Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-03-23 / 23. szám
2 oldal »KOMAROMI LAPOK« 1932. március 23. A magyar nemzeti párt komáromi választmánya egyhangúan tudómásul vette a vezetőség választási eljárását. Köszönet a pártvezetőségnek. Komárom, — március 22. A magyar nemzeti párt választmánya március 18 án este látogatott ülést tartott, amelyen a választmány tagjai nagy számban vettek részt. Az ülésen ifj. Koczor Gyula kerületi elnök számolt be a községi választások eredményéről és részletesen ismertette a városbiró választást megelőző tárgyalásokat és megbeszéléseket. A különböző hírlapokban megjelent egyoldalú, tendenciózus, ferdítésektől, sőt rágalmazásoktól sem mentes különböző közlemények arra kényszerítik a párt vezetőségét, hogy a választó közönség előtt feltárja azokat az eseményeket, amelyek a választásokat megelőzték, s amelyek a keresztényszocialista párt komáromi szervezetével, illetve képviselőtestületi tagjaival folytatott tanácskozások anyagát képezik. A választmány tagjai elé terjesztette a pártvezetőség által szerkesztett jelentést, amelyet a Komáromi Lapok-ban javasol közzétenni. A jelentéshez többen hozzászóltak s miután egyes kérdésekre nézve ifj. Koczor Gyula és Fiilöp Zsigmond kellő felvilágosítást nyújtottak, a magyar nemzeti párt komáromi szervezetének választmánya Czike Dénes kerületi al-Adómentes bor saját fogyasztásra. Ecjy felsőbíróság! jogerős ítélet szerint évenként 200 liter bort minden termelő bejelentés nélkül fogyaszthat. — március 22. Cikkünk fenti címben jelzett feisőbirósági ítélet érthető örömet keltett a bortermelőknél és mivel olvasóink között nagyon sok a bortermelő, sietünk lapunk hasábjain is megrögziteni ezt a fontos Ítéletet, annál is inkább, mert lapunk több olvasója egyenesen fölkért erre bennünket. A felületes szemlélő talán túlzottnak tartja, hogyha sok bortermelőről beszélünk, pedig sokkal több a bortermelőnk, mint első pillanatban gondolnék. Manapság vidékünkön minden faluban van szőllő és vannak bortermelők. Ma már madari, szentpéteri, aranyosi, ekeli, ócsai borok éppen olyan ismertek, mint a dunamocsi, dunaradványi borok. Ma már ahány falu, annyiféle borról lehet beszélni és hála a borkezelés, a szőllőművelés előre haladásának, ma már ezeket a borokat meg lehet inni anélkül, hogy az embernek a bicskája kinyílnék a zsebében. A felső bíróság Ítélete sok-sok ezer családol érdekel. Ez esetről igy számol be tudósítónk „A szőllő és bor“ cimü Beregszászon megjelenő szaklapban a fenti címen megjelent cikket szőllő nagytermelő gazdáink érdekében leközöljük. „A szőllő és bor“ című szaklap már rövid idő alatt is szép eredményt ért el s most ezen nagyjelentőségű eredményt is javára könyvelhetjük el. „A szőllő és bor“ cimü szaklap megrendelhető a lap kiadóhivatalánál Beregszász, Munkács-u. 8. Az alábbiakban egy felsőbirósági ítéletről számolunk be, amely a szőllőtermelő társadalomban bizonyosah általános érdeklődést és nagy örömet fog kelteni. Arról van ugyanis szó, hogy a sajáttermésü borból 200 literig terjedő mennyiséget mindenki adómentesen használhat el. Az 533 1919. sz. törvény 14. §-a, illetve a 679,20 sz. kormáuyrendelet kimondja, hogy „a termés legmagasabb mennyisége saját használatra, évi 200 liter“. Erről a törvényről és kormányrendeletről mi szőllőtermelők bölcsen tudtunk, de hasznát eddig — sajnos — nem vehettük, mert a pénzügyi hatóságok úgy értelmezték és alkalmazták, hogy ezek csak oiyan szőllőtermelőkre vonatkoznak, akiknek az egész évi termésük nem több, mint 200 liter. Azaz: aki csak 200 liter bort szűr elnök indítványára a jelentést egyhangúan elfogadta, a pártvezetőség eljárását helyeslőig tudomásul vette s ezért hálás köszönetét fejezte ki. Elhatározta a választmány, hogy a jelentést a lapokban közzéteszi s ezzel a vezetőséget megbízta. A pártszervezeti választmány ezután elhatározta, hogy megtartja szervezeti közgyűlését, amelyen uj tisztikart és választmányt fog alakítani. A tisztújító közgyűlést április. 