Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-12-06 / 145. szám
1930. december 6 «KOMÁROMI LAPOK» 3. oldat. Nagy karácsonyi vásár1 folyó hó 31-ig1 tart és a rab táronlevő összes árucikkek •a s. *u > C X Női- és leányka kabátok Szövőit- és kötöttárúk Férfi- és női divatcikkek Kertén 1 ]» o rendkívül g jutányosán 3 vásárolhatók áruházában Komárom, Nádnr u.25. I deni a város? Alig hisszük. A mostani tél mindenesetre teherpróbája lesz a munkanélküliség problémá jának, amely talán soha kiélezettebb alakban nem került a társadalmi és a közgazdasági problémák sorába. Amint a nyáron is küzdelem folyt már a munkáért, úgy az a jövőben a fokozottabb munkakinálat következménye gyanánt be fog következni. A városnak, mint olyan közületnek, amely kénytelen a változott körülmények következtében a szociális problémákkal fokozottabb mértékben foglalkozni, mindig meg lesz a jövőben is az a gondja, a munkanélküliekkel és a szegényekkel szemben, akik a község eltartására vagy a közsegélyezésre szorulnak. Ezért igen súlyos következményeket fog maga után vonni a községi illetőségnek az a sűrű adományozása amelyet a város esztendők óta gyakorol, mert a közsegélyezésre idővel már nem százezer korona, hanem százezrek lesznek szükségesek. Az idei tél az első nehezebb teherpróba lesz a városra nézve. Ez idő szerint mintegy kétezer munkanélküli van a városban, akik közül ugyan csak 552jelenlkezett december elejéig, de egészen bizonyos, hogy az idénymunka befejezése után állunk és az összes épitőmunka szünetelése után is elkezdődött. Nem túlozunk semmit, ha ezek számát, akik már napokon belül jelentkezni fognak, legalább ezerre tesszük Az I. számú váreröd lebontásánál alkalmazott 207 munkást elbocsátolták, úgyszintén az Apályi átvágásnál dolgozó 87 földmunkás keresete is megszűnt, a kikötő területén útépítéssel foglalkozott 47 munkást is elbocsátották, ez ismét 340 újabb munkanélkülit jelent a városra nézve. A két tüzeset következtében pedig 36 munkás vesztette el kenyerét legalább is hosszabb, átmeneti időszakra. Úgy. hogy a munkanélküliek számát egész objektiven becsülhetjük kétezerre. Az a kérdés, hogy állami támogatás, tehát munkaalkalom és munkanélküli segély nélkül ezt a mun. kástőmeget csupán a szociális gondoskodás gyér eszközeiből lehet-e támogatni három hónapon keresztül, ami a legrövidebb időszámítás a munkanélküliség tartamában ? A város társadalmának mai gazdasági ereje erre aligha lesz képes még akkor sem, ha nagyobb városi segítséget és közmunkákat feltételezünk, amely azonban a kormány engedélyétől és az állam hozzájárulásától feltételezett marad és bizonyosra nem vehető. Nagyon helyes lesz, ha a város társadalmát megmozdiiják ezek a reális adottságok, de ez a társadalom nagy részében szintén támogatásra szorul. Hány kisiparos van ma hasonló helyzetben, mint bármelyik munka-Vörös kezek ellen. t kéz bőr Liiok kirepe-lóee és csúnya same ellen leginkább a hófehér, zsirtalan Leodorkrémet használják, mely a kérnek és az «rónáik matt fehérséget ad, amit az előkeld hölgyek igen szeretnek. Különös előnye abban rejlik, hogy ez a matt krém csodálatosan hűsítő hatású bőrviszketegségnél és egyúttal igen jó púder alá. Ezen krém hosszantartó 6zagia hasonlít egy frissen szakasztott tavaszi ibolya, gyöngyvirág, orgona csokor illatához, minden mosuszszag nélkül, melyet az előkelő világ utál Tubus ára Ké 8.—. Nagyobb hatású a Leodor-nemes-szapannal, melynek Kő 5.