Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-08-03 / 93. szám
14. oldal. Komáromi Lap»« 1929 augusztus 3. lók sokaságán, majd hirtelen megindult a helyéről s szinte sietve ment az asztal vége felé, ahol aztán egy kis öreg ember, a mi nyugalmazott tanítónk, a mi Szűcs Sándor bácsink, az ő ifjúkori barátja előtt megállóit s kezet nyújtva és magához ölelve őt, igy szólott: Szervusz Sándor! Hogy vagy? De, rég nem láttalak ! És ekkor a mi jóságos Sándor bácsink az ő ismert szerény modorával igy felelt: Hát csak megvagyok. Bizony 25 esztendeje nem láttuk egymást. Gyönyörű kép, felejthetetlen jelenet volt ez a maga egyszerűségében. Megvolt a lakoma és lezajlott a lakoma s régi jó szokás szerint úgy 4 órára szétoszlott az ünneplők serege, de egy kisebb társaság kitartott tovább is Jókai mellett. Feszty Lajos, Tuba János, Kacz Lajos, Polony Lajos és még néhányan maradtunk a társaságban és ekkor kedélyes, kedves társalgás közben Tuba János szóba hozta Jókainak, hogy van ám nekünk még egy Jókaynk, aki ugyancsak költő, mégpedig rettentő mód termékeny költő. És Jókai arca földerült s szinte kacagva mondta: Tudok erről az atyámfiáról, hallottam már felőle. De hát csak mondjátok el, mit csinál, miket ír? No erre aztán alig lett vége-hossza Dunaradvány nagy fiának, Szivanyó Jókay Lajos irói működése ismertetésének. Mindenki citált a müveiből. Jókainak nagyon tetszettek ezek a dolgok és különösképpen is tetszett neki a Tuba János által ismertetett azon két soros versike, amelyet Jókay Lajos egyik megfejelt versének a záradékául költött és amely ilyeténképen szólott: Ezen utóirat Nem méltatlan fokozat. Majd Kacz Lajos idézte egy ugyancsak közismert versét a radványi költőnek, amelyből kiérzett az is, hogy mennyire szeretett volna képviselő lenni Jókay bácsi. Ez a vers imigy hangzék Kacz Lajos előadásában: Komor az élet, Mint aggodalmas képzelet. De azért mégis szép lehet, Mint a népképviselet. Harsogó jókedv vett most erőt Jókai Móron s szinte kért bennünket, hogy szerezzünk neki néhány eredeti példányt ezekből a jeles alkotásokból. Tuba János a szomszédságban lakott, én sem laktaip messze s hamarosan vagy hat eredeti Jókay-kézirattal kedveskedtünk a mi Jókainknak, aki azokat nagy örömmel és nagy köszönettel fogadta s gondosan összehajtogatva a zsebébe rejté azokat, mondván: „No majd otthon elolvassuk, miket ir a rokon.“ (T. i. névrokon.) Telt-mult az idő, már úgy 5 óra felé járhatott, amikor Ferdi még egyre muzsikált ennek a kis társaságnak, majd végre egészen közel férkőzött Jókaihoz s szinte a fülébe húzta a szebbnél szebb régi magyar hallgatókat. Jókai gyönyörködve hallgatta a muzsikát, egyszer aztán ránézett Ferdire, majd hirtelen a kalapjához kapott, azt egy kissé a szemére húzta, aztán a jobb karjával amúgy magyarosan a levegőbe suhintott és harsányan kiáltotta Ferdinek: Magasan repül a daru .. . Ferdi most rázendített szépen, halkan erre a bűbájos nótára és fölcsendült az akkor már 66 éves Jókai Mór kedves, meleg baritonján ez a szépséges nóta: Magasan repül a daru, szépen szól, Haragszik rám az én rózsám, mert nem szól. Ne haragudj édes rózsám sokáig, Tied vagyok, tied leszek koporsóm bezártáig, Mikor aztán az utóbbi két sor ismétlésére került a sor, akkor mi is belevágtunk és együtt énekeltünk Jókaival és együtt énekeltük azután tovább azokat a szépséges nótákat, amelyeket Ferdi ekkor kicsalt a hegedűjéből. * Eddig vannak kedves Gyulám az