Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)

1932-06-18 / 48. szám

6, oldal »KOMÁROMI LAPOK« — A Járási Fiatalsággondozó és a Vörös Kereszt közgyűlése. A Ko­márno Járási Fiatalsággondozó f. hó 26-án, vasárnap d. e. 10 órakor tartja rendes rendes évi közgyűlését a szo­ciális egészségügyi gondozással foglal­kozó egyesületeknek Széchenyi u. 23. szám alatt levő központjában. Egy órá­val később, vagyis 11 órakor fogja ugyanott a helybeli Csehszl. Vörös Ke­reszt egyesület is rendes évi közgyű­lését megtartani. — Összeütközés. Duka László ebedi pénzügyőr motorbiciklijével az állomás közelében összeütközött egy kerékpár­ral, amelyen Pesti József téglagyári munkás és Fábián Mariska nánai leány ült. A leány elég súlyosan megsérült. Az eljárást megindították. — Az udvardi nagy bucsiijárás. A Ferencrendi zárdafőnökség Érsekúj­váron tavaly első Ízben hirdetett bucsu­­járást az udvardi Kálváriához. Ezen az első bucsujáráson háromezer ember vett részt. Most e hó 26-án lesz a bu­­csujárás Udvardra. — Dunaalmás hajóállomást kap. Az öregebb emberek bizonyára emlé­keznek arra még, hogy a Dunán sok­kal több hajóállomás volt és több he­lyen kikötött úgy a személy, mint a teherhajó, mint most, de az osztrák érdekeket inkább a szivén viselő duna­­gőzhajózási társaságok ezeket az állo­másokat siettek beszüntetni. Így többek között volt hajóállomás Almáson is. Minden remény megvan arra, hogy a dunaalmási hajóállomás újra föltárnád s lehetőleg még az idén megkezdi a mű­ködését a Magyar Folyam és Tenger­­hajózási R. T. jóvoltával. A napokban volt Dunaalmáson egy nagy értekezlet ez ügyben, amelyen a MFTR-t Sinko­­vics Sándor hajózási felügyelő, Lakos Pál felügyelő, Scheibel Károly műszaki főintéző képviselte. A népes értekezle­ten képviselve volt a győri folyammér­nöki hivatal, a komáromi járás, Komá­rom szab. kir. város, a bányavidékek, Almás és Neszmély községek, a duna­almási kénesfürdő, Tata és Tóváros, a dunántúli Kőipari R. T. és még számos érdekeltség. A MFTR kiküldöttei mér­legelték a várható hajóforgalmat és itt számításba vették a dunaalmási kénes­forrás nagy forgalmát (tavaly húszezer látogatója volt a fürdőnek). Megnézték a hajóforgalomnál számításba jöhető ipartelepeket, a mészégetőket, a tégla­gyárakat, a kőipari r. t. telepét, a tető­­cserépgyárat, tekintetbe vették a kör­nyék szőlő, bor és gyümölcstermelését iparát és kereskedelmét. Az alapos fel­világosítás után a kiküldöttek elegendő forgalmat tételeznek föl a létesítendő hajóállomásnak és kilátásba helyezték, hogy az uj állomás esetleg még ebben a szezonban megnyílik. így mi komá­romiak a dunaalmási fürdőre hajóval is kirándulhatunk. A bizottság a hajó­állomás helyét is megállapította és azt is, hogy milyen mólót kell oda építeni, — Nagy majálist rendez az ipa­ros ifjúság. A komáromi iparos és kereskedő továbbképző iskola (tanonc­iskola) felügyelőbizottsága a legutóbb tartott ülésén Ivánfy Géza felügyelő­bizottsági tag indítványára elhatározta, hogy a tanonciskola összes növendé­keivel, — miután nagyobb tanulmány­kirándulásra elegendő anyagi fedezet nem áll rendelkezésre, — az