Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-04-19 / 46. szám
14. oldal. Komáromi L»pok 1930 április 19. inelmi receptjét ö hagyta hátra és hogy a lovasszobrát elnéztem, megrtettem, Nagy Károly alakja csak a mltban, a világtörténelem lapjain nagy. jelenben, a szürke mindennapi életen, a Duna—Tisza-közén csak lidércny a magyar éjszakában. Kerek porfirlap. Kemény, mint az oiökélet, sötét, mint az alvadt vér. Ott áll Szent Péter székesegyházában, a bejárat vonalában, középen. A kerek )rfirlapon hosszú századokon át a imái szent birodalom császárai álltak oronázásuk napján. Már tudjuk, hogy a Vatikán és Quirinál kibékültek. Megérzem, hogy a savoyai csillag ideragyog és a quirináli út a porfirlapra vezet. \ világuralom eszméje tehát többé nem tnlék Róma földjén. Nem halott, de újjászülető Gondolat. Ledobta magáról a szemfedőt, amelyen évezredek pora pihent. És a porfirlap? Kerek sírköve Pán-Európának, ami még meg se szüetett. * Nem szólok műemlékekről, amelyek- 1 könyvtárakat Írtak. Nem beszélek a vészét kincseiről, amelyekről ezer:r is csak egyforma dalt énekeltek. alkonyairól, mely a Fórumon, a era Via kőkockáján talált, csak anyit irok... A fasiszta Róma lovasrjárata kocogott Titus diadalive felé. ?i jövő éles körvonalait rajzolták a levegőbe alakjukkal a feketeinges lovaslegények, akik napnyugtakor is napkelet felé néztek. A tudós könyvein és a költők dalain túl a festők és a szobrászok kincseiről csak annyit mondhatok, amennyire Canova Vénus-szobra tanított meg a Borghese-ben. A művész, aki istennőt laiag márványba, ne válasszon magának közismert, vagy éppen történelmi modellt. Canova is úgy járt, pompásan Ívelő szobra felett minden időkre modellje, Bonaparte Paulina uralkodik, Nem Vénus a szobor, de csak egy márványhullám a nagy érzésből. Palatínus és a többi halmok. Modern atás a Capitoliumon. Kleopatra és Berenice emléke a Janiculus kertjeiben. A Colosseumban a vértanuk utolsó szempillantásai kisértenek halhatatlanul. Az Aranyház törmelékei között, ami megfog, megihlet, a visszhang. Szelíd és haragos alkonyatek a Monte Riadóról és Lucullus kertjeiből nézve. Feketeszemű sötét ciprusok csodálkoznak múlt, jelen és jövő között, Rómában még mindig mennyi a harmónia. Au óra kerek kis temploma Fortuna Viliire régi hajlékára néz. Száll a tömjénfüst, égre tör az ének. A San Pietro dei Vincoüban Michel Angelo Mózesszobra minden Írásnál világosabban hirdeti, hogy a jelenben újra elkövetkezett az idő, amelyben a fajoknak és nemzeteknek nem vezérekre, de prófétákra van szükségük, hogy megélhessenek. De azt is mutatja, hogy a mai nagy megújhodásban csak Rómának jött el az uj Mózese. Az utolsó villanás egy csendes virágüzlet kirakatát mutatta. Hatalmas szőlőfürtök között vörös rózsák illatoztak. Metszett üvegtálon fehér rózsa álmodott Bacchus és Vénus emléke a szőlőfürtben és a vörös rózsában. A ,eí és irgalom kereszténységének tiszta szimbóluma az üvegtálban és a hófehér rózsában. Kár, hogy a csodák napjai elmúltak. Ragyogó napsütésben maradtak el a hatalmas porták, az óriás falak. Elmaradt a Tiberis és Ancona felé a vonat a hegyek közé futott. A búcsúzó Campagnán juhnyáj vonult csendesen nyugat felé. Csak úgy, mint régen, évezredek előtt. A kutya és a kanári Irta if|. Bökay János A szobában komor volt a