Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-10-22 / 83. szám
1932 október 22. »KOMAROMI LAPOK« 9 o H A Deák Ferenc utca aszfaltja. Életkép több jelenetben, gőzhengerrel, fákirtásával, járdaszegélyekkel. / Komárom, október 21. Még nyár volt. A nap sugarai hevesen tűztek az elhagyott Deák Ferenc uccára. Déli oldalán gyomligetek magasranőtt fejeit lengette a déli szél. amikor eflhallatszott az uccában, hogy mé,<» ebben az évben aszfalt fogja borítani. Csakugyan így is látszod a koratavaszon, amikor lebontották a fogházkerítését és a nyáron, amikor a folytatását a kórházkerítést döntögették le, helyükbe pedig munkáskezek falat húztak. Ezzel azután egyenes lett az ucca. Ekkor — mint mondtuk — még nyár volt és nyíltak a kerti virágok, mindenki várta az aszfaltvonatokat és K. C. Menzel urat. De K. C. Menzel úr nem akart jelentkezni. Arra a hírre, hogy az uccába belekezdenek, minden hétfőn reggel munkanélküli sereg csoportosult és kitartóan ültek az iskola rácsos kerítésének kövein. De mikor senki sem jelentkezett, aki munkát adjon, a városbírót szidva távoztak. Ez két-három hétig tartott, mikor egy szép napon csakugyan jöttek pozsonyi emberek és a munkanélküliek nekilendültek az ucca közepének, azt csákányok döngették, lapátok felszedték és talicskákon a déli járda helyére lerakták. A gőzös. Most már mindenki meg volt győződve, hogy uccából ucca lesz, még pedig aszfaltos, kivéve egy-két konok ellenzéki Hitetlen Tamást, aki csak akkor hisz, ha lát. Az uccaközép kikotrása ekképen meg is történt, eközben a tanulni vágyó mindkétnembeli ifjúság már szorgalmasan előrehaladt a tudományokban is, amikor egy reggelen megjelent a gőzhenger, amely dühösen okádta a füstöt és néhány lépést tett előre és hátra, mint azt régen a francia négyes című igen szép táncban láthattuk. megjelent a Deák Ferenc uccában és A gőzös azután majdnem naponként hol a járdát hengerelte, hol az ucca közepét. Uj emberek. Azután ismeretlen emberek jöttek, amikor már az ucca közepéi ásók mind elmentek. Érdeklődve, sőt kíváncsian néztük, hogy mit csinálnak. Megriadva láttuk, hogy amit a gőzhenger már lenyomott, most elkezdik újból ásni, csákánnyal, lapáttal. Ezek a lövészárkok az uccán keresztben, észak-déli irányban vonultak. Kiderült, hogy ezek voltak a gázemberek és az uccát ezek alakították át harctérré. Mikor elvégezték, fogták a szerszámaikat és elmentek. A gőzhenger azután megint sétálhatott előre és hátra, míg eltüntette az ásás nyomait. A gyengébb idegzetűek úgy vették be a dolgot, hogy az uccában valamikor nagy csata volt és egy törökbasa, hirtelen elásatta kincseit, ezt kutatják most az egykedvű csákányozok. Újabb emberek, akik keletről nyugat felé ásnak. A legnagyobb meglepetésünkre, alig hogy elhurcolkodtak a kincsetásók, újabb emberek tűntek föl a látóhatárón, akik a gondosan lehengerelt területet ismét ásni kezdték, de most már nem észak-déli, hanem keletnyugati irányban. Mi lesz ebből? Tanakodtunk és találgattuk, egyszer azután kőmives is jelent meg a látóhatáron és ekkor derült ki, hogy most a föld mélyében levő csatornát javították ki, vagy kapcsolták össze. Ez tévedés lehet, mondta egy szakértő. Hisz ezt legcélszerűbben már akkor lehet megcsinálni, ha már az uccát kiaszfaltozták és a talaj rétegeződésével is tisztában vagyunk. Az aranyásók