Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-12-18 / 150. szám
itfDU. ueceiiiuer 10 V# W1UU1| TERMINUS áruház r.t. Bratislava, Laurinská 6. Telefon 33-85 aZ udvarban Telefon 33 85 Női és férfi ruhaosztály Női és férfi fehérnemű-osztály Szőnyeg és függöny osztály Szövött és kötöttárú-osztály Nagy karácsonyi vásár Női ruhák Női kabátok Férfi öltönyök Férfi raglánok Ke 140-től feljebb Ke 180-tól „ be 2(*0-tól „ Ke 250-től „ Mértékoiztályban tiszta gyapjúszövetből la. kivitelű ruhák Ke 750-től. Látogassa meg áruházunkat minden vételkotelezettség nélkül. — Ke vező részletfizetési feltételek. LELEPLEZTÉK CSIKÄG0BAN AZ »ALVILÁG EGYETEMÉT«. Acsikágói rendőrségnek véletlen folytán sikerült lelepleznie az »alvilág egyetemét«. A rendőrség két gyanús fiatalembert elfogott, akiknél különféle iratokat találtak, amelyekből kiderült: a fiatalemberek a bűnügyi tudományos főiskolájának hallgatói. A bűnügyi főiskola előadásait nem lehetett személyesen hallgatni, hanem levelek és tankönyvek útján érintkeztek a tanárok a hallgatóikkal. A talált iratokból kiderül, hogy milyen fakultásai vannak a főiskolának. így például más-más tanár adta elő a súlyos bűncselekmények tudományát, a bankrablások, a kasszafúrások, a csempészések, utonállások stb. végrehajtását. Külön előadásban ismertették a büntető törvénykönyveket és főleg annak kijátszási lehetőségeit. A tanfolyam hat hónapig tartott, amelynek elvégzése után szabályszerű diplomát kaptak a vizsgát sikeresen letett növendékek. A két letartóztatott fiatalember még csak az első kolloquimnál tartott. A kaasszafúrás tudományát akarták elsajátítani és sok betörőszerszámot, továbbá töltött revolvereket találtak náluk. Az egyik már börtönben is ült. Kindler Jim-nek hívják s a rendőrségnél volt alkalmazásban, ahonnan azonban különböző fegyelmi vétségek miatt elbocsátották. A másik fiatalember Wight Luis, újonc még a bűnözés terén és sírva mondotta el mindazt, amit a bűnügyi főiskoláról tudott. Tőle tudta meg a csikágói rendőrség az »alvilági egyetem« tanárainak nevét és címét. Számos letartóztatás történt már eddig is a vallomások alapján s a rendőrség azt hiszi, hogy az alvilág egyik legfontosabb intézményét sikerült ártalmatlanná tennie.- SZERENCSÉS SZERENCSÉTLENSÉG, - KEDVEZŐ ELŐJEL A VILÁG LEGNAGYOBB HÍDJÁNAK MEGÉPÍTÉSÉRE. John Kelly építőmunkás ezelőtt hat héttel a sidnei kikötőhíd építése közben 175 láb magasságból a tengerbe zuhant. Körülötte 20 láb magas hullámok tornyosultak s mindenki azt hitte, hogy a zuhanás által okozott ütés irtózatos ereje rögtön megölte. Általános csodálkozásra Kelly egy közeli mentőbárkához úszott, ahonnan kórházba szállították. Kitűnt, hogy zúzódásokon kívül nem esett komolyabb baja. Most teljesen felépülve, munkatársai szerencsekívánatai közben újból munkába állt és ismét szédítő magasságban dolgozik. A szerencsés balesetet Sidneyben kedvező előjelnek tekintik és remélik, hogy rövidesen elkészül a világ legnagyobb hídja. — Ütonallös a szőlőkben. Szabó György ácsi lakos a napokban este későn igyekezett hazafelé a szentségimádásról a templomból. A homoki szőlőkben levő hajlékába tartott, amikor régi haragosai orvul