Komáromi Lapok, 1931. július-december (52. évfolyam, 78-153. szám)
1931-10-06 / 120. szám
»KOMAROMI LAPOK« 1931 október 6 2. o dal. haladja túl, az előleget három egyenlő részben és pedig november 15-ig, illetve 1932. május 15-ig kötelesek megfizetni. A rendelet szerint, ha valamely adózónál a bevallott, illetőleg ismert jövedelme nem felelne meg az adózó életmódjának, akkor az életmódja és a külső ismérvek figyelembevételével véleményezett jövedelem és a bevallott jövedelem között mutatkozó többletet kell adóalapul venni. Ily esetekben azonban az adózót előbb adatszolgáltatásra kell felszólítani. Az az adózó, aki a felszólításnak nem tesz eleget, az a hivatalból megállapított adóalap tíz százalékát köteles fizetni. A szükségadót az adózó köteles fizetni, azt a bérlőre vagy munkaadóra áthárítani nem szabad. A megyercsi hősi halottak emlékműve. Komárom, október 5. Megyercs alsócsallóközi község szép ünnepség színhelye volt vasárnap délután, amikor a világháborúban elesett 39 hős fiának állított művészi emlékművet. Az ünnepélyes alkalomra egybegyült az egész falu és környéke, hogy tanúi legyenek a magyar község kegyeletének. kz ünnepélyt a megyercsi dalárda éneke vezette be »Itt a nagy, itt a szent, itt a hősi múlt című gyászénekkel, mely S o h á r Kálmán ref .lelkész szerzeménye. Utána a róm. kath. hívek nevében Benye Ferenc ekeli esperes-plebános mondott mély érzéssel és költői szárnyalással felavató beszédet, melynek hatása alatt zokogás vett erőt a közönségen. A református lakosság nevében S o h á r Kálmán ref. lelkész, az emlékmű mozgalomnak egyik legmunkásabb tagja ragadta meg a szót. Beszédében vigasztalta az árvákat, az elhagyott özvegyeket és a hősök emlékét a kötelességteljesítés örökké világító példájául magasztalta. Beszéde alatt hullott le a lepel az emlékműről, amely a legszebb és legsikerültebb ilyen művészi alkotások közé sorakozik. Majd az emlékmű megkoszorúzása következett: árvák, özvegyek, családok, rokonok, szomszédos községek koszorúinak egész tömege lepte el percek alatt az emlékművet, köztük a magyar nemzeti párt impozáns koszorúja is. Sohár Kálmán ref. lelkész után köszönetét mondott a szoborbizottság kiváló elnökének, Trugly János nagybirtokosnak, a megjelenteknek/a vendégeknek, a küldöttségeknek, a dalárdának és Béré c z Gyula szobrászművésznek odaadó fáradozásáért. T r u g 1 y János, a szoborbizottság elnöke lelkes szavakkal adta át a becsület mezején elesett 39 magyar testvér emlékművét Megyercs községnek, amelynek nevében Závodszky Gyula bíró vette át az emlékművet a szoborbizottságtól azzal, hogy azt minden időkre megőrzi. A gyönyörű ünnepséget a megyercsi dalárda alkalmi gyászdala — szintén Sohár Kálmán lelkész poetikus szerzeménye —- fejezte be. A megyercsi hősök emlékműve kolicei márványból faragott 3.5 méter magas obeliszk, melynek lábazata fölött van Berecz Gyula szimbolikus szobra, mely pajzsot tartó és lehanyatló, jobbjában kardmarkolatot tartó hőst ábrázol. A művész kompozíciója egységes és reliefszerű kiképzése rendkívül hatásos. A szobrot és az emlékművet Komáromi Viktor komáromi kőfaragó véste és faragta. A tervezés összhangja a művész kiváló érdeme. A relief fölött karrarai márványtáblán van a felirat és a 39 hősi halott neve. Berecz Gyula már több emlékművet készített, amelyek a magyar falvak tereit díszítik és most a komáromi monumentális emlékművön dolgozik. A párkányi járási tüzolíónapon négyszázötven magyar tűzoltó vonult föl s bankett közben komoly tözriadót fújtak. — Huszonegy csapat versenyzett az első díjért. — — Saját tudósítónktól — Párkány, okt. 5. A délszlovenszkói járások magyar tűzoltóságának nagy napja volt október 4-én vasárnap Párkányban. A párkányi járási 62. számú tüzoltószövetség rendezett tüzoltónapot, melyen harminc község tűzoltósága vonult föl teljes felszereléssel. Számuk négyszázötven volt. Diszfelvonulás, ünnepi mise kezdte me.