Komáromi Lapok, 1931. június (52. évfolyam, 69-77. szám)

1931-06-27 / 77. szám

1931. junins 27

>KOMÁROMI LAPOK«

5. oldal,

dik, hogy milyen rosszul megy az úszó mestersége, az idén még egy tanítványa se akadt, pedig a tanításért nem kér egy vasat se. Néha-néha kitör Fehér bácsiból a régi halászmester is és ha van kellő megrendelője, pompás halászlét főz ott kint a szabadban, a strandon bográcsban, ősi komáromi szokás szerint.

Egy neves festőművész is állandó vendége a komáromi strandnak. Tőle hallottuk, hogy már régen elment volna Komáromból, de ez a pompás strand tartja fogva itt.

Szeretnők felrázni a komáromiakat a lustaságukból, hogy minél többen járjanak ki a strandra és használják ki annak testet, lelket fölüditő, fölfrissitő és gyógyító erejét. Ezt megtenni a legszegényebb néposztálynak is módjában van.

Járjunk tehát minél gyakrabban ki a strandra, amelyre még többször viszszatérünk. (bj.)

Az Erzsébetsziget lakóinak

jajkiáltása.

A szigeti lakóknak nem szabad az orruk előtt levő Kis- és Nagydundban fürdeni. — Ez már igazán a tantalusi kínoknak az okozása. — Ebben a rekkenő hőségben valóságos emberkinzds. — Reméljük, hogy a rendőrség nem tér ki a szigetbeliek kérelme elől. —

Komárom, — június 26.

Baranyay József dr. szerkesztőnk az alábbi levelet kapta a mai postával:

Igen Tisztelt Doktor Ur!

Az Ön tavalyi szives sorainak köszönhettük, hogy a rendőrség felhagyott üldözni bennünket a kisdunai ágban való fürdésért. Ez idén is élveztük ezt eddig abban a boldog hitben, hogy nem vétünk vele, közben sokszor emlegettök egymásközt, hogy ezt a nyugodt strandulást itt a közelben önnek köszönhetjük. Nagyón kellemetleoül érintett bennünket a rendőrség tiltó rendelkezése anélkül, hogy legalább a szigeti lakóknak nem jelöl ki egy helyet, ahol ebben a testetlelket nyomasztó hőségben pár órára felüdülhessünk. Kérem Önt, kedves Doktor Ur, az összes szigetlakók nevében, forduljon a rendőrséghez azon kérelmünkkel, ne tiltsa meg nekünk a fürdést. Hiszen ezzel mi nem ártunk senkinek. Napi elfoglaltságunkban hol délelőtt, hol délután egy-egy órát lubickolhattunk eddig nyugodtan és most, a nyár közepén akarnak megfosztani ettől bennünket. Azért irom, hogy megfosztani, mert ha itt nem fürödhetünk, pár méter távolságra a lakástól, semmiesetre sem fogunk elmenni a Vágdunára, hiszen az oda- és visszamenetel ideje felemészti időnket, erőnket egyaránt.

Kérem ismételten Doktor Urat, legyen szószólónk és támogasson minket kérésünk elnyerhetésében, amit előre is hálásan köszönünk

Komárom, 1931. június 24.

szives üdvözlettel: az Erzsébet-szigeti lakók.

A fenti levélhez igazán nincs sok hozzáfűzni valónk. Tényleg emberkinzással egyenlő a szigeti lakóknak eltiltása a pár lépésnyire levő vízben való fürdéstől.

Amint nem tilthatják el a Kisdunában horgonyzó hajók, uszályok személyzetét az ottani fürdőzéstől, éppen úgy nem lehet megfosztani a szigetbelieket attól, hogy ne fürödjenek a Dunában.

Ezúton is kérjük a szigetbeliek nevében a rendőrséget, hogy a tavalyihoz hasonló megértéssel kezelje a szigetbéliek fürdőzését. Jelöljenek ki partrészeket, ahol szabad a fürdés, mert ami szabad az idegen hajósoknak, attól nem tilthatják el az ittlakó, adófizető polgártársainkat.

Abban a biztos reményben zárjuk cikkünket, hogy a rendőrség figyelme, körültekintése közmegelégedéssel oldja meg ezt a kérdést.

In memóriám...

