Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-02-10 / 11. szám
1932. február f l 0. »komáromi Lápok* \ röpirat irodalmat is a szocdem párt indította meg. Most mindenki megtudta, mert kénytelen volt vele, hogy Komáromban, ami történt, az Csizmazia György ősztarosztaságának érdeme. Bár igen sok párt tisztelettel kétségbevonja ezt, a szocialista munkáspárt Így hirdeti a választóknak. A kommunista népgyülésen a múlt kedden foglalkoztak Csizmazia György alkotásaival a szónokok, azonban mi nem akarunk sajtópert és igy arról ezúttal nem közlünk tudósítást. Ez az érem másik, kevésbbé derűs oldala. A kettészakadt zsidópárt A zsidópárt és gazdasági párt jelölései nem nyerték meg az összes választók tetszését és megalakult a zsidó demokrata párt. Az élén Stern Bernát vezet, de egyik akvizíciójuk, Grünfeld Adolf, képviseli benne az öregágyút. Egy azonban valószínű: a két zsidópáni liszta számításunk szerint eggyel többet hozhat be a képviselőtestületbe, mint azt az eddigi feltevések valószínűsíthették. Richter János szenátor ünneplése Komárom, — február 9. A tiszteletnek és szeretetnek volt őszinte megnyilvánulása az a társasvacsora, amelyet Komárom magyar társadalma rendezett vasárnap este Richter János magyar nemzeti párti szenátor tiszteletere abból az alkalomból, hogy a köztiszteletben álló szenátor most töltötte be születésének 60-ik évfordulóját. A magyar kisebbségi közélet illusztris vezéralakjának, a nemeslelkű papnak, a minden szépért lelkesedő, ideális gondolkozásu férfiúnak, az áldozatra kész emberbarátnak és önzetlen jóbarátnak tisztelői gyűltek össze ez alkalommal a Hórváth-féie szálloda éttermében, hogy meleg szeretettel övezzék körűi és bizonyságot tegyenek iránta érzett nagyrabecsülésükről és ragaszkodásukról. A közel száz terítékes banketten megjelent városunk magyar társadalmának valamennyi számottevő tagja, a két magyar párt küldöttséggel képviseltette magát, de Érsekújvár magyarságának és ígtónak, a feledhetetlen szülőföldnek, erdemes képviselője is megjelent, hogy szeretettel üdvözöljék az ünnepelt szenátort. Az első felköszöntőt Füssy Kálmán szenátor mondotta, aki magvas beszédben köszöntötte a magyarság érdekeiért bátran sikraszálló törvényhozót és jóbarátot, aki a közéletben, de a társadalmi életben is példás buzgalommal jár elől Holota János dr. nemzetgyűlési képviselő Érsekújvár magyarsága és magyar asszonyai megbízásából mondott megkapó beszédet és tolmácsolta azoknak meleg üdvözletét. Förster Lajos dr. bányaigazgató a szülőföld szeretetének és ragaszkodásának adott meghatóan kedves szavakban kifejezést és a szepességi magyarság tántoríthatatlan hűségét tolmácsolta az ünnepelt előtt, akire minden szepességi magyar büszkeséggel gondol. Alapy Gyula dr. tartománygyülési képviselő Szüllö Géza dr.-nak nevében üdvölte Richtert és a helybeli keresztényszocialista párt megbízásából mondott megragadó üdvözlő beszédet. Mint a magyar kisebbségi élet egyik fáradhatatlan önzetlen vezérét ünnepelte, aki az ezer akadályokkal eltorlaszolt szizifuszi munkát becsülettel és lankadatlan kitartással végzi, hogy nemzetének és fajának jobb jövőt biztosítson. Fülöp Zsigmond igazgató az ünnepeltet mint Komárom köztiszteletben álló polgárát köszöntötte, aki a város egész társadalmának osztatlan becsülését és szeretetét bírja. Majd Harmos Károly főg. tanár és Nemes György ny. közs. főjegyző mondottak felkőszőntőf, éltetve az ünnepeltet. Az üdvözlésekre meghatva válaszolt Richter János szenátor és gondolatokban gazdag, lelkeket megragadó válaszában kitért valamennyi szónok üdvözlésére. Egész éleiében a gondviselő Istenben vetett erős hit irányította, neki köszönhet mindent és a jövőben is tántoríthatatlan hittel bizza Reá életét. A hit tart meg mindannyiunkat, azért soha el ne távozzunk attól, akinek jósága és kegyelme őrködik felettünk. A még hátralévő életben bizó hitte! remél és imádkozik magyar nemzetének sorsáért. Vajha az Isten meghallgatná kérését, hogy