Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)

1930-09-27 / 115. szám

4. oldal. «KOMÁROMI LAPOK» 1930. szeptember 27 „ELBERT“ olcsósági divatcsarnoka (Nádor-utca 19. - Koronabankkal szemben ) N ■ » VnS Női és férfi fehérneműt, Női, férfi és gyermek-pulóvert, mellényt, Keztyüf, nyakkendőt, zsebkendői, Bőr- és vulkánbőröndöf, bördiszmüárut, Gyermekkocsit, babakélengyét, „Viktoria“ vízhatlan vászongallér, „újdonság“, Jäger- és gyöngykötésü alsóruhákat stb. Figyelje meg a kirakati olcsó reklámárakat! 0 Már az uj olcsó árakban vásárolhat ? m a n Imi fit « fórumhoz, azonban a sérelmek meg­vizsgálása s a panaszok elintézése tizen­két éven keresztül meg sem kezdődött, a kisebbségi kérvények ott hevernek Genfben valamelyik népszövetségi fő­intéző asztalfiókjában, a nemzeti kisebb­ség pedig éli az ő megpróbáltatásokkal terhes életét jogainak részbeni, de leg­többször teljes negligálása mellett. Az agyonhallgatás, a figyelmenkivül hagyás megalázást jelentő módszerének megváltoztatását sürgette a német kez­deményezés és Madridban már sikerült annyit elérni, hogy az eljárás módosí­tására nézve egyezséget kötöttek, azon­ban az egyezmény végrehajtása már nem vált valóra, hanem továbbra is úgy kezelték Genfben a kisebbségek panaszait, mint eddig. Ezért kellett síkra szállaniok azoknak az államférfiaknak Genfben, akiknek nem közömbös, hogy fajtestvéreiket elnyomják és törvényes jogaikhoz nem juttatják hozzá, ezért kellett Curtiusnak, Apponyinak felszó­lalásaikban megvilágítani a való hely­zetet, amely ha továbbra is igy marad, csak fokozza az elkeseredést és veszé­lyezteti a békét A kérdésben a kis­­antant államai találva érezték magukat és a három szövetséges állam képvi-Holnap este Komáromba érkezik Szlovenszkó kulturális életének szí­ne-java, hogy hitvallást tegyen a magyar kultúra szent ügye mellett és kitűzze azokat a célokat, ame­lyeket az itt élő magyar nemzeti kisebbségnek követnie kell. A kuítúr­­ünnep gazdag programja bizonyára a komáromi egyesületeket és külön­böző testületeket érdekli első sorban és azok résztvesznek a szép magyar ünnepen, amely mérföldkő lesz ki­sebbségi életünkben. A vendégek zöme szombaton, ma délután érkezik a délutáni és az esti vonatokkal. A kultúrpalotában per­manens szolgálat van egész napon és ott kap felvilágositást mindenki. Szombaton reggel már értesítette a rendezőség a szállást felajánlókat arról, hogy ki lesz a vendégük. Az eddigiek szerint Komáromba érkez­nek Grosschmid Géza dr. szenátor és selői el is követtek mindent, hogy a kérdés holtpontra jusson. Természetesen támogatásukra sietett Briand is, aki minden ékesszólását latba vetette, hogy az eddigi eljárás továbbra is fennmaradjon. Sajnos, végső eredményben minden maradt a régiben, de a vitának meg volt az a haszna, hogy a kérdés szélesebb ho­rizonton került megvilágításra, amelyet előbb vagy utóbb, de egyszer mégis csak el kell intézni! Jól mondotta Motta svájci delegátus előadói jelentésében, hogy az államok tartós békéje egyik alapköve a kisebb­ségi kérdés megoldása, mert valóban, amig a negyvenmilliós nemzeti kisebb­ség mai helyzete meg nem változik, nem lehet sem konszolidációról, sem békéről beszélni. Nemcsak kontinen­tális érdek az, hogy ezt a kérdést rendezzék, hanem az általános világ­béke szempontjából is elkerülhetetlen, hogy a békeszerződések eme, mind súlyosabbá váló ballasztját az emberi jogok teljes kiszolgáltatásával megszün­tessék és ezáltal hathatósan hozzájá­ruljanak a rend és nyugalom megszi­lárdításához. (.