Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)

1932-06-18 / 48. szám

2 oldás.

»KOMÁROMI LAPOK«

!9d2. június 18.

ban szintén legalább 4360 négyzetméterre szóló dohányengedéllyel kell bírnia, s már most ők ketten adják be kérvényüket kérve, hogy A-nak adassék meg a kölcsön.

A szövetség a nyújtott kölcsönt biztosítja magának vagy bekebelezéssel, vagy bankgaranciával, vagy 2 jó kezessel.

A kölcsön 5 évi egyenlő részletekben lesz törlesztve és ezen időn belül csak egyszer vehető igénybe.

A szövetség adott kölcsön esetében kiköti magának az épített dohánypajta tulajdonjogát az utolsó részlet teljes törlesztéséig.

A kölcsön megszavazás esetén is csak az építés befejezése és a pajtának egy bizottság által történt megtekintése és átvétele után lesz folyósítva.

Eddig mintegy 200 kérvény érkezett be, melyek felülbírálása az egyes körzetek székhelyén július hó folyamán nyer elintézést.

Az igénybevehető és ezen célra rendelkezésre álló összeg 3,000.000 Ke, mely a körzetek között felosztást nyer. Tekintettel ezen összeg korlátolt nagyságára, csak azon tagok vegyék ezen kölcsönt igénybe, akik erre igazán rászorulnak.

A kérvények mellékleteikkel együtt a körzeti titkárságokhoz adandók be a lehető legrövidebb időn belül.

A dohánykertészek betegség biztosítására vonatkozólag Zvanovec igazgató következőket mondta:

— Az alkalmazottak betegsegélyző biztosítási viszonyát az 1900. évi 29. t.-cikk szabályozza. Mindeddig a betegsegélyző a dohánykertészek biztosítását nem szorgalmazta, mert volt sok ipari munkás biztosítottja. Az általános munkanélküliség azonban ezeket megritkította és így különösen tavaly óta kezd a betegsegélyző a dohánykertészekkel foglalkozni, sőt utánuk és az általuk foglalkoztatott segédmunkások után a díjakat visszamenőleg kivetni. Tekintve ezen a munkaadóra nehezedő óriási megterhelést, a csszl. dohánytermelők pozsonyi központja a központi betegsegélyző igazgatósággal már háromszor folytatott tárgyalásokat, melyek folyamán a betegsegélyzőt eme igazságtalan határozatának viszszavonására és egy kompromisszum megkötésére akarta rábírni. Hogy ez nem sikerült, tudni sem akarnak a rendelet visszavonásáról, sem megegye-A muszka-baj.

Irta Babay József.

I.

A Csócsér-gyerek régen elharangozla az esti nyolcat, aludt a falu. Fölötte csend őrködött s a csend fölött csillagos ég. A Dráva felől néha szél szállt, megzizegtette a parti nádast, beszélgetett keveset a faluszéli nyírerdővel, meglengette a kertekben virrasztó madárijesztők rongyait, aztán elaludt. Belealudt a csendbe s a sötétbe, amely mindig ott a legvastagabb, ahol a falvak állnak.

Mikán bácsi, az éjjeli őr, lejebb csavarta a petróleum-lámpa lángját s be akarta csukni a kertbe néző kisablakot.

— Ne csulcgya be édösapám! — szólt rá a lánya.

— Má hogyne csuknám, amikor nyitva van, — tréfálkozott a nagybundás öreg és felránlotta vállán a bundát.

— És hogyha csukva lönne, kinyi ttaná? — nevetett rá a magas ágyon pihenő leány s villant egyet égő, fekete szeme.

— Rám ütöttél a tréfálkozásban liliomom — folytatta az öreg s a kemencéhez lépett agy áros botjáért, — akkurátos önmagam vagy. No hát akkor, minthogy Somogybán ésszel szödi a tápot a magyar, nem csukom be. Híjába csuknám, el sem érném a tanéttó házát, úgyis kinyittanád. Hej, ha ki tudnád vetni a szívedből azt az állatot.

