Komáromi Lapok, 1932. július-december (53. évfolyam, 52-103. szám)
1932-09-17 / 73. szám
2. oldal. Megnyílt a két éves ipari és kereskedelmi továbbképző tanfolyam. — szeptember 16. Ismertettük lapunkban az ipari és kereskedelmi továbbképző tanfolyam szervezetét s ma már azt jelenthetjük, hogy a tanfolyam szeptember 15-én a polgári fiúiskola földszinti tantermében megnyílt. A felügyelőbizottság legutóbb tartott ülése, a tanfolyam szervezetét az eredetileg tervezett egy évfolyam helyett két évfolyamra bővitette ki, miután az előadandó közgazdasági szaktárgyak terjedelme mellett gyakorlati eredményeket a tanfolyamhallgatók számára csak igy tudja biztosítani. A tanfolyam I. évfolyama a könyvvitel, a kereskedelmi számtan, az árkalkuláció, irodai munkálatok, levelezés, áruismeret tárgyköreiben az ismeretek elméletével foglalkozik s hasonlóan a nyelvkurzusokban is, amelyek a szlovák nyelven kívül közkívánatra a német nyelv tanításával is bővültek, előbb a nyelv megtanítását tűzte ki célul. A II. évfolyamban kerül sor tulajdonképen az 1. évfolyamban előadott anyag gyakorlati alkalmazásának kivitelére, amikor már az egyes tárgyakhoz kapcsolódó fogalmak s illetve a nyelv ismerete által az ipari és kereskedelmi életben rendesen előforduló üzleteseményekkel vonatkozásban a hallgatók szó és Írásbeli részvétele mellett a szükséges ismeretek begyakorlására nyílik alkalom. A tanfolyam előadói szakemberek s miután az igazgatóság súlyt helyezett arra, hogy lehetőleg egy-két tárgy előadása háruljon egy-egy előadóra, a tanfolyam egyes szaktárgyainak alapos és gyakorlati irányú előadása jobb sikert biztositó specializáláshoz vezet. Az ipari és kereskedelmi számtant és árkalkulációt, valamint az ipari és kereskedelmi áruismeret-technológiát Somogyi István polg. isk. tanár, a kereskedelmi és ipari könyvelést, irodai és levelező munkálatokat Ivánfy Géza volt ipartársulati és grémiumi titkár, közgazdasági szakiró, szlováknyelvet és levelezést, gyorsírást, gépírást Teleky Lajos tanító, a német nyelvet és levelezést Vásárhelyi Károly 'középiskolai tanár adják elő. A különösen széles területen mozgó szabadelőadási sorozat egyes szakelőadóiul pedig gyakorlati szakemberek fognak a tanfolyam rendelkezésére állani, ami által az előadások szakszerűsége mellett azok változatossága is biztosítva lesz. A tanfolyam beiratási dija 10 Kö s a tandij havonta 5 K5. A tanfolyam »KOMAROMI LAPOK« 1932 szeptember 17 e, \ Megérkeztek az új y női és lányka télikabátok | az eddiginél sokkal nagyobb választékban. Kötött áruk, bőröndök ésférfi divatcikkek szintén nagy választékban. v Kertész J. Jenő mm. i 408 igazgatósága a munkanélkül álló tanulnivágyó ifjúság számára azáltal kívánja lehetővé tenni a részvételt, hogy ezeknek munkanélküliségük idejére a tanfolyam dijat elengedi. Mivel az előadások már megkezdődtek, ajánlatos, hogy legkésőbb a résztvenni szándékozók szeptember 25-ig még jelentkezzenek. Az előadások szombat kivételével a hét többi napjain este fél 8—9-ig, illetve kedden és csütörtökön 9 óra 50 percig tartatnak. Egy előadás ideje 40 perc. Minden hallgató igazolványkönyvet (index) kap, amelybe maga jegyezheti be azokat a tárgyakat, amelyek hallgatására magát elhatározza. A bejegyzett tárgyak szorgalmas és rendszeres hallgatása kötelező, rendszeres hallgatásra be nem jegyzett szabadelőadásokon bármelyik hallgató tetszése szerint résztvehet. Jelentkezni lehet az előadási napokon a fent jelzett tanidő előtt este 7 