Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)

1930-11-27 / 141. szám

á. oldal. «KOMAROMI LAPOK» 1930. november 27. Mint azt már megírtuk, a város községi képviselötestüietének kom­munista tagjai terjedelmes javaslatot terjesztettek a munkanélküliség kö­vetkeztében előálló nyomorúság és ínség leküzdésére. A tiz pontból álló javaslatban a kommunisták na­gyobbrészt kivihetetlen indítványokat terjesztenek elő, amelyek nagy ré­szének teljesítésére nem hivatott a város, más részének teljesítése ese­tén pedig a város költségvetése borulna föl. A kommunisták többek közt indít­ványozzák az állami munkák és a városi közmunkák mielőbbi megkezdését, követelik, hogy a város bérházaiban lakó munkanélküliek lakbére elenged­tessék, hogy minden munkanélküli, ha nős, hetenként 150 korona ha nőtlen, heti 100 korona segélyben része­­sitessék, a 20.000 korona évi jöve­delemnél kisebb jövedelemmel bírók részére az adók 3 éven dt engedtes­senek el, a Népkonyhát rendezzék be reggelire és vacsorára is, a város építtessen száz munkáslakást, vegye föl az utca javítási munkálatokat, és a liszt, zsír és húsárakat szállíttassa le. Egészen bizonyos, hogy a kommu­nisták is jól tudják, hogy ezekből a követelésekből vajmi keveset lehet a városnak megvalósítani, azonban a kommunista pártnak így lehet a tömegek figyelmét magára irányítani s ezért foglalták pontokba a lehe­tetlennél lehetetlenebb követeléseket. A legutóbb tartott városi közgyű­lésen Steiner Gábor felszólalására kimondotta a képviselőtestület, hogy a kommunista javaslatokkal egy külön erre a célra egybehívandó rendkívüli közgyűlés foglalkozik, amelyet a napokban tart meg a vá­ros. A javaslatokat a tanács már letárgyalta, a pénzügyi bizottság pedig november 25-én, kedden Füiöp Zsigmond elnöklésével tartott ülé­sében tárgyalta az erre vonatkozó tanácsi javaslatot, amelyet Igó Aladár dr., rendőrkapitány előadó ismer­tetett. A beadott javaslatoknak a köz­munkák fölvételére vonatkozó részét a tanács is magáévá telte, termé­szetesen elsősorban a város utca. javítási munkálatait és csatornázási munkálatait, amelyekre még a kom­munisták javaslata elölt a város építészeti hivatala tervet és költség­vetést dolgozott ki mintegy 450.000 K. összegben. A munkásházak épí­tésére nézve utasitolta a tanács a városbiról, hogy szerezzen ezek fel­építéséhez megfelelő kölcsönt s tegyen jelentést erről. A Népkonyha üzemének kibővítésére nézve felhatalmazást adott a város­­birónak, hogy a szükséghez képest ezirányban intézkedjék. A legtöbb kívánságot elutasítja a tanács, mert azokat kivihetetleneknek tartja. A pénzügyi bizottság a tanács javaslatát Kállay Endre dr, Csevdr Ferenc és Csizmazia György város­­biró felszólalása után 5 szóval 2 ellenében magáévá tette és kimon­dotta, hogy azzal egyező véleményt terjeszt a közgyűlés elé. Amikor a rádiómérnök a föld körül — önmagával beszélget Az első földkorüli rádióprogram. JEgy másodperc nyolcadrésze alatt érkezett vissza a hang. Verne Gyula: Utazás a föld körül nyolcvan nap alatt cimü regénye már régen anakronizmus. Akármelyik ke­reskedelmi utazó hamarább körül­járja a földet és közbe még rende­léseket is felvehet- A repülőgép még gyorsabb. A technika olyan iramban száguld előre, hogy ma már szinte semmi sem látszik csodának. Mindamellett a mai korban