Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-07-18 / 86. szám
6 oldal »KOMÁROMI LAPOK« 1931. iu'ius 18. miaknak, ami rekord a sátorváros történetében. Egyik kényelmesebb s fényűzőbb, mint a másik. Kicsit eltűnődtem, mikor a mi tízév előtti kezdetleges sátorvárosunkra gondoltam. E sorok írója azzal dicsekedhet, hogy tíz tábort csinált már végig, de őszintén mondva, az utóbbi évek haladása előtt megemeli kalapját: a komáromi és az újvári tábor eleganciája, cserkészkényelme s szépsége előtt igazi elismerését kell kifejeznie. A táborban kényelmes fotelek, virágok ,mohaparkok, hidak, ping-pong asztal, ebédlő, tiszta konyha és pompás főzetek. Olyan pörköltet kanyarítottak ,hogy a Pokolhoz címzett kényes ízlésű asztaltársaság is kétszer repetáit volna belőle, Józsi bácsit nem is említve... Borka Géza vezényletével pompás gátat emeltek a pataknak s így született Borkafüred. Sohár tanár úr dirigálásával megalkották a Sohár-parkot, meg az Ottó-forrást. Van Bugaczkonyha, a patak fölött Kocsis parancsnokról elnevezett Károly-híd, aminek az a nevezetessége, hogyha gyorsan és kényelmesen akartam átlépni a patakot ,akkor a híd mellett ugrottam át. Van Cinca-patalc és Bardócz-street... A diák leleményesség mindennek nevet adott örök és kifogyhatatlan humorával, mert itt a fő kötelesség a tiszta, jó kedély. Ha a tábori naplót olvasom, boldog diákkorom emléke száll vissza, olyan derűs, közvetlen, de élésszemű sorok vannak benne. Könyörtelenek, élénkek. Boldog cserkésztábor! Ötvenhármán vannak. S velük a kassai, nagyszombati és rozsnyói cserkész-theológusok, testvéri együttélésijén. Napi munka... S mi mindent nem csinálnak! Van nyelvkurzusok a Lucián-egyetemen, van őrsvezetői tanfolyamuk, amit a négy csapat együtt tart, vannak közös tábortüzeik, ahol a csapatok bemutatják tudományukat, vannak kirándulásaik és a gavallér Selmecbánya, amelynek területén vannak a fiúk, külön meghívta őket a város megtekintésére. El is mentek s roppant jólérezték magukat. A táborhellyel is jobban jártak, mint az újváriak, meg a losonciak, mert a selmeci erdészek nagyon gavallér módon fogadták őket, míg a másik két tábor gazdája az állami erdőigazgatóság és az még a száraz rozsét is megfizetteti velük, a cserkészekkel szemben kötelező gavalléria nagyobb dicsőségére. Szklenófürdő azonban nagyon kedvesen fogadta a cserkészeket, ami azonban nemcsak a cserkészek érdeke, hanem egy kicsit a fürdőé is, tekintve a megnagyobbodott idegenforgalmat, amit a cserkészek csinálnak. S ha Szklenó fürdő öntözné is az utait, egész kedélyes családi fürdő lenne belőle... Mondhatom, pompás napot lehet eltölteni a cserkésztáborban, különösen, ha az ember cserkész-szellemű s benne élnek a cserkészszokások, ami azt jelenti, hogy a kis kényelmetlenségekre oda sem pillant s nem kívánja, hogy a vezetőség állandóan foglalkozzék vele. Városi ember szokása, hogy gyámoltalanul érzi magát az erdőben. Pedig milyen jó az: szabadon bolyongani az árnyas fák alatt, megülni a csörgedező patak partján, elhallgatni az erdei rigók tanácskozását és álmodozni egyedül, hanyatfekíye s a felhők szeszélyes alakjából képeket rajzolni szemünk elé... Este a tűznél... Vagy este, a lobogó tábortűznél dalolni a cserkésznótákat, mókázni, beszélgetni, elemlegetni a napot, magunkba szállani és elmélkedni egy negyedórácskát. Sötétek a fenyők, néhány kései madár dalol csak bele álmosan a cserkészkonkurrenciába, susognak a fák, egy béka szólal meg türelmetlenül