órakor a tanfolyam osztályvezetőjénél, Ivánfy Géza előadónál. A megnyitás alkalmával a hallgatóságot Szabó Lajos kőmives és ácsmester a felügyelőbizottság h. elnöke üdvözölte s beszédében rámutatott a tanfolyam szükségességére és kulturális értékére. Telkes Mihály igazgató, Ivánfy Géza és Teleky Lajos előadók ismertették részletesen a tanfolyam szervezetét és a tanrendet. A rendes előadások szeptember 16-án, pénteken este már megkezdődtek a tanrendi beosztás szerint 730—810-ig németnyelv, előadó Vásárhelyi Károly tanár, 820—9-ig szabadelöadás, tárgya: a népnevelés intézményei és irányai, előadó Ivánfy Géza. Szeptember I9-én, hétfönV810. keresk. és ipari számtan, előadó Somogyi István, 820—9. keresk. és ipari levelezés, előadó Ivánfy Géza. Szeptember 20-dn, kedden 730—810. és 820— 9. könyvitel, előadó Ivánfy Géza 910—95u. német nyelv, előadó Vásárhelyi Károly. Szeptember 21-én, szerdán számtan és német. A sorsjegyhirdefés veszedelme, avagy külföldi könyv és devizaengedély — szeptember 16. Hónapok óta nézegetjük már a magyarországi újságokat különös meglepetéssel, de csodálkozásunk csak nem akar megszűnni. Nem szűnhet meg, mert ezek az újságok naprólnapra okot adnak arra, hogy az ember a szent pozsonyi bürokrácia áldásthozó munkáját csendes derű, de nem éppen csendes bosszankodás kíséretében élvezze. Óh, vájjon minő államfelforgató eszméknek ellensége ez a bürokrácia, melynek rendeletéi elérnek az egyszerű végrehajtó közegig, elérnek a Indákig, a határátjárókig s ,arra késztetik az egyszerű határ-védő szervet, hogy vidéki szerkesztőséget megszégyenítő módon használja ollóját? Jámbor olvasó, akinek kezébe kerül a pesti újságok egy-egy száma, akár üzletben vásárlód, akár kávéházban olvasod, méltán meresztgetheled a szemed azoknak a hatalmas ablakoknak láttán, amiket gondos kezek a pesti újságokba vágtak. Először hihetted, hogy valami buzgó olvasó a neki tetsző képecskéket, verseket, vagy üde riportokat vágta ki az újságból, de mikor emiatt a főpincért fogtad vallatóra, akkor kellett megtudnod, hogy áldozata vagy a hivatalos eljárások egyikének: Pozsonyban elmésen kitalálták, hogy némely' újságcikkel ki kell vágni g/. ártatlan Az Est-bői, vagy a Pesti Naplóból, Esti Kurírból, amin felette csodálkoztál, mert tudod, hogy mióta ezeket az újságokat beengedik területünkre, opportunusabbak Prágával szemben, mint egy smichovi kormánylap ... Micsoda felforgató eszméket közölnek ezek az újságok? Levente egyesületeket propagálnak-e, irredentát terjesztenek-e, lázítanak-e, felforgató eszméket hirdetnek-e? S ha hirdetnek, akkor miért szabad a behozataluk mégis? ■o ... És ekkor fedik fel előtted a Nagy Rejtélyt: a roppant fontoskodással kivágott ujságdarabok ártatlan hirdetést tartalmaznak, a magyar osztálysorsjáték hirdetését s ezeket a kommünikéket kell magas rendeletre mindennap gondosan kivágni a lapokból a jobb sorsra érdemesített határközegeknek. Mennyi munkájuk lehet! Ezért, csak ezért láthatod az üres ablakokat az újságokban, ezért nem tudod meg, mit mondott MacDonald a világválságról, ezért nem tudod befejezni az ausztráliai nagybácsi szerencséjéről írt prdekfeszítő riportot, ezért nincs eleje a vezércikknek, s vége a japán háborúnak ... Lapokat, íveket tépnek ki, mert véletlenül odaszorult a magyar osztálysorsjáték hirdetése. Talán azt gondolják az illetékesek, hogy egy-egy ilyen hirdetésre azonnal átrobogunk Magvar-Komáromba s utolsó garasainkat tesszük fel a sorsjátékra, avagy