Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-11-23 / 92. szám
Ötvenharmadik évfolyam 98. szám, Szerda, 1938. november 33. Előfizetést ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel sjész évre 80 Ké, félévre 40 K5, negyedévre 20 K5. - Külföldön 120 Ké. Egyesszám ára 1 korona. Alapította: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA flr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Eőmunkatársak: ALAPI GYULA dr. és FCLOP ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor-n. 29. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton Hogyan lopták az államot. Komárom, november 22. Legutóbb Masaryk egy nyilatkozata világított bele a korrupció sötétjébe, amelyről mindig és mindenhol beszélnek, de azt ártalmatlanná tenni nem tudják. Az új Striberny-per, amely most sokat veszít szenzációjából az aktuális politikai események mögött, mégis reflektort gyújtott arra, hogy megvilágítsa a visszaéléseket, amelyek a vasutügyi minisztériumban történlek. Mivel pedig nem nyomorgó és kisfizetésű apró hivatalnokokról hanem magasrangú miniszteri tisztviselőkről van szó, meg kell botránkoznunk azon a rendszerein, amely ebben a minisztériumban — általánosítani nincsen szándékunkban — uralkodik. És kinek a minisztériuma volt ez? A leghangosabb és legsovinisztább cseh pártnak, a cseh nemzeti szocialisták minisztériuma, akik ezt mindig megszállották, hogy így illetéktelen befolyást tudjanak gyakorolni a szakszervezetekbe préselt vasutas választók tömegei felett. Ez a párt már megjárta Canossát éppen a Striberny perrel kapcsolatosan, ahol bírói eljárás során bizonyult rá, hogy panama pénzeket fogadott el. A nagy államalkotó hazafiak, akik a párt élén állanak, akkor verték a mellüket, hogy így meg amúgy visszafizetik a vesztegetés és a korrupció mocskos eredetű pénzeit és a számos millióra már történt is ötvenezer korona viszszafizetés. 1 A legocsmányabb bűncselekmény visszaélni mások bizalmával és jóhiszeműségével. A legnagyobb gyalázatosság felemelt fővel járkálni és a zsebeket megtömni a korrupciónak, a megvesztegetésnek bankjegyeivel, mert ez közönséges csalás, a közélet és a közvélemény nyomorult megcsalása. A kis senkit, aki egy hivatalnak egyik szurdokában körmöl és pénzt fogad el, hogy gyorsabban kapja meg az elintézést, sajnáljuk, de el nem ítéljük, hiszen az az udvariassági tény, hogy az írásbeli munkát talán soron kívül, a hivatalos órákon túl végzi el, csak udvariassági jelentőségű, mert a hivatalnok nem változtathat azon, amit a hivatal korábban elhatározott. Ámde, amikor ranglétra tetejéről kevélyen letekintgető magasrangú miniszteri tanácsos és más főtisztviselő fogad el jogtalan előnyöket, amelyek ellenértéke az állam megkárosítása, az szerintünk a legelitélcndőbb bűncselekmény, mert szégyent hoz az egész tisztviselőkarra, ezenkívül az államot sérti meg. Most már álljunk meg egy szóra a bűncselekmény és bűncselekmény elbírálásánál. Hét esztendővel ezelőtt hozták meg a rendtörvényt, amelynek paragrafusai közé bele van préselve az is, hogy görbén sem szabad nézni az állami tisztviselőre, aki az ügyeimet intézi és mivel ezek is emberek, telve emberi hibákkal, sokszor rosszindulattal, elfogultsággal, — megesik, hogy az ügyem nem intéződött el korrekt módon. Ha ennek kifejezést ad valaki, az már a rendtörvénybe ütközött bele. Jókedvű csendháborítók és a harminckettes bakanóta éneklői mind összeütköztek a rendtörvénnyel és ki egy hétig, ki két hónapig ette utána az állam kenyerét a fogházakban. De sohasem olvastunk arról, hogy az államot megkárosító, a tisztviselői becsületei a sárbatipró, magukról megfeledkezett főtisztviselőkre milyen büntetéseket szabtak ki. Pedig a harminckettes baka, amelynek melódiáját — ért-Komárom, — november 22. Három hónapi költségvetési provizórium előzi meg a rendes költségvetési. A kormány e héten tárgyalja a takarékossági törvényjavaslatokat a költségvetési előirányzattal együtt s utána azonnal nyomdába kerül az 1933. évi költségvetés és a pénzügyi törvényjavaslat. Miután ez még legalább is másfél hetet vesz igénybe, nem marad más hátra, minthogy egy költségvetési provizóriumot nyújtson be a kormány a parlamentnek, amelyet a nemzetgyűlés mindkét háza karácsonyig letárgyalna a takarékossági javaslatokkal együtt. A költségvetési provizórium az eddigi szokástól eltérően nem az idei költségvetés alapján készül, hanem már a jövő évi végleges költségvetés számadatai alapján és hatálya három hónapra fog terjedni. A végleges költségvetést a nemzetgyűlés januárban és februárban fogja letárgyalni. Augusztus végéig 600 millióval kevesebb adó és illeték folyt be az előirányzott összegnél. Ez év január hó elsejétől augusztus hó végéig adó és illeték cimén befolyt az állampénztárba 4.309,172.477 korona, a dohányjövedék részéről 1.421,359.780 korona. A költségvetésben erre az időre adók és illetékek cimén elő volt irányozva 4.670,066.689 korona és a dohányjövedék részéről 1.670,000.000 korona, összesen tehát 6.340,066.670 korona. A statisztikai hivatal e kimutatása szerint a bevétel adók és illetékek