azonban pár nap alatt elvégezték a dolgukat és néhány nap alatt eltávoztak az uccából legőszintébb sajnálatunkra. Most már zavarban voltunk: a gőzhenger ismét elkezdett pöffeszkedni és hangos morgással ment a betemetett csatorna fölé, hogy újra lehengerelje a szépen kiásott földet. Ezzel azt hittük, hogy tapasztalataink véget érnek. Csalódtunk. A fák nyakába lasszót vetnek és kivégzik a szép lombos fákat. Ami ezután jött és ami a múlt- és ezen a héten történt, azt nem tudom élethíven előadni, mert egyszer láttam emberakasztást már, de nem volt szép látványosság. Most ugyanezt csinálták a fákkal. Ismeretlen emberek jelentek meg a Deák Ferenc ucca északi oldalán, ahol gyönyörű régi fasor vonult egészen az iskoláig. Nyáron mindenki boldogan ment ezek árnyékában, senkinek nem voltak útjában. Most pedig ezek az emberek köteleket dobtak a fák nyakába, alul a gyökereiket fejszékkel elmetélték és cl kezdték húzni. Huzták-huzták, mig nagy reccsenéssel kidől a fa, a szép lombos fa. Gyászjelentésüket megírta ezen a helyen valaki, egy nemesen érző lélek, aki bizonyára látta, hogy ezek a fák húsz vagy több esztendeig éltek és nőttek, mig szép árnyékot adlak fiatalnak és öregnek. De én láttam a halálukat, a faakasztást. Juj, de csúnya látvány! De vigasztaltak a közömbösek, hogy majd ültetnek a helyükbe akácfákat, amelyekről városunk egy régi, körünkből eltávozott hírneves politikusa rezignállan állapította meg: — Ebben a városban kevés az akácfa... Ezt magyarra úgy kell lefordítani, hogy a mennydörgős menykő igen el van foglalva, mert nem oda üt, ahova kellene. A komáromi köszűz lassanként egészen a teledéibe megy. A közönyösség már fátyolt kezd borítani erre a komáromi nevezetességre. Ez az elfeledés most még gyorsabb lépésekkel fog előre haladni, mert mint egyik előző számunkban olvastuk, a kősziiz megtekintése is bizonyos nehézségekbe ütközik még azoknak a keveseknek is, akik még megakarják nézni. Hogy a felelés homályát meglassítsuk, mondjunk el egy-két érdekes dolgot erről a szegény kőszüzt’nkről. Ha mi komáromiak valami helyi nevezetességgel akarunk eldicsekedni, akkor előhozakodunk a komáromi halászlével, a komáromi pipaszárral, a tulipános ládával, a szigeti nagy fával, a szekeres gazdák ezüst gombos mentéjével, a molnárcsuszával, a régiek még a komáromi cipót, a mézes-. kötést, a foszlós kalácsot szokták emlegetni, mint komáromi nevezetességet. De mindezek eltörpülnek három, messze földön híres komáromi nevezetesség előtt. Ezek: a komáromi kalendárium, amely pár száz éves múltra tekinthet vissza a komáromi vár, amelyről azt hirdette a néphit, hogy bevehetetlen és a komáromi kőszűz. Ezt a három nevezetességet ismerte minden magyar ember, élt légyen a föld bármelyik sarkában, vagy zugában. A komáromi vár bevehetellenségéről szóló néphit bizony erősen tartotta magát, még messze földön is. Talán nekünk komáromiaknak kissé rosszul esik, de a komáromi vár nem tartozott a bevehetetlen erősségek közé és a XIX. századig nem volt elsőrangú erősség és ha ellent is állt több ostromnak, azt inkább a vár hozzáférhetetlen, vízzel körülvett fekvésének köszönhette. Éppen úgy ismerik messze földön a mi komáromi kőszűzünket is, persze itt is túloz kissé a népfantázia és azt hiszik, hogy a kőszűz egy hatalmas Mi lesz? Most pedig feladjuk az új