—) Törköly József dr. nemzetgyűlési kép­viselő, a TESZ elnökei, Sziillő Géza dr. és Jabloniczky János dr. képvi­selők, Böhm Rudolf szenátor Jaross Andor tartományi képviselő, Tarján Ödön mérnök és gyárigazgató, Szikiay Ferenc dr. kuiturreferens, Márkus László lapszerkesztő a TESZ titkára, Jankovics Marcell dr. a Toldy Kör elnöke és a Petőfi Tár­saság tagja, Aixinger László dr, a Toldy Kör alelnöke, a SZMKE pozsonyi vezetője, Forgách Géza dr. a Prágai Magyar Hírlap szerkesztője és a magyar hirlapirók szindikátusá­nak képviselője, továbbá ide érkez­nek Haiczl Kálmán dr. szentszéki tanácsos, Schubert Tódor lévai bank­­igazgató, a kaszinó elnöke, Turchányi Imre dr.érsekujváriügyvéd, a SZMKE helyi egyesületének elnöke és a Kát. Kör elnöke, Zeitiger Vilmos dr so­­morjai ügyvéd ésvárosbiró.aSZMKE helyi elnöke, Kassa. Rimaszombat, Léva, Rozsnyó, Érsekújvár, Pozsony és más városok több egyesületének kiküldöttei, több iró és ujságiró. Fábry Viktor eperjesi, Egyed Ala­dár sajógömöri és Smidt István rozs­­nyói ev. lelkészek és több más je­lentkező. Az esti program A vendégek este 8 óra előtt gyű lekeznek a kultúrpalotában, ahol * nívós műsor pereg le rövid ötnegyed óra lefolyása alatt. Felzengenek az összes komáromi dalosok ajakán Beethoven magasztos dalának ünnepi akkordjai, melyet Molecz Tivadar ve­zényel. Ez dinamikai erejével a szi­vek mélyéig hatol. Majd Wtisz Emma zongoraművésznő előadása követke­zik, aki Chopin ből játszik, majd Lisztnek hatalmasan megkomponált VIII rapszódiáját adja elő az ő ki­váló művészi felkészültségével és tudásával. Alapy Gyula dr régi ko­máromi történetet mond el, majd Komáromnagyigérete, Molecz Margit operanövendék dalol tüneményesen szép hangján és énektudásával, ami az estének egyik fénypontja lesz. A szünet után Borka Géza dr., a tudós irodalomtanár beszél a komá­romi költőkről, akiknek egyes leg­szebb verseit a legjobb szavalók: Garai Anna, Nagy Jenő főgimn. ta­nulók, továbbá Basilides Iván és Pfeiffer László egyetemi hallgatók szavaljákfelejthetien élményül. Végül Farkas Márta, a Jókai Egyesület tiszteleti tagja, játszik néhány számot gazdag műsorából. A nagy művésznő fellépése adja meg az estének az igazi koronáját és a közönség éppen olyan lélegzetvisszafojtva hallgatja, mikor csodálatosan zengő hegedűjén eldaiolja Bach: Aír-ját s a többi nagy Ízléssel kiválasztott darabot, mint eddigi forrósíkerü önálló estéin. Az irodalmi és művészi est lezaj­lása után ismerkedésre gyűlnek össze a Central szálló éttermében úgy az ideérkező vendégek, mint a helyi magyar társadalom tagjai. Még csak azt jegyezzük meg, hogy az est pontosan 8 órakor kezdődik és a műsor számai alatt a terem zárva marad. Belépődíj nincsen, de a műsor megváltása kötelező a ki­adásokra való tekintettel legalább 5 korona összeggel. A vasárnap programja Vasárnap reggel már korán kez­dődik a kuHurmunka. Délelőtt 9 óra­kor a Magyar Társadalmi és Kultu­rális Egyesületek Szövetsége kezdi meg III. kongresszusát a következő napirenddel: 1. Elnöki megnyitó. Tartja Törköly József dr. nemzgy. képviselő, elnök. 2. Üdvözlések. 3. Titkári jelentés. Előadja Márkus László, lapszerkesztő, titkár. 