Apályi szigeten majálist rendez. A majálist a a felügyelőbizottság és a tantestület rendezi, de rendezésbe bevonták a Kát. Legényegyletet, a Főgimnázium cser­készcsapatát, a Komáromi Iparoskört, a komáromi Ref. Ifjúsági Egyesületet, a Munkástestedző Egyesületet, a Járási Szaktanácsot is, az érsekujvári iparos cserkészcsapatot, amelyek legnagyobb készséggel állanak az akció szolgála­tában. Városunkban — legalább is nem igen emlékezünk erre — ilyen nagyszabású majálist már régen nem rendeztek és az iparos és kereskedő tanoncok nagy létszáma, az őket alkal­mazó iparosmesterek és kereskedők, a rendezésben résztvevő társegyesületek tagjai s családtagjainak részvétele mel­lett a siker biztosra vehető. A tanuló­ifjúság tanítóik vezetése mellett június 29-én, Péter-Pál napján délután 1 óra­kor indul el a tanonciskolából (községi elemi iskola). Minden ipari szakmához tartozó tanulócsoport a szakma jelleg­zetes jelvényei alatt vonul fel, úgyhogy már ez a felvonulás is látványosság számba megy. Az Apályi szigeten az egész délutánt kitöltő gazdag, változa­tos és végig mulattató műsor fogja a nagyközönséget szórakoztatni. A majá­lis központjában a tanulóifjúság áll s ezt dokumentálandó, a felügyelőbizott­ság az összes iparos és kereskedő tanoncokat a maga vendégeinek tekinti s valamennyiöket bőséges és Ízletes ozsonna-vacsorával vendégeli meg. A rendezőbizottság a nagyközönséget fal­ragaszokon is fel fogja hívni s fel fogja kérni a megjelenésre, amely díjtalan s az iparosifjuság kulturális céljait szol­gáló önkéntes adakozást kér csak azok­tól, akik ezt anyagi viszonyaik szerint megtehetik. A rendezőbizottság élén Telkes Mihály igazgató áll, akinek az iparos és kereskedő ifjúság ügyeiben mindig fáradhatatlan agilitása és mun­kássága s vele együtt a rendezésben nagy lelkesedéssel és önzetlenül részt­vevő tanitó-testület támogatása s a testvér kultur egyesületek részvétele a sikert biztosítja. A részletes majális­­programmot még közölni fogjuk. — A monostori hősi halottak emléke. Vasárnap leplezték le nagy és lélekemelő ünnepségek között a mo­nostori iskola falába elhelyezett hősök emléktábláját. — Ajándék a könyvtárnak. A kultúra barátai e héten sem feledkeztek meg a városi könyvtárról és Marton Sán­­dorné 10, Kelemen Sandorné 3, Tar Vil­mos 1 kötettel gyarapította azt. A szives adományt itt köszöni meg Gidrö Bo­nifác főgimn. igazgató, a könyvtártanács elnöke. Az ajándékkönyveket dr. Ba­­ranyay József városi könyvtáros veszi át a kultúrpalotában és az elnökség hirlapilag nyugtázza az ajándékokat. — Gyermekparadicsom a Tát­rában. Páratlan gyermeküdülő fiuk­nak és leányoknak. Az egész fürdő a gyermekeké. Leggondosabb pedagógiai és orvosi felügyelet. Német társalgási nyelv. Angol és francia tanerők. Saját gazdaság, hizókúrák. Pompás strand­fürdő. Evezés, tennisz, lovaglás stb. Baldóczfürdő, (SpiSské Podhradis). Telefon! 