Komáromi Lapok, 1932. január-június (53. évfolyam, 1-51. szám)

1932-02-13 / 12. szám

4. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1932. február ’(3 és a kalauzt rettenetesen pofonvágta jobbról is, balról is. Ezzel az eljá­rás véget ért. A kalauz ma sem érti a dolgot. De ha újságírót lát, rettegve tovább siet. Harsányi Zsolt. Úgy szúrta combon a férjét, hogy az belehalt. — február 12. A komáromi esküdtszéki cikluson özv. Smida Ferencné halált okozó sú­lyos testi sértés vádjával állott a bíró­ság előtt. A tárgyalást dr. Soós Imre felsőbirósági tanácselnök vezette, az államügyész dr. Sellák volt. Védő: dr. Kendi Zoltán. Smidáné tiz évig jó bé­kességben élt az urával Garamkövesden, a tizedik év azonban válságos volt e család történetében is és egyre sűrűbbek lettek a veszekedések. A tragikus napon Smida Ferenc Pár­kányból jött haza s az ebéd miatt kezdett pörölni. Smidáné visszapörölt, ebből nagy veszekedés támadt, a férj pálcával vágott a feleségére, majd a baltanyelet fogta elő, a a feleség a vekkerórát vágta az emberéhez. Erre Smida késsel szurkálózott s mikor a dulakodás hevében a kés kiesett a kezéből, a felesége felkapta és Smida comb­jába szúrta. Véletlenül főütőeret ért a vágás. Smida a helyszínén elvérzett s mikor a szom­szédság előkerült a nagy pörpatvarra, már csak a feleség volt életben, aki sírva mosta-kötözte az urát. A tanuk kihallgatása után az esküdtek erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértésben mondot­ták ki bűnösnek Smidánét s a szakbi­­róság az enyhitőszakasz alkalmazásá­val 2 és félévi börtönre ítélte a vádlott asszonyt. Az államügyész megnyugo­dott, a vádlott és védője semmiségi panaszt nyújtottak be. A tárgyaláson a terem zsúfolásig megtelt hallgató­sággal, — nagyrészt melegedő munka­­nélküliekkel, — úgy, hogy a rend fenn­tartására az elnök rendőröket volt kény­telen kirendelni. Félévi börtön gyújtogatásért, — február 12. A komáromi kerületi bíróság esküdt­széke előtt Vas Elekné hatvankét éves gutái asszony állott vádlottként, egy gyujtogatási ügyből kifolyólag. A tár­gyalást dr. Vince Aurél kerületi bíró­sági elnök vezette, az ügyészi tisztet most látta el először Stelczer Viktor, az uj komáromi főügyész. Védő dr. Lengyel Ármin ügyvéd. Vas Elekné tavaly augusztusban éjjel a saját istállója ablakába szalmacsutakot helyezett el, ezt meggyujtotta s várta, hogy a is­tálló leégjen. Badura Pál ezt még idejében észrevette s elfojtotta a tüzet, mely a nagy szá­razságban végzetessé válhatott volna. Ezekben az időkben Gután és kör­nyékén számos tüzeset történt s a csendőrség különösképen ügyelt arra, hogy tüzesetek ne forduljanak elő. Vas Elekné azt az időt használta fel gyújtogatásra, amikor a harma­dik szomszédban tört ki éppen a tűzvész s a nagy tüzilármában ő maga is fel akarta gyújtani az is­tállójukat. A szomszéd szemfülessége ezt mega­kadályozta. A csendőrök rögtön kihal­­gatták, majd feljelentették. Az esküdt­szék bűnösnek mondta ki gyújtogatás kísérletében s a szakbiróság hathavi börtönre Ítélte Vas Eleknét, aki saját házát akarta felgyújtani. Ez alkalom­mal mutatkozott be a komáromi ügyészség uj vezetője, Stelczer Viktor, akit nagyon jó szónoki hírnév előzött meg. A nagy jogi tudású, széles látkörü, kiváló, talentumos ügyész vádbeszédét lelkes szónoki hévvel, a tőle megszo­kott alapossággal adta elő. Az okfej­tések szilárd indokolásával fölépített hatásos vádbeszéd mélységes benyo­mást gyakorolt nemcsak az esküdtekre, hanem a nagyszámú hallgatóságra is. A szép bártYászleány szerelmi tragédiája-Í2CÍ m agad Dr. Oetker-féle „Backin’ Rémdráma a bányatelepen. Mert nem tudtak bútort venni, fölbomlott az eljegy­zés. — Az elkeseredett vőlegény gyilkolt, azután öngyilkosságot kísérelt meg. