával küldte a detektív után, aki az uccán át is vette fen des nyugta ellenében. A kétszáz pengő átadása után gyorsan peregtek a napok, de a detektív nem adott eleijeit. Az özvegy gyanut- Sogott és mind erősebben kezdte érezni, hogy becsapták. A rendőrségen
