Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)

1932-06-11 / 46. szám

6. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1932 június 11. gálóbirája, dr. Nagy Géza és a tör­vényszéki orvos, dr. Mezey János is, akik megejtették a boncolást és meg­állapították, hogy különös kegyetlen­séggel végzett áldozatával a gyilkos. A gyilkosok nagy „körültekintés­sel“ végezték feladatukat, ameny­­nyiben semmi nyomot nem hagy­tak hátra. Valószínű, hogy a gyil­kosságot nem a helyszínén követ­ték el, hanem másutt s a hullát szekéren, vagy valami más szállító alkalmatossággal vitték a gát mellé. A helyszínen ugyanis nem volt külö­nös vértócsa, sem pedig dulakodás nyomai nem látszottak. Megállapították, hogy a gyilkosságot éjjel követték el. Mészáros József tolvaj hírében állott s nem lehetetlen, hogy egy ilyen tolvaj­­körutja alkalmával lepték meg s vé­geztek vele. Lehet azonban, hogy bosszú áldozata volt. A csendőrség nagy appa­rátussal nyomoz s ki akarja deríteni, kikkel beszélt utoljára, merre járt, akart-e elkövetni rablást, voltak-e ha­ragosai. Pesti lapalapitás. A kávéházban mindig tanul vala­mit az ember. íme, a szomszéd asztalnál nagysza­bású lapalapítás folyik. Jelen van a tőkés, B-listára helyezett hivatalnok, aki egy összegben kapta meg a vég­­kielégítését. Ötezer pengőjével valami rentábilis üzlethez szeretne fogni, te­hát elhatározta, hogy lapot csinál. De milyen lapot? Erről folyik a vita. A jövendőbeli szerkesztőnek mind­egy. A nagyhaju, ápolatlan fiatalem­ber univerzál-zseni. A cipőfelsőrész­készítők érdekeit ép oly szaktudással tudná felkarolni, mint, mondjuk a bel­vízi hajósokét. Ó tehát érdektelen. A jövendőbeli kiadóhivatali igazgató azonban már praktikusabb legény. Az állásával jár az ilyesmi. Azt vitatja, hogy az uj lapot olyan osztály részére kell csinálni, amely idáig még szűz terület a hírlap kiadás számára. Váj­jon akad-e ilyen? És megindul a ter­­vezgetés. — Mozi? — Ugyan kérem. Maga is olyan, mint a lillafüredi geológusok. Rossz helyen engedte le a fúrót. — Színházi lap? — Van. — Bank-újság? — Á, dehogy. — Tőzsde? — Halott idea. A laptulajdonos tanácstalanul néz körül. Szerencsére most lép be a ká­véházba egy ismerőse, közismert okos ember. Föladják neki a tételt. Csi­nálni kellene egy lapot, ha volna egy társadalmi osztály, vagy népréteg, amelyre eddig még nem vetették ki hálójukat a többi újságok. A közismert okos ember gondol­kodva kevergeti a kávéját, végre fel­derülő arccal így szól: — Uraim, azt hiszem, hogy meg­találtam. — Nos? — Tudok egy néposztályt, amely eddig nem olvasott könyvet és nem járatott újságot. — Bravo, — mondja a kiadóhiva­tali igazgató — mi is éppen ilyen em­berekre vadászunk. — És hol élnek ezek az emberek? — kérdi mohón a jövendőbeli lap­kiadó. — Itt Budapesten tízezrével és szerte az egész országban. A számuk körülbelül egy millióra tehető. — Egy millióra? Nagyszerű! És nem olvasnak újságot? — Nem. Ez egy lapkiadó szempont­jából teljesen megszervezetlen tömeg. Már szinte maguk előtt látják a többszázezres »auílágot«. A tulajdonos, a kiadóhivatali igaz­gató és a szerkesztő egymás kezét szo­rongatják lelkesedésükben. — És kik ezek a nekünk való, nagy­szerű emberek? — kérdi végre a di­rektor. — Az analfabéták, — mondja az okos ember és sürgősen átül egy má­sik asztalhoz. K. J. Kis irka-f T uristaszakosztály. E sorok Írója