Mikán Veronika a homlokáig húzta fel a tarkacihás vékonydunyhát, mert elpirult. Nem az bántotta, hogy Lopós Lőcs Vendit »állat«-nak becézte az édesapja, faluhelyt a jelzők minél szigorúbbak, annál igazabbak. Lopós Lőcs Vendi csakugyan állati egy ember, de szép állati. Bírja az igát,

zésről, mely abban állott, hogy a központ elfogadhatónak tartotta a dohánykertészek biztosítási kötelezettségét ha azok besorozása a II. osztályba történik. A betegsegélyző ezzel szemben követelte a kertészek és segédmunkások három évre szóló visszamenő díjait, a kertészeknek a VIII. osztályba való sorozása mellett, azonkívül pedig kívánta, hogy a dohánykertész által alkalmazott segédmunkások díjait is a dohányföld tulajdonosa vagy bérlője garantálja. Természetes, hogy ily diktatórikus magatartással szemben központunk megegyezést nem tudott elérni, miért is ezen ügyet a legfelsőbb bírósághoz fogja döntés végett felterjeszteni.

Ezért mindenkinek azt ajánlotta az igazgató, hogy a döntés megtörténtéig is biztosítsa dohánykertészeit, de azzal a kifejezett feltétellel, hogy az csak az esetben bír érvénnyel, hogyha a legfelső bíróság is helybenhagyja a betegsegélyző által támasztott igényeket.

Feszty István egy indítványt tesz, kérve a pozsonyi központot, hogy a betegsegélyző ügyben feliratot intézzen úgy a országos hivatalhoz, mint a betegsegélyző központi igazgatóságához, melyhez konkrét adatok csatolandók, hogy azokat a tárgyalásoknál fel lehessen használni.

Végül Zvanovec igazgató közli, hogy a kilátásba helyezett havi szakújság első száma már megjelent és azt minden tag díjmentesen megkapja.

mmmmBrnsrnwemmammmummmMMmum

Ahol a komáromi cserkészek júliusban tábo* rozni fognak.

Selmecbánya, Szlovenszkó egyik legérdekesebb városa.

— Hej, Selmec, Selmec, Selmec,

Te vagy az oka mindennek ...—

— csendül fel a múltból a nóta. Régi bányászballagások, diáknóták, »Gruben«-tréfák jutnak eszünkbe ma is, ahogy Selmecbányára emlékezünk. — Selmecbányára. Szlovenszkó egyik legjellegzetesebb, legkedvesebb, öregségében legszebb városára.

Hatalmas ellentéte Komáromnak. Környező hegyei, a yölgykatlan, amelyben ez a Mária Terézia korabeli város fekszik, a messzelátszó Szitnya, a Leányvár és az Övár, az évszázados

mint a mén, a nyaka vastag, akár a bikáé, az izmai kemények és fogékonyak, mint a friss csikó szügye s ha haragos, csattog a foga, akár a drávaparti éhes ordasé, amely fagyos szükség-időn a horvát hegyek erdőiből rohan át a falvak közelében, hogy eledelt raboljon magának. De azért, ha vesszük, a szíve épp oly emberi, mint más anyaszülötteé... Szép szavai is vannak, mélyen zendülő szép szavai, dalolni meg úgy tud, hogy zeng belé a nyírfaerdő s kellős visszhangot ver tőle a táj. A szeme, meg a haja rokonszínűek, akár az éccaka meg a szemfedőszín... Csak hát az a szégyene, hogy nem tud leszokni a lopásról.

— Édös jó Istenöm, vödd el tőle eme rossz indulatját! — imádkozott a lány és összekulcsolta a két kezét. Reszkető szerelemmel szerette Lopós Lőcs Vendit, s ilyenkor, enyhült nyár. éjszakán, amikor az öreg útjára indult, hogy agyaros botjával nagyokat koppantva a száraz falujárdáján, őrizze a nyugodalmat, Lopós Lőcs Vendi meg-megjelent a nyitott ablaknál, bekönyökölt, fénylő szemfedőszín szeme melegét a szép, nagy lányra sugározta és beszélt, mesélt kaukázusi mezőkről, ahol hét évig viselte az orosz fogságot. És amikor kifogyott a a szóból, elment. Lopni indult. Mindegy volt, hogy mit. Jól esett neki. A fogságból hozta ezt a betegséget. Egyszer egy kanna tűnt el Piszárék udvaráról, máskor négy füzér lengombolyag a takácskodó Beke ángyi néni kamrájából, s mindenki tudta, hogy a tettes ki más, mint az »orosz-betegséget« szenvedő Lopós Lőcs Vendel... Igen, ehihetik, muszka-betegség ez, a fogságbéli nélkülözés keservkényszöre hullajtottá bele az ottjárt magyarokba...

