Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)

1932-10-08 / 79. szám

1952. október 8

7. olda.

»KOMÁROMI LAPOK«

— A komáromi Diákmenza részére érkezett ajándékok: Sándor Gyuláné Csicsó 3 kg méz, 34 drb tojás; Gidró Bonifác bencés házfőnök és igazgató 27 kg dió; N. N. 5 kg sertéshús Az ajándékokat mély hálával és köszönettel nyugtatja Gödör Kap. János.

— A muzeum gyarapodása. Erdélyi Ferenc állami fogházőr szolgálatának harmincéves évfordulója emlékére 118 darab különféle bronz pénzt és 3 darab emlékérmet, továbbá 26 darab különféle papírpénzt ajánlott fel a muzeum számára. — Schwarz Erzsébet urhölgy 27 darab különféle régi pénzt adományozott a múzeumnak. A szives adományokért hálás köszönetét nyilvánítja dr. Alapy Gyula muzeumigazgató.-- Fájdalmaknál, akár rheumatikus akár ideges alapon vagy fejfájásoknál legjobb az Alpa borogatás vagy a fájós testrésznek Alpával való bedörzsölése.

— Véres ujcncbál. Az újoncok bált rendeztek Bessenyő községben és mondanunk se kell, hogy a vidám jókedv vérbe fulladt. A zajos bálon részeg legények egymásnak mentek. A bajt súlyosbította az, hogy nem puszta kézzel támadták meg egymást. így például Kovács Lajos a dulakodás hevében elővette revolverét és rálőtt Krajner Imrére. A golyó Krajner Imre mellét fúrta át. De Kovácsot is utolérte a nemezis, mert Szolán István késével rontott a lövöldöző legényre és többször megszúrta. Kovácson és Krajneron kívül még több legény is megsebesült kisebb-nagyobb mértékben.

— „Itthagyjuk éhező vadállatainkat a városnak!“ Pár nappal ezelőtt hatalmas cirkusz tartotta előadásait Komáromban a katonai gyakorlótéren. A Kludsky cirkusz vendégszerepeit nálunk a komáromiak és messze vidék nagy érdeklődése mellett. Ilyen hatalmas méretű cirkusz még nem járt Komáromban nemcsak külső nagyság tekintetében, hanem az állatok nagy számára nézve is. Az óriási rezsivel dolgozó cirkusz vigalmi adóját Komárom városa a járási hivatal rendelkezésére átalányban állapította meg, amint azt Érsekújváron is tették. Erre a vigalmi adóra vonatkozólag ezt Írja az Érsekújvár és Vidéke legutóbbi száma: — A Kludsky-ci'kusz vigalmi adója. Emlékezetes, hogy amikor néhány évvel ezelőtt Érsekujvárott járt a Kludskycirkusz, sok támadás érte néhai Tóth Antal főszámvevőt, aki 5000 korona átalányt engedélyezett a cirkusz vigalmi adókötelezettségének fejében. Az elmúlt héten újból Érsekujvárott járt a Kludsky cirkusz, amelyet különös hírek ,előztek meg. Lapjelentések szerint ugyanissem Trencsénben, sem pedig Nyitrán nem fizettek vigalmi adót, hanem mindkét helyen a szó szoros értelmében idő előtt felszedték sátorfájukat s tovább állottak. Érsekujvárott kedden kezdték meg három napra hirdetett vendégszereplésüket s arra a felhívásra, hogy vigalmi adót fizessenek — kitérő választ adtak. Amikor rendőrökkel fenyegették őket, akkor éhező vadállataikat emlegették s felajánlották, hogy itt hagyják „biztosítékul“ a városnak. Nem is kérik aztán többé vissza. Élelmezze azokat a város. Szerdán abban egyezett meg a számvevőség, hogy átalányozást kérő kérvényüket a csütörtöki tanácsülésen intézi el. Ez a tanácsülés különböző exisztenciális veszélyek respektálásával úgy határozott, hogy naponta 300 korona vigalmiadóvai és 100 korona helypénzzel megelégszik. Ezt elfogadták Kludskyék s kifizették, fejezi be hírét az Érsekújvár és Vidéke. A ca. 180.000 K bevétellel távozott cirkusz Komárom városának is napi 300 K vigalmi adót fizetett, amit jogosan megütközéssel vehetnek tudomásul a helybeli jótékonycélu és kulturális egyesületek, amelyeknek működése a nagy vigalmi adó miatt meg van bénítva.