szerényen azzal dicse­kedhet, hogy igyekezett közreműködni az első komáromi turistaosztály felál­lításán a KSE legutóbbi gyűlésén A szakosztály nagy büszkén megalakult, bár célja nem az volt, hogy a csalló­közi csúcsokat és a komáromi ormokat megmássza az egyesület illető szak­osztályába tömörült rengeteg tag, ha­nem, hogy az utazási kedvet fellendítse s a közeli szép vidéket is igyekezzék megnézni. Szó, ami szó, a komáromi ember nem éppen a legvállalkozóbbak egyike, szeret békésen meglenni ma­gának, élvezvén a polgári örömök csendes áldásait. Ezeket a polgári örö­möket igyekezne a szakosztály áttele­píteni vasárnaponként, vagy hétvégi napokon, mondjuk a Zobor tetejére, a bajmóci vár alá, a kovácspataki er­dőbe, avagy a Gerecse tetőre, meg a Czuha-völgybe, mivelhogy szervezés­ben az erő és több ember jobban és kedélyesebben eljut holmi szép termé­szeti pontokhoz, mint az egyes. Kedvet akar csinálni a szakosztály az utazás­nak, csavargásnak, — mert nem kü­­lönös-e, hogy éppen Komáromban, a forgalomnak e gócában, a dunai uta­zások lehetőségeinek kis középpontjá­ban, alig akad vállalkozó, aki a hétvégi kirándulások örömeit ismerné. Csak a cserkészekben lehet e tekintetben bízni. De, hát még a Dunát sem használ­juk ki Komáromban kellőképpen. Ilyen adottságok mellett, amilyen nálunk, Komáromban van, már régen csapatos­tul járnák a Dunát s a dunai szigeteket a rendes evezősök s a vadevezősök, élnének trampszerü week-endeket, sátor alatt, kellemesen, avagy kiutaznának a zöldbe szombatonkint, akár borral, akár bor nélkül, már, kinek hogy diktálja a szive: a lényeg volna a fontos, az utaz­gatás, a csavargás. Nem kellenének erre csallóközi csú­csok és komáromi hegytetők, —a ter­mészet szeretete a lényeges pont itten s az egészséges hétvégi mozgás. A csavargási-szakosztály szerény kez­deményezője nem is tudta, milyen nagy fába vágta a fejszéjét, ezt a szak­osztályt indítványozván. Még megtör­ténik az, — a mai napság nem éppen szokatlan dolog, — hogy a szakosz­tály vezetője, tagja, ciceronéja és tiszt­viselőkara egyugyanazon személy lesz, tekintve a vállalkozás hiányát. Mert első kirándulásnak a bánhidai Alpeseket terveztük. Aki nem hegymá­szó, az a bánhidai Alpok lábánál szu­szogja ki magát. Aki vad és merész turista, az felhág a bánhidai hegyvo­nulat legmagasabb ormára. Ez volt a terv. sA kivitel azonban óráról órára csökkent a szándékban. Még előttevaló nap a bánhidai magashegység útvo­nalát tanulmányozzák az elszánt turis­ták és nagy nekiszaladásukban holmi gerecsei tetőről és Czuhavölgyéről is sző esett, estére azonban, mely az el­indulást megelőzte, már a tatai tó lett a magashegységből, majd később ezt is redukáltuk a győri strandra, mig végre mindenki nagy megkönnyebbü­lésére és feilélekzésére csöpörögni kez­dett vasárnap az eső s a nagy alpesi kirándulás elmaradt... Ez a komáromi turistaszakosztály első kilépésének hiteles története. Megjött a hosszúlábú német is. Itt van már a hátizsákkal fölszerelt kalandor, az autogrammköny­­ves, meztelen lábszáru európai közvitéz, aki azt a szilárd elhatározást tűzte ki valahol Westfáliában, hogy a te fillé­reidet véve segítőtársul, végigjárja ezt a kerek kis földet s megvizsgálja a mai helyzetet. Megérkeztek. Egyszer csak ellepték Komáromot s ki tudja milyen emlé­kekkel fognak hazatérni? Az egyik már bebóklászott minden irodába, ahol csak