felborul az államháztartás, ha valakinek mégis eszébe jut három pengőt a szerencse oltárára áldozni? Nevetséges ez a rövidlátás, amivel a magyar újságok egyszerű sors jegyűi rdetését fogadják s mumusnak, kiirtandó rémnek nézik. Nevetséges akkor, amikor odaát senkinek eszébe sem jut a csehszlovákiai újságokból szintén kiirtani a hirdetéseket s amikor akár a bécsi, akár a berlini újságok szabadon terjeszthetik hirdetményeikben az állami sorsjátékok vagy más elvetemült szerencsepróbálkozások eredményeit. Ezek a kinyírt ablakok nem egy kultúra világosságát hirdetik, hanem a bürokrata rövidlátás sötétségét mutatják be teljes egészében. Jól tudjuk. hogy ez nemcsak Komáromban van meg s a komáromi határközegek csak engedelmes végrehajtói a magas pozsonyi rendeleteknek, de éppen azért szeretnők, hogy ez a féltő is V csallóközi halászat történetéhez. viza ment, amelyeket ebben az évben nem a várgróf udvarában, hanem Nagymegyeren sóztak be. 1570. Nem volt rossz esztendő a halászokra. Későn, áprilisban kezdték meg a munkát és az őszön sem halásztak kéthétnél tovább, mégis 114 vizát, 22 tokot és egy sőreget fogtak. Megjelentek az izsai és páti vizeken is komáromi halászaink és jó szerencsével dolgoztak. Itt azonban már nem voltak biztonságban a mindig lest hányó és zsákmány után ólálkodó törököktől, akik egy óvatlan percben lecsaptak Sántha Gergely halászbokrára és két szép vizáját elrabolták. A gútai és naszvadi cégékről semmi hír ebben az esztendőben, úgy látszik, hogy az érsek házi kezelésébe vette azokat, amit az a körülmény is igazolni látszik, hogy a nagyszerű aszódi halászóhelyen ebben az évben egyetlen vizát sem fogtak, mert azok már nem értek fel idáig, hanem beletévedtek a gútai és naszvadi vizafogókba. Az aszódi szép vizáktól ebben az évben koppant az udvar álla és úgy vásároltak az érsekségi tiszttartótól 16 darab vizát készpénzen Gúlán, azt vitték Becsbe. Különben ebben az évben fogyasztott a bécsi udvari konyha legtöbb komáromi halat. Márciusban két szekér szállítja, majd 28 hordót raknak fel a komáromi szekeresek és ügetnek vele Bécs felé. Miksa király rendeletéből egy szép vizát Münchenbe is vittek a bajor hercegnőnek. 1571. Ez az év valami újítást hozott a komáromi halászok számára. Eddig Izsán is, Komáromban is egy időben folyt a halászat, amit a komáromi mesterek erősen megérezték. Ezzel szemben kieszközölték a várgrófnál, hogy az izsai halászat csak akkor kezdődjék, amikor már a komáromi halászatnak vége van. Ebben az évben 110 vizát fogtak Komáromban, 8 tokot és egy sőreget a paraszthalakon kívül. Őszi halászatra nem is került a sor, mert júniustól szeptemberig halászták a Dunát. Az izsai fogással együtt 144 viza került a hálóba, ami jó eredmény. Aszódon már nem lehet erről beszélni. A tavaszi halászat valószínűleg elmaradt, ősszel pedig a rendes környékbeli (ekecsi, gútai, nyárasdi, vásárúti és vámosujfalusi) halászok mindössze 38 vizát, 1 tokot, 88 kecsegét, 4 pontyot és 4 harcsát fogtak. Úgy látszik, hogy a gútai és naszvadi vizafogók is munkában voltak, bár ezekről semmi hír sincsen, mert mindenesetre uraságuknak, az esztergomi érseknek halásztak. Nevezetes, hogy egyetlen évben sem megy annyi komáromi hal messze idegenbe, mint ebben az esztendőben. A komáromi szekeresek, akik hat tallérért szokták Bécsbe és vissza megtenni az utat, 340 forintnyi fuvarhoz jutottak. A bécsi udvar 60 vizát és ugyanennyi kecsegét kapott és a varsói udvarba is ment két szép viza a lengyel királyné asztalára. 