Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)

1932-03-12 / 20. szám

1932 március 12.

»KOMAROMI LAPOK«

7. o'dal.

Irodai©

Győry Dezső:

Hol a költő?

(Versek. Kazinczy kiadás, Kassa. Eperjes Kósch Árpád könyvnyomda. 92+2 lap. Nagy nyolcadrét.)

Győry Dezső neve eléggé ismerős Szlovenszkón, legalább is azok előtt, akik nemcsak Magazin-okat, hanem verseket is olvasnak. Legutolsó verseskönyve óta (Ujarcu magyarok) neve belekerült könyvének célzata és ideológiai irányánál fogva az ellentmondások viharába. Ekkor az ifjúság vállára kapva ünnepelte, mint zászlót; ma az „ujarcuak“ micsoda távolságokra szakadtak el tőle és sokszorosan megtagadták! Győry életében és költői pályafutásában ez is egyike a tragikus csalódásoknak, nagyobb katarzisokon is ment ennél keresztül, amelyek hitét ásták alá és a költő fanyar utálkozással vonul félre képzelt csalódásainak terepéről.

De vájjon mit várhat a kisebbségi költő, aki sohasem fog a népszerűség gépmadarára felpattanni azzal a programmal, melyet magának megalkotott? Népszerűséget? Győry sohasem lesz népszerű, mert bonyolult lelkisége erre nem teszi alkalmassá. Talán költészete az, amitől azt várhatja, hogy vátesznek tekintsék? Erről lesz az alábbiakban szó. Lássuk programversét (Hol a költő?) melyben a magyarság mai helyzetét tárja ki:

Reflcktorozzák, mossák, szappanozzák,

^láncolják cifra frázis-köpetekkel,

nem, nem hiszem, hogy ezzel rendbehozzák,

a szűk gyomor bőg, az ernyedt kar enged, a nincstelenség kótyagot rakétáz,

— hej, költő, te, hát hol a dörgedelmed?

Szóval nagyok a bajok, de a vátesz hit nélkül a legolcsóbb megoldást választja.

Kinek ? Ezeknek ? kívánatos szókkal ágáljon kinn a hordó-fronton? A, inkább dermed a né na milliókkal.

Nem. Inkább csend. Nem alkuszika szándék: ami ma van, nem veszi be tt gyomrom, nem veszi be. Okádék.

Így intézi el a kisebbségi sorsot, amelyet nem vesz be a gyomra. Nem tetszik neki, de nem küzd ellene, holott ez lenne a kötelessége a nemzeti költőnek, aki valaha lángostort font és azzal sújtott, de lelkesített is. Győrynek tulérzékeny gyomra nem veszi be a küzdelmet, amibe a kisebbségi sors minden magyarja belekóstol. Félreáll. Okádék, mondja költőnk. Így pedig nem illik megfutamodni a küzdelem színpadáról, hanem helyt kell állani magáért is és azokért is, akiket magáénak tart. Mert a költő azért költő.

A programvers tónusa megérthetővé teszi azt, hogy végigolvasva a könyvet azzal az érzéssel tesszük le, hogy az egy szertehulló, egységbe soha nem foglalt költői egyéniség sokarcú és rétegezésü lelkét adja, amelyen a pesszimizmus az uralkodó motívum csaknem végesvégig. Egy pillanatra sem akarnám ezzel kétségbevonni, hogy Győry nem költői tehetség, de olvasása nem kelt megnyugvást, nem nyújt lelkesedést és nem nyújt hitet. A kisebbségnek pedig ma erre van szüksége, ha a hétköznapok kétségbeesésig fokozott szenvedései után könyvet vesz a kezébe. Elvétve akad benne olyan is, ami megragad bennünket (Prágai magyar este), de az természetes, mert ez lelki átélés kivetítése és igy megsokszorozódik szépsége az igazság erejétől. Igazán gyönyörű gondolat csillog fel némelyik versében, ahol lenyűgöz annak grandiózus volta (Kenderáztató), vagy a gondolat egyszerűségének kristálytiszta kifejezési formája kelt lelkűnkben meleg visszhangot (Kis hal, nagy halász). Ilyen megkapóan szép versei: Fölfedezés, amelyben a tiszta lira hangjai zengenek föl. A költő beszél, ahol a világfájdalmas, útálkozó spleen helyett az uj élet a szebb jövő hitét dalolja: itt a költő!