a szénégetőkunyhó esővizében s a patak csobog a völgyben. Itt találod meg igazi önmagadat s aki még este erdőben nem voltál, aki még cserkészek tábortüzét még nem láttad, hangulatát át nem élted, nem mondhatod, hogy ismered a világnak minden szépséges hangulatát, — hogy bele tudsz feledkezni a természet mindenhatóságába s magadévá teszed az erdők, hegyek és fák, virágok lelkét... Itt önmagadra találsz, s ha bánatod van, keresd fel őket. Csend van már, nyugalom... Utolsókat lobban a tűz. Körben állunk s imádkozunk. Taubinger Pisti elmondja a tízparancsolatot. Szüneteket tart, hogy ezalatt mindenki vizsgálja önmagát. Levonják a zászlót. Kiadják a holnapi parancsot. Most kapnak dicséretet a jól viselkedők. Mert a cserkészet elsősorban jellemnevelő és lclekerőstíő. Itt, a rengeteg természetben hány diákélet formálódott már egészségessé! Mennyi cserkészszívből lett kristály! A kürtös fúj. Néha méllényikkant, de fúj irgalmatlanul. A kisebbek bóbiskolnak már. Pár pillanat alatt csönd van a táborban, csak a tiszti sátrak felől hallatszik finomhúrú horkolás és az őrök járnak csendesen. Olyan csendesen vannak, hogy alig lehet őket hallani. Kis sátramba, a vendégsátorba, begomboltak. Végigfekszem a szalmazsákon s magamra húzom a pokrócot. Nincs hideg eleinte. Később felhúzok egy szvettert s átfordulok a másik oldalamra. Mély csend van. Lent a patak susog, biztosan eltanulta a cserkésznótákat, s a fenyők sugdosnak a szélben. Reggel... Ahogy újra felnyitom a szemem, már világosság szűrődik át a sátor hasadékán. lm, itt a négyórai őr, ő is gombolja már ki a sátramat, halkan szól ,hogy négy óra. Gyorsan le a hideg patakhoz, brrr___ aztán fel a ruhát s nesztelenül, hogy meg ne zavarjam az alvók álmát, kiszököm a táborból. Hajnali félöt van. A nap most csókolgatja a sziklákat, a füvek harmatosak s néhány rigó most adja le a reggeli műsort. Jaj, most vissza a poros, fülledt városba... Szombatiig Viktor. Sikeres week-end hetedhétországon keresztül. Három utas, meg egy autó vasárnapi sétája, mely az esztergomi nagy bazénban ér véget. Hárman valának együtt... — kezdhetnénk a mondókát, — hárman valának együtt és fejüket törék vala. Fejüket erősen törék vala, hogy e szép vasárnap délután mi volna a legszebb s leghatásosabb, legüditőbb, amit Komáromban tehet az ember. S mig a Nádoron a vasárnap délelőtti korzó fel-alá hullámzott, mig tarka színek lebegtek a kirakatok előtt s mig némely vállalkozók a propeller felé irányították lépteiket, mi hárman fejünket erősen törtük és vakartuk vala. Azt mondja Józsi bácsi: — Fürödni kéne... Azt mondja Bandi: — Gilt. Benne vagyok az autómmal. — Benne vagyok az autóban, — mondja e sorok pásztora hirtelen és a háromnak egyszerre jut eszébe a tipp: — Gyerünk megnézni a tuladunai strandokat, az ittenieket erősen ismervén már... így is határozván s ekképpen tevén. Vasárnap déli egy órakor már bent főitünk a nagyszerű kis Fiatban és robogtunk vala át a hídon. Pompásan sütött a nap s ha egy parányi felhő állta el a sugarak útját, Józsi bá, az örök pesszimista azonnal elszomorodott. — Eső lesz, — dugta ki fejét az ablakon, de hamar visszarántotta, olyan hatalmas fénykötegeket zúdított rá a napocska. Később az aggasztotta, hogy meleg van a kocsiban s azon ürügy alatt, hogy fényképezni kell, többször megállította az autót, s hol Csokonai Lillájának primitiv kis házikóját kellett lefotografálni, hol egy bástyás templom előtt horgonyoztunk le s irányítottuk