Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-10-12 / 80. szám
ötvenharmadik évfolyam €30. szám, Szerda, 1938. október 18. Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 80 Ké, félévre 40 Ké, negyedévre 20 KC. — Külföldön 120 K5. Egyesszám ára 1 korona. Alapította: TUBA JANOS. Felelős főszerkesztő: GAAL GYULA dr. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. Főm unka társak; ALAPY GYULA dr. és FCLÖP ZSIGMOND. Szerkesztőség és kiadóhivatal Nádor-u. 20. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton A komoly pénzügyi gondok. Komárom, október 11. Megérkeztek. Itt vannak, azt sem kérdezték, hogy: szabad és leüllek az állam minisztertanácsába. Benes sem mosolyog, mini amikor még jó pár hónap elölt is azt hajtogatta, hogy »nekünk nincsenek olyan súlyos gondjaink, mint egyes országoknak; a gazdasági krízis nálunk sokkal enyhébb, mint egyes államokban...« Most már a lovas mögé letelepedett a sötét Gond, mint a köllö mondja, és lovának kantárszára is a Gond kezében van már. Az illúzióknak és az illúziókeltéseknek vége van, a derűs optimizmusnak hasonlóképen, mert mi is épen úgy szenvedünk már, mini szomszédaink. Épen úgy. A krízis, a bizalomhiány elölt nincsen akadály, átlépi a vámsorompőkal és a spanyol lovasokat és átlépi a derűsen fogalmazott pénzügyi expozékat. És a pénzügyminiszter keze olt van a zuhany fogantyúján, meghúzza az álmodozók fejére: »remunerációkról szó sem lehel, a fizetéseket már novemberre le kell szállítani...« — »csökkenteni kell az üzemek létszámát ...« Mi ez a kemény parancsszó, hiszen a szakszervezetek nem mondták még rá az ament! Úgy látszik, nem is mondják és a harminekilcncezer fölösleges vasulas létszáma csökkenni fog, mert ezen is sok-sok milliót meg lehet lakarítani, ha elmennek a jól megérdemelt nyugalomba. Most már nem kiváncsi senki sem a határokon belül, hogy külügyminiszterünknek mi a véleménye a krízisről, mert mindenki tudja, hogy az a kép, amelyet elébe rajzolt dús fantáziájú Benesünk, az egy álomvilág, tűnő délibáb, fata morgana, amelyet egy hűvös szellő elí'ujt a helyéről. Mosl már az önbátorítás korszakán túlvagyunk. A betegnek is kell tudnia, hogy mi a baja, a jó orvos nem íilkolózik. A miniszterelnök ezeket mondja: A nemzetközi gazdasági élet legyengülését huzamos állapotnak kell tekintenünk. Ez őszinte beszéd és olyan diagnózis, hogy nem vezet félre senkit. E szerint kell felkészülnünk bajaink ellen. Tehál nem átmeneti állapot, mint azt legutóbb még maga a miniszterelnök is szépítgette, hanem huzamos állapot. És ez egészen más. Az álmeneii állapot az időleges várakozási jelentett, amelynek rövidesen itt lesz a vége. A huzamos állapot, az már helyzet, mely új medret váj magának és abban uj irányt vesz a gazdasági életnek folyama. Nekünk tehát egy huzamos állapotra kell felkészülnünk. Sok homokzsákot a léghajóba, ha majd emelkedni kezd velünk életünk és gazdasági léliink nívója, akkor mi is vele emelkedni tudjunk, legyen mit kihajigálni az élet ujjálendülése idején. Sok ivóvizet és kétszersüllel a hajóra, mely ismeretlen utakon megy felderítő céllal új tájak felé. Az utasok ne szenvedjenek hiányt és legalább legyen meg az, ami nélkül nincsen élet, csak vegeláció. De iie hiányozzanak a inenlőővek sem, ha ismeretlen vizek mélységei fölöli futunk és a mélységnek látszó vízfelület alatt zátonyok lappangónak. Reánk is olyan következmények háramolnak, amiket a