Komáromi Lapok, 1930. január-június (51. évfolyam, 1-76. szám)
1930-03-18 / 32. szám
6 Komáromi Lapok H^BO. március 18. naponta 15 km. u at test gyatag, j mert gyárainak va amennyi munka- i term4* bejárja. E' egy es tendő a'a t 5400 km., negyven esítendő a att pedig Citroen 216 e er km utat 'esz me? gyao?, ho o t ő nem is levélhordó, hanem csak egy kö önséges autógysros. — R kontárnál Csl. Vörös Kérésit egyesület báljával kapcsolatosan Marczy József Nagymegver 40, Láska B 20, és Schwarzer K. 10 K-l küldtek be. A szives adományokért ezúton mond hálás köszönetét a Vörös Kereszt Vezetősége. — Brit Kolunbidban fehé ek és szi- j nesek között tilos a házasság. Brit- ! Kolumbi törvényhozó testületé elé törvényjavaslatot terjesztettek, amely megtiltja a házasságkötést fehérek és spinesek között. Brit-Kolumbia szines lakossága főként bevándorolt japánokból és kínaiakból áll. — Ősnép Mlandzsuridban Az oroszkinai határon éí a szalonok népe, amely néptörzs sck tekintetben emlékeztet az indiánusra. A rendkívül igénytelen szótanok életszükségletei számára még ma is teljesen elegendő m őz és a nyír. Az őz húsa, melyet indiénus módra a nspon szárítanak, a főiáp’áiékuk, kézzel cserzett bőre pedig a ruházatuk. Már az újszülötte! is puha őzbőibe fektetik. A nyit fából házakat építenek és mindenféle használati cikkei állítanak elő. A nők egyenjogúságáról a szóló nők még nem tudnak semmit, minden nehezebo munkát — beleértve a fadöntést is — a nők végeznek, míg a férfiak a vadászatra szorítkoznak. A szótanok szerint mindenütt a világon istenek és démonok laknak, akik, ha az emberek megharagiiják őket, betegséget küldenek a népre A iegerősebb isten Mám, de minden szótannak megvan a külön istene is. — Üzleti záróra rendezése. Évek óta fart már a sok tanácskozás, ankétozás a kereskedők záróra kérdésében. A kereskedők — igazán nem csodálhatóan — ma bizony kora reggeltől késő esíig nyitva tartják üzletüket, mert meg akarják (próbálják ne akarni!) keresni azt a sok pénzt, amit adóra kell először fizetni s valahogyan megcsinálni azt az adósságot, hogy a családjukat is eltartani tudják. Amint értesülünk, a hatóság nyúl most bele a kérdésbe s most már nem kénye kedvre, hanem parancsszóra kell majd a kereskedőknek egységes zárórái betartani. Arról is tudunk, hogy a kereskedők és iparosok igen tekintélyes része a teljes vasárnapi műnkaszüneiet kivánja, mert a mai rendszer mellett a vasár- és ünnepnapi záróra a kereskedőnek és iparosnak sem fizikai, sem szellemi pihenést nem biztosit. Kiváncsiak vagyunk: van e a hatóságnak ereje s a kereskedőknek szive, hogy itt rendet teremtsem. — Angiidban nem ismerik el főbbé az indiai egyetemeken szerzett oroosi d plomáhat Londonból jelentik : Az angol orvosi tanács határozatában kimondotta, hoey nem ismeri el az indiai egyetemeken szerzett orvosi diplomákat Ezek az okmányok többé nem jogosítanak föl orvosi praxisra Angliában. Az orvosi tanácsot erre az elhatározásra az indiai nacionalizmus, a kulturális és világnézeti különbségek és nyelvi nehézségek indították. Másrészt azonban a sajtókörökben