Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)
1932-01-09 / 2. szám
X 1932. január 9. »KOMÁROMI LAPOK« 5. o tUi. A cseh iparospárt megalakította komáromi szervezetét. A magyarságnak megbontására irányuló párt elnöke ípovitz József nagyiparos Saját tudósítónktól. Komárom, január 8. Február havában tartják meg Komáromban a községi választásokat és mint az más városokban szokássá vált, a kormánypártok és a hivatalos helyek Komáromban is már jóelőre megmozdultak, hogy apró pártalakitásukkal megzavarni igyekezzenek a magyarság sorait. A cél világos: minél több pártot kell csinálni, hogy annál jobban szétbontassanak az amúgy is gyenge összetartásu és egységre szoruló polgárság sorai. A komáromi községi választáson sok pártra van kilátás. Ezek közül az egyik már — igaz, hogy igen csekély számú taggal, — megalakult és ez az „iparos párt“. Érdekes, hogy miként hívták életre a legújabb pártot. Az iparosok között mindig azt hangoztatták, hogy ne politizáljanak s most mégsem történt más, mint az, hogy Nagy Jenő, a Rolnicka Bank komáromi igazgatója, a cseh agrárpárt exponense, egyébként Dérer miniszter sógora, Piskó Nándor pékiparos, a cseh agrárpárt hat éven át volt elnöke, valamint a komáromi ipartársulat kinevezett járási biztosa: Bircsák Károly hentes felkeresték Ipovitz József komáromi nagyiparost és felkérték, hogy vállalja a megalakítandó Iparos Párt elnökségét. Ipovitz József vállalkozott is arra, miután előzőén már Liska cseh iparospárti képviselővel tárgyalt, akitől állítólag kedvező Ígéreteket is kapott, de hogy neki is kellett Ígéreteket tenni az is bizonyos. Január 3-án alakult meg az iparospárt, amelynek alakuló ülésén huszonötén jelentek meg s bár az alakulás nem volt egyhangú, az ülés Ipovitz József elnöklésével egy tíztagú szervezőbizottságot választott, amely azután a következő napok egyikén Ipovitz lakásán folytatta a szervezkedést. Meg kell jegyezni, hogy az értekezleten akadt olyan józangondolkozásu iparos, aki megmondotta, hogy ilyen párt alakítására nincsen szükség és az nem szolgálhat egyebet, mint a polgárság megbontását, magánérdekeknek szolgálatot, egyes embereknek és a háttérben rendezkedő politikai pártok szekerének tolását. A felszólaló rámutatott arra is, hogy a párt alakításának kezdeményezői a maguk személyével már leleplezték annak célját, így tehát ettől a párttól semmi jót sem lehet várni, mert ez mindent, csak nem az iparosság érdekeit fogja szolgálni. A városban általában, de főképen az iparosság körében a legkeményebben elitélik a mozgalmat és jogosult kritikában részesítik a vezetésére vállalkozott, de a közéletben eddig soha semmi működést ki nem fejtett Ipovitz József nagyiparost, hogy egy ilyen átlátszó, a magyarságot és a polgárságot megbontó mozgalomnak eszközéül odaadta magát. SKIDESZ KÁVAL A FRISS HÓTAKARÓN VASÁRNAPI, CSENDES TÚRA AZ ALACSONY TÁTRÁBAN Kicsit különösen hangzik a cim itt, Komáromban, ahol elsősorban hegyek nincsenek, de ha volnának is, ezekben a csatakos időkben aligha borítaná őket hótakaró. S mig itt, az alföldi végeken szörnyű sárban cuppogunk, Zólyom felé, ha kiszállsz a vonatból, egyre-másra merednek a sítalpak az állomások perronján s a Királyhegy alatt, vagy a poprádi perronon minden második utas kékbe és tarkaszinü sálokba van burkolva. Aki nagyon tarka, akin legutolsó divat szerint virít minden, akinek zöldpiros nyakkendője, sárgakék lábcsavarja és lilafekete nyaksálja van, az egészen biztosan nem komoly sielő. A komolyabb síelőt arról ismered meg, hogy viharvert sideszkája van, nagy hátizsákja, amiből kikandikál a termoszpalack s a cipője fénylik az olajtól. Tenyerén a siviasz fekete foltjai, fején a bojtos sapka, nyakában két irdatlan nagy kesztyű. Nekirugaszkodás Az állomáson olvadt hó, pár bámész falusi ember, s egy nagy táblán szinjelzésekkel útmutató a hegyekbe. Koccannak a sideszkák, a társaság hölgye lázas gyorsasággal keresi útközben szétdobált holmijait, botok, zsákok, kesztyűk és talpak rendben: Ski Heil! Egyre frissebb, járatlanabb, mélyebb