— Newyorknak 3289 szállodája van. A 15.523 szálloda közül, amennyi az amerikai szállótulajdonosok egyesületének legújabb évkönyve szerint Amerikában van, az ötödrész Newyork államé, amelyben tehát a legtöbb szálló van. A legkevesebb — 49 — Delaware államban van. 182 szállodában egy-egy szoba napi 1 dollárnál olcsóbb. Az Egyesült Államokban 38 óriásszálloda van, egyenként ezernél több szobával.

— A tanulékony szobaleány. A

gondos háziasszony kioktatta az uj szobaleányt, hogy mielőtt elveszi a vendég elől a leveses tányért, ne felejtse el megkérdezni, hogy kiván-e még levest. Másnap, amikor ép nagy lakomát adott a háziasszony, megkérdezte a szobaleány az egyik vendéget, hogy kiván-e még levest? „Kérek szépen még egy kis levest“, felelte a vendég. „Szívesen szolgálnék vele, de már elfogyott“, — jelentette ki barátságosan a szobaleány.

— Kincs a párnában. Párizs egyik hatósági árverési csarnokában az elmúlt napok egyikén nem mindennapi eset történt. Az egyik vevő régi bútordarabokkal együtt egy ócska párnát is megvásárolt, amelyet azonban az épületből való távoztakor csekély értéke miatt eldobott. Több játszadozó gyerek közrekapta a párnát és labdázott vele. A párna szakadozni kezdett közben s amikor a gyermekek szétbontották, száz darab ezerfrankos bankjegyet találtak benne.

Érsekujvárott a Főtéren egy szép

nagy üzlethelyiség

modern kirakatokkal olcsó árban

azonnal kiadó.

Felvilágosítást ad: &18

Ellenbogen Gyula ílové-Zámky Steianiková-u.

Az alagút

Irta: Losonczy Zoltán.

Beleznay, az új segéd-tanfelügyelő, kedvetlenül szállt be a Vörösladány felé induló vicinálisba. Sehogysem tetszett neki a hivatalos ügy, amelynek aktáit a táskájában vitte. A könyvben és a színpadon sem szerette a romantikát hát még a hivatalos életben. Az ügy pedig, amelynek kivizsgálására elindult, olyan volt, mint egy romantikus operett. Lehetett volna mulatságosan is felfogni, de Beleznay ehhez semmi kedvet sem érzett, már csak azért sem, mert tudta, hogy itt igazságot tenni nem lehet. A tanfelügyelő, amikor neki osztotta ki az ügyet, meg is mondta:

— Nehéz ügy, Tamáskám. Én magam nem is merném vállalni. Tudod, félek a boszorkányoktól, ha azok szépek is egyúttal. Te azonban páncélos szivü ember vagy.

Ezzel a biztatással indult el a fagyos decemberi délutánon Vörösladány felé. Az egyetlen másodosztályú kocsi „nem dohányzó“ szakasza üres volt, a másik szakaszban két fehérbóbitás apáca ült, a harmadikban pedig egy magános hölgy. „Hogy ezek a nők éppen a dohányzót foglalják el mindig — mormogta — és kelletlenül ült le a szakaszba, ahol felhajtott prémes gallérjába temetkezve szundiiott a sarokban az egyedül utazó nő. Amint a vonat elindult, elővette az aktáit és a korán beereszkedő alkonyaiban újból betűzni kezdte a furcsa panaszokat.

Két állomással odább az apácák kiszálltak s éppen azzal a gondolattal foglalkozott, hogy átvonul a megürült szakaszba, amikor a vonat kis masinája hosszút füttyentett, s a fehér téli világ egyszerre eltűnt. Persze, az alagút, amiről egészen megfeledkezett. Jó három percig lesznek a sötétben, ez alatt el lehet szívni egy cigarettát. Különös kényszer, hogy az ilyen hirtelen támadt sötétben rá kell gyújtani. Vájjon a bundába rejtett hölgyet bántja a füst? Miért nem ült a „nem dohányzódba!

Beleznay nagyokat szívott, s a füstöt ráfújta a cigaretta tüzére. Olyan volt a megvilágított füst, mintha égett volna. Gyerekjáték a sötétben — mosolygott Beleznay, aki csak most az alagutban kezdett foglalkozni utitársával. Bizonyára ő is figyeli ezt a játékot, az időnkint felvillanó piros fényt a vak feketeségben. Arra gondolt, hogy talán abba is hagyhatná, amikor a vonat zakatolása lassan csendesedni kezdett. Fáradt nyikorgás hallatszott, mind csöndesebben gördültek a kerekek, egyszerre a vonat megállott

Beleznay végigszivta a cigarettáját s még mindig ott álltak. LJjabb percek teltek el, a vonat sem mozdult, az

egész másodosztályú kocsiban, aholcsak ketten utaztak, sem mozdult semmi. Ebben a némaságban a sötétség mintha megkövesedett volna, s ők be lennének ékelve ebbe a sűrű feketeségbe.