2-án, szombaton este 7 órakor tartják a Deák Ferenc uccai kerületi párthelyiségben, Majd a pártélet fellendítésére irányuló különböző módozatokat tárgyalta le a választmány, amely Fülöp Zsigmond, Tóth Ferenc, Mórocz János, Bihary László, Király Károly, Vály Lajos, ifj. Koczor Gyula, Anda Lajos és Füssy Kálmán szenátor hozzászólása után elhatározta, hogy a párt tagjainak adózási és egyéb érdekű ügyeiben hetenként egyszer tagnapot tart, amikor ezekben az ügyekben a megjelent párttagokat tanáccsal és útbaigazítással látja el. Ennek megszervezése az uj választmány feladata lesz, melyre a közgyűlés fogja megszabni az irányelveket. (ilyen termelőt azonban lámpással sem lehet találni), ingyen elfogyaszthatja, de akinek 201 litert tesz ki a termése, az már az egész után fogyasztás adót köteles fizetni. Ezen törvényértelmezés ellen váltig tiltakoztunk, de hasztalan, mert mi voltunk a gzöngébbek. És mit tesz az Isten? Künsztler József szőliőbirtokosnál egy borellenőrzőszemle alkalmával 121 liter hiányt találtak, amely mennyiség előzőleg nem volt bejelentve, annál kevésbé utána a fogyasztási adó befizetve. Künszter azzal védekezett, „hogy mint termelő évenként 200 liter bort adózatlanul fogyaszthat.“ A beregszászi pénzücyigazgatóság, amely ezt a védekezést nem fogadta el, 1928. jun. 28-án kelt 2329,28. sz. vádiratával az 1919. évi 533. sz. törvény 8. §-a alapján súlyos jövedéki kihágás címén büntető eljárást indíttatott ellene, amely eljárás során a beregszászi kerületi bíróság Künsztler Józsefet 1930. dec. 5-én Tf. 588'28'6. Ítéletével el is marasztalta. A kerületi bíróság marasztaló Ítélete ellen Künsztler a kassai felsőbírósághoz fellebbezett, amely 1931. ápr. 13-án kelt To. VII 667/20 11. számú, immár jogerős ítéletével a kerületi bíróság ítéletét megváltoztatva, Künszter Józsefet a súlyos jövedéki kihágás vádja alól felmentette. A felsőbíróság indokolása, minden szőllőtermelő igaz örömére és nagy elégtételére, igy hangzik: „A felsőbíróság a megtámadott Ítéletét és az alsófoku bíróság előtti bizonyítási eljárás eredményét átvizsgálva, az elsőfokú Ítéletben foglalt tényállást elfogadja ugyan, de a vádlott felebbezését mégis indokoltnak tartja, mert az 533/1919. sz. törvény 14. §-a megállapítja, hogy a termelés legmagasabb mennyisége saját használatra évi 100 liter, amely mennyiség a későbbi 679 20. sz. kormányrendelettel 200 iiterre lett felemelve A törvény szövegéből nem tűnik ki, hogy különbség tétetik azon termelő, aki saját használatra terme! és azon termelő közt, aki nagyobb arányokban dolgozik, tehát üzlet részére is A felső bíróság nem találta úgy, hogy ezen nézet ellentéte az 533 19. sz. törvény 10. §-ában foglalt előírásból levezethető lenne s ezért a vádlott azáltal, hogy 121 liter borhiányt nem jelentett be, az 1919 évi törvény és rendeletek gyűjt. 533. sz. törv. 8. §-ának 11. bek. 3. száma és a 10 §-a szerint minősülő súlyos jövedéki kihágást nem követett el, mert jogosítva volt azon 'mennyiséget saját használatára megtartani. Az első fokú Ítéletet tehát a b. t. perrendtartás 385. §-a 1. pontjának a) betűjében foglalt dologi semmiségi oknál fogva meg kellett semmisíteni és a vádlottat a b. t. perrendtartás 325, R aus eltérné kozmetikus Komárno, Deák Ferenc*u. 1. Telefon 176. Egyéni rendszerű arc-, bőr- és szépségápolás. Hajszálak végleges eltávolítása. Mindennemű szépséghibák szakszerű kezelése. Quarz besugárzás. Összes modern kozmetikai eljárások. Telefon 176. Dijüalan tanácsadás. Telefon 176. §-ának 1. pontja alapján az említett sályos jövedéki kihágás vádja alól fel kellett menteni. * Ennek a felsőbirósági ítéletnek a jelentősége szinte felbecsülhetetlen. Mert mondani se kell, hogyha Künsztler Józsefnek nem volt kötelessége az általa elfogyasztott 121 liter bor bejelentése, nem kötelező erre más szőllő termelő sem. A fentebbi felsőbirósági Ítélet nemcsak Künsztler Józsefnek adott igazat, nemcsak egy szórványos esetet döntött el, hanem általánosságban is megállapította, hogya saját fogyasztású borra vonatkozó törvény eddig megszükitve,- a szőllőtermelők kárára lett magyarázva, amennyiben évenként 200 liter bort bejelentetlenül és adózatlanul nemcsak azok fogyaszthatnak, akik csak ennyit vagy kevesebbet szűrnek, hanem igenis valamennyi szőllőbirtokos, minden tekintet nélkül az általuk termelt bor összmennyiségére. A szőllőtermelők, elsősorban