Komáromi Lapok, 1930. július-december (51. évfolyam, 77-154. szám)

1930-08-07 / 93. szám

03. Mzám, Csfltörtök, 1830, außus*tns 7. komáromi lapok POLITIKAI LAP.____________ Otvenegyedik évfolyam. Alapította: TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BAR AN YAY JÓZSEF dr. Főmunkatársak: ALAPY G\ULA dr. és FClÖP ZSIGMOND. Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel. Egész évre 100 K, félévre 50 K, negyedévre 25 K. - Külföldön 150 Kő. Egyesszám ára 1 korona. A nagy koalíción belül. Komárom, — augusztus 6. A sajtó-fanfárok hangjai a koa­líció példás együttéléséről harsog­ják a külvilág.felé megszokott har­sonájukat és ilyenkor, nyárszakán hozzászoktunk ahhoz, hogy az úgynevezett nagy alkotómunka kör­vonalait megrajzolják. Azután ren­des következménye a dolgoknak az, hogy a nagy koalíció megtor­pan az első akadálynál és kitör a pártvá'ság, hónapokon keresztül izgatja a közvéleményt és szó sincsen alkotó munkáról, legfeljebb kétes értékű és semmitérő kom­promisszumokról, fél intézkedések­ről, amelyekkel tele vau a cseh­szlovák törvények és rendeletek gyűjteménye a határtalan számú novella alakjában. Ez a legsúlyo­sabb bizonyiíék arra, hogy a koa­líció egész munkát végezni képte­len. Most idő előtt süvített bele a közvéleménybe a pénzügyminiszter lemondása, amelyet az itt uralkodó politikai módszerek szerint eltitkol­tak és puhítani igyekeztek a ge­rinces minisztert, aki a bársony­széket nem tekinti élete végcéljá­nak. A politikai megfőzés tudo­mánya azonban mégsem sikerül, Englis elkedvetlenedve bizonyára távozik és nem fogja a költségve­tést képviselni az ősz folyamán. Ez az eset k'asszikusan jellemző az őszinteségnek a teljes hiányára, amely a nagy koalíción belül ural­kodik. Egyik sem hisz a másik­nak és a cél minél többet kicsi­karni a pártok részére. A lakóvédő törvényjavaslat mö­gött máris felsorakoznak a pártok, mégpedig a szocialisták elszántan, a jobboldaliak gyengeségük tuda­tában hajlandóságokkal az enged­ményekre, hogy igy a lakótörvényt tető alá hozzák. Szó sem lehet róla a mai helyzetben, hogy itt végleges alkotás következzék be és a háztulajdonosok keserűen fog­nak ismét csalódni abban, hogy a tulajdon védelmét törvényben lás­sák viszont, amelytől csaknem két évtizede meg vannak fosztva. A lakás még hosszú ideig nem lesz szabsd forgalom tárgya, bár tíz hosszú esztendő alatt annyi kis­­lakásépitő támogatást szavaztak meg a parlamentben, hogy minden lakó építhetett volna magának be­lőle házat. Ez az egy példa is mutatja, hogy a nagy koalíció élete nem is olyan tartós, mint azt egyes lapok jö­vendölik. Mi azonban ismerjük ezeknek a jövendőmondásoknak az igazi értékét és azt igazán nem sokra tartjuk. Ez nem az igazi élniakarás, melynek előfeltételei hiányoznak a koalícióból.. Itt a ta­gok akarnak csak élni és nem az egész organizmus, amelynek nem is egy, de több gyomra is van. Az agrárok feltűnő simulékony­sága a baloldali marxista pártok­hoz nagyon feltűnő és bizonyosan valamilyen önző célokat takar, mint annak idején az Einfurhsscheinok Komárom, — augusztus 6. Szeptember második felében ül össze a képviselőház. Cseh néppárti politikai körökből vett értesülés szerint a képviselőhöz nem kezdheti