Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-10-18 / 124. szám
2. o'dal. «KOMÁROMI LAPOK» 1930. október 18. Komárom és környéke részére JR'ixn.li Mór fakereskedő és éx)itkczésl vállalkozó cégnél, Komárom, R íikóezi utca 40. sében és annak megtartásában a legteljesebb nacionalista politikát folytatja, a nemzeti kisebbségekkel egyáltalában nem törődik, de nagy lelkesedéssel jár elől a katonai költ* ségvetések megszavazásánál, amivel elárulja a pacifizmust. Vezetői nem képviselik a munkásság érdekeit, mert ezek nacionalista és realista szellemben vezetik a pártot, úgy hogy ma már nincsen a csehszlovák szociáldemokrata pártnak erkölcsi jogosultsága arra, hogy a második internacionáléban helyet foglaljon. A Veőer érdekes adatokkal szolgál a párt vezéreiről egyik legutóbbi cikkében, amely „A szociáldemokrata pártban elsikkadt a — proletariátus“ cimet viseli, s igy jellemzi többek között az uj vezérkart: Néz zük meg a párt elnökségét és tisztikarát, kik ülnek benne és kik védik a munkás rétegek érdekeit ? Érdekes, — egyetlenegy munkás sincs köztük! Az a párt, amely állítólag a kisgazdák és a földmives munkások érdéSNUKI, Irta: Csathó Kálmán. Tizenhárom esztendővel ezelőtt történt, ezerkilencszáztizenhétben. Mariska ekkor még leány volt. Háborús eladó leány, akinek az a probléma volt feladva. hogy az éjféli záróráig hogy lehet meghódítani egy fiatalembert a házasodásig. Egy fiatalembert, aki vagy a frontról jött vagy oda készült, vagy, ami a leggyakoribb volt, onnan is jött, oda is készült. Mariska olyan megoldhatatlannak érezte ezt a problémát, hogy egyszerűen kikapcsolta az életéből. Elhatározta, hogy nem fog férjhez menni és mert ismerte önmagát, hogy milyen aggódó természetű, félve kerülte, hogy bárkivel is jobban megbarátkozzék, mert abban az időben a fiatalemberek csak arra valók voltak, hogy aggódjanak értük. Néha azonban mégis megesett, hogy el-elvitték egy-egy vacsorára, ahol fiatal urak is voltak s egy ilyen alkalommal történt, hogy megismerkedett egy huszárhadnaggyal, aki a lövészárokból került haza, kétheti szabadságra. A két hét már éppen lejárt s a hadnagy urnák másnap viszsza kellett menni a frontra. Ezt meg is mondta Mariskának, aki egy kis megdöbbenéssel gondolt rá, hogy máris milyen részvétet érez eziránt a szegény fiú iránt s bár titkon önzéssel vádolta magát emiatt, örült neki, hogy éjfélkor záróra van és nem fog a kelleténél jobban megbarátkozni. Egy csepp kis melankólia igy is volt benne mikor elbúcsúzott tőle s mikor elalvás előtt átölelte a párnáját, olyasmi járt az eszében, hogy bizony, ha nem lenne háború, ebbe a hadnagyba, aki akkor talán nem is volna hadnagy, bele lehetne szeretni. Ezt gondolta, aztán elaludt. keit is védi, vezetőségében egyetlen földművest, vagy mezőgazdasági munkást sem tűr meg És felsorolja az elnökség, vezetőség és ellenőrző bizottság tagjait, akik között vannak Hampl, Pik, Prokes, Nősek, Kindl, Karpiskova, Svoboda, Dérer, Bechyne, Fára, Meissner, Remes, Habrmann, Dundr dr, Stivin, Sokup dr, Winter dr. Majd igy folytatja: Munkások, ime, kik beszélnek a nevetekben: ügyvédek és titkárok, azután megint titkárok, ügyvédek és polgármesterek, majd a változatosság kedvéért polgármesterek, szerkesztők, ügyvédek és titkárok. — Ehhez nincs mit hozzáfűznünk, hiszen a cseh sajtó állapítja ezt meg. Az ár- étt piaci válság megoldásának kérdése, A gazdasági miniszterek az agrártúltermelés által okozott ár- és piaci válság kérdéseit vitatták meg. A gazdaságpolitikai ővóintézkedésekről szóló tárgyalások előterében a következő tervek állanak: az árle-Hanem másnap reggel a szobaleány egy nagy kosár rózsával keltette fel álmából. A rózsák között egy ökölnyi kis foxi-kölyök fickándozott, de nem ugorhatott ki, mert le volt kötve. Piros szalag volt a nyakán s a szalagon, borítékban egy névjegy lógott. A névjegyen csak egyetlen sor: „Valaha, vagy soha! Kezét csókolja Sándor.