Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)
1930-08-19 / 98. szám
2. oldal. «KOMÁROMI LAPOK» 1930. augasztqs 19. borította ki erőteljes hangsúlyozással és nagy hatást ért el. Ezután következett a Nemesik Béla megkapó versszövegére Heckmann István karnagy által szerzett jelige, amelyet a tanitói dalárda énekelt el megragadó hatással. A jelige poetikus szövegének utolsó két sora: „Nem hal meg a magyar dal, Míg magyar fanitó van“ — mindenkorra bevésődött a hallgatóság leikébe. Kovács Alajos, a Tanítóegyesület és dalárda érdemes elnöke mondott beköszöntő beszédei, amelyben nagy lelkesedéssel beszélt a magyar tanítónak kulturális hivatásáról és feladatáról és a dalárda nemes céljairól. Emelkedett szavakban hirdette a szeretet, a megértést és a békességet, amelyre oly nagy szüksége volna a világnak. A nagy szónoki lendülettel mondott beszédet zúgó tapssal fogadta a közönség. Áttérve a műsorra, Gáspárnak Dal a magyar dalról c. műdalát énekelte el a dalárda, amelynek precíz előadásával bebizonyította jeles készültségét és zenei tudását. A müdalok sorában több igen nehéz kar szerepelt, amelyek kiváló zenei és előképzettséget követelnek meg a dalosoktól. Ezek a feltételek megtalálhatók a tanitói dalárda tagjainál és igy könnyen leküzdötték azokat a nehézségeket is, amelyeket a modern darabok támasztottak. Németh István Lászlónak, a Magyar Dalosszövetség országos karigazgatójának a „Honvéd sírja" c. dalkölteményét komor, szinte kísérteties hangulatának megfelelő aláfestéssel adta a kar, és kitűnő tolmácsolója volt a neves müvészszerző gondolatának. Kőnig-IMóra F. „A dal“ c. müdala, amely egyben versenykar is, hatásosan érvényesült a tanítói dalárda rendkívül szabatos előadásában, hasonlóképen Heckmann Istvánnak „Ne ölj 1“ cimü, a világbékét propagáló versenydarabjában is, amelynek erőtől duzzadó befejezése frappirozó hatást váltott ki a közönség leikéből, amely szűnni nemakaró tapsviharban adott kifejezést tetszésének. Rendkívüli hatást értek el Lavoita- Hoppe örökbecsű müve: „A Reményhez“ és Them Károlynak „Dalünnepen“ c. nemesveretü szerzeménye. Mindakét kar a maga szépségében nyert kifejezést a tanitói dalárda minden részletében kidolgozott előadásában, amelyet nagy élvezettel hallgatott a közönség. A különböző népdalok előadásában fölényes tudás nyilatkozott meg és valamennyi dal tökéletes interpretálása úgy hatott a szivekre, mint virág szirmokra szálló hajnali harmat. A népdalok előadása, hogy közelfekvő hasonlattal éljünk, iskola példája volt a férfikar harmonikus összetanulásának és tökéletes kifejezőképességének. Szent- Gály népdalainak, (Fehér galamb.,. Nem szeretem... Elvennélek...) valamint Gaál nagy értékű müvénekja balatoni nótáknak (Nyisd ki anyám stb.) épügy Gáspár két magyar dalának (Ha meghalok, — ...Zöld a fának) előadása megérdemelt nagy sikert aratott. De a szív minden érzését keltették édes visszhangra Tisza A.nak népdalai (Csak egy szép lány... Édes anyám meghalok..., Én vagyok az aki nem jó... és Ej haj, haj!) és Heckmann Istvánnak eredeti magyar dalai (Sötét éjjel... Az én babám, Más a nóta... ajánlva a Komáromi Dalegyesületnek), amelyeket szebben és megragadóbban nem is lehetne előadni. A közönség tomboló tapsorkánjára a dalokat meg kellett ismételni, illetve a műsort még egy magyar bordallal megtoldani A kar tagjai, dacára annak, hogy egymásután négy különböző városban, négy estén át énekeltek, feladatuk magaslatán állottak és a fáradtságnak legkisebb jele sem volt észlelhető előadásukon. A kar csengő szép tenorja és a mély regiszterekben is kitünően érvényesülő bassusa minden árnyalásra és dinamikai szépség kifejezésére alkalmas hanganyaggal rendelkezik, de természetes, hogy a kar kiegészítése a fejlődést még nagyobb fokban biztosítaná. A szólókat Dóka Sándor, Ocsovay Imre és Tóth Imre énekelték teljes dicséret és elismerés mellett. De minden