245 — Biróválasztás. A múlt ősszel megejtett községi választásokon Guta község első bírája Kondé Lajos kér. szoc. párti, másodbirája pedig Gőgh Simon kommunista lett. Kondé ideg­­rendszere nem sokáig birta a nehéz anyagi helyzetben a hivatalviselést és a munkanélküliekkel az állandó küzdel­met, lemondott állásáról, Gőgh Simont pedig a járási hivatal kommunista agi­táció miatt fölfüggesztette állásából. A most megejtett uj biróválasztáson első biró Madary László lett, másodbirónak újra Gőgh Simon kommunistát válasz­tották meg. — Beiratás a polgári fiúiskolába. Az iskola- és népmüvelődésügyi mi­nisztérium 55997/1. 932. sz. rendelete alapján a helybeli polgári fiúiskolába az 1932,933. tanévi beiratások junius 27., 28. és 30. napján tartatnak meg. Junius 27-én az iskola eddigi tanulói, junius 28-án és 30-án 8—12 óráig az újonnan jelentkezők vétetnek fel. Az újonnan jelentkező tanulók szülőik, vagy azok helyettese kíséretében jelennek meg, s magukkal hozzák iskolai és születési bizonyítványukat. A beiratásnál a helybeliek 34 Ke, a vidékiek 44 Ké-t fizetnek. A tandíj második fele, 20, ille­tőleg 30 Ké február 1—10-ig fizetendő. Tandíjmentességben csak azok a hely­beli tanulók részesülnek, akik szegény­ségüket hatósági bizonyítvánnyal iga­zolják, de 8 Ke beiratási dijat azok is kötelesek fizetni. — Színészet. Esténkint mind töb­ben mennek át innét tőlünk Magyar Komáromba, hogy az ottműködő Deák Lőrinc igazgató kiváló erőkből álló színtársulata igazán művészi játé­kában gyönyörködhessenek. Hogy vá­rosunk közönsége az igazi művészetért nem sajnálja a fáradságot, bizonyítja, hogy szívesen sétál át esténkint, vagy vasárnap délutánonkint, hogy igazán jó előadást láthasson. Maga az igaz­gató Deák Lőrinc, a jeles jellemszinész és felesége, Paxy Teri, a primadonna, Eőry Gizi, Józsa Irma szubrettek, Asza­­lay Erzsi, a jeles komika és tragíka, Buday Éva a tüneményes táncosnő, Huszty Róbert a szép hangú elegáns bonviván, Mikes Béla a kiváló jellem­szinész, Szabó Ernő a népszerű táncos­komikus és a többiek is művészetük legjavát nyújtják mindig. Lelkes, tö­rekvő az egész társulat. Az előadásokat a lejtős nézőterü és színpaddal kibő­vített moziszinházban tartják hallatlan olcsó helyárakkal. Esti helyárak 50 fillértől 1 pengő 80 fillérig. Délutáni helyárak: 30 f-től 1 pengőig. Hétfőn és pénteken zónaelőadás félhelyárakkal. Az előadások kezdete este negyed 9, d, u. 4 órakor Műsor: ma szombaton Csókpirulák, pompás vígjáték, vasár­­d. u. Maya, nagy operett, este Vőlegé­nyem, a gazember, operett, hétfőn fél­helyárakkal A mosoly országa, Lehár nagy operettje, kedden Huszthy Róbert jutalomjátéka Vihar a Balatonon, ka­cagtató operett, szerdán félhelyárakkal A fehér orchideák, nagy operett, csü­törtökön Angyalt vettem feleségül, ka­cagtató vígjáték kerül színre. — A KOMAROMI NYOMDÁSZOK SZAKSZERVEZETE - mint már rö­viden említettük — vasárnap délelőtt 10 órakor a Modern moziban 5 felvo­­násos filmben fogja bemutatni a nyomdaiparban használatos nyomó­gépek előállítását, szerelését és műkö­dését. Bemutatásra kerül a König és Bauer cég által gyártott régi nyomó­gépek fejlődési sorozata egészen a mai legmodernebb, hatalmas újságnyomó rotációsgépekig. A könyvet, újságot szerető embereket bizonyára érdekli ez a filmelőadás, mert alkalmuk lesz a nagyon kevesek előtt ismert nyom­tatást megismerni. Ezért