hire jár, hogy az an?ol orvosokat már régóta nyugtalanítja az Angliában dolgozó indiai specialisták sikere. Ezek az indus orvosok különösen a trópusi betegségek és a sebészet terén nagy versenytársai az angoloknak. — Ausztriában is éle|beiépte|ik a légi-taxifargalmat. A Salzburger Volksblatt jelentése szerint a salzburgi repülöisko ával kapcsolatosan Ausztriában életbeléptetik az első légi-taxiforgalmat. A vállalat állandóan két legújabb tipusu sportrepülőgépet tart indulásra készen. A menetdijat kilométerenként 90 grasban állapították meg. — A uildg legnagyobb hajója. Londoni jelentés szerint egy hajóstársaság óriási oceánjáró gőzös építését tervezi. Az építési köllségek 140—160 millió pengőt tesznek ki. j Ezzel az óriáshajóval az angolok ! vissza akarják hóditani a „Kék szalagot“ a Brementől. Hir szerint ez lesz a világ legnagyobb hajója. Befogadóképessége meghaladja az ötezer utast, gépei hatszázezer lóerőt fejlesztenek A hajó átlagos sebessége 55-60 kilométer lesz, kedvező , I idő esetén azonban ennél jóval na> gyobb sebességgel halad. Luxus- | ; hajó lesz ez a gőzös, amelynek ! ’ fedélzetén fel és leszállóhely lesz j repülőgépek számára. Ezekkel a j repülőgépekkel az Óceán közepéről j előreküldi a hajó postáját. | — A uéletlen különös játéka. Butt 1 I kisasszony röviddel ezeiőit még a brit | I muzeum "egyik osztályán alkalmazott § ismeretlen gépirőiányka volt. Ma már I London egyik hi; essége. Ezt a hires- 1 ségéí annak köszönheti, hogy Daltcn | antropológus megáiiapkása szerint a megtéverztesig hasonlít Nefretefe egyip tömi királynőhöz, Tutankamon király anyóséhoz, aki Krisztus élőit 3000 évvel, körülbelül Mózes idejében Egyiptom legszebb asszonya volt. Nevre*ete | I királynő volt tudvalevőleg az első asz- j szonv a világtörténelemben, akinek | bubifrkurája volt. — „Öreg ember nem óén ember“ A napi lapok közölték, hogy egy 108 éves öreg ember feleségül vett | egy 30 éves leányt, öreg ember Í nem vén ember 108 éves korában I sem, de nem mondhatja magáról | ugyanezt a hamar elviruló leány. A | 108 éves „ifjú férj,, 80 esztendei özf vegység után szánta el magd erre í a végzetes lépésre 80 évi? vissza| tartották tő e e ső házasságának nem \ | épen keiemes emlékei— Elefántot ajánl a Hépszöoefség í jj címerének egy epéskedő genfi lap. j \ Egy holland lap nemrégiben páyá- ; l zatot irt ki a Népszövetsé? zász ajá- ; ? nak tervére. A Journal des Débats ; ) most azt javaso ja, hogy a ncps öve»- j I s4gi lobogó s iné a s iv«rvány legyen, > A lap rimutatatt a Gene is 9. feje e* j tere, amey s erin* a s ivárvany a^ i } Is'en és ai emberek kib°kübsének je'e volt a» ö önvi'után ANéps<övetség zás'lój ban a s i^árvány a vi ág va'amennyin pínekkib küiesét je en- I fen?. A'- egyik genfi 'ap a ho land { pi'yiba ra az a* az irónikus javasltai vá!as o’, hogy a N pszöves?? yásztaj ra feh'r e’efán'ot kell raj'oni feke e me oben, anenre kö i munkaügyi hiva a! zás lój ra pedi? vörös e'ef in'o kel! raj o ni feke e me oben- A* irónikus javasat megéléséhez tudni ke ', hogy az angol dia'ek usban a sikerült vi ágcsalést „e