1572. Jó eredményt hozott a komáromi halászoknak, akik április elején vetették az első tanyákat a komáromi vizeken. Majd Izsa és azután Path vizeit halászták meg. 147 viza, 14 tok, 3 vágótok és 267 kecsege az eredmény a nemes főhalakból a három helyen. A fogás azonban mégsem volt egészen kielégítő, mert a vizák egészen kicsinyek voltak és a régi két és többmázsás példányok elmaradtak. Aszód sorsa csakugyan Gúta és Naszvadnál dőlt el: mindössze 27 viza került a királyi cégékbe. A nyárasdi és vámosujfalusi halászok semmit se fogtak. A komáromiak már fel se mentek. A bécsi udvar ebben az évben csak friss vizákat kapott. Miksa király nagy barátja volt a jó halnak. Aszódról 23 vizát visznek hajókkal Bécsbe, Komáromból 29 vizát, 10 tokok, 3 vágótokot, 276 kecsegét, 15 pontyot és 10 harcsát. Ez azonban nem volt elég, a várgróf még az esztergomi káptalantól is vásárol 16 vizát. 1573. Úgy látszott, hogy a hét szűkesztendő kezdődik ebben az évben. A komáromi halászok tavasszal 57 vizát fogtak, ősszel pedig csak 11 darabot. Tatzger János várgróf, a nagy finánc is meghalt ebben az esztendőben. Annyira féltek tőle még a komárommegyei nemes urak is, hogy alispánná választották, holott nem is volt magyar nemes. De az esküt nem akarta letenni. Utóda, Hiersch Hans, szintén olyan Tatzger-szabású német volt, aki szív nélkül préselte ki a jobbágyokból, amit csak tudott. Tehát csöbörből vederbe jutottak a vártartomány népei és Komárom lakossága, amelyet szívesen fogott volna őkegyelme robotmunkára, jobbágyi urdolgára. Űj seprő jól seper, szokták mondani Komáromban. Hiersch az aszódi eredményekkel nem volt megelégedve és szentül meg voll győződve, hogy a környék halászaiban van a hiba, akik ismerték a vizeknek minden zegét-zugát és a hal járását is. Aszódon ebben az évben izsapi, bogijai és tanyi népek halásztak. öt hétig tarlott a mulatság, amely már valóságos színházzá nőtte ki magát. Nagy közönsége volt a halászmunkának, ott voltak a komáromi és az újvári kapitányok, az újvári várgróf, sok idegen, akik Hiersch jelentése szerint az ő 85 kalácsát és kappanait is mind megették és reá 7 akó bort ittak meg. A török egészen közel volt és ezért egy ágyunaszád őrködött a társaság biztonsága felett. Sajnos, ebben az esztendőben nagy árvíz is járta meg Csallóközt. Hiersch jónak látta az Újfalu mellett levő öreg cégét ismét jó karba helyeztetni, hogy ezzel az aszódi elmaradt hasznot pótotja. Azonban kár volt a fáradságért, mert abba ugyan viza nem tévedt, hiszen a közeli malmok, meg a naszádosok állandó lármája és gyakorlatai a halakat elriasztották. A másik nagy baj pedig a török közelségében volt, sok támadást kellett tőle elszenvedni. Vakmerősége odáig terjedt, hogy a komáromi vár szájában levő szigetet ebben az évben háromszor rabolta ki és a füvelő marhákat elhajtotta, hajókra rakta és elevezett velük. Az udvar ebben a rossz esztendőben is 91 vizát, 15 tokot, 4 sőreget, 559 kecsegét és 4 pontyot fogyasztott, ebből természetesen másokat is megajándékozott a jóféle komáromi vizákkal. Kielmann komáromi főkapitány 5 vizát vett asztala számára 62 forint 30 filléren. Ernő és Rudoli főhercegek 14 darabot foglaltak le a maguk számára. 1575. Tűrhető szerencsével járt a komáromi halászok munkája. Tavasszal negyvennél több vizát fogtak, amelyből az udvar számára is kiválogatta a szebb darabokat az új várgróf. Ősszel megint 25 vizát fogtak hálóval, melyekből 12 az udvaré lett. Ebben az évben