toronytetőnek a masinát. Lilla házacskája bizony csak olyan kis kunyhócska csupán, s valóban nagy fantázia kellett ahoz, hogy ezt a halhatatlan költő tündérkastélynak nézze és szerelme tündérköveteivel népesítse be. Két kis rácsos ablak hunyorgott a poros út felé s az udvarban istálló, háziszerszám-gyüj tömény, hátul a Duna... Vigasztalan volt a kép s nem lehetett az idézetet elmondás nélkül hagyni: Sic transit gloria mundi... S hogy ez az idézet e vidéken helyénvaló, bebizonyosodott másodszor is, amikor a régi római kősírt láttuk, amely most békés tehénitató a falu közepén. Pompás ez az uj országút. Egymás hegyén-hátán a pesti kocsi, meg az osztrák motoros. Biciklizők, sétálók, tehenek és kutyák emelik a forgalmat a bitumen-uton, Bandi néha hátrapislogott s büszkén szólt: — Nna, mit szólsz a vezetésemhez? — Pompás, — felelt Józsi bá, — csak nagy a meleg, hallod. Aminthogy Úgy is volt. Erre aztán Almáson megállott a társaság. Előkelői lejtéssel szálltunk alá a parton a fürdőbe. Két kis csónak lebegett gazda nélkül a vizen s a bérletet várta. De nem bérelt senki csónakot, pedig az egyiknek hatásos neve volt. Olyan neve, amilyet még ritkán viselt evezős csónak: Fejlődés volt a csónak keresztneve s már láttam, hogy Almás egész életelve e csónakra van írva. Fejlődni akar, ami még ráfér, mert meglehetősen primitiv volt a kis strandocska, de nem a primitívség a fontos, persze, hanem a jókedély, meg a sör s úgy látszik, e kettőből elég mennyiség volt az almási fürdőben. Ha azonban a csónak mindég az almási fürdő vágyait viseli nevében, akkor nemsokára új csónakokat fogunk látni, újabb nevekkel, mint: Iparkodás, Strandnagyobbítás, Gyeregyerepénzecske, Montecarlo, Világgazdaság, Dunadömping, Hoovergyerealmásra, Fürödjiinkegyet és hasonlók. Keresztül sétáltunk a gyepen, láttunk nyaralókat, hallottunk visitozókat, szavamra, kitűnő mulatság lett volna oltmaradni s beülni a Fejlődésbe és fejlődni a csónakon, de kalandszomjunk tovaragadott s újra autóba kapaszkodtunk. Éppen álomba ringatott volna már a puha zötyögés, amikor megérkeztünk Esztergom büszke városába. A strand előtt egymás hegyén-hátán az autó. Soha ilyen forgalmat. Nem tudom, hogy csinálták ezt az esztergomiak, de kitünően értettek a vendégek idecsábításához. Csupa pesti kocsi. Mielőtt rájönnénk a szomorú tapasztalatra, hogy nincs hely, nézzük tehát meg a Bazilikát. Pontosan megtekintettünk mindent, a kincstártól kezdve a kriptáig. Józsi bá mindég a római Szent Péter templomot emlegette, amikor a kupola tetejébe másztunk a vékony csigalépcsőn, s szerény véleményem szerint, ez volt számára a legelőnyösebb soványítókura. Olyan bizalommal kapaszkodott a harangkötelekbe, hogy az volt az általános vélemény, ott marad s átveszi a hercegprímás harangozol állását. Bandi lent elunta a várást s azzal szórakozott, hogy a csoportosuló autók számára kis kaszinót szervezett. Mire lejöttünk, éppen az alapszabályoknál s egyes fontosabb alsóskérdéseknél tartottak. Négy óra volt éppen a szép kilátású harangtoronyban, mikor végre elértük vágyaink célját s beléptünk a cementmedencébe. Ember ember hátán. A szó valódi értelmében. Öreg s kitűnő családapák tartották apró gyermekeiket a csap alá, kövér nénik zuhantak el s csúsztak ügyesen snejdig pesti fiatalemberek nyakába, volt itt élet, zsivaj, szin és pocsolás... Nagyszerű lenge pizsamákat láttunk, dresszeket és víg kedélyt. A víz meleg volt és halvány zöld, a homok puha s minden centiméteren