Mikán Veronika lehunyta a szemét, nagy, szőke haja alá tette melengetni a kél fáradt tenyerét és pihent. Kint

házak, melyek egy boldog barokk-kor patinás emlékeit viselik magukon3 a görbe uccák, ahol két négyzetméternyi vízszintes sík nincs, az akadémia gyönyörű parkja, a terraszos korzó, a kis, vékony vonat, amelyhez fogható legközelebb csak Koritnyica és Rózsahegy között található, a két múzeum, mely egy millenáris ország büszke emlékeit gyűjtötte össze abban az időben, amikor a Göre Gábor-féle vidámságok áttörték a komor selmeci falakat is és mikszáthi derű ömlött végig a honti dombokon...

Selmecbánya. Valahogy különösen vonzza a cserkészeket, ösztönszerűen megéreztük már a hajdani táborozások kezdetén is, hogy ennek a városnak környéke, tavai, fenyőerdői, a városnak magának a cserkészekkel szemben érzett nagy szeretete, a vidék kedvessége, egészséges fekvése szinte megkövetelik, hogy egy-egy cserkészcsapat a város közelében táborozzon.

Soha nem felejtem el a rozgrundi tónál felütött kéthetes, gyönyörű tábort, vagy a tavalyi lánctábort, mely szintén a város közelében feküdt és soha sem azt a kivételes szívességet, amellyel a város bennünket mindig is fogadott.

Selmec ezekben az időkben idegenforgalmi központtá fejlődött. Szlovenszkó egyik legvadregényesebb vidéke, talán legfurcsább építkezésű városa, legpatinásabb ősi fészke, háború előtt kis Heidelberg volt már. Ki ne emlékeznék a selmeci akadémikusok kitűnő tréfáira, melyek országhírre vergődtek akkortájt s ők adták meg azt a diákromantikát, melyet a háború előtt más városokban hiába kerestünk. A selmeci diák híres volt, de hires volt nagy tudományáról az Akadémia maga is. Kiváló erdészeink és bányászaink akkortájt itt nevelődtek, ebben a Mária Terézia által alapított európai hírű főiskolában.

Itt fognak táborozni a komáromi cserkészek, Selmec határában, a gyönyörű liodrusbányai tavak vidékén, az úgynevezett Gedeon tárónál. Csupa fenyő és bükk. A júliusi szellő végigsuhan a magas rétek fölött és kései kaszálás szénaillatát hurcolja a sátrak közé. Keskeny, hangulatos erdei utak, csobogó patakvíz, ízes, friss forrás, pattogó esti tábortűz, szürke sátorváros, vidám cserkésznóta, pompás bográcsillat...

mondják, ébren álmodott, várta a legényt. De Lopós Lőcs Vendi ezen a késő-esten nem került elő. Messze hajtotta az orosz-baj. Majdnem a Dráváig, a bükkerdőszélre, ahol ölekbe rakva állt a kivágott, négyrét hasított tűzifaanyag.

II.

Mikán bácsi már négyszer kerülte meg a falut.

— Nincs sömmi röndellenösség, — mondogatta, amikor a négyes kerülő után leült a faluszélén gubbasztó sírásóház padjára s hét határig látó szeme belekutatott a Dráva part messziségébe. A kivadári szőlős lanka fölött ekkor kelt fel a hold. A nagy táj kivilágosodott. A Dráva túlsó partján sétálgató két szerb határ járőr szuronya villogni kezdett a fényben.

— Sok a baja a hazának, de mindögyik fiának is külön-külön, .— elmélkedett az öreg. — Mert röndös hazafi együtt szenved szülőhazájával. Itt vagyok én is e, negyven éve őrzöm a falu éccakáját, nagy csontú lőtt a lányom is mán, töhetős szépségű, kérték négyször is, közöttük a Vida Gyuri kocsmáros is, de nem tágít emellül a Lopós Lőcs gyerök mellül. Má pedig, amíg engöm be nem pakulnak a főd alatti göröngyösgyolcsba, az itteni tolvaj kodóhoz nem szégyönletösködtelöm a lányom. De nem ám! Mer millen képe lönne az ollan dolognak, hogy az örömvő őrzi, mög vigyázza a falu vagyonát éjjel, a veje mög lopkodi mögállás nélkül. A tissztösség tüze, mög a bűnösség poshadtvize nem férnek össze, amióta emböri élet alatt nyögnek a fődek. Úgy bia!