megtámadták és agyba-főbe verték úgy, hogy több hétig kell az ágyat őriznie. MOZI. Nyugati front 1918. A hatalmas hangos slágerfilm csütörtökön utolsó napon pereg a Modern moziban. A filmről csodákat beszélnek és általános a nézet, hogy önmaga ellen vétkezik, aki elmulasztja megnézni. A szivek harca Liane Haid és Alfons Fry land. Pénteken következik a közismert filmregény, mely folytatásos füzetekben is közkézen forgott. A film érdekesebb mint a regény. Pazar kiállítás és a tengeri s tripoliszi felvételek elkápráztatják a nézőt, nem tud betelni Liane Haid és Alfons Fryland ragyogó művészetével. „A szivek harca“ péntektől vasárnapig, 3 napon keresztül bizonyára táblás házat fog vonzani. B dzgeiKd a^ág. Hypoteöná banka £eská Bratislava A IJypotecná banka Ceská bratislavai fiókjának igazgatósága a november hó 10-én és 29-én megtartott ülésében 147 jelzálogkölcsönt engedélyezett 13,280.000 K összegben. Egyúttal leszállította pénzintézetek részére a váltó-, visszleszámitolási kamatlábat i/20/o-kal. Amint ismeretes, a bank nyilvános intézet, mely nem haszonra dolgozik. Kötelezettségeiért Csehország és a szlovenszkói kibocsátású záloglevelek tekintetében az egész állam kezeskedik. Kölcsönök 6o/o-ra és 1/2% kezelési költségre, termő szántóföldekre a bank szabályai szerint megállapított értéknek kétharmadáig és házbéradó alá eső házakra az igy megállapítot értéknek a i/2-éig folyósíttatnak egészen 431/2 évre vagy rövidebb időre az adós választása szerint. Például: kamat és törlesztés — annuitás — 6V2% — 43i/2 évre, 81/2% — 21 évre,. 13o/0 — 10i/2 évre és így tovább, miáltal már az egész kölcsön is ki lesz majd fizetve. (A kamat folyton csökken és ezáltal növekszik az annuitás kölcsöntörlesztési része.) A kölcsön a bank részéről fel nem mondható, a kamatláb fel nem emelhető. Elsőrendű jelzálogok megterhetése (bekebelezés) alapjan a bank ezidőszerinl 6°/o-os zálogleveleket bocsát ki, melyekért továbbá a bank egész vagyonával, Csehország és az egész köztársaság is szavatol az 1922 július 11-én kelt 238. sz. törvény szerint, melynek értelmében pupilláris biztonsággal is bírnak (árvaügyileg biztosak) úgy, hogy kommunális, testületi, alapítványi, árvaügyi, letéti, óvadéki stb. tőkék elhelyezésére kiválóan alkalmasak. Váltókölcsönök cs,ak pénzintézeteknek nyujtatnak azok által leszámított váltók visszleszámítolásával. Hitelek pupilláris biztonságú értékpapirosokmindennemű értékbeszerzési üzletek. Betétek betétkönyvecskékre és folyószámlára elsőrendű bankoknál érvényes kamatozási feltételek szerint árvaügyi biztosíték mellett. Az üzleti titoktartás törvényileg biztosítva. Felvilágosítások a Hypotecná banka Ceská bratislavai fiókjánál, Stefánikutca 7/b, a Hypoteéná banka Ceská kosicei kirendeltségénél, Fő-utca 30, továbbá 56 ügynökségnél (a Földműves kölcsönös pénztáraknál) és minden rendes pénzintézetnél kaphatók. X Bírósági kényszeregyezségek és csődök Sziouenszkóban: Weinmann Jenő rövidárukeresk. Ungvár, Svoboda Károly ésBozsena drogueria túl. Zólyom, Braun Dávid (tulajd. Braunné szül. Weil Gizella) rövidáruk. Tapolcsány, Hrkel Károly vásáros Vavrecska (Rózsahegy m.), Tennenbaum Testvérek