dicséreten és elismerésen felül külön kell megemlékeznünk a tanitói dalárda kitűnő vezéréről, Heckmann István lévai karnagyról, aki a dalárda ez első bemutatkozásával eddigi érdemeinek koszorúját újabb babérlevelekkel gazdagította Az ö fáradságot nem ismerő odaadó és önzetlen, a nemes ügy szeretetétöl áthatolt nagyszerű vezető munkája vitte diadalra a tanitói dalárda tagjainak nagy kitartással és lelkesedéssel végzett előkészületeit és tanulását, amelyhez fogható, valóban imponáló teljesítményről, még alig hallottunk. Dalosok és vezérük egymáshoz méltók maradtak és a sikerben egyformán osztozkodtak. A dalestén Heckmann, mint talentumos dalszerző is bemutatkozott, de ezen a téren is a legnagyobb Akomáromi munkanélküliség még a nyár derekán sem talált végleges megoldásra. Noha az állami munkák egyrésze megkezdődött és a franciaországi transzportok is elindultak, a munkanélküliek száma még mindig jelentős. Kétszáz komáromi munkás eddig semmiféle munkához nem tudott jutni. A munkanélküliek reménye, amelyet az Apályi szigeten végzendő állami munkálatokhoz fűztek, nagyon sze rényen valósult meg, sőt azóta teljesen foszlóban van. Mint már egyízben jelentettük, a munkások foglalkoztatásának maximumát a Leimdörfer cég elérte háromszáz munkás létszámával és ez a létszám azóta rohamosan apad, úgy hogy ezidöszerint már csak mintegy százötven munkás dolgozik az Apályi szi-Ferenc József Születésének centennáriumán. Irta Quidam. Első Ferenc Józsefnek is nevezték a reglamához hű ajkak, de most már — amikor tudjuk, hogy első és utolsó volt ezen a néven az osztrák magyar monarchia trónjain — nem is szükséges a pontos körülirás. Először diákkoromban láttam egészen közelről, a diákok sorfala közt ment fel a gimnázium dísztermébe az emeletre. Nagy, magas ember volt és olyan, mint a többi generális. Valami rendkívülit sejtettem mindig benne, pedig a ruhája sem külömbözött a kíséretében levő katonai urakétól. elismerés illeti meg őt és a viharszerüen felzugolt tapsok egyaránt szóltak a kitűnő karvezetőnek, a zenepedagógusnak és a jeles szerzőnek. A hangverseny után a tanitói dalárda tagjai a Komáromi Dalegyesület nádor utcai helyiségében gyűltek össze vacsorára, amelyen a Dal egyesület vezetősége és a müködökar tagjai is résztvettek. A Dalegyesület nevében Kathona Sándor elnök köszöntötte a jeles dalárdistákat és ékelte a magyar kultúra zászlóhordozóif, a magyar tanítókat, amelyre Kovách Alajos tanitóegyesületi elnök válaszolt szép beszédben, melynek végén megköszönte a dalárda tagjainak és karnagyának a nemes ügyben kifejteit sikeres, áldozatos közreműködését. Végül Heckmann Istvánt, a fáradhatatlan vezért köszöntötte föl, akit a jelenlevők meleg ovációban részesítettek, Heckmann István elhárította magáról az érdemet és a dalárda tagjait éltette, akiknek kitartása és erős akarata teremtette meg Léván, Ipolyságon, Érsekújvárt és Komáromban a sikert. Arra kérte őket, hogy továbbra is azzal a szeretettel tartsanak ki a dalkultura szolgálatában, mint amilyen önzetlenséggel készültek az első bemutatkozásra. A dalárdisták a legjobb hangulatban az éjjeli órákig maradtak együtt és a kar tagjai másnap délelőtt utaztak el Komáromból Szlovenszkó különböző magyar tájaira. geten. Csevdr Ferenc helyettes városbiró, aki most a szabadságon levő Csizmazia György városbirót helyettesíti hivatalában és Igó Aladár dr. népjóléti előadó a napokban az Apályi szigeten felkeresték a Leimdörfer cég mérnökét és abban az ügyben tárgyaltak a céggel, hogy emelje fel a munkások létszámát a munkanélküliség csökkentése érdekében is. A tárgyalások azonban nem vezeitek eredményre, mert a Leímdörfer cég illetékes mérnöke kijelentette, hogy újabb munkások felvételére egyáltalában nincs semmi remény, sőt az eddig alkalmazott munkások nagy részét is el fogják bocsátani, mihelyt az alapozás és a betonozás munkáját befejezték. Ferenc