Térdére tette a bunda alatt húzódó borjúbőrtarisznyát, kenyeret és túrót szedett elő s falatozott nyugodtan, öregesen. Lámpást tartott fölötte a hold.

— Hát ez mög millen fuvaros lőhet? — kapta föl a fejét s a jobbra eső temelőcske felé figyelt.

a éhgazdémk

tMre frmm meatarUü!

Tudnotok kell, mi az: cserkésztáborban lenni, ismernetek kell Szlovenszkó egyik legérdekesebb városát, ezt a hegynek támasztott, ősrégi, elhagyatott Csipkerózsika-várost, Selmecet, a hét bányavárosok egyikét, ahol már nem bányásznak sem aranyat, sem ezüstöt, ahol a Főiskola jellege egy fokkal alábhszállott, ahol a bányagróf palotája előtt már nem áll a kivontkardu huszár, ahol a város közepén betömött tárók szomorkodnak, ahol egyedül a dohánygyár működik még, hogy munkaalkalmat tudjon teremteni a tizenötezer főnyi lakosságának, amely a hegyeken szétszórva alkotja a várost.

A város most idegenforgalmi központ lett. Mutogatja magát és turistákat ölel keblére bányászok helyett. Gwerk Ödön, a festőművész festegeti tájait s él elzárkózva tuszkuláuumában, ő mosL Selmecbánya híressége, — különben pedig a város várja a jószerencsét: egy nagy aranytelér, vagy ezüstbánya felfedezésében s addig is nyugodtan tengeti napjait.

Hanem: megnézni nagyon érdemes.

Reméljük, hogy a komáromi cserkészek kitünően fogják magukat érezni a Gedeon-táró szomszédságában és a hegyek nagy szere tétével f ognak visszajönni a táborozásról, mely július 5-től 27-ig tart.

Selmecről igen érdekes, szép felvételeket mutat be különben a mozi, rendes műsora keretében ma, szombaton és vasárnap.

Nehéz szekér alatt recsegtek a kerekek. Két apró ló dőlt neki a hámnak, volt mit húzniok, két öl fa sulyosodoll a tengelyeken.

Mikán bácsi éjjeli bakter, »Bodvica falvának éjszakai jótét-szöme«, — ahogy magát nevezte, gyorsan visszarakta éjféli uzsonnáját a borjúbőrtarisznyába, fölkelt és az akácboki-ok között beosont a temetőbe. Meghúzódott az epekőben elhalt gazdag Vera Vica kőemléke mögött és kikémlelt az útra. A szekér állt. Megfeneklett. — Noéidő óta kerékakasztó sár borította itt az utal, föl nem Ludta szárítani még a tavaszi kánikula sem, pedig annak a melegét egyenest a pokolból hordták föl az ördögök, zsírosbödönökben. Valószínű, hogy a sírba temetettek könnyezése gyűlik ott egybe, ezért süpped a föld. Mert a sírbéli könny felszárílhatatlan, hiszen sohasem éri eleven nap.

— Kögyelmes egy Isten, ne hagyj el! — susogott az öreg szakállára a szó, — hiszön ez a Lopós Lőcs Vendi. Biztosan a kivadári erdőszélrül lopta a bükköt s most fuvarozza haza. Azaz mondok, csak fuvaroznád gazembör, de fog a temetőfőd.

Lopós Lőcs Vendi már leszállt a bakról, a gyeplő a kezében, ostora éles csattogással suhogott a lovacskák farán, rugaszkodott a két ártatlan állat, de hiába. Lopós Lőcs Vendi óriás alakját megnövesztette a holdfény s mikor abbahagyta az ostorozást s harsány szóval biztatva a lovacskákat, rőfnyi széles vállát nekidöntötte a kocsihátuljának, hogy segítsen. Mikán bácsi félhangosan így szólt:

— No, talán így majd mögy.

De nem ment. Fogta a sár a kerekeket, tapadós tenyérrel, hiába, itt a híres erő nem elég, hiába a két ló, a lehetetlenből nem lesz lehetséges.

A legény homloka mögé tolta a kalapját, öklét a csillagokra rázta, aztán