hangulat. Az összehúzott vastag függönyök mögül ijedten lopódzkodott be egy-egy csenevész fénysugár, megvilágítva a szoba közepét és még mélyebb homályba süllyesztve a sarkokat. A fülledt levegőben átázott zsebkendők ne■t'éz parfőmillata terjengett s a tespedt csendben, mely úgy terpeszkedett a lélekvesztett bútorok felett, mint egy katlanba hemperedett ólomhasú felhő, csak néha-néha szállt fel egy-egy panaszos nyöszörgés, egy-egy szipákoló szepegés, egy-egy kimerült sóhaj. A ' •"'okát kísérteties visszhangként elnyújtott szűkölés követte ... Egyedül az orrfúvás időnkénti követelődző lármája hatott józan testiségével üditő intermezzóként e gyásztól fertőzött beteges világban. Az özvegy a sarokpamlagon gubbasztott, fekete ruhában, fájdalmába gubózkodva és elhalón nyafogta, mint valami nagy sötét macska, amely halálrasebzetten elkuszott a lgsötétebb zúgba dédelgetni keservét. Gombolyagba gyűrt ázott csipkezsebkendőjét a fekete ruhája és fekete haja közül kísértetiesen kifehérlő arcához szorította, elrejtve benne duzzadt kis orrát, amely illetlenül kivörösödött a szakadatlan dörzsöléstől. Fokozta kétségbeesését, hogy a könynyei elapadtak s igy a jóleső zokogás helyett a fáradságos nyöszörgéshez kellett folyamodnia. Szeretett volna elájulni fájdalmában, de nem tudott. Még ketten voltak a szobában: a kutya és a kanári. A kanári felfuvalkodva gubbasztott sárgaréz-kalitkája egyik falécén, félig lehunyt szemhéjakkal, aprehenzlv, rezignált ábrázattal, mint aki unja már a dolgot. A kutya ellenben megértő kötelességtudással magára erőszakolta legünnepélyesebben fájdalmas pofáját, bekapta két hátsó lába közé hátrakunkorodó farkát, vagy leült úrnője elé s a mennyezetnek meresztett orral keservesen, elnyújtva vonított, ha egy-egy nyafogó sóhajra reagálni illett. Mindenáron ki akarta mutatni nagy együttérzését, kutyahfiségét s ha úgy ítélte, hogy felfüggesztheti kicsit a vonítást, hason odakúszott úrnője lábához és a szemébe mélyesztette hallatlanul mélabus sárga tekintetét, vagy lenyalta a lehanyatló kezéről a mindritkábban rácsöppenő könnyeket, amelyek még növelték sós izükkel tikkadt nyelvének szomját és behorpadt gyomrának görcsös éhségét. Ugyanis a kutya példás kötelesség- és illemtudásból, úrnőjéhez alkalmazkodva, már két napja, a férj halála óta, alig evett és ivott valamit. — Ez a legkevesebb, amit meg kell tennem érte, — bátorította magát olyankor, amikor agyonkinzott gyomra követelődzőn korgott; — szegény asszony, hogy szenvedhet! S nincs senki, aki osztoznék gyászában ... persze rajtam kivül. Én vagyok az ő egyetlen támasza ! — gondolta büszkén. — Bizonyára hálás lesz nekem, hogy ilyen önfeláldozón kitartottam mellette e válságos napokban; ezt nem egyhamar fogja elfelejteni. Ami fontos is rám nézve, minthogy ezentúl ő lesz az én gazdám ... Idáig érve emélkedésében, újra vonítani kezdett, nem kiméivé hangot és fáradtságot. De a függöny likacsos hímzésein keresztül im beröppent egy vékonyka napsugár, mint az eleven élet egy belőtt nyílvesszője. Egyenesen a kalitkát találta el és lángbaboritotta a sárgarézrudakat. Egyszeriben kifényesedett a szoba s a meglepett kanári felnyitotta pislákoló mákszemét. Fészkelődni kezdett, megborzongatta tolláit, kihúzta törzsébe sülyesztett tömzsi nyakát és átugrott egy másik lécre, ott