4. Jelentés a II. kongresszus határo­zatainak végrehajtásáról. Előterjeszti Sziklay Ferenc dr.kulturreferens. 5. Indítványok. 6. Záróbeszéd. Tartja Grosschmid Géza dr. szenátor, elnök. Délelőtt folyamán, amennyiben erre idő kínálkozik, a kultúrpalota gyűj­teményeit tekintik meg a látogatók, ahol Aiapy Gyula dr. múzeum- és könyvtárigazgató kalauzol* Ugyan­csak műteremkiállitások lesznek a kultúrpalotában és pedig az első emeleti termekben Harmos Károly festőművész és Fried Ernőné ipar­­müvésznő mutatnak be kollekciókat legfrissebb termésükből, fenn a má­sodik emeleti művész szobában Nagy Márton festő- és Berecz Alajos szob­rászművész állítanak ki. A Szlovenszkói Magyar Ku'tur Egylet első ünnepélyes főközgyülése délelőtt 11 órakor folyik le a kon­gresszus bezárása után. Mint halljuk, a főközgyülésen Jankovics Marcell dr. a pozsonyi Toldy Kör illusztris el­nöke, a Petőfi Társaság tagja elnö­köl, aki Szlovenszkó legkiválóbb szónokai közé tartozik és beszédei mindenkor eseményszámba mennek. Emlékezzünk a Jókai centennárium alkalmával tartott megragadó erejű hatalmas szavaira. A főközgyüiés programja a követ­kező : 1. Közgyűlési elnök választása. 2. Elnöki megnyitó. 3. Az ideiglenes központi vezetőség jelentése az egyesület eddigi munkás­ságáról és pénztári állapotáról. Előadó Alapy Gyula dr. 4. Az országos központi vezetőség 36 rendes és 12 póttagjának megvá­lasztása. 5. Az országos felügyelő tanács 5 rendes, 2 póttagjának megválasztása. 6. Indítvány Országos Kulturtanács felállítása iránt. 7. Beérkezett más indítványok. A főközgyüiés végén, amikor meg lesz választva már az országos ve­zetőség, az nyomban összeül és meg­tartja első ülését. Ezen az ülésen fontos tárgyak kerülnek napirendre és itt mondja ki az országos veze­tőség a kulturmunka megkezdését és megszabja annak irányvonalát. Déli egy órakor társasebédre gyűl­nek össze a Horváth-féle étteremben, ahol fehér asztalnál folynak a meg beszélések a magyar kultúra vezérei közt azokról a nagy célokról, ame­lyek megvalósításától függ a szebb magyar jövő. Azt hireszteíte, hogy „az iskolaszék elitta az egyházi adóját“. — szept. 26. A komáromi államügyészség vád­­iratot adóit be rágalmazás vétsége mialt Cseri Lajos ipolybalogi lakos ellen, mert tavaly julius havában Zalcer András és Kiss András je­lenlétében azt mondotía, hogy az egyházi adót már egyszer meg­fizette és az iskolaszék azt elilta. A vádlott a szabályszerű idézés ellenére sem jelent meg a tárgyalá­son, de a nyomozás során történt kihallgatása alatt a terhére rótt bűncselekményt részben beismerte. A kihallgatott tanuk terhelő vallo­mása után a kerületi bíróság az enyhiföszakasz alkalmazásával fel­tételesen 400 korona fő- és 200 korona mellékbüntetésre ítélte a vádloüat Az államügyész megnyu­­godolt az Hétéiben, a védő felebbe­­zést jelentét! be a bűnösség kimon­dása miaíl. *• Üzlet átalakítása miatt az összes áruk napi áron alul lesznek elárusítva Zwickel Reklám áruházban. Baross u. A holnapi kulíúrünnep Ma este az ideérkező vendégek fogadtatása és ismerkedési este Előbb, este 8 órakor zajlik le a kultúrest gazdag és nívós programmal Saját tudósítónktól. Komárom, szeptember 26 Fegyvert, fegyverjavitást, távcső szerelést, elsőrangú töltényt :: (110 Kc-tól kezdve) legjobban szállít SEIFERT JÓZSEF BRATISLAVA, András-u 5. ce3 (a színházzal szemközt.)

Next

/
Thumbnails
Contents