a nyomdá­szok érdeklődőket szívesen látnak. Az előadás teljesen díjtalan. — Komáromba kiránduló vidéki iskolák figyelmébe. Junius 15-én meg­indul a falu a város felé, hogy Mikszáth Kálmán szavaival éljünk. Nap-nap után ontják a vonatok a gyermeksereget, nap-nap után látunk tágra nyílt gyer­mekszemeket feltűnni az utcán, a mú­zeumban, a szobrok előtt. Hogy ezek­nek a kiránduló iskolás gyermekeknek a kirándulás még érdekesebbé, még értékesebbé tétessék, felhívjuk a kirán­dulást rendező tanító urak és úrnők figyelmét a Spitzer cég kiadásában megjelenő kis könyvecskére, melyet minden gyermek könnyűszerrel besze­rezhet magának. A könyvecske cime : „Komárom rövid, de hiteles története“ a Komáromot meglátogató idegenek és az érdeklődő nagyközönség számára. A város történetén kívül felsorolja a könyvecske a történelmi nevezetességű épületeket és a műemlékeket. Bolti ára T50 Kő, de az iskolák, ha nagyobb mennyiséget rendelnek, 33%-os áren­gedményben részesülnek. — Néphangversenyt tart a 12. gy.-e. zenekara 1932. június 19-én d. e. 11 órakor az Angolparkban. Műsor: 1. Komzák: „Arany Praha.“ Induló. 2. Wallace: „Maritana.“ Nyi­tány. 3. Zita: „A zerchni táz.“ Keringő. 4. Kálmán: „Isten oltalmazzon.“ Műdal. 5. Brodsky: „Tarlózás.“ Egyveleg. 6. Hancl: „Férfiasán előre.“ Induló. — Iskolák tanulói lapunk nyom­dájában. A naszvadi r. k. fiúiskola 83 növendéke megtekintette lapunk nyom­dáját Simonyi Lajos, Bencsik Jenő és Szabó Ferenc tanítók vezetése alatt, úgyszintén az izsai r. k. iskola IV.-ik és V.-ik osztály leánynövendékei Kanozsay ulianna és Abszenger Aida tanítónők vezetésével, hol a könyvnyomtatásról szereztek ismereteket. — Beiratások a községi elemi fiú- és leányiskolába: 1932 junius 27-én hétfőn, 28-án kedden, 29-én szer­dán, 30-án csütörtökön d. e. 8—11-ig, d. u. 2—4-ig. Beiratási dij 2 Ke, azon­felül a tehetősebb szülők 6 Kő iskola­­orvosi dijat fizetnek. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy a tanköteles gyerme­keiket ezeken a napokon okvetlen be­írassák, mert a be nem írt tanulók névjegyzéke büntető eljárás végett áttá­­tetik a rendőrbiztossághoz. A népokta­tási törvény rendelkezése szerint az I. osztályba beíratni tartoznak azokat a gyermekeiket, akik az 1925. év szep­tember 1-től 1926. év szeptember 1-ig terjedő időközben születtek Anyakönyvi bizonylat bemutatása az I. osztályba iratkozók részére kötelező. A bizonylat az anyakönyvi hivatalban beírás céljaira díjmentesen kapható. Az iskolaszék. — Izgalmas betörő hajsza vidám befejezéssel. A napokban egyik este tartotta rendes havi gyűlését a gútai Sport Egyesület, amelyen Ipovitz János papirkereskedő, mir t az egyesület agilis pénztárnoka szintén részt vett. A gyű­lésen nagyon heves viták zajlottak le. A leghevesebb vita közben beront va-1932 junius 18 laki a gyűlésre és figyelmezteti Ipovitzot, hogy az üzletében betörők járnak, mert amikor az illető elhaladt az Ipovitz üzlet előtt, gyanús zörej hallatszott ki onnét. Legjobb lesz, ha Ipovitz azon­nal a csendőrségre szalad, hogy a vak­merő betörőket el lehessen csípni. A gyűlésről is többen futólépésben az