legjobbakarat melleit sem nevezhetünk kellemeseknek, folytatja az őszinte miniszterelnök. Tehát fizelésleszállítás, mini azt már Németország és Magyarország elvégezte, mini abban a krónikus betegségben román szövetségesünk már esztendők óla végletesen szenved és betegsége átragadt már a szomszédságra, Jugoszláviára is, amely elölt a hilel boltjára lehúzták a rolókat. Komárom, október 11. Az országos keresztény szocialista párt elnökválasztása. Az országos keresztényszocialista párt elnöki bizottsága ülést tartott, amelyen az elnöki bizottság vezetőjévé Grosschmid Géza szenátort egyhangúan megválasztották. Az elnöki bizottság behatóan megtárgyalta a folyóügyeket és elhatározta, hogy a párt eddigi bevált programjának és irányának megfelelően a pártélet felélénkitése érdekében megteszi a szükséges lépéseket. Az országos pártkongresszust november 30-án, Érsekújvárba hívják egybe és az erre vonatkozó részletes intézkedéseket az előkészítő bizottsággal fogja az elnöki bizottság megtenni. A novomber 30-án megtartandó pártkongresszuson fogja a párt országos elnökét megválasztani. A pártvezetőség elé terjesztendő javaslatoknak kidolgozására az elnökség Aixinger László dr. országos pártigazgatőt kérte föl. Megbetegedett a miniszterelnök; Karlsbadba utazott. Udríal miniszterelnök megbetegedett és orvosi tanácsra többnapi tartózkodásra Karlsbadba utazott, ahol gyógykezelés alá vették. Helyettese Bechyne miniszter vette át a kormány vezetését. Bechyne most tért csak vissza üdülési szabadságáról, amelyet a Tátrában töltött. November l én fogják az állami alkalmazottak fizetését leszállítani Trapl dr. pénzügyminiszter hosszabb nyilatkozatban tárta föl a sajtó képviselői előtt az állam súlyos gazdasági Bizony, ez nem kellemes. A kapitalizmus döglődik, mondják kárörömmel az orruk hegyén túl nem látó szociálforradalmárok, akik munka helyett az orruk hegyét nézhetik, ha ez a nem kellemes állapot újabb fázisához érkezik. Azon nem lehet segíteni mással, mini a Pénz őfelségével, melynek idáig engedelmes és hű alattvalói voltunk. Mert a szociális termelésből fakadó jólétnek nagyszerű példái világítanak ide épen annak hazájából és klasszikus földjéről, ahol most már megindul a magánkereskcdelmi forgalom és az mindenkinek juttat kenyeret, nem pedig kenyérjegyet, mint a szociális termelés. Az egyensúlyt igen fájdalmas intézkedésekkel kell megtartanunk, a megegyezés nem egyszerű és nem könnyű, szól tovább ez a miniszterelnök, aki tekintélyes öregúr, de még életében sem volt ilyen őszinte, mint most. Ezt még a külügyminisztériumban is meghallják és megérzik. Talán feljegyzik a legközelebb esedékes külügyi expozé margójára is. helyzetét és az 1933 évi állami költségvetés egyensúlyának megtartására irányuló pénzügyi terveket. Nyilatkozatában a fizetések leszáliitásával kapcsolatban kijelentette, hogy az eddig életbeléptetett intézkedések még mindig nem képesek ellensúlyozni a terheket. Egy ut van még hátra: az állami kiadások további csökkentése, hogy a megfogyatkozott bevételek tételét ellensúlyozhassuk. A kiadások csökkentését mind a személyi, mind a dologi tételeknél megejtettük és a csökkentést elsősorban az utóbbiaknál vittük keresztül. A személyi kiadások csökkentését ez évben különösen abban az esetben érjük el, ha egyáltalán nem számituuk a karácsonyi pótlék kifizetésére. Ez azonban legfeljebb 200 millió koronás megtakaritást jelent. Az állami alkalmazottak