is rend­kívüli számba megy, amit az ameri­­rikai Generál Electric társaság nem­rég schenectady-i laboratóriumában produkált. minden arcot bájossá és széppé tesznek. Sokszor már egyszeri tisztítás után a kel­lemesen frissítő Chlorodont-fogpasztával a fogak gyönyörű elefántcsont csillogást és fehérséget kapnak. Próbálja meg először egy kis 4 koronás tubussal, nagy tubus ára 6 korona. Mindenütt kapható. # 60. Kürülröpitette az emberi hangot a föld körül alig egy nyolcad másodperc alatt. Ez volt az első földkörüli rádióprog­ram és az „announcer“ sztnte zavarba jött, mert nem tudta, hogy mit be széljen önmagával. A laboratórium nemrég beszélge­tést közvetitett Byrd admirális és Adolf Ochs, a Newyork Times ki­adója között, miközben az egyik New Zeelandban, a másik Newyork­­ban volt. Éhez a beszélgetéshez csak telefónvonalakat, tengeralatti kábelt, egy hosszú hullámhosszú és két rövid hullámhosszú rádióállomást használtak fel. Később az óceánre­pülő Kinsford Smith Schenectadyból Ausztráliával beszélt És ez adta az ötletet: ha Ausztráliával nyugati irányba lehet beszélni, akkor talán lehetséges a Philips-féle hollandiai és jávai állomásokon át elérve Ausztráliát, onnan tovább közveti­­tani a hangot Amerikába. Az első kísérletet azonnal siker kisérte. Mr. Wagonernek, egy rádió­mérnöknek a hangja a 19.58 méteres Levél a szerkesztőségnek. — Múlt szombati számunkban egyik cikk keretében megírtuk, hogy a Délszlovenszkói Villamosművek ré­széről az áramárak leszállításának kérdése igen aktuális lenne, több ok mialt is, s ha a Délszlovenszkói Villamosmüvek az áramárakat le­szállítaná, a fogyaszlóközönség még inkább megszaporodna, tehát ren­tabilitásában nem veszítene semmit a vállalat. Cikkünkre vonatkozóan a Délszlovenszkói Villamosművek igazgatóságától a következő soro­kat kapluk, amelyekben kilátásba helyezi, hogy az áramárakat csök­kenteni fogja: Tekintetes Szerkeszlőség! B. lapjuk legufóbbi számában meg­jeleni cikkel szemben szükségesnek farijuk megállapítani a következőkéi: Társulatunk működésének négy éves időtartama alatt már többször szállítottuk le a villamos energia árát, így 1928. január 1-én motori­kus üzemek részére 18 százalékkal, háztartási célokra (vasalás, főzés, porszivás stb.) pedig több mini 50 százalékkal Legutóbb ez év elején szállítottuk le a villamos energia árát éspedig úgy világítás, mint mo­torüzemek részére. Újabb árleszál­lításra csak a a 1930-as év üzleli eredményei pontos ismerete után határozhatjuk el magunkat. Berlini jelentés szerint: Einstein Albert, a nagy fizikus, december 2-án kel amerikai útjára A kalifor­niai Pasadena város egyeteme hívta meg vendégül. Ez az egyetem köz­vetlen közelében van a Mount Wilsonon levő hires obszervatórium­nak, melyről ismeretes, hogy legna-W2XAD állomáson hagyta el Ameri­kát. A hollandi Huzenben PHI 16.88 méteren továbbította a hangot a jávai PLW-nak. Innen 36.5 méteren ment tovább az ausztráliai Siney-ig, ahon­nan 2ME 28.5 méteren visszaküldte Schenectadynak, Wagoner saját ma­gával beszélhetett. Hogy ez mit jelent, azt a használt lóerők talán jobban kifejezik. Ame­rikából húszezer lóerő vitte a hangot. Hollandiába újra húszezer „lovat“ fogtak elébe és Európán, Ázsián és az Indiai óceánon át elröpitették Jáváig Itt csak „10.000 ló“ váltott, de ez is elég volt