a hó. A házakat már elhagytuk, az utolsó kutyák is kiugatták magukat s kullognak morogva vissza. Már dülőutakon megyünk, holmi kerítések, télire kinnhagyott szalmakazlak mellett, itt-ott még előbukkan az anyaföld a hó alól, de ahogy feljebb haladunk, mindinkább simábban, puhábban terül el a hótakaró a vidék fölött. Éles, tiszta levegő. Vasárnap van, újév utáni első vasárnap. A völgyben kis harang csilingel s egy gyári duda búg. A sodronypálya csilléi pihennek. A kis patak, nyári lubickolásunk öröme befagyott. Cinegék ugrálnak s egy egér fut a havon. Mindegyre följebb jutunk. A Szudortanyánál felkötjük a deszkákat s megpróbáljuk a lépéseket. Csodálatosan simára viaszkoltunk: többet csúszik hátra, mint előre. Nagy visongás, öröm tör ki. A társaság hölgye felborul és éviekéi a vadkörtefa alatt. A vezető, komoly pedagógus, már oktatásokat ad s feddő pillantásokat dob a hölgy felé. Ez, szegény, alig járt még sideszkán s ugyancsak igyekezne, de mit tehet róla, ha a deszka, ez a kétméteres alkotmány sehogysem akar engedelmeskedni s mindig egymásnak futnak a lábak. Na, végre elindulunk, meredek a hegyoldal, enyhe köd ereszkedik s olyan roppant csendes, méla minden. Csendesen suhognak a deszkák, egyegy madár röppen s megrázza a havas ágakat. Már a fenyők birodalmában vagyunk, egyre járatlanabb az ut, kapaszkodni kell, meg-megállunk, kifújjuk magunkat s uj erővel tovább. Egy róka illeg-billeg a fák alatt s három öreg varjú tanácskozik fölötte. Most finoman roppannak a száraz ágak, kis őz fut kétségbeesetten. Nyulláb nyomai a hóban. Meg az erdők mindenféle állatának lábanyoma. Egy vadmacska, egér, cinege, varjú, őz, róka. A hegyoldalban vaddisznó túrt tegnap. Olyan az erdő, ez a gyönyörű havas erdő, mint egy nyitott könyv. Most már benne vagyunk! Egyre följebb. Már izzadunk, rendre lekerülnek a felső kabátok s csak úgy, ingben, sapka nélkül támaszkodunk a botoknak. Sapka, kesztyű, kabát, szvetter: minden a hátizsákban van már, a szivünk erősen lüktet, piros az arcunk és szaporán szedjük a lélegzetet. Vágott erdőn, ottfelejtett rönkökön, bozótokon kell átmenni, aztán egy meredek, csúszós kocsiuton, fenyők és bükk-szálak alatt. Ez a végtelen, tiszta csend! Fenséges nyugalom, lenyűgöző tisztaság, béke... Puff! A völgyben puska dördül, arra vadászok járnak. Egy nyúl iramlik. A társaság minden tagja felborult, elcsúszott már legalább egyszer. Havasak vagyunk és jókedvüek. Libasorban baktatunk. Valaki narancsot eszik. Narancsillat száll a magas fenyők hórengetege között. Immár a tetőn ! Fönt vagyunk a trigonométer-tornyánál. Havas, hatalmas torony, csúszósak a létrafokai, nem ajánlatos rá felmenni. Megpróbáljuk mégis és a torony tetején csodálatos panorámában büszkéllenek a Tátra csipkés ormai. Ragyog a nap a Tátra fölött, fehéres-kékes Lengyelország felé a vidék . . . Egy repülőgép bug a völgyben. Alighanem Kassa felé. A forrás vígan buzog, nem fagyott be. Csak úgy, állva költjük el a tízórait s isszuk a termosz-teát. Most didergünk s fölkerülnek ismét a szvetterek. Csapkodjuk a tenyerünket, birkózást rendezünk, topog a lábunk a mély hóban. A kis tanyán három mérges kuvasz ront elibénk. A vezető közibük ugrik, leguggol, de két kutya majd bekapja, a harmadik szalad csak el. Szerencse, hogy az öreg Saliga gazda jön, aki ősztől-télig egyedül él itt fönn s őrzi a juhait, meg az ökreit. Öreg, vén ember, reszketős fejű, nekünk régi jóbarátunk. Ő meleg vizet ad, mi szalonnát neki. Egy hosszú, gerenda-fűrészén játszani kezdünk, mint a jazz-fürészen, ami néhány évvel ezelőtt volt divatos. Csodálkozik rajta, de nem érdeklik a vad hangok. Különb zenét hall a hegyekben. A borotvája, csorba kés, egy mókusbőrben lóg a gerendán. Két száraz kenyere van, mert a nagy hóban nem jöhetett fel a lánya. Rumot adunk neki. Nagyot, boldogat krákog. Ő meleg tejet ad. Cserekereskedelem. A házától nem messze van a kis vadásztanya, ahol éjjel aludni fogunk. Egyikünk már viszi is a nedves rőzsét, fűteni fog. Pokrócok, meleg ruhák kerülnek