— Emlékezés ölvedy Lászlóra. —

Komárom, június 27.

Mos Íny olc esztendeje szerényen kopogtatott rám a komáromi kultúrpalotában egy érsekujvári látogatóm, halványarcú, sápadt kis diák: Ölvedy László. Akkoriból megjelent verskötetét, A bányász éneké-t hozta szives ajánló sorokkal. Röviden elbeszélgettünk és már mint jóbarátok váltunk el. Amit hallottam felőle: tanul, dolgozik, ír. Már első találkozásunk alkalmával jólesett, hogy szüleiről rajongó szeretettel beszélt. Igazi hálás, jó fiú, egy okkal több, hogy megszeressem. Nem volt bőbeszédű, inkább szótalan és teljesen hiányzott belőle a húszévesek áradozása. Jól, szinte hűvös tárgyilagossággal Ítélte meg az akkor induló partikuláris irodalmunkat. Valami volt a lényében, amit a kuruc város régi levegőjéből szívhatott magába, a földbe gyökerezett tradíciókból.

Mikor a verseit átlapozgattam, azt gondoltam felőle, hogy kissé romantikus lélek, fantáziája élénk és benépesedett álomlovagokkal, verseiből régi magyar muzsika zengett — vitézi énekek, — harci sikoltás, de sehol szerelem, leánycsók és asszonyi ölelés. Ennek a fiúnak asszonyi ideáljai a szerető, jó édesanya és serdülő kis lánytestvére.

Ha jól emlékezem, akkoriban egyedül hirdettem, hogy beérkezett várva-várt nemzeti költőnk, aki a maga utain jár és egyszerre az élre lendül valami hallatlan erőtől egyszerre az élre lökve előre, a magyar föld és a magyar nemzet ilélek lebirhatatlan erejétől. A mai időknek nem is a szerelmi lira adja meg a zamatát, valami másra van szükségünk, amikor bajainkat mámorba fojtjuk vagy narzissal csillapítjuk. Vátesz kell a balsorsában bujdosó nemzetdarabnak,. próféta. Itt van Ölvedy László, aki húszéves fiatal lelkében magyarságának mérhetetlen gazdagságát és őserejét adja programmul.

Húsz éves volt akkor a fiatal Hköltő. Ezekben a napokban keltettek figyelmet a másfajtájú húszévesek, akik azzal tüntettek -juventus-ventus — hogy nem csatlakoztak a magyar nemzeti törekvések zászlaja alá, hanem egész más gondolatvilágba sodródtak. A szocializmus »tiszta« világába. A nemzetközi szocializmusba. Ölvedy László volt az első, aki meglátta a a frontváltoztatás veszedelmét és küzdött ellene. Pedig ő is húszéves volt és bizonyára megvoltak a maga lelki konvulziói, forradalmai. De húszéves lelke hű maradt nemzetéhez, melynek egyik első költője és most korán megsiratott mártírja lett.

A magyar tragédia az ő húszéves lelkét végzetesen megillette és ennek a tragikus sorsnak a költője lesz Ölvedy László. Az emberi nyomor mélységei, a szenvedő anya, a síró gyermek neki is feltűnnek ,de még jobban és élesebben figyel fel egy balsorsával vívódó nemzet deprofundisára. A fájdalom nagy teremtő erő és a költő leikéből fájdalom függönyön keresztül tör elő nemzetének minden szomorúsága: pusztuló kúriák, uratlan udvarházak, elsodort magyar falvak, a lábaink alól elcsúszó magyar föld, a nincses, rongyos gárda elkeseredése. Ámde költészetében nem borong a lemondás, csüggedés szomorú gondolata, hanem az élniakarás dacos vágya dübörög verssoraiból elő. Innen nincs visszatérés, nincsen megalkuvás.

Ölvedy László tehát ment és útja csak előre vezetett. Előre akadályokon és torlaszokon, napsütésben és vih'arzó záporban előre a cél fanatikus hitével és lobogó lelkesedéssel. Ez a költői hivatás a nemzet ilélek mélységeiből meríti örök erejét. Figyeltük a kigyulladt fényt, Budapest, Páris, küzdelmek

és harcok a magyar jövőért, juatlma az orgyilkos késszúrás, de mindez nem zúzza össze elhivatásának nagy hitét.