pénzt sejtett s azzal az ürüggyel, hogy az autogrammkönyvét pecsételteti, sze­mérmes mozdulattal nyújtotta a markát egy kis pénzecske érdekében, netalán, ha megszánnád... Ez a hosszú nyurga, akibe minden lépésnél bele kellett botlanunk ezen a héten, fantasztikusan bárgyú arccal szaglászott mindenüvé, előrenyujtva nagy orrát, ahol egy kis pénzt sejthe­tett, — azt gondolván, mindenki beug­rik ötletének s éppen Komáromban fogják őt továbbsegíteni európai kőr­útján. Leginkább a jó német ilyen élelmes. Mint egy megbomlott raj, szé­led szét ilyenkor, nyár elkövetkeztével Európában s mire visszatér, mindegyik kész megírni a könyvet: „Üres zsebbel a világ körül.“ Itt vannak már ismét a svéd torna­tanárok, a kézikocsin hurcolt auto­­grammkönyvesek, a meztelen lábszáru, Borotra-sapkás, tarkamellényes, gitáros ifjak, akik, — úgy sejtem legalább, — egkevésbé az utat s a természeti szép­séget látják meg kóborlásaikban, any­­nyira elfoglalja őket a gond, hogy kit lehetne megtámadni valami ürüggyel egy csehszlovák monéta erejéig. Mert az utazás nem is annyira ka­landokra, mint inkább monétákra megy ki Ötletnek azonban már nem uj, csu­pán csak azt a csendes béketűrést csodáljuk, amivel a megszorongatott komáromi polgár leszurkolja a mezte­­lenlábu vándorok és a gitáros amazo­nok iránt titkon fogadott köteles adó­ját... Szavamra, ideje volna már, hogy a komáromi aranyifjuság is visszaadja egyszer a német, a dán, a cseh és a román ifjak monetárius látogatását s bakkancsosan végigtopogja Európa ár­nyas utait... A paraszt öröksége. Kedves dolog történt a minap az egyik komáromi bankban A falusi em­ber különös fogalmait ábrázolja a nagy amerikai örökségek összegéről. Bekövetkezik a bankba egy csalló­közi kukkó és nagy hümmögések kö­zött adja elő a mondanivalóját. Örö­költek, — azt mondja — és most sze­retné tudni, hogy az amerikai öröksé­get hogyan lehetne áthozni Európába. Hát bizony ez nagy sor. Többen is a jó bácsi köré sereglenek s rendre elrészletezik a tennivalókat, amik ilyen örökség esetén múlhatatlanul szüksé­gesek. Rokonsági bizonyítvány, köz­jegyzői másolatok, hiteles írások, iga­zolások: a derék atyafi feje szinte fő a sok írás hallatára. Nagy eset egy ilyen örökség. Ki kell nyomozni a rokonsá­got, megfelelő amerikai bankot kell keresni. Közben a hajó elsülyedhet, a bankár megszökhet Amerikában : sze­gény kukkónk izzadt az amerikai örök­ség sok csinyja-binjának hallatára. Végül is, amiről pedig legelőször kellett volna érdeklődni, megkérdezik, hogy mennyi is az az örökség. Mert, ha már örökség, tudni kell az össze­get. Úgy ér az örökség valamit, ha csinos. A kukkó behunyja a félszemét, fel­néz a plafonra, összeszoritja a száját s mivel ő az amerikai dollárokat csak hallatlanul nagy számokban hallotta emlegetni s arra nem is gondol, hogy Amerikában a dollárt szintén egyesé­vel és kettesével számolgatják, mint akár nálunk a kacsekot: kivágja a vi­lág legtermészetesebb hangján s szent meggyőződéssel: — Mennyi? Hát negyvennyolcezer­millió dollár. Csallóközben ennél alább nem is adják az amerikai örökséget. (thy) IIBMIIi IIIIIIIIIHIIIIIHIKIIIIIMIIIIIMIIIHIIIIHH1 IIMIiW Hangos Mozi A vörös macska Verebes Ernő, Hans Junkermann, Sigfried Arno. A három név biztosítékot nyújt ar­ra, hogy a film véges végig nevető orkánt támaszt. A vörös macska éne­kes és zenés vígjáték kalandos témá­val, ami