körülnézett kissé, majd fürgén továbbszökött, mind hetykébb és virgoncabb mozdulatokkal. Már csipogni kezdett s egyszerre csak, az ablak felé fordítva csőrét, felfújta a begyét és kieresztette hangját. Fütyörészve, trillázva, bugyborékolva ömlött torkából az ének. — Szemtelen madár, — mormogta megbotránkozva a kutya, lesújtó pillantást vetve a daloló kanárira. — Milyen kíméletlenek az állatok! És ijedten, kutató úrnője felé kémlelt. Az asszony merő szeme a madáron csüngött, a zsebkendő ölbehullt s várt harag helyett valami lomha csodálkozás ült halovány arcán. — Szerencse, hogy dermedt fájdalmában föl se tudja fogni ezt a határtalan pimaszságot, — gondolta a kutya, fogát vicsorgatva — máskülönben tüstént kitekerné ennek a kis sárga baromnak a nyakát. így megsérteni valakit gyászában! És rekedten vonítani kezdett, megfeszítve összes hangszálait, hogy ellensúlyozza, túlüvöltse a kegyeletsértő, pogány éneket. A kanári pedig elhallgatott, hogy egy vidám szökkenéssel beugorjon fürdővizébe, tollázkodva és fröcskölve egy kicsit, majd felcsippentett néhány gabonaszemet és a rézpálcákon élesitetíe a csőrét — Még eszik is a nyomorult! — j hördült fel elkeseredett dühhel a kutya, kétszeresen érezve gyomrának kínjait, — enni mer a szemeláttára! De a kanári már megint énekelt, zengőbben, tisztábban, élesebben, mint valaha. S ahogy énekelt és énekelt, egyre fényesebb lett a szoba, a sarokba bujt árnyak egymásután felröppentek, mint a völgybe hasalt felhők, amikor hirtelen rájuk tűz a rejtekéből kiszökkenő napfény. A kutya mérhetetlen haragjában felszegte orrát a mennyezetnek, mintha a falakon keresztül az egeket akarná tanuul hívni e gyalázatra s elnyújtott, rekedt hangon versenyt üvöltött a kanári dalával. Az asszony válla megvonaglott, arca eltorzult, mintha gyötrelmes állomból ébredne hirtelen, harag lobbant éledő szemében s elhatározott mozdulattal a csengőhöz nyúlt. — No végre! — gondolta megelégedetten a kutya, de egy pillanatra sem hagyta abba a keserves szűkölést; — végre mégis feleszmélt szegény. Bizonyára kidobatja ezt a buta, tapintatlan állatot. Úgy kell neki! — Nézze csak... — mondta az asszony a belépő szobalánynak, a kutyára mutatva: — dobja ki ezt a kellemetlen állatot. Nem birom a vonítását. Ajándékozza el, vagy adja a sintérnek, nem bánom. És mielőtt a kutya felocsúdhatott volna ámulatából, a szobalány már megragadta nyakláncát és vonszolta kifelé. Még ellenkezni sem tudott, anynyira elhült benne a vér. De visszatekintve látta, ahogy az asszony kilép a sarokból, a kalitkához támolyog és kisirt, duzzadt arcát a rácshoz szorítja. — Kis madaram! — csendült fel remegőn és gyöngéden a hangja: — Áldott kis madaram!.. S ahogy a küszöbről még utoljára megfordult a kutya, megdöbbenve látta, hogy az asszony az ablaknál áll, félrehajtja a bánatos függönyt és kitekint a napfényes utcára. \ A legújabb tavaszi szövetújdonságaim j • ^ | TT 1 minden árnyalata már raktáron. Megrendelés : í : 1 tO@@Cl után úgy a kosztümök, mint a köpenyek Legújabb párisi modellek szerint a Legszebb kivitelben Legolcsóbban : csakis nálam szerezhetők be C so n k a női divatterme Jókai Mór utca m 11 if „TECHNIKA“ építő r. t. ZILIN A—ZSOLNA N y V. Makadám utak, útburkolások, keskenyvágányu vasutak épitése. Saját andezit és bazalt bányák. j