számának csökkentését csak az állami üzemek reorganizálásával egyidejűleg és arányosan vihetjük keresztül. Már a nyár elején is elkerülhetetlennek tekintette a pénzügyminiszter, hogy az állami alkalmazottak fizetéséhez is hozzányúljanak A pénzügyminiszter az 1933. évi állami költségvetés összeállításánál azt javasolta, hogy e költségvetés egyensúlyának biztosítása céljából a dologi kiadások további csökkentésén kívül az alkalmazottak fizetésleszállitását is végrehajtsák. A miniszter elkerülhetetlennek tekinti, hogy a fizetésleszállitás a karácsonyi pótlék felfüggesztésén kívül már ez év novemberében megtörténjék. Kétségtelen, hogy az állami alkalmazottak ezen rendelkezés következtében érzékeny veszteséget szenvednek, de ez az áldozat okvetlenül szükséges, hogy az állam a legsúlyosabb válság idejét létének veszélyeztetése nélkül átélhesse. Nem f izetik ki a kulturális é* szociális segélyeket. Mint minden évben, úgy az idén is igen sok kérvényt intéztek az országos hivatalhoz, amelyekben különböző erkölcsi testületek, kulturális és szociális egyesületek és intézmények anyagi segélyt kérnek. A kérvények ott feküsznek az országos hivatalban elintézetlenül, aminek az az oka, hogy az ország gazdasági válsága miatt a pénzügyminisztérium már eleve megvonta minden kulUirális és szociális intézménytől a segélyezést, sőt a már megszavazott tételeket sem fizetteti ki, — amint azt a Národni Denik írja. Miután a Szlovenszkón működő egyesületek és intézmények legtöbbjét éveken keresztül állami szubvenciókkal segélyezték, most ezeknek az egyesületeknek működése a támogatás elmaradásával meg van bénítva és sok egyesület máris azzal a gondolattal foglalkozik, hogy a segély elmaradása folytán kénytelen lesz beszüntetni működését. Elkerülhetetlen a kormány válsága. A miniszterelnök szombaton váratlanul megbetegedett és hazahívta tátrai üdüléséből helyettesét Bechyne minisztert, akinek átadta az ügyek vezetését, ő maga pedig Karlsbadba utazott kúrára. A kormány válságos helyzetét ez a fordulat csak nehezebbé tette és fokozta azt a bizonytalanságot, amely a belpolitikában hónapok óta fennáll. Azt, hogy UdrZal miniszterelnök meddig marad távol, senki sem tudja és vannak, akik azt hiszik, hogy a miniszterelnök a válság megoldását Bechyne kollégájára bizza, amit semmiesetre sem lehet a helyzet javára írni. A kormány mostani szorult helyzetét egyes ambiciózus koalíciós vezérek arra szeretnék fölhasználni, hogy kierőszakolják a kormány lemondását. Megújultak és megszakítás nélkül folynak a kulisszák mögött az intrikák, amelyek egyes miniszterek megbuktatására, sőt az egész kormány felcserélésére irányulnak. Hogy lesz-e ezeknek a machinációknak eredménye, előre senki sem tudhatja, de vannak olyanok is, akik megelégednének már azzal is, hogyha Udríal miniszterelnök távozna. Az agrárok azonban kitartanak a mai kormány mellett és nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy nem lehet UdrEalnak a kormány éléről távoznia, mert akkor még nagyobb lenne a káosz. Politikai körökben úgy beszélik, hogy Masaryk köztársasági elnök szerdán érkezik meg Kistapolcsányból Prágába és viszszatérte után meg fognak kezdődni a politikai tanácskozások, amelyektől várják a helyzet javulását. Sokan azonban meg vannak arról győződve, hogy dacára minden kísérletnek, a kormányválság elkerülhetetlen. Sírnia 8« iarjegsso £ isgjo&fo iapt Komárom! Lapokat POLITIKAI SZEMLE