“ Csak ennyi és nem több. Egy szó sem. Mariska nézte, forgatta a névjegyet és azt mondta magában: — De furcsa, lehetetlen ember ez a Sándor! Ahelyett, hogy megírná, hogy hogy hívják ezt az édes kis állatot! Ennyit már igazán megtehetett volna! Kivette a kiskutyát a rózsák közül, mire az egyszerre odasündőrgődzött a a lábához, aztán felágaskodott rá és kísérletet tett, hogy kezetcsókoljon neki. Akkor lépett be a szobába Mariska édesanyja. Meglepetve állt meg a küszöbön. — Hát ez mi? — kérdezte, de feleletet sem várva, tüstént folytatta: — azonnal oda kell ajándékozni valakinek. Tudod jól, hogy se édesapád, se én nem szeretjük a kutyát... Arra hát ne is számíts, hogy megtarthatod. Mariska ebben a pillanatban egészen furcsát érzett. Olyasmit, hogy ha ő most engedelmeskedik az édesenyjának, hát a legnagyobb árulást követi el az ellen a kedves, Sándor nevű hadnagy ellen, aki neki ezt a kutyát küldte. És akkor egyszerre végtelenül megnehezedett a szive, könnyek tódultak a szemébe, lehajolt a kis kutyához és azt felelte: — De nézze, mamuskám! Milyen édes! Snukinak hívják... Honnan vette ezt a nevet abban a pillanatban, ő maga sem tudta volna megmondani. Valószínűleg a Sanyi név járt az eszében s abból csinált snukit, valami gyermekkori reminiscencia hatása alatt. A mama azonban erre sem szállítási törvény, melyet a szocialisták javasolnak. A fogyasztást a vásárlóképesség emelésével valamennyi néprétegben erősíteni akarják, hogy ezáltal enyhítsék az agrárválságot és megakadályozzák a további árzuhanásokat. A cseh és német agrárpárt a mezőgazdaság számára hiteltörvényt akar szerezni, amelynek alapján a gazdasági köröknek tiz éven keresztül évi 10 millió koronás hitelt lehetne biztosítani és végül egy meghatalmazást törvényt kívánnak az agrár és gazdasági válsággal kapcsolatos rendkívüli intézkedésekre. A kormánytanácskozások eddig még nem vezettek eredményre A tanácskozásokat jövő hétig megszakították, amikor azután folytatni fogják A községi pótadók fölemelése. Mint ismeretes, az 1927. évben hozott s az önkormányzati testületek háztartásának rendezéséről szóló törvény számos változásokat eszközölt és az önkormányzati testületek pénzindult meg. — Akármilyen kedves és akárhogy hivják is: nem kell. Nem értem különben azt az embert sem, aki mirnix-dirnix ideküld szó nélkül egy ilyen állatot. Mit gondol ez, kik vagyunk mi ? Hogy ezt csak igy lehet ? Azért, mert egyszer szomszédod volt egy vacsorán ? Ezért tartsak én egy ilyen kis vadállatot évekig ? Hogyisne ! — De mamuskám . .. — Miféle ember az különben ? — Nagyon kedves ember — felelte Mariska vállatvonva. — Talán csak nem tetszik neked ? Mariska elpirult. Nem mintha azt érezte volna, hogy most rajtaérték, hanem, mert bántotta ez a gyanúsítás, ami, úgy érezte, alaptalanul éri. Felháborodva tiltakozott: — Eszem ágába sincs ! Hogy is tetszik ilyet kérdezni ? Egyetlenegyszer beszéltem vele . .. — Nahát akkor! Mit akarsz a