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — február 12. A napokban egy kisebb komáromi társaság átsétált a túlsó oldali Komá­romba és ott a vasutivendéglőben vi­dáman szürcsölgette a Hauk mester pompás borát. Egyszerre az egész tár­saság figyelme egy bájos lányka felé irányult, aki éppen akkor lépett be az étterembe. Csupa kedvesség, bájosság sugárzott ki a szerényen viselkedő kis leány egész lényéből. Nemcsak a társaság férfi tagjai vol­tak elragadtatva a fiatal lány szépsé­gétől, hanem a nők is, akiknél pedig tudvalevőleg nagyobb az elfogultság a saját nembeliek iránt. De még ők is elismerték, hogy igazán bájos a kis lány és ha misszet kellene választani, hát ők is mind reá szavaznának. Természetesen megindult a találga­tás, hogy ki lehet ez a bájos teremtés. Odahívták a pincéreket, a fizetőt, a főurat, az étel és az italhordót, a kis pikolót, de azok egyenkint és össze­sen sem tudtak semmi fölvilágositást adni a kis lány kiléte felől. Ők még sohasem látták. Itt még nem fordult meg. Szerencsére ott volt riporterünk is, aki nem sokat teketóriázott, hanem egyenesen odament a kis lány asztalá­hoz A társaság hegyezte a füleit, hogy a lefolytatandó párbeszédnek fül és szemtanúja legyen Riporterünk azzal közeledett a kis lányhoz: — Szervusz Katus! A kislány, mint megrezzent őzike, ijedten, tágranyilt szemmel, csodaszép szemekkel bámult barátunkra. — Az úr téved. Én nem vagyok Katus. — Igaza van. Most igy közelebbről látom, hogy tévedek. Nagyon hasonlít az egyik unokahugomhoz; de maga sokkal szebb. Mondja, hol teremnek ilyen szép lányok, mint maga? Hol ringott a maga bölcsője? A kislányt meghatották a bókok. Az élénken érdeklődő társaság irigykedve látta, hogy a barátunk leüi az asztal­hoz és a bájos kislány kedvesen cse­veg. — Én nem vagyok Katus, az én nevem Mária és nem is vagyok olyan szép. Felsőgalláról való vagyok, ahol az édesapám bányász. Felsőgallán sok szép lány van, akik sokkal szebbek, mint én — szerénykedett a kis Mária. A vidám társaság nem is sejtette, hogy a szép Mária milyen szomorú véget ér és milyen gyorsan válhatik a bájos mosoly örök némasággá. . .. Kicsiny, fehérre meszelt házikó­ban lakott Felsőgallán Joha István bá­nyász feleségével és bájos, 18 éves hajadon leányával, a szép Máriával. A ház ragyogott a tisztaságtól, hiszen a szép Mária szorgalmas keze rendez­gette az egész lakást. Rendezgette, csi­­nositgatta mindaddig, amig a kis Ma­rika egy rettenetes tragédia szomorú hősnője nem lett. Marikának már régebb idő óta ud­varolt Kocsis István 23 éves budapesti lakos, motorkezelő, aki most féltékeny­­ségi rohamában borzalmas gyilkossá­got követett el, revolverrel agyonlőtte a szerencsétlen lányt, aztán borotvával a gerincoszlopig terjedő vágással elvágta a saját nyakát. Négyszer vágott a nya­kába úgy, hogy gégéjét és a légző­csövet teljesen összeroncsolta. Amikor látta, hogy e borzaimés vágások után se sikerül az öngyilkossága, a revol­verével a szájába lőtt. A kislány, a csodaszép Marika azon­nal meghalt, a brutális gyilkos azon­ban életben maradt és jelenleg a tata­bányai kórházban ápolják. Szabó Ist­ván dr. orvos azonnal megoperálta és megmentette az életét. Titkos arája volt a szépséges Mária Kocsis Istvánnak. Az esküvőnek a megtartását azonban mindig megaka­dályozta az egyre súlyosbodó gazda­sági helyzet. Amikor a szép Marika látta, hogy belátható illőn belül nincs re­mény arra, hogy az esküvőt meg le­hessen tartani, Marika elhatározta, hogy fölbontja az eljegyzést. — Semmi értelme sincs annak, hogy örökké várjunk egymásra hiába — szokta mondogatni az utóbbi időben az édesanyjának. Pár nappal ezelőtt levelet irt a Pis­tának. Megírta, hogy fölbontja a mát­­kaságot, visszaadja adott szavát. Az ő házasságukból nem lehet semmi, mert hiszen annyi pénzük sincs, hogy bú­tort vehessenek, azért keljenek egybe, hogy nyomorogjanak? „Annak igazán nincs semmi értelme. Ö is, a Pista is fiatal még, nagyobb boldogság is vár­hat még reájuk — írta okosan, meg­gondoltan a vőlegényének a kis Ma­rika. A szerelmes fiút nagyon elkeserí­tette Marika levele és végzetes tettre határozta el magát. A még meglevő pénzén revolvert vásárolt és nem is egyet, de kettőt. Aztán kiutazott Felsőgaliára, ahová este érkezett. Nem ment azonnal Marikáék­­hoz, hanem előbb betért egy vendég­lőbe, ahol bort ivott és ott megírta búcsúleveleit. Késő este volt már, amikor elindult végzetes útjára, Marikáékhoz. Ä