í az ünnepséget, melynek során Kardos Győző, a magyar részre kinevezett országos alparancsnok kiosztotta az érdemes tűzoltók szolgálati érmét-Négy tűzoltó negyvenéves szolgálatának jutalmát kapta többek között. Az ünnepséget diszbankett követte, amelyen a tűzoltóság vezetői s kiküldöttei nagyszámban vettek részt. Bankettezés közben, abban a pillanatban, amikor a diszbeszédet tartó Kardos Győző beszédének ahhoz a pontjához ért, melyben a tűzoltókat állandó készenlétre és gyors segítségre szólítja fel, az utcán megfujták a tüzriadót. A tüzoltónap örömére ismeretlen tettes rossz tréfát csinált s felgyújtotta Gál Imre két szalmakazlát, melyek hatalmas lánggal lobogtak. A nagyszámú tűzoltó mesteroltást mutatott be. Azonnal otthagyták a bankettet s a tüzveszedeiemhez rohantak, melyet tüzoltónyelven szólva, „percek alatt megettek“. Tűzoltás után folytatták ? bankettet, majd versenyeket tartottak délután, melyben a vándordijat, az ezüstserleget huszonegy csapat közül Bátorkeszi legénysége nyerte Második Ebed, harmadik Párkány lett. Fantasztikus mesét talált ki a komáromszentpéterí gyilkosság „áldozata“, mert megunta a falut — Saját tudósítónktól — Komáromszentpéter, október 5. Szombati számunkban Komáromszentpéterröl gyilkos merényletet jelentettünk s az első befutott jelentés alapján megírtuk, hogy Salgó Erzsébet komáromszentpéteri nőt ismeretlen tettes pokróccal fojtotta meg s kirabolta. A csendőrség azonnal kiszállt és nyomozni kezdett. Nagy meglepetésre kiderült, hogy a gyilkos merénylet áldozata él s maga mesélte el a merénylet különös körülményeit. Előadta, hogy ismeretlen csavargó támadta meg s meg akarta ölni. Végül ki is rabolta. A nyomozó hatóságnak gyanús volt az eset s mivel az ütéseknek s a kötélnek, amivel a csavargó Salgó Erzsébetet állítólag összekötözte, a hatósági orvos semmi nyomát nem találta, keresztkérdések alá vették Salgó Erzsébetet, aki a községházán irnoki minőségben hivatali szolgálatot teljesít s a kérdések súlya alatt bevallotta, hogy a gyilkos merénylet csak mese volt, amit azért talált ki, hogy elmehessen Komáromszentpéterről, mert már megunta a falut. Más verziók szerint adósságok nyomták, melyet megfizetni nem tudott A komáromszentpéteri rejtélyes gyilkosság ügye igy most vidám véget ért, legföljebb a dús fantáziájú „áldozatot“ fogják a hatóságok félrevezetése címén kérdőre vonni. költségére, bármire, ami előtted még néhány évvel ezelőtt szent volt, kérj tőlük, mondom, a munka hevében egy koronát vagy kettőt. Kinek van erre pénze? — fogja kérdeni fagyosan a Játékos és elfordulván, uj erővel hajigálja koronáit a feneketlen bukszába, akárha a tengerbe dobálná. Mert vannak még pénzek, csak a lelkek másultak hozzá az időhöz, (sz) ■ irt'wwi •• winnMi niww»i'»ii'«.ii. Edison haldoklik... Utolsó óráit éli a mai emberiség legnagyobb és legsokoldalúbb lángéi méje. — Az egész civilizált világ részvéte veszi körül az agg tudós betegágyát. Súlyos csapás fenyegeti a civilizált emberiséget: Edison, az ősz feltaláló, a mai emberiségnek talán legnagyobb és legsokoldalúbb elméje, utolsó óráit éli. A legutóbb érkező jelentések már arról számolnak be, hogy Thomas Alva Edison egyszerű lakóházának betegszobájában már agonizál. Az agg tudós évek óta súlyos betegségben szenved, amelynek kórokozói még akkor csíráztak benne, amikor küzdelmes ifjúkorát élte. A szellem azonban mindeddig lebirta a test baját és a nagy feltaláló egészen az utóbbi időkig ernyedetlen szorgalommal, ki nem apadó invencióval dolgozott Most azonban, úgy látszik, az elhasznált szervezet nem birja tovább az iramot, Edison nemcsak napról-napra, hanem óráról-órára gyöngül és két hét óta ritkán megszakadó önkívületben fekszik a halálos ágyon, amely felé az együttérzés és szeretet titkos szárnyain repül az egész civilizált világ mély részvéte és aggodalma. Nem lehet tudni, mit hoznak a legközelebbi