találós kérdést: mi lesz a Deák Ferenc uccával? Lesz-c gyümölcs a fán, melynek nyáron nem volt virága? A jelek arra mutatnak, hogy talán lesz, mert a déli járda szegélyköveit rakják már sorban, egymás után. Hát ez igen szép, de a Tamások erre azt gondolják magukban: jók lesznek ezek a szegélykövek arra, hogy a tavaszi és őszi nagy sarakban ezeken végezzenek a járókelők kötéltánc előtanulmányokat. Október 21. Itt a szép ősz. Tart még egy hétig, talán kettőig is. Még egy szekér kavics sincsen az aszfaltozást megelőző betonkészítéshez az utcában. Betont pedig télen nem lehet csinálni. Aszfaltozni igen. Jogosult a kérdés, hogy lesz-e, vagy nem lesz? Én hiszek és bízom K. C. Menzelben, hogy lesz és bennünket nem hagy aszfalt nélkül a télre, mint tavaly. Hiszen, ha egy kissé korábban kapott volna belőle, már régen azon betyárkodnánk. Sőt hinni vagy fogadni: én egy vashatos ellenében fogadni mernék cgv regalilász szivarba (Majd mi segítünk elszívni. A szedőinas.), hogy karácsonyra már aszfalton visszük haza a kriszkindlit. Bár a jelek ellene is vallanak. Indítványozom tehát, hogy álljon neki minden komáromi munkanélküli kömives és zakatoljon három betonkeverőgép reggeltől estig, akkor meglesz a betonmunka három hét alatt. Az aszfalt már nem olyan nagy munka, kél hét alatt azt is felkenik. Világcsúfjára nem maradhat a kikotort utca így télre, mert akkor ezt az uccát kell Tó uccának, azt pedig Deák Ferencről elnevezni. nagyméretű szobor, amely a vár egy magas fokán áll és már messziről jól látható ez a nő'alak, amely dacosan fügét mutat a közeledő ellenségnek és hogy az elérhetetlenségét, a bevehetetlenségét, megközelíthetetlenségét jobban kidomborítsa, a szobor talpazatára az van írva a néphit szerint, hogy: Gyere holnap! A komáromi vár tévesen hitt bevehetetlenségének a szimbóluma a néphit szerint a komáromi kőszűz. A régi komáromi öregek úgy hívták, hogy kőszűzlány. Ennek a kőszűznek egész kis irodalma támadt már. A megjelent cikkek mind a körül forognak, hogy a kőszűz kezével fügét mutat-e, vagy koszorút tart a jobbjában? — és hogy mi is hát a szobor fölirata? A régiek szerint a szobor föiirata »KOMM MORGEN!« - GYERE HOLNAP! volt, a hires »CRAS-CRAS!« mása. A kissé naiv ethimológusok szerint Komárom neve ebből a Komin Morgen«-ből származott volna. Ezt a szószármaztatást említi Kretzkovitz és Korabinszkv is. A valóság az, hogy a szobor talapzatára ez a régi, a francia várakban is gyakran olvasható, felírás van vésve NEC ARTE, NEC MARTE! (Sem csellel, sem erővel.) Fényes Élek 1851-ben már ezt a helyes felírást közli munkájában. A felirat vitáját ezzel szépen elintéztük, de most lássuk a fügét. A füge... az nincs sehol, mert ez a lcőszobor sohasem mutatott fügét. A kőszűz az újabb és a régi építkezéseket elválasztó bástyatorony alatt áll és éppen nincs valami exponáltabb helyen, aki közelebbről akarta megszemlélni, annak le kellett menni a sáncárokba, onnét tisztán lálhalta a nőalakot, amely hosszú és derékon övvel összeszorított ruhában van ábrázolva. A vállára omló palást alól a jobb karját egyenesen előre tartja és ujjai között koszorúit tartolt és sohase mutatott fügét. A balkezével, amely egyenesen lenyúlik, az aláhulló palástot tartja fel. Érdekes, hogy egy csomó régebbi író erősködik, hogy ő még látta a fügét mutató