Ezek azonban, sajnos, csak jóleső kivételek. A többi vers a jelen gyűlöletét tükrözi vissza és a mai életformák megvetését, csupa negáció ez a költészet és életszemléletének terheltsége pesszimizmusának forrásaiból táplálkozik. Ha kedélye kienged, akkor uj színek és hangulatok tulajdonosa lesz, akit megértünk és szeretni is tudunk (Nádi hegedűvel), de ezt a varázst eloszlatja az utána következő költeményekből kiáradó világgyülölet és szerelmi líráján uralkodó cinizmus.

Győry Dezsőt kellemetlenül hangos reklám vette körül, amire nem volt semmi szüksége, hiszen tehetsége vitán felül áll. Amikor ez a mellékzörej elhallgatott (vagyis amikor a klakk elsodródott mellőle), azt várta mindenki tőle, hogy a nemzet élő lelkiismeretévé válik, nemzeti költővé, amelynek indult. Erről az egyenesről azonban letért a kis útra, a mellékösvényre, ahol az elégedetlenek sorscsapatja vélt, igaz vagy igaztalan sérelmeit dudolgatja. És a felelősséget rágcsálja. A kisebbségi költőnek nem ez az igazi életútja, hanem elsősorban magyarul kel! éreznie és belekapcsolva magát a magyar kultúra távlataiba, annak kincseit kell megőriznie és gazdagítania, mert csak ezen az utón érhet el a nemzet jövőjéhez.

Győry hangskálájában ezt nem találjuk meg és így akkordokban is szegény, ha a skála rövid terjedelmű. De nem iieti meg az emberi jóság és szépség verőfénye sem, mert nem hisz azokban, mert mindig árnyékos oldalán jár az életnek. így azután verskötete nem is jelent haladást és fejlődést, nem jelent uj állomást, csak állandó nyugtalanságot, vergődést és valami keverékét a kelletlenségnek és elégedetlenségnek. Passzivumot.

Verselési technikája kiforrott, bár akad költői képei közt értelmetlenség is elég. Mi az a „tárt boltosok ágya“ „(Egyenes ut),“ „a nincstelenség (igy: nincstelenség, egyike a magyar nyelvrontás tipikus szavainak (kótyagos rakétái“ (Hol a költő?), azután megint „a nincstelenség tölcsérébe bújva“ (Harmincévesek). Szereti a szabadszájuságokat (Kraftausdruck) amivel eredeti akarna lenni, azonban inkább közönségessé fintorodik költői nyelve. Például: Fenét a hasába ennek a morálnak“ (HB ceruzaheggyel), „Szegény tanár volt s most meg fog dögölni“ (Nyomorgó nyugdíjasok), „fialal fiatalok álma tartja csak ezt a buta örvényt“ (Fiatal fiatalok), „igy mondom csendesen s köpök a végire“, amivel az undort festi és „fejet szügynek szegyei“, amivel azt szeretné mondani, hogy lehajtja fejét. Az embergyülölet pedig igy kap nála kifejezési formát: „hozzád frász mostoha és nem érdemli meg embertárs.“ (Dúdoló a kapufánál). Az elmúlás misztériuma szerinte igy hangzik: „s én lenn fogok (igy!) a fenében pihenni“ (Emléked ölében). És folytathatnók ezt a tallózást sokáig és kérdezhetnők: ez a költői stilus? Valamikor nem ez az utszéli hang volt a költői deklamáció. Csupa „Defekt“ (uj magyar szó ez is).

Kár, hogy Győry Dezső fiatalsága ilyen fátumszerü csalódások közt múlt el, mert korán megöregedett és soha sem is lesz többé fiatal. Volt már erre néhány példa a magyar Urai költészet életében. Uj állomása vájjon mi lesz? Hová sodródik, a társadalom ellenségévé vagy a gyűlölet inkarnációjává, hátat fordít a szépségnek és jóságnak, a költészet igazi forrásainak? Csak azért, hogy a szomorú ma költője legyen? Ez a költői ambíció a meghasonlás, a cinizmus felé sodorja lelkét, amely valamikor a nemzeti költőé volt. Ma a káoszban keres lázasan és nem találja meg sem önmagát, sem nemzetét.