emlékeim, bizony-bizony hosszúra nyúltak azok, de mikor olyan jól esett nekem bárha csak igy képzeletben is átélni mégegyszer azokat a napsütéses, régi szép időket. Szívesen köszöntlek ezek után lapodnak 50 éves jubileumán s szívből kívánom, hogy a Tuba János lobogója a te kezedben még soká, igen soká lengjen magasan — tisztességgel,* dicsőséggel. De egyben köszöntöm munkatársaidnak az összességét is, akik tudásukkal és lelkességükkel olyan magas színvonalra emelték és oly népszerűvé tették a mi jubilánsunkat. Eddig van, nincs tovább. No most az Isten megáldjon. A régi szeretettel és barátsággal vagyok Komárom, 1929. julius 20. készséges hived Hitlrich József. A Komáromi Lapok elődei. (A két előző Komáromi Lapokról.) Irta : dr. Baranyay József. A most jubiláló lapunk, a Komáromi Lapok ezen a néven már a harmadik újságja Komáromnak. Előzőleg már kétszer indítottak újságot ilyen cimmel nálunk, de az első két Komáromi Lapoknak kérész élete volt és nem adatott meg azoknak, hogy hosszú ideig irányítsák Komáromban a szellemi életet, a kultúrát. Ha az előző két Komáromi Lapok élete rövid is volt, de városunk kultúrtörténetében mélyen beírták nevüket és illő dolog, hogy most, amikor a harmadik Komáromi Lapok jubilál és pedig fennállásának ötvenedik esztendőfordulását, megemlékezzünk az előző két Komáromi Lapokról, azok megalapítóiról és íróikról és hogy a mi jubiliumunk ünnepi hangulatából kegyeletes szívvel tekintsünk vissza a két elődre! Az első Komáromi Lapok vérzivataros időben született meg. Elmondhatta magáról, mint a régi, hires Komáromi Kalendárium, hogy: Viharban születtem. Egész ország lángolt» Csillagos égbolton üstökös világolt, Kék hegyek lankáján harci tüzek égtek, Táborban ültének jó magyar vitézek/-stb* Igen! Az első Komáromi Lapok viharban született, amikor a szabadságáért fegyvert fogott egész Magyarország. Az első száma 1849, julius 11-én jelent meg negyedrét fél ivén vasárnapot kivéve minden nap este öt óra tájáan. Szóval az első Komáromi Lapok esti lap volt és azt Klapka György engedélyével Friebeisz István hoovédszázados szerkesztette és a Siegler Testvérek nyomdájában készült. A háborús időkre való tekintettel, amikor postaszállitásról beszélni se lehetett, a lapra nem fogadtak el előfizetést, hanem számonként árulták azt 3 p. kr.-ért. Csaknem minden számában volt lelkesítő vezércikk Nagy Jenő, Vas Andor, Erdélyi József, Szathmáry Pál, Hamary Dániel, Engert Tivadar, Kemenczky Dénes, Zsigray, Gömöry Frigyes, Boross Mihály, Keserű Jenő, Jókai Károly, Jenőfi Izidor, Kisbéri László tollából. Versekkel Lisznyay Kálmán, Zalár, Csillag, Éder József, Bulcsú Károly, Fáy Mór, Egressy Béni, Szász Károly aláírásával találkozunk a lap hasábjain. Petőfi Sándornak is megjelent pár verse, igy pl. Egy emlék a kórházban és Ne feledd a tért! cimüek. Beöthy Lászlónak, az ismert komáromi humoristának itt jelent meg az első humoreszkje, az Ostromállapot cimü. Történelmi tárcák is gyakran megjelentek. A várőrség és a Komáromi Lapok szerkesztősége között igen jó volt a viszony. A szerkesztőség nagyon ritkán avatkozott a várőrség dolgaiba, hogy ezt a jó viszonyt ne zavarja meg, inkább irt a lap a távol levő seregek dicsőségéről és a hiú álmokról, az angol, a francia és a török beavatkozásról. E képzeletszülte hirek, bármilyen lehetetleneknek látszottak is, a csüggedőkbe mindig uj erőt öntöttek és ilyenkor több ezer példányban elkapkodták a lapot. A Siegler nyomdában