— Uram, én nem bírom tovább — szólalt meg a sarokban a bundából a hölgy. Gyújtson rá még egy cigarettára, vagy mondjon valamit.

— Parancsoljon — szólt meglepetten Beleznay s már égett is a cigarettája — De talán kimegyek a lépcsőre és megnézem, miért álltunk meg.

— Jaj, ne hagyjon egyedül. Nagyon félek. Olyan messze van tőlem.

A hang nagyon kellemes volt, csupa bársony, de sirás remegett benne.

— Nincs oka a félelemre, de ha a közellétem megnyugtatja, ez igazán a legkevesebb, amit megtehetek.

S Beleznay tapogatózva elindult a szakasz egyik sarkából a másikba. Leült, szembe a remegő hangocskával.

— Itt vagyok.

— Köszönöm.

— Még mindig fél ?

— Már csak egy kicsit.

— Beleznay Tamás vagyok.

— Fodor Anna.

Beleznay — bár ellensége volt a romantikának — most mégis meg szerette volna szorítani ezt a kis kezet s egy darabig a magáéban tartani, hogy ne remegjen többé a sötétben. De kurtán, szinte erőszakosan letett erről a kívánságról.

— Fodor Anna, — ismételte a nevet, amely olyan bársonyosan muzsikált a sötétben, de amely mégis úgy vágódott hozzá, mint egy kemény kiáltás. Fodor Anna, a vörösladányi tanítónő ?

— Én vagyok. De honnan isméi?

Hogy honnan ? Beleznay fejében

pillanat alatt átrepültek az összes akták, a panaszok, levelek és följelentések. amelyeket a táskájában cipelt. Mind Fodor Annáról szóltak, aki Vörösladányban tanítónő s akit a panaszok szerint el kell távolítani az iskolától, mert megbontotta a község békéjét s olyan helyzetet teremtett, amely a gyermekek előtt aláássa az iskola tekintélyét. Anyák, feleségek, tekintélyes előljárósági tagok, tanító kollégák, fiatal emberek vannak belekeveredve ebbe az ügybe, amelynek szövevényei miatt lovagias ügyek keletkeztek, becsületbirósági tárgyalások indultak meg, kaszinók vesztek össze és bálok maradtak el. S mindez azért, mert a tanítónő türelmetlenül szép. Olyan szép, hogy mindenki utána bolondul, hogy barátok válnak miatta halálos ellenségekké, cigánybandát cipelő apák találkoznak az ablaka alatt a fiukkal, kik éppen huzatják a má^ik bandával s ügyvédi irodákban találkoznak házasfelek. S a tanítónő semmivel sem ad okot a felfordulásra, példás életet él, kitünően tanít, vasárnap a cselédlányokkal szavadat és énekeltet, nem jár társaságba, semmi más hibája nincs, minthogy szép, „Tűrhetetlenül szép“ — amint a• sok panaszos levél mellett a hivatalos akta -megállapítja s az iskola tekintélye érdekében el kell távolítani a községből. Ez volt a nehéz ügy, amely miatt Beleznay ezen a fagyos decemberi napon Vörösladányba utazott s most itt ül vele szemben a sötétben Fodor Anna, a tanítónő és megkérdezi, hogy honnan ismeri a nevét.

A rendes és egyenes dolog az volna, ha megmondaná, honnan ismeri, s más alkalommal Beleznay nem is késett volna az egyenes válasszal. Most azonban, itt a sötétben, amiker a véletlen arra szemelte ki, hogy a védője legyen ennek a megijedt lánynak, nem tartotta alkalmasnak az időt hivatalos mivoltának leleplezésére.

— Hallottam magáról — mondta és akarata ellenére elfogta a kíváncsiság, vájjon milyen is lehet ez az aktákban szereplő tanítónő. A panaszok után lángvörös lehetett, égőre festett sörénynyel, fekete démonszemekkel, hangjának enyhe bársonya viszont azt mondta, hogy szőke, hamisítatlan szőke, kék szemekkel, hófehér bőrrel, kicsi és jelentéktelen, de finomvonalu. Igen, erre vallott most is a hangja, amikor ártatlan kedvességgel szólott:

— Ha hallott rólam, akkor nem jót hallott.