Pedig messze távolodtak el lassan tőle a rég ipartok, családi kör, meghitt melege az ifjú álmok szivárványa, a sors testvérek üdvözlése. De a gálya megy előre, vészben és viharban, hajósa nem tudja, hogy ez az út az örökkévalóság kikötőjébe vezet. Messziről hallja már a tárogató sikoltását, nehéz harcok dübörgő moraját. Lassan elhalkul körülötte minden, de fárosz világít messziről, a magyar jövő világító tornya.

Isten veletek, magyar virágok, nyalka kurucok, patyolatos, gyöngyös pártájú leányok, Érsekújvár bástyás városa, amelyet tavaszon elönt a barsi hegyekből jövő szellő mámoros lehelete. A kórház kis szobájából mindez nem látszik, mindez nem jut el. Hófehér ágyon vívódik az élet a halállal. Reménytelen, boldogtalan ez az örök küzdelem, azután átöleli a nagy, az örök csönd.

Mi pedig megsiratjuk melegen, lepergő könnyeinkkel: magyar költő voltál, nemzeted hűséges, igaz fia, aki belevilágítottál a magyar éjszakába. Magyar föld, öleld magadhoz szelíden szerelmesedet, küldj küzdelmes élete után szép álmot lehunyt két szemére, álmot, amelyről életében mindig álmodott. A. Gy.

Ajárásifönök jóváhagyásra ajánlotta Komárom város szabályrendeletét az országos hivatalhoz,

— A járási választmány ütése. —

— Saját tudósítónktól. —

— junius 26.

A komáromi járás választmánya tegnap ülést tartott, amelyen Novotny Richárd járási főnök, közigazgatási főbiztos elnökölt.

A gyűlés tárgysorozatán Komárom város és a járás egyes községeinek kisebb nagyobb ügyei szerepeltek. A járási választmány jóváhagyta Komárom városának határozatát, amellyel Rózsa Irén és Czirja Irma leépített városi tisztviselőnőket a nyugdíj alapba felvette, továbbá jóváhagyta a mérnöki szervezéshez hozott városi határozatot is. Novotny járási főnök jelentette, hogy Komárom város szervezeti szabályrendeletét jóváhagyásra felterjesztette és azt általánosságban jóváhagyásra ajánlotta, azzal a megjegyzéssel, hogy érdemben semmi változást nem ejt a hivatalos javaslat a szabályrendelet tervezeten, minthogy a kegyuraságra vonatkozó pontokat egyenlőre mellőzi a szabályrendeletből, mert a tervezet szerint a patronátusi bizottság intézkednék a kegyúri kiadások rendezéséről is, ami azonban a fennálló törvények értelmében csakis a városi képviselőtestület jogába tartozik. Ez nem érinti a kegyúri bizottság fennállását és működését, mert a bizottság ezentúl is javaslatokkal szolgál a képviselőtetületnek, különben is éppen a patronátusi jogot közeljövőben a parlament is tárgyalni fogja. A választmány a hivatalos javaslatot elfogadta.

Ezután Guta község iskolájához kézimunka tanítónői állás szervezését, több községi alkalmazott fizetésének emelését, Hodíovo és Szimő község útjavításaihoz segélyek kiutalását, az 1931 junius 11-én Nemesocsán megtartott szarvasmarha kiállítással kapcsolatosan 1500 korona összegnek jutalomképeni kiosztását hagyta jóvá a választmány. Egy nagymegyeri szegény asszonynak 300 korona segélyt szavazott meg a választmány.

A tárgysorozat letárgyalása után a járást főnök jelentette, hogy a tanyi lengyár leégése alkalmával munkanélküliekké vált tanyi munkások, ínségének enyhitásére 1000 korona gyorssegélyt utalt ki, amit a választmány tudomásul vett. Király József keresztényszociálista választmányi tag kérte még a járási főnököt, hogy a tany-csicsói országút javítói munkáit éppen a nagy munkanélküliségre való tekintettel mihamarabb kezdjék meg az illetékes körök. A járási főnök megnyugtatta a felszólalót, hogy ebben az ügyben már személyesen is interveniált, s ígéretet nyert, hogy a munkákat haladéktalanul megkezdik. Vörös Ede magyar nemzeti párti bizottsági tag kérte a járási főnököt, hogy Fodor Jenő szerkesztésében megjelent gazdasági könyvet a községi könyvtárak részére rendeltesse meg. A járási főnök válaszában kijelentette, hogy oly értelemben akar ennek a megkeresésnek eleget tenni, hogy a községi könyvtárak támogatására a járási költségvetésben felvett összegből minden községi könyvtár részére felvett, a jelzett szakkönyvet megrendeli és megküldi.