— darabja. — Minden Chlorodpntárusi tóhelyen kapható. , j t j nélküli munkás 1 A pauperizmus a legnagyobb mérlékben feliépeit ezekben a körökben is. Azután mennyi a segélyreszoruló egzisztencia más téren is! Hiszen az állásnélküli ipari szakmunkásokon kívül mennyi kereskedői alkalmazóit, mennyi szellemi munkás van kereset nélkül, akik joggal számot tarthatnának a közéletek támogatására. Ilyen nagyszámú munkanélküliséggel azonban a város vezetősége, sem annak társadalma eredményes munkát nem végezhet és a segítséget mégis azoktól a magasabb fórumoktól kell várnunk, ahol a segítségre mód is van. így elsősorban a járási hivatalnak kellene sokkalta mozgékonyabbnak lenni a munkanélküliség dolgában. Ajánljuk a járást képviselőtestület figyelmébe, hogy határozza el, hogy a munkanélküliség ügyében minden felmerülő ügyet soronklvül intézzenek el a járásihivatalnál,ahonnan nagy késésekkel érkeznek vissza mindenfelé az ügyiratok és sokszor eső után való köpönyeget jelentenek, mint az év végén tárgyalt és jóváhagyott községi költségvetések Azután a járási hivatal a munkanélküliség leküzdésére szolgáló hiteléi ne jövő novemberben kezdje kimeríteni, mint az idén az útügyi hiteleit, hanem január 1 én kezdje meg. Ezek után még az országos hivatal gyors segilségére lenne szükség, ha a munkanélküliség gyakorlalilag megoldandó kérdéseit idejében akarjuk keresztülvinni és a gyakorlati életbe átültetni. Erre is kínálkozik mód. A hogy holtában sem lehet rossz lélek. Kísérteti életem katasztrofális napja volt, mikor megérkezett utódom, az új könyvtárrendező filozopter. Beült dolgozni s én egész nap meg sem moccanhattam szűk fülkémben. Mikor azután este eltávozott a fiatalúr, rettenetesen összedobáltam mindent, szétszórtam a cédulákat s az íróasztalra állítottam az egyik zugban heverő koponyát. Ahogy reggel bejött a filozopter rémülten kiáltott fel. Aztán kirohant s odacsődítette az egész kastélyt. Mindenki szörnyűködölt s természetesen mindenki azon a véleményen volt, hogy ezt a kísértet csinálta. Mire másnap bejöttek, mindent a legnagyobb rendben találtak. A cédulák sorban a dobozokban, csak az a tucat hevert összetépve a földön, amit utódom készített, de ezek helyett ott találták az asztalon az én írásommal ugyanazokat. Az öreg báró gyorsan döntött. Utódomat kifizette s aznap elküldte, megállapítván, hogy a hazajáró lélek dolgozni akar s el is fogja végezni a feladatot. Egyúttal fülem hallatára kiadta a parancsot, hogy minden kívánságomat habozás nélkül teljesíteni kell s táblát és krétát készíttetett az asztalomra. Ettől kezdve aranyéletem lett. Kaptam tiszta lepedőt, s mindennap meleg ételt. Spirituszmasinát készítettek be, hogy teát főzhessek. Mikor láttam, hogy minden nagyszerűen megy, bejelentettem, hogy, vissza akarok költözni szobámba. Rendbehozták s kényelmes ágyban aludhattam, mosakodhattam s tekintélyem megóvása céljából minden éjfélkor programmszerűen félórás sétára mentem a kastély parkjába. Közben rendszeresen dolgoztam, amiről néha-néha a báró maga is meggyőződött. Úgy terveztem ,hogy augusztus közepére készen is leszek. De nem így történt. Egy szép napon a báró sajátkezűén levelet tett az asztalomra. Nagyon büszke ám, — úgymond — mert messze földön nevezetessé tettem kastélyát, de az emberek hitetlenek és gúnyolják őt a kísértető miatt. Lekötelezném, ha egyszer megmutathatna engem a hitetleneknek. Nyomban válaszoltam. Megírtam, hogy pénteken pont éjfélkor kilépek lakószobám ajtaján, végigmegyek az első emeleti folyosón, a nagy ebédlő nyitott ajtaja előtt s bevonulok a könyvtárba. Semmi kifogásom az ellen, ha a vendégek a nyitott ebédlő ajtón át megfigyelnek, de természetesen nem szabad hozzám nyúlni, nem szabad közelembe jönni, különben rögtön eltűnők egyszersmindenkorra. Ragyogóan sikerült a parádé. Jó fehérre beliszteztem ábrázatomat, beburkolóztam a lepedőmbe s a hatás kedvéért még egy esetleges náthát is megkockáztatva nem papucsban, hanem mezítláb indultam el a tizenkettedik óraütésre. A szomszéd urak és hölgyek szorongva lestek az ebédlő ajtajából s mikor bevonultam a könyvtárba, nyitva hagyva az ajtót magam mögött, kíváncsian jöttek oda s pillantottak be hozzám. A báró folyton csak azt kérdezte tőlük: — Na? Na? Pár perc múlva felálltam asztalom mellől, komor léptekkel odamentem az ajtóhoz s becsuktam előttük. A produkció azonban