majdan azután azzal a fohásszal fordulhatna feléje: Bocsásd el Uram szolgádat békében ... A szentirásból vett idézetekben gazdag, mélyenszántó beszéd felejthetetlen hatással ragadta meg a lelkeket s a Saját tudósitónktól. Hir adtunk arról, hogy Nagymegyeren meggyilkolva találták lakásának konyhájában Domonkos Gyula nyolcvanéves magánzót. A gyilkos hátulról végzett áldozatával s fejszecsapásokkal oltotta ki életét. Az elsőnek megjelent körorvos az öregem her gazdasszonyát, Sztankovics Máriát a vértócsa mellett összekötözött kezekkel találta s a gazdasszony vallomása szerint két csavargó ütötte le az öregembert. A csendőrség megkezdte a nyomozási a titokzatos ügyben s a gyanúja rögtön a gazdasszonyra irányult, aki nagyon átlátszó védekezéssel iparkodott ártatlanságát hangoztatni. A bizonyítékok és a keresztkérdések súlya alatt azonban vallott s néhány órás kihallgatás után tisztázódott a bűnügy. Sztankovics Mária úgy vallott, hogy önvédelemből követte el a gyilkosságot, mert az öregember meg akarta verni. A Kaihoiihus Legényegylet bálja. Farsang utolsó vasárnapján tartotta bálját a Katholikus Legényegylet. A bál minden tekintetben fényesen sikerült, nagyszámú közönség jelent meg a mulatságon s kitünően érezte magát. A mulatság visszavarázsolta egyidőre a régi, nagy bálok emlékét. * Nagy köszönettel tartozik ezért a pár boldog óráért a közönség a bál rendezőinek, akik mindenről gondoskodtak,* hogy csak jól mulasson a közönség. Balogh Kálmán a rendezőtársaival igazán kitett magáért, egy lány sem ült, mindenki táncolt. Kedves meglepetést is szereztek a közönségnek: Gandhi felvonulásával. Veleba Antal Gandhija kitűnő volt. Nagy taps fogadta. Gandhival együtt egzótikus ruhában, mint kísérők, bevonultak a jazz-zenekar tagjai is és a kifáradt Sárközi- bandától átvették a munkát. Kathona Rudolf, karnagy vezetésével sok-sok tapsot és újrázást vívtak ki maguknak. Azután felváltva játszott a két zenekar egészen reggelig. • A bálon megjelent a Legényegylet szeretet elnöke Majer Imre dr. apátplébános, akit meleg tapssal fogadott a közönség és Csapó Antonin főgimnáziumi tanár vezetésével a gimnázium nyolcadik osztálya is, akik rövid idejű jelenlevők percekig ünnepelték a szeretett férfiút. A vacsora folyamán füssy Kálmán szenátor íglói emlékeket idézve föl, a szepességi magyarokra ürítette poharát, Alapy Gyula dr. az iglói magyarság kulturális jelentőségét méltatta és annak egyik kiváló vezérét, Förster Lajos dr-t köszöntötte fei. Förster dr. Komáromot éltette, mint a magyarság ősi bástyáját. Végül még Feszty István köszöntötte Richter Jánost meleg, közvetlen szavakkal, amelyekre az ünnepelt a tőle megszokott ékesszólással válaszolt. Nagymegyer, február 9. Majd mindjobban belezavarodott vallomásába s elmondta, hogy egy fejszével hátulról csapta agyon az öregembert, akinek száját azonnal betömte, hogy megfulladjon, ráadásul kezeit is összekötözte. Majd elégette a fejsze nyelét, a fejszéd eldugta, elégette véres blúzát s az áruló nyomokat és rablógyilkosság látszatát igyekezett kelteni. Mikor elkészült a nyomok eltüntetésével, összekötözte a sajátmaga kezét is s belefeküdt a vértócsába és aléltságot szintéit, mig megtalálták. A csendőrök gyanúja így valónak bizonyult. Közben kiderült, hogy Domonkos Gyula a gyilkosság előtt való napon adta el a házát 60.000 koronáért s'a gazdasszony valószínűleg ezt akarta megszerezni, de fáradsága hiábavaló volt. mert Domonkos a pénzt takarékba tette. Ezt a beállítást azonban Sztankovics Mária tagadja, mert így bűnét közönséges rablógyilkosságnak minősítenék és ettől szabadulni akar. A gyilkos házvezetőnőt beszállították a komáromi ügyészség fogházába. ottlétükkel szintén hozzájárultak a bál hangulatának az emeléséhez. Aztán reggel négykor szétoszlott a közönség, a táncmulatság emlékeitől felfrissülve, boldogan, uj erőre kapva a felejthetlen, szép órák emlékével .. . (vf) Dühében agyonverte a feleségét. A komáromi esküdtszéki tárgyalások