kutyájával? Nincs ennek semmi értelme. Tessék csak rajta túladni szépen. Most mész úgyis a varró órára. Vidd magaddal és vissza ne hozd, hanem add oda valakinek . .. Mariska belátta, hogy nem lehet tovább vitatkozni és nem is érdemes, mert reménytelen. Karjára vette a Snukit, de nem a varróiskolába ment vele, hanem az állatkertbe, ahol némi kis tartásdij ellenében sikerült is elhelyeznie. Ezt azonban nem merte otthon inegvallani, aminek az volt a különös következménye, hogy úgy érezte, mintha közös titka lenne Sándorral, a hadnagygyal szülei előtt. Sándorral szemben viszont egy kis lelkiismeretfurdalást érzett, mert úgy vélte, hogy az állatkerti rabság és tömegkezelés talán nem is való egy ilyen kis kutyának és hogy Sándor nem erre számított, mikor a kutyát elküldte neki. Márpedig azt végtelenül restelte volna, hogy Sándor ügyi gazdálkodását uj alapokra fektette. Ez a törvény a gyakorlatban, — mint sok más elődje is, — nem vált be és most lényegesen módosítani fogják. A minisztertanács már elfogadta az erre vonatkozó pénz ügyi javaslatot, amely szerint a legfontosabb módosítás az, hogy a pótadók felső határát felemelik. 1931-re és a következő évekre a községi pótadó maximumát 250 százalékban állapítják meg. Ha azonban ez a maximum sem elegendő a rendes költségvetési kiadások fedezésére s a szabályszerűen kötött kölcsönök kamatoztatására és amortizálására, akkor a költségvetési hiány fedezettre a községeknél 300 százalékig is emelhetik a pótadót a járásoknál pedig 150 százalékig. Sőt abban az esetben is, ha ezek a feltételek nem volnának meg, lehet a pótadókat ebben a magasságban kivetni, ha a községi vagy járási képviselőtestületek abszolút, kétharmad többsége igy határozzák. Ha a költségvetési szükséglet fedezésére még csalódjék benne. Egy nap hát megint elkerülte a varróiskolát és kiment a nagybátyja fatelepére, hogy beszéljen az őrrel, nem vállalná-e el Snukit tartásra, amig . .. Meddig? Mariska rettenetesen megdöbbent, mert ebben a pillanatban vette csak észre, hogy mióta Snuki megvan, állandóan az jár az eszébe, hogy Sándor majd visszajön és akkor történni fog valami, aminek az lesz a következménye, hogy ők ketten közösen fogják tartani Snukit és abba már akkor nem lesz beleszólása a mamának. — Szent Isten! — sóhajtotta titkon. — Hiszen én szerelmes vagyok Sándorba. — És ezen való izgalmába hirtelen megcsókolta a Snuki fekete orrocskáját. Aztán megalkudott az őrrel, előre kifizette neki egy hónapra a tartásdijat, mégegyszer a lelkére kötötte, hogy jól bánjék a kiskutyával és azzal hazament. Mariska ettől kezdve nem törődött semmi egyébbel, csak Snukival. Ha csak szerét tehette, meglátogatta, ezenkívül pedig naponta felhívta telefonon az őrt, s ilyenkor Snukinak bele kellett ugatni a telefonba, ami Mariskára úgy hatott, mintha a Sándor hangját hallaná és ilyenkor megnyugodott, hogy a hadnagynak semmi baja sincs. Minderről azonban senki sem tudott semmit. A mama sem és a hadnagy ur sem. Mariskának magának is olyan volt az egész, mint egy álom. Ha gondolkozni próbált rajta, kedve lett volna magát kikacagni érte és mégis állandóan sirhatnékja volt és tele volt remegő aggodalommal, hogy a Snukinak valami baja talál történni. Vagy hogy a hadnagyot féltette ? Nem tudta volna megmondani ő maga sem. Így ment ez majd egy évig; egészen addig, amig egy szép napon nem a Snuki és nem is a hadnagy, r hanem Mariska súlyos beteg lett. Éppen a