A könyv szép kiállításának összhangját egy lehetetlenül Ízléstelen és ordító címlap zavarja meg. A. Gy.

Atheisaeum legújabb regénysorozata:

Parrott: Ex feleség Werfel: A nápolyi testvérek Vici Baum: Helén doktorkisasszony

Ára kötetenként 12’Kapható aSpitzer-féle könyv«» boltban Komárom, Nádor-u. 29.

Keleti levelek.

Káli templomában.

Kalkutta egyik külvárosában, az eredeti« Gangesz kis folyamága mellett áll a Kálighát, ahöl a rettentő Káli istennőnek mutatnak be véres áldozatokat a Siva-szektához tartozó hinduk.

Érdemes átmenni a Káli templomba, bár az áldozat látványa nem éppen nevezhető valami gusztusosnak. Ámbár nézője válogatja. Bizonyára akadna olyan idegen is, aki jóleső borzongással figyelné a szegény kecskék lény aka zását akár órákon át is. A hívők pedig áhítatos érdeklődéssel kisérik a véres műveletet, nem látnak benne semmi csúnyát, vagy visszataszítót.

De kezdjük az elején. A templomhoz vezető bazársor elején borotváltfejű bráhman csatlakozik hozzám és felajánlja kalauzolását. Miután tudom azt, hogyha nem veszem igénybe segítségét (bár nincs rá szükségem), akkor léplen-nyomon más ajánlkozók fognak lábatlankodni körülöttem, beleegyezem, hogy kísérőm legyen.

Még korán van, az áldozatbemutatás kezdetéig alaposan szemügyre vehetem a templo mkörnyékét. Színes, tarka csoportok nyüzsögnek a templom körül, legérdekesebb azonban a belső bazár, amely a templomtól a folyópartig nyúlik. Minden hindu hívőnek ez az első útja: mindenekelőtt szent fürdőt vesz a ghát-on. (Megjegyzendő, hogy e szó jelentése csaknem ugyanaz, mint a magyar gát szóé. Férfiak, nők vegyesen mosdanak az igazi Gangesz-ág iszapos, sötétlő vizében, derékig állva benne. A nők ruhástól fürdenek, könnyű lepleiket hamar megszárítja a nap. De van köztük olyan is, aki. amint a vízbe lép, rendes ruháját egy fehér lepellel cseréli fel, még pedig oly ügyesen, — s a kacérság minden nyoma nélkül —, hogy egy pillanatra sem marad födetlen a teste. Némelyik - különösen a vénebb je — már nem ilyen óvatos; derékig meztelenül lé]) a vízbe. Indiában ez nem szokatlan látvány, senki sem vet ügyet rá. Ami érthető is. tekintve a szóbanforgó hölgyek korát.

A fürdő után a férfiak sorra odajáróinak ahhoz a vásári bódéhoz, a melynek deszkaemelvényén egy bráhman kuporog a háttérben álló bálvánvképek előtt. A bráhman egy-kéL pejszáért a hívők homlokára festi a szent kasztjelekel (lilák . Ezek a homlok jelek igen beszédesek az olyan ember számára, aki érti a nyulvűket. A Siva-hívőknek éppúgy megvannak a maguk jellemző homlok-tilakjai. mint a Visnu-követőknek. Kaszt szerint, sőt vidékek szerint is váltakoznak e jelek, de a Siva-hívőknél mindig olt szerepel a misztikus ábra a homlok közepén, amely Siva harmadik szemét szimbolizálja.

A bazársoron hosszú sorfalat állanak a tarkaturbános hinduk. Éppen érdekes ceremónia megy ott végbe. Egy ájtatos asszony, miután megfürdött a Gangesz vizében, fogadalomból leste hosszával« méri végig a templom udvarig vezető utat. Egy fiatalabb nő segédkezik neki ebben a dicséretes műveletben; egy korsóban Gangesz-vizet cipel s ezzel locsolja meg a helyet az úton, ahol a vezeklő asszony, arccal a porban, végigterül. Vízzel jelöli meg a vezeklőnő előrenyujtott ujjainák helyét is, amire az feláll s a jelig lépve, ott újra arcra borul. így megy ez végig a bazársoron. ál a templom előudvarain, egészen a belső udvarig, ahol két áldozótőke áll.