mtg az eredeti terv sze­rint szeptember 9 én üléseit, mert ad­dig még nem készülnek el azokkal a javaslatokkal, amelyeknek elinté­zése az őszi ülésszak feladata. Ke vésbbé fontos javaslatok ugyan ké­szen állnának a kormánynak, azon­ban a fontos kérdésekkel a jelzett időre semmi szin alatt sem tudnak elkészülni A minisztertanács lev fel­jebb augusztus utolsó hetében fog" ülést tartani s akkor a forgalmi adó, a lakástörvény s a költségvetés ha táridőhöz kötött javaslatai teljesen lefoglalják idejét. A politikusok ez­alatt a közalkalmazottak tizenhar­madik fizetéséről, a fedezetről tár­gyalhatnak majd a klubokban és ugyanakkor elintézhetik Englis dr. pénzügyminiszternek a szociáldemo­kratákkal való ama konfliktusát, amelyet a söradó emelése idézett elő. Minden valószínűség szerint tehát a képviselőház csak szeptem­­ber’második felében fog összeülni. Englis pénzügyminiszter valóban lemondott. A koalicióhoz tartozó pártok sajtó­orgánumai megírták, hogy Englis dr. pénzügyminiszter lemondani készül, mert a kormányt támogató egyes pártok sajtója a közösen megállapí­tott pénzügyi program ellen állandó agitácíót fejt ki. A kormánylapok cikkeikben csak sejtették a valósá­got, vagyis a pénzügyminiszter le mondását, de most már meg keli állapítani, hogy Englis dr. a minisz­terelnöknek szabályszerűen bejelentette lemondd:át. A lemondás okát a kor­mánytámogató cseh szociáldemokrata párt hivatalos lapja, a Právo Lidu abban állapítja meg, hogy mivel a nemzetvédelmi miniszter megtagadta, hogy magát a minisztertanácsnak a költségvetési takarékoskodásra vo­natkozó határozatának alávesse, sőt a katonai költségvetés felemelésé­nek követelésével állott elő, — Englis dr. kénytelen volt a lemondáshoz folyamodni. Englis tehát ma már nem pénzügyminiszter és a pénz­ügyminisztérium egy hét óta felelős vezető; nélkül áll. Agrárpári körök­ben egyébként az a hir járja, hogy Englisa lemondását visszavonta. kedvezménye volt, amelyen agrá­­riusék elég szépen kerestek. Az a körülmény, hogy az agrárlapok az agrárválságot lekicsinyelni igyekez­nek, arra enged következtetni, hogy megint jó pecsenyére nyílik kilá­tás, amelyet a szocialista parázion szeretnének megsütni. Csehszlovákia és a varsói mezőgazdasági konferencia. Lengyelország augusztus 28-án Varsóban az európai mezőgazdasági államok bevonásával konferenciát tart a gazdasági helyzet megjavítása érdekében. Erre a konferenciára Lengyelország meghívta Csehszlo­vákiát is, bár a köztársaság nem tekinthető mezőgazdasági államnak olyan értelemben, mint akár Jugo­szlávia vagy Románia. A csehszlovák kormány, a Národni Politika értesü­lése szerint, eleget tesz a lengyel kormány meghívásának és megjele­­u küíifzfnii.atá.t, ahol oly inait vényt fog előterjeszteni, hogy az érdekelt államok állítsanak föl külön munka­hivatalt, amely a nemzetközi munka­­hivatallal szemben inkább a mező­­gazdasági termelés és a mezőgaz­dasági munkások ügyeit kisérné fi­gyelemmel. A Lidové Noviny érte­sülése szerint még nem történt dön­tés arra nézve, hogy a varsói kon-Saját tudósilónktól. Az uj iskolai reform egy látszó­lagosan liberális intézkedést hoz. Amint halljuk, jövő tanévtől kezdve a szlovenszkói magyar iskolákban nem kötelező a