efán'nak“ mondj k — mór mdsféiéoe eltűnt. Még 1928, év szeptemberében történt, hogy 1300 korona értékben kerékpárt vásárolt Cservicsek Tamás kisma gyári szobafestő Deutsch Sándor somorjai kereskedőtől Cservicsek azóta eltűnt a kerékpárral, csak az adósságát hagyta hátra a kerékpár után. A csendőrség most nyomozást indított Cservicsek hollétének a kiderítésére. — megtalálták az eltűnt francia repü ők holttestét. A belga gyarmatügyi minisztérium hivatalos értesítést kapott, hogy Roux. Caillol és Dodemont francia aviatikusok holttestét megtalálták a belga Kongó területén. Az aviatikusok Madagaszkárba menet január 13-án tűntek el. összezúzott repülőgépükre és oszlásnak indult holttestükre bennszülöttek bukkantak rá az őserdő mélyén. — Chang tábornokáé. Londonon keresztül érkezik Peking bői a hire, hogy Honan tartomány északi részében több ezer főből álló rablóbanda garázdálkodik, amelynek vezetője egy Chang nevű kereskedő özvegye. A tábornoki rangot a nép ajándékozta neki. Még a polgárháborúban történt, hogy a katonák teljesen kifosztották Chang lakását, üzletét és végül a kereskedőt is meggyilkolták. Az özvegy ekkor bosszút esküdött. Megfogadta, hogy ellensége lesz a gazdagoknak. Ahol és amikor csak teheti, vagyonukat meg dézsmálja és az iey szerzett pénzt és egyéb értékeket szétosztja a szegények között. Kezdetben alig volt az özvegynek 8—10 embere, de azután csapatonkint csatlakoztak hozzá és ma már körülbelül 10.000 főre tehető a banda, amely vakon követi vezérét Ha egy-egy támadás készül, titkos kezek plakátokat ragasztanak a falakra, amelyeken Cheng bejelenti, hogy jön és felhívja a lakosságot, hogy legyen segítsék éré. „Chan? özvegye a szegények pártfogója!“ „Chang tábornok az elhagyottak védelmezője“ — olvasható az óriási falravaszokon. Chang hívei azután váratlanul meg is jelennek, kitűzött tervüket végrehajtják és mire a rendőrség vagy a katonaság megjelenik — már el is tűntek. Hazaárulás (Szibériába száműzve) • Gustav Fröhlich és Gerda Maurus Hatalmas orosz slágerfilm kerül vászonra hétfőtől szerdáig a Modern mozi műsorán. A hazaárulás a német Ufa legjobb alkolásai közé tarlozik és sikere Moszkva kancsukája alatt nagyfilmtuel vetekedik Gustav Fröhlich legutóbb a Hazatérésben alapozta meg népszerűségét, melyet közvetlen, fiatalos játékával kiérdemelt, Gerda Maurus pedig egy csapásra világhírt szerzett a Hold asszonya címszerepében. A gyönyörű film a közönség minden rétegének tetszik és a hétfői bemutatón több jelenetet megtapsoltak. Gabonapiac. — március 17. A h*t«Ya‘i alacsonyabb amerikai bu ajesy^sek nyomán a mai jól látogatott tőzsdén a ir ny at nyu?odt vök. A bu’aajánla ok a multhe inivón mozogtak, de a* üzleti forgalom e cikkben minimális maradt. Szlovenszkói malmok néhány vágón búzát 150 — 152 koronás áron vásároltak. Rozsot 108 — 109 ab feladóállomás ajánlottak. Árpa iránt jó érdeklődés mutatkozott és vevőként a malátaipar és a kereskedelem lépett fel. Elkelt több uradalmi tétel 118—129 ab állomások, egy kisebb kiváló tétel 135 koronás árat ért el. Merkantilárpát 112 — 115 vásároltak, takarmányárpát 93—95 forgalmaztak. Tengeriben élénkebb forgalam volt, 93-r94 ex Komárom prompt szállításra, 96—97 augusztusi szállításra szintén komáromi paritásban. Osztrák buzakorpát uj jutazsákokban 51 ex Pozsony ajánlottak. A budapesti határidőtőzsde a szombati szüaet után valamivel barátságosabban indult és májusi búza 42, októberi 38, májusi rozs 14, októberi 14, májusi tengeri 21, júliusi 13 és májusi tranzitó tengeri 16 ponttal zárult magasabban. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdái Ibaa "Komárom. Nyilttér. E rovatban köz'ötlekért nem vállal felelősséget sem a szerkesztőség, sem a kiadóhivatal Figyelmeztetés. Ezúton adom az érdekeltek tudomására, hogy Margit leányomért semmiféle néven nevezendő felelősséget nem vállalok és tartozásait nem ismerem el. Komárom, 1930. III. 17. Varga, 234 D. G. T. alkalmazottja. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló kas Kathona-család. C. jed.: E. 2541/29/3 Exekucná vec: Petra Palucha, Frant. Skulavíka pre 994 Ke. a prísl. Vyhláska o drazbe. Dna 11. apríla 1930 o 14hod. odpol. budú vo Violin puste vo verejnej drazbe predávané tieto veci: 1 jalovica, 1 bycko, 2 osípané, 1 sijací stroj. Vyzvanie, aby sa podávalo, stane sa az za pol hodiny po dobé shora uvedenej. Medzitym mozno veci prehliadnuf. Okresny súd v Komárne, odd. IV. dóa 10/3. 1930. 47 Okleveles bábák részére Szülések jegyzőkönyve (Zápisnica prorodov) és Ellenőrzési könyvecske Kapható Spitzer-féle könyvesboltban Komárom, Nádor-utca 29. Cis. jed. B. 41£|k8|14. Vffah licit acného oznamu. V exekuínej veci exekventov I. Jakuba Ehrenfelda. II, Continentále poist’. ÚC. spol., III. dra Móra Trebitscha proti exekvovanému Jinovi Marikorezori okr. súd nariadil exekucná licitáciu o vymoienie 1. 250 kor., II. 120.46 kor., III 2000 k,r. poziadavky istiny a jej pri- BluSnosti na nemovitost1, ktorá je vedená na üzemi starod'alanského okr. súdu, obsateni v póz. kn. obee Kr Kesy ő. vl. 52, pod r. 6. A. I 1—3, p. C. 100, 102, 104 pisaná na men* exekvovaného v 10|11 őiastku vo vykrifine) cene 5000 K. Licitácia bude o 15 hód. odpoludnajsej dna 26-ho apríla 1930. na obecnom dome obee Kr. Kesy. Pod licitáciu spadajúca nemovitost" nemőze sa odpredat’, nize polovice vykr. eeny. Ti, ktori chcú licitovat’ poviuní sú sloiit’ ako odstupné 10%>-ov vykriőnej ceny v botorosti, alebo v cennych papieroch, ku kaucii spősobilych, poőítanfch podl'a kurzu, uréenéh«. T § 42. zák. LX. 1881, a to sloiit’ osobe, póz. kn. vrchnost‘ou vyslanej, alebo tej to odovzdat' poistenku o predbeznorn ulození odstupného do súdného depozitu. Taktieí ti isti povinni sú iicitacionálne podmienky podpfsat’ (§§ 147., 150., 170 zák. ól. LX. 1881. § 21. zák. Cl. XL. z. r. 1908). Ten kto za nemovitost’ viacej sl’úbil, néz vykriCná cena, jestli nikto viacej nesl’ubuje, povinny je podl’a procenta vykriőnej ceny urőené odstupné po vySku práre takého procenta aim sl’úbenej ceny hned’ doplnit’. Okresny súd v Starej D’ale, odd. 1L dna 22, jan. 1930. 235 DIVATLAPOK nagy választékban kaphatók Spitzer Sándor könyvesboltjában, Nádor utca 29.