Van a templom környékén egy kis tócsa is, amely arról nevezetes, hogy gyermektelen asszonyokon segít. Van is forgalom bőven, hiszen Indiában a legnagyobb csapás, ha valakinek nincs fia, melynél csak egy fokkal nagyobb csapásnak tekintik, ha valakinek csupán leánygyermeke van. Az asszonyoknak valóságos létérdekük az, hogy urukat fiúgyermekkel ajándékozzák meg, máskülömben a férj második, sőt ha kell, harmadik feleséget is vesz, a cél érdekében. A hit ereje segít és ha nem elég erős a hit, ott vannak a templomi bráhmanok, akik bizonyára rendelkeznek annyi misztikus erővel, hogy a tóhoz zarándokló asszonyokon segíthessenek. - Tény, bog}« a közhit szerint a zarándoklás csaknem mindig eredménnyel szokott járni.

Ezalatt elérkezik az áldozatbemutatás ideje. A templomon kívül felállított színek alatt már jóideje folyik az alkudozás, hosszú sorokban állnak ott. rúdhoz kötve, a boldogtalan kis gödölyék, amelyeknek vére arra rendeltetett, hogy a hívőknek vallásos é rdemeket szerezzen. Különösen a fekete kecskegidákat kedvelik, lévén ez a szin Káli istennő attribútuma. Csak a legszegényebbek fanyalodnak másszínű kecskére, mert az élelmes kufár persze drágábban tartja a feketéket. Folyik az alkudozás s akaratlanul is eszembe jut egy felséges kép: amint egy másik templom sivárlelkű árusai megdöbbenve merednek arra a csodálatos alakra, ki kezében ’kötélkorbáccsal parancsolja ki őket Atyjának hajlékából. Káli szentélyei még nem látták ennek a jelenetnek mását, senkinek sem jut itt eszébe, hogy az Istenségnek nem telhetik kedve a förtelmes véráldozatban.

Káli csupán egyik megjelenési formája Siva feleségének, aki más formáiban (pl. mint Párvati vagy Ambá) bájos, szelíd, résztvevő, csupanő szimbólum. A hindu istenségek feleségei nem egyebek az illető isten kozmikus sajátságának, titokzatos erejének megszemélyesítésénél. Sakli Siva felesége is. Siva pusztító, megsemmisítő szerepét Káli formája fejezi ki. Ezért ábrázolják a fekete Kálit nyakában levágott emberfejekből fűzött koszorúval, három kezében kardot, vértől csepegő csészét s egy démon fejét tartva, de negyedik keze megnyugtatóan, védelmezőén emelkedik a hívő felé: aki nem bűnös, annak nem kell félnie. Vad láncra emeli lábát az éjsötél istennő: lába nyomán világok pusztulásának tüzlángjai vöröslenek.

Ennek a komor szimbólumnak mi sem lehet illőbb áldozat, mint a vér. Régen előfordult az emberáldozat is, de ez a szokás, sok mással együtt, immár a múlté. De kecskék ezrével ontják vérüket Indiaszerte Káli templomaiban.

A bejárattal szemben áll két fátoké. Felülről a középen rést vájtak bennük, úgyhogy a cölöpnek két ága van. Ebbe szorítják a halálraítélt állal nyakát. Az egyik sint érlegény megfogja a kecske hátulsó lábait és kifeszíli a kétségbeesetten mekegő, kimeredt szemű kis állal testét. A másik áhítatos hóhérlegény késféle rövid pallóssal áll a cölöp mellett, felemeli szerszámát és egyetlen csapással leüli a kecske fejét. Ott hever a nyomorúságos kis fej a tőke alá felhalmozott homokban, fátyolos szeme vádlón mered ki üregéből s a szederjes nyelv még visszataszítóbbá teszi a legvadabb