Marika édesapja nem volt otthon. Lenn, a föld mélyében kereste nehéz verejtékkel a kenyeret. Csak a kislány és az édesanyja voltak otthon. A sze­gény anya csendesen tollat fosztoga­tott a konyhában, Marika a szobában kézimunkázott. A legény csendesen kö szöntötte az édesanyát és bement Ma­rikához. Egy darabig úgy látszik csendesen elbeszélgettek a fiatalok, mert még erősebb szóváltás se hallatszott ki a szobából. Majd revolverlövések és ré­mes sikoly rázta meg a levegőt. A szörnyű tragédia lejátszódott. . . A gyilkost mindezideig nem lehetett kihallgatni, mert bár már fel tud ülni az ágyán, a gégecső átmetszése miatt, beszélőképességét még nem nyerte vissza. A gyilkos további sorsáról a győri törvényszék fog dönteni és nincs ki­zárva, hogy ügye a statáriális bíróság elé kerül, mert borzalmas tetténél lő­fegyvert használt. ^1» *iwiw«iiwwB»iNii<f|iiiiii»Masa!^a9aM»aawaB8SHfflWBaaBM^S’ Hírek a KFC-ből. A Ligeti február 14-én Komárom­ban szerette volna lejátszani az őszről elmaradt bajnoki mérkőzését.Ugylátszik, a bajnokcsapat már is jó formában van. Persze a kísérlet csak kísérlet maradt, mert nincs kilátás, hogy a ráckerti pálya e hónapban használható lesz. A KFC játékosok szorgalmas szoba­edzést tartanak a polgári iskola torna­termében Lovász Ferenc és Weisz Sándor vezetésével. A KFC végre egy jó jobbszélsőhöz jut. Amint értesülünk Rajos a Rapid jeles szélsőcsatára a KFC-be kérte át­igazolását. Virágh, aki hosszú évekig viselte a lila-fehér dresszt Besztercebányán sütőporral a legnehezebb tészták is biztosan és szépen sikerülnek! tartózkodik és valószínűleg az ottani klubok egyikében fog elhelyezkedni. Márciusban lesz az ez évi közgyű­lés, melyen uj tisztikart választanak. Szóbél Géza képkiáliifása a Kultúrpalotában. A laikus néző előtt és az előtt is, aki szives szeretettel csupán azimpresz­­szionizmusig jutott el s az utána kö­vetkező „-izmusokat“ félvállról nézi: különös képek ezek. Ritkán jut el Ko­máromba az efajta festészetnek képvi­selője s mig metropolisokban évek óta küzdenek az elismertetésért a „csak festőiség“ fiatal harcosai, vidéki kul­­turgócpontok müélvezői gyanakvással nézik ma is ennek a szubjektív s mégis tárgyilagosnak nevezett irány képvise­lőit. Szóbél Géza most megnyílt kiállítása nem célozza ugyan az „épater le bour­geois“ flaubert-i elvét, de céltudatos munkával, mint annyi társa száll szembe a naturalisztikus látás és az impressziós megoldás művészetével. Izig-vérig modern, tovább ment, mint mestere, Fényes Adolf s igyekezett uj utakat találni a francia Leger mellett is. Kollekcióját nálunk is bemutatja. Képei nem a „jó ránézni“ sorozatból valók, ezek a képek Picassónál kapták bölcsőjüket s színeikkel, különösen pedig rajzaikkal kivívják a naturalisz­tikus látáshoz szokott müélvező ellen­kezését Csak festeni akar s ennek szolgálatában állva mindent kikapcsol, ami szerinte nem lárpurlár és nem fes­tői. Lehetne vitatkozni azon, hogy az uj tárgyilagosság mennyire önmagáért való s nem éppen irányzatos-e, de azt megállapíthatjuk, hogy Szóbél Géza jó művész és érdekes képekkel jött iránya képviseletében. Csak festeni akar, színeket és formákat komponál, túl a fényképezőgép látásán s igyek­szik a dolgok mélyében rejlő automa­tikus lehetőségeket vászonra vetíteni. Ezért formátlanok alakjai s ezért kerülik a színek természetes visszaadását a ké­pei. Az impresszionizmus elmélete a színek értékéről s egymáshoz való viszonyáról itt felborult: a színeket nem egymáshoz, hanem egymásért komponálja s laza kontúrok közé fogja. Egyaránt dolgozik értelemmel és ér­zéssel: az értelem a konstruktivitást, ezt a divatos jelszót fűzi bele a ké­pekbe, az érzés viszont erős absztrak­ciót ad. A képek egyensúlyát közpon­tivá tette, (a renesszánsz időkben a háromszög volt a kép egyensúlyi talpa, később az alsó vonalra jutott, az im­presszionisták s az utánuk következők felbontották s meglazították, Szóbél központivá tette s minden oldalról egyensúly-levegőt hozott képeibe). Húsos alakjai és erőteljes színei van­nak, néhány tájképe vázlatában is

Next

/
Thumbnails
Contents