egy ember. Nagyokat lehetett ugrani a trambulinról s még a hintát is kipróbáltuk Bandival. Van ott valami tobogánszerű csúszó-alkalmatosság is és az a nevezetessége, hogy ha az ember lecsúszik róla, semmi más testrészét nem üti meg, csak a nyakcsigolyái ficamodnak ki. Van ott gyep, szökőkút és a belépődíj elég drága. Uzsonnakávé nagyon közepes és a kalács száraz, hogy fűrészelni lehetett volna. Alsós és römipartik alakultak és finom formájú nők mellett alaktalan hölgyek is terpeszkedtek a homokon. Homokon, füvön, tetőn, vízben és asztaloknál fürdőzők ültek teméntelenül, olykor-olykor esztergomi bennszülöttek is megjelentek s két bennszülött, tisztes hölgy, nagy kalappal fejükön s esernyővel a kezükben, kívülről, az utcáról botránkozott. Végül a kapuhoz merészkedtek s egészen közelről botránkoztak, mindaddig, míg az ajtónálló a botránkozásért járó szemléleti díjat, negyven fillért nem kérte tőlük. Erre eltűntek. Botránkozni csak ingyért kellemes. Alig akartunk kijönni a vízből. Bandit erővel egy alsóspartiba akarták beszervezni, ami ezúttal nem sikerült és így történt, hogy minden különösebb incidens nélkül útnak kezdtünk indulni. Am, alighogy rátettük lábunkat az autó lépcsőjére, vad irambau száguld oda egy oláhcigányasszony s megragadja Józsi bá kezét. — Kezicsókolom naccságos úr, hoszszú életet jósolok... Józsi bácsi elámulva néz a szédelgő nőre. — Megette a fene ezt az életet, — válaszolta barátságosan, — de talán a méltóságos úr!... — mutatott rá Bandira. A cigány Bandinak rohan: — Méltóságúm, drága méltóságúm, boldog, hossu élete les, egésség, serencse kiséri az útját... Bandi előkelőén ad egy csehszlovák koronást. A cigányasszony nézi a pénzt, de úgylátszik, szokva van hozzá, eltette kegyelettel s vad hangokkal kiséri sokáig a kocsi útját. — Disznónk lesz az úton, — mondja a házigazda — bejósolta a nagy szerencsét! Így távoztunk aztán el. Gyönyörű alkonyaiban rohant a kocsi. Week-endezők száguldottak el mellettünk s mindegyik motorbiciklin egy fiú, egy leány; angol túrakocsi jött Bécsbői, egy kis Ford köhögött mellettünk furfangos kerekével. Dunamoccsal szemben megálltunk az alkonyi Duna partján. Gyönyörű, méltóságos nagy víz terült el előttünk, egy hullám nem zavarta, csak libák csacsogtak rajta csendesen. Méla nyugalom, csendes, színes vasárnap délután. Ezzel az érzéssel szaladtunk tovább. Valahol Neszmélynél aztán belekeveredtünk egy disznócsordába. A kondás elkeseredetten ordítozott valamit, fékezünk s kitérünk egy szembejövő Buick kocsinak. A Buick vigyáz, tülköl s a következő pillanatban úgy kap el egy öreg fekete disznót, hogy az csak egyet vissant, s már fekszik is keresztül az úton. Megáll a Buick, gyűlik köré a nép s megindul a tárgyalás. — Gyerünk, — kapcsolja be Bandi a kocsit s ebben a pillanatban alattunk is visit valami szörnyeteg. A kocsi megáll s a kerekek alól vészesen visító malac sántít ki, de markirozott a szemtelen, mert mihelyst látótávolon kívül volt, azonnal négylábra ugrott s vad iramban rohant egy házba, ahol az ismerős visításra már jelentkezett a fenyegető gazdaszszony. — Mondtam, hogy disznónk lesz! — szól a gazda s igyekszik ki a falu keretéből. így megyünk és száguldunk. Vonat jön mellettünk, Duna csillog az alkonyi fényben, füzesek susognak és a falvakban most rendezik az esti korzót a legények-lányok... Feltűnik az öreg Szent András, két csónak úszik a vízen és a komáromi park szélén egy baka csókolja meg a Juliskáját... sz. v.