textilkeresk. Beregszász, Marko Félix gazda Zelenecs (Nagyszombat m.), Hüttl Károly és neje szül. Frauenrieder Anna Ligetfalu, Lieferant Gyula és neje Zsolna, Bállá Imre vendéglős, Felsőkrupa (Pozsony m.), Neumann Herman & Fia diszműárukereskedő Munkács, Glatter Dezső vegyeskereskedő Rimaszecse, Stein J. rövidáruk. Érsekújvár, Drózdy László gépgyár Párkány, Brichta Sándor butorkeresk. Zsolna, Brichtáné szül. Pick Lujza magánzó Zsolna, Neumann Gábor cipőkeresk. Érsekújvár, Czafik Vendel és neje szül. Molnár Mária gazdák Nagymegyer, Eisler Dezső gyarmatárukeresk. Galgóc, Füredi Albert rövid- és rőfösáru kereskedő Érsekújvár, Braun Arnold rövidáruk. Érsekújvár, Lebovits Bernát szabó Kosyno (Beregszász mellett), Gala János molnár és gazda (moratorium) Zegne (Eperjes m.), Fischer Sámuel edénykereskedő Tapolcsány, Fischgrund Kálmán cipőkereskedő Pozsony, Kurz Ábrahám textilkereskedő Bártfa, Márton Sámuel vásáros Kassa, Glück Jenő drogéria Besztercebánya, Michalik János mészáros Chynorany (Nyitra mellett), Almesberger Károly „Tátra Sajtó“ tulajdonosa és plakátvállalat Késmárok, Haas Fanny divatárukereskedő Moldava (Kassa m.), Berkovits Salamon szabó Szöllős, Braun Lajos sz^bó Szöllős, Jónás Gyula gyarmat- és rövidárukereskedő Kékkő, Weis Ábrahám vegyeskereskedő Nagybocska, Goldberger Géza rövidárukeresk. Dunaszerdahely, Lichtna & Co. textilkeresk. Losonc, Klein & Rosmann könyvnyomda és papirkeresk. Huszt, ifj. Vendégh Zsigmond keresk. Alistál, Strelinger Oscar vegyeskeresk. Rimaszecse, Hrubovsky György és neje gazdák Pustapáci (Dunaszerdahely m.), Barkaszi Gyula és neje keresk. Beregszász (Ruszinszkó), Kormos Vasil keresk. Vlachovo (Ruszinszkó). Csődök: Cech Vencel keresk. Rőcze, Orovanova Valeria, Zsolna, Építési és Ács-szövetkezet félsz, alatt., Zsolna. Néhány okos szó a szülőkhöz. Dr. Erwin Wexberg idegorvos szülőknek és nevelőknek írta »Az ideges gyermek« című könyvét. Ezekben a zord időkben, amikor az embernek alig maradi ideálja, a gyermek még az egyetlen, aki mögé bújva jót és szépet remélhetünk. A gyermek azonban csak akkor remény és jövő, ha boldogabb emberré nevelhetjük. »Az ideges gyermek« című könyv erre a nevelésre tanít, minden oldala rámutat a hibákra, amelyeket az otthon, az iskola, a szülő és nevelő a gyermek nevelésében elkövet, hibákra, amelyek a gyermeket idegessé és ezen az idegességen keresztül az életben való boldogulásra alkalmatlanná teszik. Hasznos és értékes munka, melynek minden szülő kezében ott kellene lennie. Dr. Erwin Wexberg: Az ideges gyermek. Fordította: dr. Grünbergerné Takács Mária. Ára 15.50 Ke. Kapható minden könyvkereskedésben. Komáromban: a Spitxer-féle könyvesboltban. Az 1931. évi karácsonyi ▼ Kaphatók könyvesboltjában Komárom, Nádora. Rózsavölgyi Album 34 zenedarabbal (új operettek és revük, angol és amerikai táncok. « Modern táncdalok, magyar nóták és műdalok). Legújabb modern slágerek. Nádor Album 43 zenerészlet. I Új modern táncok, dalok, operettek. — Magyar nóták : hallgatók, csárdások. Bárd: Rarácsonyi I Albuma 42 zeneszámmal. Operet- I tek, táncok, magyar dalok. I EGY ALBUM ARA 40 Ke vidékre a pénz előzetes | beküldése mellett 44 Ke BÉRMENTES KÜLDÉSSEL |