üzlethez szaladtak, hogy addig is, amig a csendőrök megérkeznek, elállják a kijáratot. Az üzletből a gyanús nesz állandóan hallatszott. Óvatosan kinyit­ják az üzletajtói, mindenki visszafojtott lélekzettel várta, hogy mikor jön ki a betörő. A betörő nem sokat váratott magára, mert alig nyilt ki az ajtó, ki­ugrott a szomszédék farkas kutyájuk képében. A farkaskutyát véletlenül be­zárták az üzletbe és a kutya csinálta a gyanús zörejt. — Nagy tűz Gútán. Hétfőről keddre virradó éjjel 1 órakor tűz ütött kiGútán, melynek 9 ház esett martalékul. A tűz Őszi Kálmánnál ütött ki, majd leégett Őszi Gábor, Őszi Mátyás, özv. Szabó Sándorné, Kiss Lázár, Juhász Ignác és Magdalén József háza. Őszi Mátyásnál nagyszámú baromfi pusztult el, Őszi Kálmánnak a keze szenvedett égési sebeket oltás közben, mikor az ólja égett le. A kár tetemes és csupa sze­gényebb családot sújtott. — Adomány a Vörös Kereszt ja­vára. Vizváry Vilmos csallóközara­­nyosi igazg. tanító úr 59'60 Ké-t kül­dött a Csehszl. Vörös Kereszt Egyesület javára. A szives adományt ezúton nyug­tatja hálás köszönettel az egyesület vezetősége. — A fogköveket legjobban a fog­orvos távolíthatja el. De ennek lerakodása megelőzhető a jól ismert „Chlorodont“ fogpaszta rendszeres használata által. Egy tubus ára 4'— és 6'— Kő. Kísér­let meggyőz. — Gyümölcsszezonban sok gon­dot okoz a háziasszonynak a gyümöl­csök eltevése. Ezt a munkát egy olyan konzerváló anyaggal tehetjük egysze­rűvé, amelyet Dr. A. Oetker befőzöpor név alatt már évek óta a forgalomba hozott. Ez a por helyesen használva megakadályozza a befőttek erjedését és penészedését, hosszú ideig friss állapotban tartja, anélkül, hogy a gyü­mölcsök izét elvenné, Sok ezirányu értékes utasítást, valamint receptet tar­talmaz Befőzőrecept-könyvünk e ki­adása, amely mindenütt ingyen kap­ható. Ha már nem volna üzletében beszerezhető, úgy forduljon egyenesen a Dr. A. Oetker gyárhoz Brünn, Ros­­sitzergasse 2. — Dr. Bucsányl Gyula főorvos eü. főtanácsos, ismert fővárosi szakor­vos életfontosságú, népszerűén megirt müve! Tavasz, a szervezet újjáéledésé­nek ideje! A hústalan táplálkozás iro­dalmának elismerten legjobb szak­könyve! Nyerskoszt, a nyers diéta mint természetes gyógytényező. A tar­talomjegyzékből: A nyerskoszt lényege. — A vér megromlása helytelen táplál­kozás folytán. — A nyers diéta tudo­mányos kritikája. — A helyes és ész­szerű táplálkozás rendkívüli fontossága és befolyása egészségünkre. — A ve­­getáriánás táplálkozás előnyei. — A gyümölcskúrák nagy eredményei. — Milyen táplálékok használhatók a nyers diétánál. — Receptek, teljes szakács­­könyv stb. — Ára 18'— Kő. Most jelent meg! Az érelmeszese­dés természetes megelőzése, gyógyí­tása és kezelése. A mű kiváló szer­zője részletesen foglalkozik az érelme­szesedés lényegével, az érelmeszesedés tüneteivel, természetes gyógykezelésé­vel, mit szabad és mit nem szabad enni és inni stb. — Ez a nagyszerű kis könyv értékes tanácsaival részletes utasításokat ad korunk e veszélyes be­tegségének megelőzésére, elkerülésére és a már meglevő betegség gyógyítá­sára. Ára csak 9'— Kő.

Next

/
Thumbnails
Contents