órák, a nagy feltaláló, a megtört öreg ember most viaszsárgára vált arccal eszméletlenül fekszik és kezelőorvosának, dr. How;nak, peszszimisztikus hangú jelentéséből csak annyi derül ki, hogy az emberi tudomány már aligha hosszabbíthatja meg ezt az életet, amelynek annyit köszön mindnyájunk élete. Az orvosok már lemondtak Edisonról és most már csak a csodában biznak azok, akik mindenekfelett megtanulták becsülni és szeretni ezt az univerzális lángelmét, aki nélkül — elképzelni is rosssz — kétszáz évvel a mai mögött kullogna a világ és az emberiség. A csoda: az öreg ember szervezetének a gyilkos kórt legyűrő ereje lenne. Erre azonban — sajnos — kevés a kilátás. Edison Alva Tamás nevét minden társadalmi osztály és minden életkor embere ismeri. Életpályája egyike a legváltozatosabbaknak, amelyeket valaha is feljegyeztek. Az alábbiakban rövid összefoglalásban adjuk a feltaláló pályafutását abból a szomorú apropóból, hogy az izzólámpa feltalálójának életmécse utolsókat lobban * Edisonnak alig volt iskolai képzettsége, de tizenkétéves korában már gyümölcsöt árul a vasúton, tizenötéves korában önálló lapkiadó és szerkesztő, huszonhétéves korában főmérnök és röviddel utóbb: Edison, akinek a nevét az egész világ ismeri. Edison Alva Tamás 1847 február 11-én született Ohió állam Milan nevű városkájában. Apja vállalkozó volt, akit azonban az épülő vasút tönkretett és így a gyermek kénytelen volt gyümölcsöt árulni a pályaudvaron. Iskolába nem járhatott, csak az édes anyjától tanult odahaza, mert az tanítónő volt valamikor. A kis Tamás hamarosan rájött arra, hogy a vonat utasai friss hirekre is éhesek és azért a közeli Detroitból újságot hordott és árusította a vonaton, de mert ez az újság csak régi hírekkel tudott szolgálni, ezért összebarátkozott a vasúti távirászokkal, akik azután elmondották neki az akkor dúló polgárháború legfrissebb eseményeit. Megtakarított pénzéből egy kis nyomdát vásárolt, amelyet a vonat kalauzkocsijának egyik sarkában rendezett be és ezentúl maga irta, szedte, nyomtatta és árusította a saját kis lapját. Edison volt az első, aki az újságírásban a távírót is felhasználta és a A játékautomata előtt formális csoportok állnak. Délutáni kávé idején, alsósparti közben, esti tánc mellett: a csoportokat alkotó versenyzők száma állandó s az izgalom is, amelylyel a furfangos automata működését kisérik, nem csökken. Mert rejtélyes szerkezet ez, amely elszedi koronáinkat s elnyeli pénztárcánk utolsó garasát. A koronát felül ügyesen beilleszted, megvárod, mig lehull a mélybe s aztán megrántasz egy hatalmas fogantyút. Egy kis ablakon keresztül különféle képecskék forognak irtózatos zakatolással, citromok és kosárkák mutatkoznak a képeken s a pénzed menthetetlenül odavész. Mondjuk, hogy egyszer mégis feléd mosolyog a szerencse, akkor újból nem nyugszol addig, amig minden pénzed ott nem marad. Ez már a szerencse lovagjainak szokása. Rejtélyes gép, amelynek a gazdasági krízis kellemetlen napjaiban mégis ekkora sikere s ilyen forgalma van. Mégis van pénz tehát, de ez a pénz, ime, szerencsejátékra kell, mert vabanque egész életünk manapság s mindennapunk értéke nem sokkal több az automatába hajigálandó garasok értékénél. A nyájjá tömörült egyes-ember lelke itt való őszinteségében mutatkozik. Munkátlanul minél több pénzt, játékosan összeharácsolni: ezt az illúziót megadja az automata. S mintha rögtön ennek regényes igazságszolgáltatását is magával hozná: könyörtelenül elszedi mindenkitől a szerencse adóját. Nyerni csak az automata nyer: első alkalommal mindjárt ezerháromszáz koronát nyert. Ezerháromszáz korona! Ennyi pénzt dobált bele koronánkinta komáromi Polgár, elnyelte a gép és soha visszanemadomra játszott. Tedd meg, hogy menj oda a játékosokhoz, a munka hevében s kérj tőlük kultúrára, altruisztikus célokra, könyvre, menzára, szegény iskolásgyerek számára, megfagyott fecskék úti-