a közönség minden rétegét le fogja kötni. Verebes Ernő, Hans Junkermann és Sigfried Arnó, há­rom olyan művész, hogy a komikum kiaknázásában egymást túllicitálják. A nagy kalandos vígjátékot szombat és vasárnap mutatja be a Modern mozi. Nem ismered Hadimrskát ? Vlasta Burián. Vlasta Bui'ián a hangos film Chap­linje eddig a Cs. és kir. táborszernagy és a Postásfiú és húga filmekben ara­tott feledhetetlen sikert. Uj filmje: Nem ismered Hadimrskát? Arnold és Bach »Üzleti ellenőrzés alatt« című vigjátéka után készült és vetekszik az eddigi slágerokkal. Eddig egy Burián filmet a mozi 5 napra is műsorra tűzött. Ezúttal csu­pán három napig, hétfőtől szerdáig lesz a bemutató, amely minden elő­adáson táblás házat érdemel. Szerelem a természet törvénye Előre beharangozzuk a nagy és a maga nemében páratlan sexuális fil­met, mely még e héten lesz a Modern mozi szenzációja. HIRE K Az ezerkoronás, meiy nem akar elkészülni, valóban nagy gondot okoz. Bizonyára tudod, kedves olvasó, hogy a pénzkibocsátó bank uj szenzációkra éhezett s hogy eleget tegyen a gazdasági válság által reárőtt nehéz kötelességeknek, ropogós uj százasokat és ezreseket nyomat. A százasok el is készültek, szép tarka színekben s amennyiben szerkesztősé­günk mutatványpéldányt kap belőle, illő formában meg is énekeljük és kellő kritikát fogunk írni a képzőművészet legnépszerűbb alkotásáról. A nagyobbik baj azonban ott van, hogy az ezerko­ronások kinyomtatásának lehetősége kátyúba jutott, mert a neves bécsi metsző, — (nem zsebmetsző, hanem bankókép-metsző) időközben elhalálo­zott s igy az ezresbankó félbemaradt alkotásként hűsöl a bank trezorjában. Mit csináljunk most már? Minden­napi életünk nyugodt vizét vad hul­lámmá tornyositotta a keserves kér­dés: nem készül el idejében az uj ezresbankó! Valóban nagy gond. Számtalan gyötrő problémánkhoz most újabban ez is hozzájárul s nem elég a Hitler moz­galmat, a csilei salétromforradalmat, a japán háborút, a mezőgazdasági válsá­got és a legújabb halivudi botrányokat állandóan észben tartani: most újabb kellemetlen, függő kérdés kap helyet amúgy is túltömött emlékrekeszünkben: mi lesz az ezresbankóval? Lesz, vagy nem lesz az az ezres­bankó? Hiszen úgy hiányzik mindennapunk­ból! Annyira lényeges alkotórésze reg­geli jólétünknek, hogy a tejeskávé mellé a megfelelő adag ezresbankót is szervírozzák, annyira nem tudunk nél­küle élni, hogy ha most kimarad az ezresbankó napi adagja, azt hiszem, kellemetlen átmeneti következmények­kel járhat mindenki számára, megakad életünk természetes menete s esetleg könnyebb pénzzavarba is juthatunk, úgy futólag, a kis aprópénzes ezres­bankó ideiglenes kiapadása esetén. Lényegtelen kis pénzzavar ez, ter­mészetesen, ami az ezresbankók napi adagjának megcsökkenését illeti, hisz mindnyájan oly könnyedén és nemes gesztussal szoktuk zsebregyűrni a napi adagot, vagy alig-alig hajolunk le a földre érte, ha véletlenül elhullajtjuk az uccán azt az öt-hat darabot, amit reggel zsebretettünk, hogy legyen egy kis váltópénzünk, — ismétlem: lényeg­telen kis pénzzavar ez, de mégis jó, ha megnyugtató érzéssel hallhatom, hogy nem kell sokáig várni a minta­példányt, jön már az uj ezresbankó, mindenki kap belőle egy-két mutat­ványszámot. Majd ott fogják osztogatni a Nádor­­ucca sarkán s ha az ábrázolat nem tetszik, akár át is adhatod nekem.

Next

/
Thumbnails
Contents