Ausztráliáig, ahon­nan újra „friss lovak“ szárnyán repült vissza a hang, a Csendes óceánon és az amerikai kontinensen keresztül Schenectadyig. A hang körülbelül 22 900 mér­földet, vagyis 36.640 kilométert futott be. Amikor a kísérlet sikerült, Wago­ner hirtelenében nem tudta mit be­széljen saját magával. Végül is úgy oldotta meg a dolgot, hogy kérdés és felelet formájában elmesélte, hogy tulajdonképpen miről van szó. Ter­mészetesen folyton belebeszélt a sa­ját szavaiba, amelyeket szinte azon­nal vissza is hallott. Ezt a beszél­getést a hosszu l hullámhosszú állo­mások, amelyek megneszeíték a dolgot, egész Amerikában, — talán az egész földön — szétröpitették. miawMiiwi in 11 >niTíiíimnniT iirrwannpif i unr'iwi 11 — november 26. Az általános árleszállilásra vonat­kozólag a cikkíró állításai — sajnos — nem felelnek meg minden irány­ban a valóságnak. Éppen azok az árak, melyek a villamos energia elő­állítási árára a legnagyobb befo­lyással vannak, egyáltalán nem csök­kenlek. lit van elsősorban a szén ára, mely az üzem megkezdése óla nemhogy csökkent volna, hanem évről-évre emelkedelt De nem csök­kentek a munkabérek és a kamat­láb sem, melyek az áramárai ugyan­csak erősen befolyásolják. Ezzel szemben az ipari nagyfogyaszlás, mely termelésünk alapját képezte, a gazdasági krízis köveikeztében lényegesen eselt. Mindezek a körülmények a Ieg­­kevésbbé sem járulnak hozzá ahhoz, hogy az áramárak leszállilása meg­valósulható legyen. Mégis, mindezek ellenére, biztosíthatjuk a nagyközön­séget arról hogy az áramárak csökkentése már hosszabb idő óla igen komoly megfontolás tárgyát képezi s a Délszlovenszkói Villamosművek minden lehetőt meg fog tenni, hogy hozzájáruljon a jelenlegi gazdasági krízis leküzdéséhez. Kiváló tisztelettel: a Délszlovenszkói Villamosművek r. t. igazgatósága. gyobb csillagvizsgáló intézete a vi­lágnak. Einstein nem fog előadáso­kat tartani Amerikában, Pasadená­­ban sem, de a kaliforniai egyetemi városban k?rülbelül hat hétig tartó látogatása alatt megtárgyalja elmé­leteit amerikai szaktudós kollégái val, a Mount Wilsonon lévő csillag November 1-től minden elfogadható áron árusítja hova menjen vásárolni női vagy leányka kabátot. ....... f. - . Komárom, Nádor u. 25. fern es női divat .. .... - , ....... - -íiit (Az Otthon kávéházzal szövött es kötött árucikkeket. 645 szemben) munkások is tovább fognak dolgozni, kik kedden nem dolgozhattak, mivel a gépműhely, melyben dolgoztak, leégett. Az igazgatóság elhatározta, hogy az Erzsébet szigeti gépmű­helyt sürgősen felépitteti, előbb pro­vizórikus épületben és rövidesen sor kerül majd egy uj, tökéletes és modern építkezésű gépműhelynek építésére, mert a Skoda müvek ér­deke, hogy a komáromi hajótelepet amely a köztársaság egyetlen hajó­gyára, ne építse le, hanem uj fejlő­dési lehetőség elé állítsa így min den valószínűség szerint a hétfői tűzvész miatt nem fog bekövetkezni ami az első pillanatokban aggá­az lyos volt, hogy a Skoda müvek elbocsátja munkásainak nagy részét A képviselőtestület kommunista-frakciójának teljesíthetetlen javaslatai a munkanélküliség leküzdésére. A pénzügyi bizottság a tanács álláspontján. Komárom, — november 26. A Délszlovenszkói Villamosművek r. t. az áramárak csökkentését ígéri. Einstein amerikai látogatása

Next

/
Thumbnails
Contents