ujjakat, de az ujjakat az idő viszontagságai simára koptatták és most már nem lehet tisztán kivenni a fügét. Ezt állítja Korabinszky Mátyás 1786-ban, sőt még Holéczy is azt mondja, hogy látta 1821-ben. Ezen az alapon a szobor arcát is simára kellett volna mosni az idők viszontagságának. Amikor 1884-ben a tervezett Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című mű szerkesztőbizottsága a prospektust kibocsátotta, szintén a fentiek hibájába esik és a XXXV. fejezet tartalmát így állította össze: Komárom. — A vár története. —. A fügét mutató szűz stb. Az akkori helyi sajtóban erre fölszólal egy névtelen cikkíró és erősen megrója az irodalmi vállalatot ekkora felül élességéért, ami annál inkább elitélendő, mert a szerkesztőbizottságban benne van Komárom halhatatlan szülöttje, Jókai Mór is, aki nagyon is jól tudja, hogy a kőszűz nem mutat fügét. Úgy látszik, a komáromi sajtó e felszólalása eljutott a szerkesztőség füleihez, mert a megjelent mű V. kötetében már a valóságnak megfelelően van leírva a szobor. Csodálatos ,hogy még Tóth Béla is a Mendemondák című munkájában erősen érvel amellett, hogy a régi íróknak volt igazuk, mert ha most nem is látszik, de valamikor f ügét mutatott a szoobr, de nem a jobb kezével, hanem a ballal, amelyikkel a palástját fogja, igazán naiv állítás ez, hiszen a szobor balkezének a ruhatartás a rendeltetése. Az olyan eldugolt rejtett helyen való fügetartás olyan, mint a zsebbetett ökölbeszorított kéz, senki se látja. Az ellenállás, a dac, a veszedelemmel való szembenézés eléggé kifejeződik a szobor dacos tekintetében és a szobor felírásában, semmi szüksége sem volt a szobrásznak, hogy egy eldugott kézfejet fügemutatásra faragjon ki. A füge meséje onnét ered, hogy a szobor kinyújtott keze ércből készült koszorút tartott, ezt a koszorút az ujjak közé helyezték el. Az idő vasfoga nem egyszer porlasztolla szét a koszorút, amely széthullott és a kéz és az ujjak pusztán maradtak és a csupasz kézre aztán ráfogta a fantázia, hogy fügét mutat. A tönkre ment koszorút többször pótolták ujjal. így aztán néha volt a szobor kezében koszorú, néha meg a fügét képzelték oda, A szobor Tóth Béla szerint valószínűleg I. Lipót idejéből való és gránitkőből faragta az ismeretlen szobrász. Inkább két bástyafal záró díszítményéül szolgált és elhelyezésekor nem tulajdonítottak annak valami nagy becset, vagy szimbólumot, rnetrt akkor nem tették volna olyan eléggé eldugolt helyre. Régebben időnként a szobrot megtisztították a mohától és újra befestették és a felirat betűit is kijavították és a koszorút is rendbe hozták. Ilyenkor aztán a mi komáromi kőszűzünk, akárcsak a korzózó komáromi asszony és leánysereg, új toalettjében büszkélkedett. (bj.j SZOMBATHY VIKTOR: ÉN KEDVES NÉPEM 8 című nagy sikert elért humoros |; novelláskötete (Kazinczy kiadás) ] kapható lapunk kiadóhivatalában. I Férfi bélelt bőrkeztyű 27, selyem schálkendő 20, télt sporting 25, gyapjúschal 12, jäger alsónadrág 15, ‘/« hegedű 60-150 ELBERT-nél Nádorucca 19. sz. Árgus. Most épen aktuális: a komáromi kőszűzről. Amit tévesen hisznek a komáromi kőszűzről. — Régente fügét mutató szűznek hivták. — A szobor feliratát se ismerték sokan helyesen. A komáromi kőszüz irodalma. — Még Jókait is belekeverik a vitába. — Mi tehát a való tény és a tiszta igazság ? T T 1