szlovák nyelv ta­nítása. Dérer dr. iskolaügyi miniszternek kétségkívül ügyes és szemfény­vesztő sakkhuzása ez, amelynek legalább kifelé tetszetős hatása lesz. De nem több ez, mint látszólagos liberalizmus az iskolaügy terén, mert a valódi liberalizmusnak Dérer is­kolaügyi minisztersége alatt sem jött meg az ideje a csehszlovákiai iskolapolitikában. Mi történik most már, hogy a magyar iskolákban nem kötelező a szlovák nyelv ok­tatása. A magyar iskolákban nem fogják tanifani a szlovák nyelvet? Dehogysem! A magyar szülő is van olyan okos, hogy ludja, gyermeké­nek boldogulásához szükséges eb­ben az államban a szlovák nyelv tudása. Tehát, ha nem tanulja meg azt kötelező tantárgyként, megta­nulja nem kötelező tantárgyként. A Szerkesztőség ég kiadóhivatal: Nádor-u. 29 Megjelenik hetenként háromszor: kedden, csütörtökön és szombaton. ferencián ki fogja képviselni a cseh­szlovák kormányt. Ha Bradács föld­művelésügyi miniszter a belpolitikai munkákkal való elfoglaltsága miatt nem távozhatnék Prágából, akkor a kormányt Varsóban Pazdorka dr, a földmivelésügyi minisztérium osz­tályfőnöke fogja képviselni. A szlovák néppárt és Tuka. Tuka Béla dr.-nak harmadfokú elitélése nyomán a cseh sajtóban olyan hirek jelentek meg, hogy Tuka, illetve védői kegyelmi kérvényt nyújtanak be. Ezekre vonatkozóan a Slovák a következőket irja: Miután Tuka egész perében a legfelő fórum ítéletének meghozatala után is fő­képen az objektiv igazság megálla­pításáról van szó, ezért az amnesztia­kérelem benyújtásáról szóló hirek minden alapot nélkülöznek. „Ami azokat a híreket illeti, hogy a szlo­vák néppárt a harmadfokú Ítélet után teljesen lemond Tuka profesz­­szorról, vagy hogy ki is zárja őt a pártból, erre csak azt jelenthetjük ki, hogy a pártban senki sem gon­dol ilyenre és hopy a pártnak semmi oka sincs arra, hogy olyan emberről lemondjon, akit a párt szolgálatában ilyen súlyos csapás ért. Ma természe­tesen a párt a be nem avatottaknak s különösen ellenfeleinek orrára nem kötheti még, hogy megmentése érdekében milyen lépéseket akar tenni.“ A szlovák néppárt tehát to­vábbra is fenn kívánja tartani a régi kapcsolatot Tukával. — augusztus 6. legtöbb szülő, mondhatjuk, kivétel nélkül mindenki, a nem kötelező tantárgy, a szlovák nyelv megtanu­lására fogja figyelmeztetni a gyer­mekét, hiszen még azokon a vidé­keken, ahol a magyarság nem él kisebbségben, hanem löbbségben, az állami hivatalokban mindenütt kötelezővé telték az alkalmazottak részére a szlovák nyelv tudását. Reméljük, hogy Dérernek csak nem az járhatott eszében ezzel a látszó­lagosan liberális intézkedésével,hogy most már a magyar iskolákból ki­kerülő fiataloknak az állami hivata­lokban még jobban megnehezítse az elhelyezkedést, ha egyáltalában lehetséges is. A csehszlovákiai ma­gyar iskolákban nem kötelező a szlovák nyelv lanitása: de akkor ne tegyék kötelezővé azt a mindennapi éleiben sem, hiszen ismételjük, az állami hivalalokból — még azokon a vidékeken is, ahol többségben él a magyarság — csak szlovák nyelvű iratokat bocsátanak ki, a katona­ságnál csak szlovák, illetve cseh-POLITIKAI SZEMLE Jövő tanévtől kezdve a magyar nyelvű iskolákban nem kötelező a szlovák nyelv tanítása.

Next

/
Thumbnails
Contents