a kisgazdák évek óta kérik, sürgetik saját fogyasztásra évenként legalább is 200 liter bornak adómentessé tételét. Mint a hivatkozott felsőbirósági Ítélet is mutatja, olyat kértek, ami a törvény értelmében eddig is járt nekik. Most aztán mindent el kell követnünk, hogy ennek a ránk nézve kedvező törvénymagyarázatnak teljes mértékben érvényt szerezzünk! És az is megfontolandó: nincs-e mód rá, hogy az eddig feleslegesen befizetett összegeket visszaköveteljük. A szőllőtermelőkre szakadt nagy éjszakában ez a felsőbirósági ítélet az első fénysugár. Egy régi vágy, mely váratlanul valóra vált. —í a«iíifc;«xÉeu, ^ *&*><." -MiclBaaiaawgfrtW»! ffl iwáTi Mf*. imtarnnmi u.vw i üBd*»» Dimitrij nagyherceg az űf cárjelölt A szovjetkormány likvidálni akarja az emigrációt ? Cirill nagyherceg deklarációja. — Az orosz monarchisták tavaszi tervei. Az Európában és Amerikában szétszóródott orosz emigránsok soraiban az utóbbi időben nagy nyugtalanságot lehetett észlelni. Ellenőrizhetetlen hírek kerültek forgalomba, melyek arról beszéllek, hogy a moszkvai szovjetkormány az orosz emigráció likvidálásává] foglalkozik. Suttogták ittott, hogy a Romanov-trón várományosa, a jelenleg St. Briacban élő Vladimirovics Cirill nagyherceg tárgyalásokat kezdett a szovjet megbizottaival és ezek a tárgyalások közeli sikert ígérnek. Ez az ügy már hónapok óta kering a levegőben és körötte megoszlottak az emigránsok véleményei. Voltak, akik hitelt adlak neki, de voltak jóval többen, akik Moszkva állítólagos akciójának őszinteségében kételkedtek. Mosl a kétkedők táborában bombaként hatott Cirill nagyherceg legújabb deklarációja, melyben felszólítja a külföldön élő orosz emigránsokat, hogy minden rendelkezésükre álló módon támogassák a szovjetkormány ötéves gazdasági tervét. Hangoztatja, hogy ez a moszkvai program hatalmas eredményeivel már eddig is minden várakozást felülmúlt. A nagyhercegi deklaráció érthetően nagy izgalmat keltett az orosz emigránsok között. Elkeseredett hangú nyilatkozataikból máris megállapítható, hogy a hontalan monarchisták bizalma Cirill nagyhercegben megrendült és most új cár jelöltül a negyvenegyéves Paolovits Dimitrij nagyhercegei emlegetik. A különös bonyodalmakat Ígérő ügy mai állását és várható következményeit Cserbatov Pavlovics Iván, omszki professzor, aki már évek óta vezető szerepet tölt be az orosz emigráció nemzetközi irányításában, így világította meg: — Az orosz emigrációnak — mondotta — legnagyobb baja, hogy szerencsétlen honfitársaim folytonosan pártoskodnak. Nemcsak párizsi és berlini központunk között állandó a villongás, hanem az egyes államokban alakult szervezeteinkben is szünet nélkül dúlnak a személyi és anyagi harcok. Az emigránsok három táborra szakadtak szét. A Miljukov vezetése alatt álló polgári párt teljesen francia érdekek szolgálatába szegődött és Oroszország jövőjét az alkotmányos egyeduralomban látja — Romanovok nélkül. A másik tábor Kerenszky körül formálódott, aki a demokratikus köztársaság jelszavát írta a zászlajára. Ez az alakulás meglehetősen erős és szorgalmasan dolgozik európai összeköttetések kiépítésén. Sorainkban legerősebb a monarchista-párt. Negyvenkét európai, ázsiai ós amerikai, államban működnek szervezeteink, amelyek minden erejükkel arra törekednek, hogy kívülről lökéseket adjanak az oroszországi antibolsévistá mozgalomnak. Mióta Nikolajevics Nikoláj nagyherceg Nizzában meghalt, a ‘cári trónnak egyetlen komoly jelöltje, a Romanov-ház legrégibb férfinemzetségének legidősebb tagja, Vladimirovics Cirill nagyherceg volt, aki már 1924. évi kóburgi manifesztumában föl is vette a »minden oroszok cárja« címet. Jövendő terveiről időnként részletes programot is adott. Mi megnyugvással vettük tudomásul, hogy szakított a régi pánszláv eszmével és Bismarck államának mintájára orosz földön is föderatív monarchiát tervez Tavaly azonban meglepő változás állt be. A nagyherceg• nyilatkozatában már azt hangsúlyozta, hogy ő mindén tekintetben tiszteletben tartja a forradalom vívmányait és a szovjet cárja akar lenni. Honfitársaim közül már könnyen megőrizheti az ember, ha jó minőségű zsírt használ a konyhán... AMELY CSAKIS A SCHICHT NÉVVEL VALŰD1 «