Kis irka-firka

A tűzoltó.

A tűzoltó, mint sztaffázs, a leghálázabb téma. Ezt nem egy színházi iró is felfedezte már, kitűnő kabinetfigura, epizód-alak. Ügye, ami mellett kitart, nemes és önzetlen, szándéka tiszta, megjelenése harcias.

Mindig meghatódom, ha egy jóképű, ügybuzgó tűzoltót látok. Molnár Ferencnek van róla egy páratlan alakja a Lear Király-ban. Nem amit Shakespeare irt, hanem amit Molnár irt. Ha Shakespeare idejében lettek volna önkéntes és hivatásos tűzoltók, biztosan megjelentette volna őket s okosakat, bölcseket mondatott volna velük.

Tetszenek nekem ezek a harcias, sisakos emberek, oldalukon egy rettentő öv, az övön egy még rettentőbb kapocs. Élet s halál vaskapcsa. Meg egy ménkű balta. Igazuk van: az énekes a hangját viszi a hangversenyre, a hegedűs a vonóját, közönség a pénzét, tűzoltó a baltáját. Kiki marad a saját métierjében.

Ez a tűzoltó, akit följegyeznem sikerült, pompás rajzu ember volt. Ottpillantottuk meg, egyszerre többen is, egy nyári mulatság vig zajában, amint időtől, tértől s körülményektől függetlenül állta a vártát. A cigány mögött, a kis színpad függönye előtt állott mereven s kitartóan, mint valamely konferenszié, aki a csendet várja s megszólal okosan. Kissé iksz lába volt, mint a sokat fáradt embereké, cipőjét feketére fényezte az este örömére. A vaskapocs és a balta önérzetesen függött oldalán, zubbonya egy halvány centivel volt nagyobb a kelleténél, bajusza viszont hatalmas és tekintélyns volt s ezt a tekintélzt méltán fejezte be fején a sisak. Ott állott mozgulatlanul órákig a függöny előtt, szigorúan, rettenthetetlenül, de nagyon szimpatikusau és kedvesen. A szörnyű mozgásban ő volt a nyugalom s a mozdulatlanság, ő volt a másik véglet, az őrség, a bizalomgerjesztés helyi képviselője.

Mozdulatlansága nem volt semmittevés. Szeme állandóan járt fel-alá, hivatalos és szakértő kifejezéssel, csak magyar emberben van meg ez a hangtalan kötelességtudás igy az arcra irva, ahogy ez ott állt és figyelt, mert a posztja volt. A mulatság szemmelláthatólag nem érdekelte, olybá tűnt, mintha ott sem lenne a mulatozás közepén, a cigányok mögött, a tangók és a csárdások árnyékában. Tértől és időtől távol, mondom, függetlenítve magát az események sodrától: állt és vigyázott.

Többen észrevettük őt és élveztük személyét. Igazat adtunk neki s elismertük feddhetetlen megjelenését. Tisztelettel közeledtünk feléje s már-már interjúvolni akartam. Néhány jószemü és jómegfigyelésü barátom figyelmeztetett is a tűzoltó kiállásában megnyilvánuló önkéntelen szuggesztivitásra s figyelni kezdtük.

Nem vette észre. Mert ő is azzal volt elfoglalva, hogy figyeljen. A szabálytalanságokra figyelt. A fiatalos kedvű táncosokat nézte enyhe szigorral. Szeme, mint a sasé. Közbelépési alkalmat keresett.

S ekkor meg is találta.

Szemöldökei még jobban összehuzódtak, keze megmozdult, megigazította oldalán a hatalmas vasmacskát. Fölényes pillantást vetett a zenészekre s gyors lendülettel lelépett a színpadról, ahol eddig úgy állt, mintha oda cövekelték volna. Lelépett s egyenes tervvel a nyitott ajtó felé tartott, ahol