— Igaza van, de én mégis jót hittem magáról.

— Hát annyira foglalkoztatta a személyem, hogy véleménye is van rólam?

— Mindig meg szerettem volna szorítani a kezét.

— A véletlen úgy akarta, hogy most megteheti.

S a sötétben, mintha mindkettő látta volna az útjait, összetalálkozott a két kéz.

A tanítónő mintha szipogott volna s ez olyan volt, mint a sirás.

— Maga jó ember lehet mondta nagyon csendesen s a következő pillanatban — nem, nem tévédét Beleznay — már sirt is ott szembe vele az ülésen.

— Mit csinál? Csak nem sír?

— Egy kicsit. Meghatott s ez olyan jó ... .Annyit szenvedtem az utóbbi időben.

— Szegény kislány. Bánt, hogy beszéltem. Most vörösre sírja miattam a szép kék szemét.

— Honnan tudja, hogy kék ?

A siró hangocska most kedves kacagósra enyhült.

— És ha nem ^vagyok szőke ?

— De szőke.

— Most már nem is bánnám, ha szőke lennék. Nehogy csalódjon, ha meglátja a zsákbamacskát, aki nagy előnyben van maga felett.

— Miért van előnyben ?

— Egyszerűen azért, mert én jól láttam magát, amikor még világos volt.

— Hiszen egészen belebújt a gallérjába.

— De azért láttam, amint szigorúan forgatta a sok Írást. Jaj, de szigorú volt. Én azonban leolvastam a szája szegletéből, hogy jó ember lehet.

— Kérem, ne kacérkodjék velem.

— De igenis kacérkodók, hiszen úgysem lát.

Ebben a percben nagyot rántott az eddig alvó hatalom a kocsin és a vonat nehéz szuszogássai megindult.

Beleznay most zavartan ült a helyén, a tanítónő azonban fölé kerekedett a furcsa helyzetnek.

— Jaj, most mindjárt meglát és kiábrándul belőlem, mert nem vagyok szőke ... Csak legalább egy kicsit szőke lehetnék.

Kár, gondolta Beleznay, aki nem tudott szólni egy szót sem, hanem mozdulatlanul meredt a szemközti ülésre, mintha attól tartana, hogy most mindjárt elrepül egy álomkép

— Én most számolni fogok — nevetett a bársonyos hang. (Igen a szőke hang, érezte még mindig Beleznay.) Számolok, ameddig meg nem lát... Egy, kettő, három ...

Mintha távolról hajnalodott volna a sűrű éjszaka. Halvány szürkeség derengett be az ablakon.

— ... huszonegy, huszonkettő, huszonhárom ...

A kocsi kiért az alagútból.

A tanítónő szőke volt, a szeme kék. De még szőkébb, mint ahogyan Beleznay elképzelte és a szeme szebb minden szemnél, aminőt valaha látott. S ez a szép szem most gyerekes ravaszsággal mosolygott, de a pompásan szabott, kis száj mintha vonaglott volna a belső feszültségtől, a titkolt kérdéstől: nem csalódtál? S Beleznay mintha megkönnyebbülten sóhajtott volna fel.

Nem szólhatott semmit, mert benyitott a kalauz, aki a sötétben árva bizonytalanságban hagyta őket, de most bőbeszédüen jelentette, hogy a mozdonyon eldugult a vízcső, de már semmi baj sincsen. Félóra késéssel megérkeznek Vörösladányba.

A hátralevő tiz perc alatt Beleznay alig szólott valmit. A lehetetlen helyzetre gondolt, amely Vörösladányban várakozik rá. Az állomáson várni fogja az iskolaszéki elnök, az igazgató, talán a jegyző és a birói is, tekintettel a nevezetes alkalomra, amely ide hozta. S ő együtt fog kiszállni éppen azzal, aki miatt várják: Fodor Anna tanítónővel. Világosítsa fel a leányt a furcsa helyzetről és állapodjék meg vele abban, hogy nem ismerik egymást? Ez férfiatlan. Vagy bújjon meg a kocsiban és utazzék tovább? Ez gyávaság. De akkor mit csináljon?

A tanítónő, aki oly bizalommal sírta el könnyeit neki a sötétben, az imént pedig ragyogva csicsergett, egy darabig még szóval tartotta, de azután mindjobban kihagyott a hangja. Nem értette a szótlan mogorvaságát. Bizonyára másra magyarázta és megalázottan húzódott a sarokba.