cimén 360,874.212 koronával (7.73 százalékkal) és a dohányjövedéknél 248,640.220 koronával (14 88 százalékkal) kevesebb volt. Ha tekintetbe hctetlcnül — éveken keresztül nem volt szabad még dúdolni sem, az nem sérti az állam érdekeit, de ha valakit megvesztegetnek és az államot ennek következtében meglopják, ehhez képest igazán főbenjáró bűn az állammal szemben és a tisztviselőkarral szemben, amelynek jóhírneve szintén a legnagyobb államérdek. Igazán nem csodálkozunk, ha a köztársaság elnöke megunja ezeket a szomorú dolgokat és panaszolva említi a korrupciót, mely az állam éleiében elharapózik. Mikor megcsömörlik a pártoktól, amelyek néha spanyolfalat alkotnak az ilyen detiklumok elkövetése körül. A korrupt pártélet megfertőzi a közélelet is, amelynek pedig ragyognia kellene a tisztaságtól. Idealisták, mint az elnök, ezt így képzelik. Magasrangú és megközelíthctlennek hitt hivatalos emberek pedig tolakodnak, hogy melyiküknek jusson több abból a pénzből, amelynek elfogadása kiközösíti az illclőket a társadalmi életből. vesszük, hogy az adó és dohányjövedéki bevételek a múlt években mindig nagyobbak voltak az előirányzott őszszegnél, egész természetesen következtethetni lehet arra, hogy ez év végéig az adó- és illetékbevételek csökkenése Saját tudósítónktól. A munkanélküliség következtében uralkodó nyomor és szenvedés enyhítésére megindított városi társadalmi akció november 21-én határozott formát öltött azáltal, hogy a városbiró által összehívott társadalmi vezetőférfiak értekezlete egyhangúan kimondotta, hogy a gyűjtést városszerte megindítja és annak végrehajtására egy szőkébb bizottságot küldött ki. Az értekezleten, amely hétfőn délután 6 órakor a városháza nagytermében folyt le, a meghívottak igen szép számban jelentek meg és a napirenden levő tárgyhoz történt hozzászólásokból bizton remélhető, hogy bár a mostani időkben a gazdasági helyzet általában mindenkire nézve igen súlyos, azért a könyörülő emberbaráti szivek ezidén is meg fognak nyilni a szegények támogatására és ki-ki tehetsége és vagyoni viszonyai szerint fogja meghozni áldozatát a munkanélküliek javára. Az értekezleten megjelent Novotny Richárd járásfőnök is Soltész Pál közig, biztossal, kivülök jelen volt a társadalom szine-java, egyházi vezetőférfiak, a helyőrség képviselői, a hivatalok főnökei, a helyi közélet és társadalom számos tekintélyes vezető tagja A felszólalásokat és bejelentéseeléri az egymilliárdot. Az adóbevétel csökkenése elsősorban a gazdasági súlyos válsággal magyarázható, a dohányjövedék csökkenése azonban arra vezethető vissza, hogy a dohánynemüek árát fölemelték. Nem lehet megvalósítani Trapl pénzügyminiszter eredeti taka rékossági tervezetét. Hétfőn délután késő estig tanácskozott a politikai miniszterek kollégiuma a parlament munkaprogramjáról. A tárgyalások középpontjában a költségvetés állott, valamint a cseh agráriusok több sürgős követelése, főképen az állat- és tejszindikátus létesítése tárgyában. A koalíciós hetes bizottság csütörtökre befejezi munkáját és addig el fog készülni az új adótervekkel is, legalább is annyira, hogy a hetesbizottság foglalkozhassék ezzel a kérdéssel is. Ezekkel az adótervekkel kapcsolatban, mint köztudomású, a kávé- és teaárának felemeléséről, valamint az automobilizmus újabb megadóztatásáról van szó. Ami Trapl dr. pénzügyminiszter eredeti takarékossági elvét illeti, majdnem bizonyosra vehető, hogy azt nem lehet eredeti szövegében fentartani és hogy a fizetéscsökkentés csak az állami alkalmazottakra és az autonom hatóságok alkalmazottaira fog kiterjedni, A napokban tanácskoznak a gazdasági miniszterek és az alkotmányos bizottságnak a koalícióhoz tartozó tagjai a költségvetésről, valamint a parlamenti takarékossági bizottság létesítésének kérdéséről. Komárom, november 22. két Soltész Pál tolmácsolta államnyelven. Csizmazia György városbiró üdvözölte a megjelenteket és ismertette az értekezlet előtt azt az akciót, amelyet a város kíván megindítani a nyomor enyhítésére. Bejelentette, hogy a város képviselőtestülete által megválasztott társadalmi bizottság munkája csakis abban az esetben lehet eredményes, ha ezt kibővítik, mert oly nehéz a feladat, hogy annak megoldására az egész társadalomnak össze kell fognia. Erre azért is szükség van, mert maga a város is súlyos anyagi helyzettel küzd. Nem szükséges az uralkodó nagy nyomort külön is ecsetelni, hiszen akik itt élnek, valamennyien jól ismerik az állapotokat. Bár jól tudja, hogy nem lehet olyan eredményre számítani, mint a múltban, mert hiszen, hogy csak egy példára hivatkozzék, — a tisztviselők és hivatalnokok fizetését is rövidesen redukálni fogják, holott ők eddig igen szép példával jártak elől a támogatásban, — mégis reméli, hogy a bizottság munkája nem lesz meddő. Hiszi, hogy még vannak nemeslelkü emberek, akik adakozni fognak a népkonyhára úgy természetbeni, mint pénzbeni adományokat. A népkonyha bizottság POLITIKAI SZEMLE Megindult a társadalmi akció a munkanélküliség okozta súlvos helyzet enyhítésére A bizottság elnökévé Novotny Richárd járásfőnököt választották meg