Józsefhez azonban égé" szén közel kötelékek fűznek mégis, hiszen gyermekkorom nagy élményeit jelentették a XI. várerőd bástyafokáról eldördülő huszonegy ágyúlövés minden év augusztus 18-án reggel pontosan öt órakor, sem egy perccel előbb, sem utána nem kezdték. Azután a tábori mise alatt folytatták az ágyúzást és délben egy órakor a katonai tisztikaszinóban tartott banketten, amikor felállt a várparancsnok ur molnárkék kabátjában, összes rendjeleivel és megragadta a pezsgős poharat, a két mondatból álló rövid felköszöntő után felzengő Gotterhalte dallamába dörögtek bele ismét az ágyulövések. Pontosén huszonegy-Egyébként ruháját sem a komiszát, sem az extrát, amelyről annyi kaszárnyái nóta szól, nem viseltem. A népdalok szárnyukra vették a nevét, bár nem tartozott a szeretetreméltó uralkodók közé, aki nép • szerű akar és tud is lenni. Ferenc József katona volt és ebben mégis határoztuk egész egyéniségét. Katona volt, akinek első mindig a kötelesség, amelyet maradéktalanul elvégzett. Nem hagyott hátralékot az íróasztalán sem, amiről példát vehettek volna azok a hivatalnokok, akik aktáikat szabadságuk előtt az Íróasztalok mély fiókjaiba vagy az almáriomok sötétjébe sülyesztették. A császár és király sohasem mutat'a meg magában az embert. Pedig egészen bizonyosan neki is voltak érzései, vágyai, amelyek talán nem teljesültek, mert nem teljesülhettek, olyan magasan ült a trónusán. Családi élete a legszerencsétlenebbek közé tartozott és mindenki sajnálta. Sokan pedig azt mondták rá: a nemezis fizet az aradi tizenháromért, Hát ez sötét árnyék is maradt egész uralkodásán, bár akkor még gyermek volt, amikor ezt a világraszóló kegyetlen gyilkosságot a nevében elkövették. Gyermek volt, egy nagyravágyó és gyülölséggel telitett anya gyermeke. A liberalizmus fénykorában hizelgő publicisták felruházták a legalkotmányosabb jelzővel Ebben sem volt semmi igazság, mert alkotmányos érzülete teljesen hiányzott, amit bizonyít a cholopyi hadparancs és a parlament szétkergetése a magyar királyi honvédséggel. Ferenc József nem volt alkotmányos uralkodó, csak kiegyezett az alkotmánnyal, amikor ezzel kénytelen volt, de már a hadsereghez nyúlni nem engedett és szerette volna azt a delegációt látni, amely meg nem szavazta volna a katonai közös kiadásokat. Nagyon rendszerető pontos ember lehetett és élete végén nagyon szerencsétlen. amikor akarata ellenére belesodródott a világháborúba. Szerencse, hogy nem érte meg a végét, a bécsi csőcselék forradalmát, „hadseregem“ szétzüllését és a forradalmakat. Temetése is tragikus szerencsétlenséggel végződött, a Becsből jövő különvonat Herceghalomnál belerohant a személyvonatba és azt átmetszette a halálváltón keresztül Ott halt meg Thallóczy Lajos is, a hírneves magyar történetiró és politikus. Ferenc József centennáriumán eszembe jut egy régi bűnöm is, amelyet most a nyilvánosság előtt gyónok meg. Ötven esztendővel ezelőtt, amikor még a várnak nem voltak féltve őrzött titkai, egy szép tavaszi napon felderítő útra indult két kis diák a várban a külső kapubejárattól balra vezető körúton. Egy kis épület ablaka nyitva volt, abban apró és kerek skatulyákat pillantván meg, felderítettük a tartalmát is. Puskapor volt a dobozokban. Álmainknak álma teljesült. Tizenhárom dobozt emeltünk ki a nyitott ablakon át, ahol a puskapor szellőzött, különben elemeltük volna az egész raktár tartalmát, olyan keresett cikk lett a gimnázisták körében. Restelem a vétket és a költővel tartok, aki . azt dalolta, hogy „a lopás bár szenynyes lelki folt“, én ezt a foltot mind e mai napig viseltem lelkemen. Ha életemben találkozhattam és beszélhettem volna ezzel a Nagyurral, akkor megvallottam volna előtte ballépésemet, később hűséget is esküdtem neki, mint államhivatal-Daltestvér Felére csökkent az Apályi szigeten foglalkoztatott munkások száma. — Saját tudósítónktól. — Komárom, —augusztus 18.