második napján Kopcsa János 52 éves udvardi föidmives állott a birái előtt. A bíróság elnöke dr. Víncze Aurél kerületi bírósági elnök volt, az ügyészi tisztet dr. Sellák ügyész töltötte be. Kopcsa János a múlt júliusban elindult hazulról s mivel nem volt pénz nála, feleségétől kért. Az nem tudott neki adni s akkor Kopcsa János az ünneplőkabátjában kereste a család vagyonát, amely 4800 koronát tett ki. Hiába kereste azonban, nem találta meg. Dühében kérdőre vonta a feleségét, majd kitört közöttük a nagy veszekedés és Kopcsa János elvakulva a haragtól a nála levő baltával négy csapást mért a feleségére, Czuczor Rozáliára. Két csapás közül kettő azonnali halált okozott. Kopcsa János megrémült s a csendőrségre szaladt, ahol följelentette önmagát. A bíróság kihallgatta a tanukat s az orvosszakértőket.. A tanuk Kopcsa Jánost szorgalmas embernek ismerték, míg a meggyilkolt asszonyról annyit tudtak, hogy nem szeretett dolgozni és pazarló természetű volt. A vád- és védbeszédek meghallgatása után az esküdtek a vádlott férjet szándékos emberölésben mondották ki bűnösnek s a biróság 12 évi fegyházra ítélte. A védő súlyosbításért, a vádlott enyhítésért folyamodott. Megválasztották Miss Komáromot A KFC szombati reprezentációs bálja az igazi siker jegyében zajlott le, noha a látogatottság nem érte el a tavalyi és távalyelőtti számot: a polgári társadalom jórésze feltűnően távoltartotta magát a mulatságtól és másutt keresett szórakozást. A mulatságon így is elitközönség vett részt a Kultúrpalota emeleti termeiben s először az Otthon-kávéház jazz-zenekarának, majd Sárközi cigánybandájának hangjai mellett perdültek táncra. Éjfél tájban izgalmas választás következett, Miss Komáromot választolt a jelenlevő közönség, majd a jelöllek közül a zsűri választotta ki az idei Misst Sebő Ági személyében, akire a tavalyi Miss, Pluhár Melitta illesztette föl a selyemszalagot. Udvarhölgy Kugler Sári és Bihel Rózsi lett. A megválasztottak gyönyörű csokrokat kaptak. A választás után a hajnali órákig maradt együtt a társaság, majd, jó komáromi szokás szerint utána mentek a mulatók a jazz-zenekarnak a kávéházba, ahol helyet is alig lehetett kapni a farsangra való tekintettel, noha az idei farsang feleannyira sem volt oly zajos, mint a tavalyi. A rendezés érdeme Braun Andort, Höltzl Gyulát, Kellner Lászlót, Lóránt Mihályt és Weisz Sándort illeti elsősorban, akik agilis gárdájukkal — akikhez lelkes hölgyek is csatlakoztak — tették előkelő, szép mulatsággá az idei KFC-bált. ■jimassBmrnmmmmmmmmmmmemim Rádiórazzia Komáromban A pozsonyi vezérpénzügyigázgatóságnak tudomására jutott, hogy Komáromban számos olyan rádiókészülék van működésben, amely sem Csehszlovákiában nem készült, sem pedig nincsen elvámolva s külföldről származik, főleg Magyarországról. A napokban a pozsonyi vezérpénzügyigazgatóság kiküldöttje egy pozsonyi detektivvel együtt Komáromba érkezett s razzia-szerüen felülvizsgálták az összes komáromi rádiókat és lefoglallak több rádiókészüléket, melyek nek eredetét nem tudta igazolni tulajdonosa. A rádióamatőrök ellen csempészés, illetve vámeltitkolás címén megindítják az eljárást, ami tetemes büntetéssel jár. A Budapesten megjelenő Magyar Uriasszonyok Lapja előfizethető és megrendelhető a Spitzer féle könyyesboltban Komárom, Nádor u. 29. A VILÁG LEGNAGYOBB GÉPEZETE. Johannesburgban (I)él-Af-' rika; félmillió font költséggel felállították a világ legnagyobb gépezetét, amely a levegőből fog nitrogént termelni. Hasonló gépezet eddig mindössze négy volt a világon, még pedig Angliában, Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban. A johannesburgi gyár évi 20.000 tonna nitrátot fog termelni és ezzel függetleníti Dél-Afrikát a chilei behozatallói. melvnek értéke meghaladta az évi 259.000 fontot. J ' YYY,'. A résztvevők az éjféli órákig maradtak együtt a leglelkesebb hangulatban. Gazdasszonya gyilkolta meg Domonkos Gyula nagymegyeri öreg magánzót, — Vallott a gyilkos házvezetőnő. — '