elő. Saliga bácsi ballag türelmesen körülöttünk, örül a rég nem látott barátoknak. Életében ez itt nagy esemény. Puha, pompás lesiklások a lejtős tisztáson gyakorlatozva. Suhan a deszka, Telemark, Krisztiánia-fordulatokkal poroztatjuk a havat, a hölgy neki megy egy fának s átöleli. Számtalanszor elhasalunk, de igy érdekes ez. Hosszú küzdelembe kerül, mig fölkecmergünk. Este van ... Köd ereszkedik. Már fényképezni sem lehet, holnapra hagyjuk. Saliga füt a vadászházban, füstöl a ház minden oldalán. Cipőnk, ruhánk nedves, a társaság lustája már papucsban áll a küszöbön s ordítja, hogy puncsot főzött. No, ezt meg kell kóstolni! Kényelmesen oldunk deszkát, nekitámasztjuk a falnak és szürkület után már benn is vagyunk a vadászház kis tűzhelye mellett. S most nagy verseny indul főzésben, sütésben. Valami kozmás lett, égett zsir szaga csap fel, forr a teaviz, dalolni kezdünk s ahogy a vezető a cipője lehúzásával vesződik, nagy Ej-Uhnyem zendül föl a cipőharc láttán. Este van. Gyertyafény. Kár, hogy nincs grammofon, még táncolnánk is. Skót vicceket mondunk és arisztokratákat szapulunk. Sorra kerülnek a történetek. Meleg van a szobában. A kutyák is besompolyognak, szalonnabőrre. Kinn leszakadt az este. Hó kezd hullongásba. Szombathy Viktor Az álarcos betörök megdicsérik a kiszemelt, de bátran védekező áldozatot. „Belövünk az ablakon!“ — A bátor asszony kilő a betörőkre. — A betörők névtelen levelet hagytak hátra. — „Maga egy bátor asszony! — Saját tudósítónktól. — Nem mindennapi asszonybátorságról számol be az alábbi hírünk. Egyik reggel egy izgatott középkorú asszony jelent meg az érsekujvári rendőrségen, Feldmár Regina elvált asszony jelentést tett, hogy az éjszaka két ismeretlen álarcos férfi kopogott be az ablakán s amikor kikiáltott, hogy mit keresnek, azt követelték, hogy a pénzét adja ki, mert belőnek az ablakon. Amikor a kérésüket megtagadta a konyha ajtaján próbáltak behatolni a lakásba. Be is törték az ajtó üvegtábláját, azonban Feldmárné erre revolveréből három lövést adott le az árnyékok irányában, mire a rablók elmenekültek. Növendékhangverseny a kultúrpalotában. Vízkeresztkor, szerdán este hat órai kezdettel kedves hangverseny zajlott le a Kultúrpalota hangversenytermében. A városi zeneiskola tantestülete rendezte jótékonycélra növendékei hangversenyét, nagyszámú érdeklődő jelenlétében. Weisz Emma, Thiel Janka és Schmidt Viktor tehetséges kis növendékei léptek dobogóra és játszották el jól betanult darabjaikat zongorán vagy hegedűn. Legkisebbtől a Ugnagyobbig mindnyájan pompásan megállták a helyüket: öröm volt hallgatni a hibátlan játéku növendékeket, akik ilyenformán szoknak hozzá a nyilvános szerepléshez. Jól megválogatott előadási dara-Komárom, — jan. 8. A vakmerő asszony ezután kiment az utcára, majd a szomszédos Vasas vendéglőből kért segítséget, azonban az elmenekült rablóknak nyoma veszett. A rendőrségi helyszíni szemle befejezése után Feldmárné lakása félreeső helyén egy papírba becsomagolt három 9 miliméteres Flaubert-golyót talált s egy levélben az ismeretlen levélíró megdicsérte a bátor asszonyt s azt irta, hogy neki volt szánva ez a három golyó, ha nem viselkedett volna olyan hősiesen. A rendőrség megindította a vizsgálatot, hogy ki Írhatta a különös levelet s nem tartják kizártnak, hogy az asszony valamelyik régi haragosának bosszú kísérletéről volt szó. bök kerültek sorra, az egyszerübbektő a komoly hangversenyszámokig s ezek mind a zeneiskola fejlett nívóját dicsérték. Néhány nagyon szépen kidolgozott müsorszámot hallottunk, fejlett technikával, rutinnal előadva. A hangverseny szereplői a következők voltak: Schwarcer Nóra, Reif Edit, Zsolnai Olga, Jeío Iván, Fodor Márta, Sárközi Béla, Döme Ferenc, Lévai Dezső, Neumann Erzsébet, Banai Tóth Ilona, Szatmáry Irén, Nagy Alisz, Kendi Marianna, Katz Jenő, Kominek Antal, Petrogalli Klára, Nagy László, Szulcsányi Rudolf, Zsabka Margit. * Gedő Lipótnak, Moellendorfnak vagy Triernek ceruzája elé való látvány volt az a néhány helyes kis gyerek, aki a