engem is szívenütött. A csodálkozó vendégseregben ugyanis megláttam Melinda grófnőt, a szomszéd birtok tizennyolc éves bájos kontesszét, akivel halálom előtt kétszer-háromszor beszélgettem, mikor itt járt látogatóban apjával. Roppantul megtetszett nekem s egy kis túlzással azt mondhatnám, hogy szerelmes lettem beléje. Most pedig, mikor mint kísértet sétáltam el előtte, egyszerre drámai erővel éreztem fellüktetni lelkemben ezt a szerelmet. Egyre Melindán járt az eszem és a katalóguscédulákra mindenféle tücsköt-bogarat firkálgattam, végül az egyikre szép rondírással ezt a szövegűt írtam: »Z. báró örömmel tudatja, hogy kastélyának kísérteié eljegyezte Melinda grófnőt«. Majd kisiettem a levegőre, hogy kiszellőztessem bolond fejemet. Félórai séta után visszatértem a könyvtárba. Amint benyitottam, rémülten hökkentem vissza. Asztalomnál ott ült egy má.'jik fehér lepedőbe burkolt kísértet, kezében tartva az imént írt eljegyzési kártyát. Melinda komtessz volt. Az éjféli kísértetnézők közül ő volt az egyetlen, aki gyanút fogott. A gyanú nem hagyta békén. Egy órakor magára terített egy lepedőt s eljött megnézni engem ... Két kísértet minek alakoskodott volna sokat egymás előtt. Én is bevallottam mindent s Melinda is elárulta, hogy akárcsak én, ő is belém szeretett. Hajnalig beszélgettünk s kifőztük a haditervet. Másnap Melinda grófnő is beteg lett. Idegrohamokat kapott, nem akart enni, majd búskomor arccal ült ki a parkba s naphosszat szót sem szólva, me* lilát mo&t készül a gondos gazdasszony a közelgő nagy ünnepekre. Tapasztalatból tudja, hogy finom, jóízű süteményt süthet, mert megszívlelte as ismert közmondást: &VISANT az ételbe, a sütéshez CEREST népjóléti minisztériumban, ahol a szociáldemokraták ülnek a nyeregben, mutassa meg a város vezetősége, hogy befolyását érvényesíteni képes. Miért kell minden alkalommal kezet fogni? Itt a járványok, a betegségek ideje, mellőzzük a kézfogást, mint a betegségek terjesztőjét. Egy okos tones, amelyet jó lesz megszívlelni. Itt a tél, a betegségek, a járványok ideje. Jó lesz tehát ügyelnünk arra, hogy a betegséget be ne hurcoljuk lakásunkba, otthonunkba. Egyik fő terjesztője a betegségeknek a kézfogás, az embereknek az a szokása, hogy akivel összetalálkozik, legalább is kétszer kezet fog: találkozáskor és elváláskor. Az emberek keze, ha sokszor meg is mossák, azért tele van az bacillussal. Sok ember ha köhent, köhög, nem a zsebkendőjét, hanem csak a puszta tenyerét tartja a szája elé, vannak, akik az orrukat piszkálják, vagy az orruk redten nézett a semmiségbe. Az orvos nem tudta megállapítani, mi a haja. Egy hét múlva, mikor az egész rokonság kétségbeesve sereglett össze, kellő ünnepséggel elárulta bajának! okát. Bevallotta, hogy szerelmes volt belém s mikor meglátott mint kísérletet, végzetes erővel ébredt fel benne a szerelem. De nincs baj, az éjszaka megjelentem neki álmában s így szóltam: — Jöjj el ma éjjel a kriptába. Emeltesd fel koporsóm fedelét és csókold meg homlokomat. Ha igazán szeretsz, feltámadok. A rokonság szamárságnak tartotta az álmot, de hosszú tanácskozás után mégis úgy határoztak, hogy nem ellenkeznek a szegény beteggel. A megbeszélt napon visszaköltöztem a kriptába. Elhozták Melindát. A báró is ott volt, a doktor is. Két inas leemelte a koporsó födelét, Melida minden félelem nélkül lépett hozzám a gyorsan, mielőtt a doktor esetleg megtapogathatta volna pulzusomat, homlokon csókolt. A jelenlevőknek még a szörnyülködésre sem jutott idejük, én már felültem. Melinda sikoltott egyet s a nyakamba borult, aztán boldogan rohant szüleihez. A grófék, mit tehettek egyebet, áldásukat adták ránk. A doktori bámult, a báró egy percig még szemrehányóan nézett kastélyának elmúló nevezetességére, de aztán őszinte örömmel szorította meg kezemet. Csoda volt. Hiába sugdostak, nem tudták megmagyarázni. Aminthogy, nem is szabad a csodák titkát feszegetni.