ugyancsak neki kellett ál!ani a lap nyomásához, hogy eleget tegyenek a nagy fogyasztásnak. Természetesen a várparancsnokság szemet hunyt az ilyen légből kapott hirek előtt, amelyek nagyban lelkesítették a csüggedőket, de amikor a lap szerkesztősége a katonaság dolgába avatkozott, akkor Klapka is szigorú lett és egyszer be is tiltotta a lapot és a szerkesztőjét elfogadta. A külvilágtól legtöbbször elzárt komáromi közönség és várbeli katonaság mindjobban megkedvelte az első komáromi napi lapot és annak kelendősége napról napra nőtt. Az elcsüggedt lelkek alig várták az öt órát, hogy valami jó hirt olvashassanak. A Siegler Antal városháztéri könyvkereskedéséből csak úgy kapkodták este felé a megjelent lapot és már kora délután nagy csoportok álltak a Dumtsa ház előtt, ahol a Siegler könyvkereskedés volt. Ez az érdekes épülete Komáromnak az Első Takarék Klapka-téri bérháza helyén állott és köröskörül végig húzódó nyílt oszlopos folyosójával valóságos középkori török bazárhoz hasonlított. E ház előtt állott a nagy kút kétszázéves renaissance vasrácsozatával, amelyet a város később Orth Jánosnak ajándékozott. A remekművű vasrács körül és a fehércipós és cigánypecsenyés kofaasszonyok között ácsorogtak az emberek és várták, hogy milyen híreket közöl a Komáromi Lapok. Amikor már mindenki tudta, hogy a vég kezdete, a bevehetetlennek tartott és a nép kitében fügét mutató kőszüzes komáromi vár átadása befejezett dolog, szeptember 21—22-én még két lelkesítő vezércikkben igyekszik a Komáromi Lapok lelket önteni a csüggedőkbe. A Komáromi Lapok — Írja Szinnyei — amely a honvédek fényes fegyvertényei mellett a szellem leghatályosabb fegyverével harcolt végig a legszentebb ügy mellett, szeptember 29-én önmegadással szállt le szárnyaszegetten a magasból és a vád némi árnyékával szólt az olvasóhoz, jelképül a végzetes eseményhez egy sirhalmot is hozván a lap homlokzatán. A sirhalom alatt következett a vezércikk „Imádkozzatok a halottakért!“ cimmel. A lap homlokzatán álló sirhalom jelképezte, hogy meghalt a haza, a szabadság, és haldoklik a sajtószabadság és annak lelkes hírnöke, a Komáromi Lapok, amely két nap múlva, október elsején utoljára jelenik meg. A Komáromi Lapok utolsó számának nem hivatalos rovatában három cikk jelent meg. Az elsőben Friebeisz István, a lap szerkesztője búcsúzik a közönségtől. A két másik cikk rajzolja a helyzetet és vigasztalja a csüggedőket. Az akkori szomorú, rettenetes időkre találóbbat nem idézhetett volna Friebeisz szerkesztő, mint amidőn búcsú cikkében leközli Montesquieu hires mondását: „írj ne többet, csak három sort és ha akarnak, fölakasztanak érte 1“ És ha visszagondolunk az osztrák elnyomásra, amikor a Habsburg vérszomj szolgalelkü vak eszköze, Haynau, a bresciai hiéna működött, akkor látjuk, hogy nagyon is akarták, hogy minél többet felakasszanak !... A Komáromi Lapok tehát megszűnt, csak a lelkek mélyén élt az emléke, az osztrák uralom a példányszámokat elégetette, de azért sokan elrejtve megmentettek néhány számot. Érdekes, hogy 20—25 évvel ezelőtt, amikor a nagytanai ref. egyház paplakának nádfedelét javították, e régi nád között elrejtve pár számát a Komáromi Lapoknak megtalálták. Hatvan évig voltak e számok elrejtve és pedig olyan jól, hogy az idők viszontagságai nem látszanak rajtuk. Hosszú szünetelés után 1871 április 1-én megint megindul egy helyi lap Komáromban, amely a szabadságharc komáromi hírlapjának, a Komáromi Lapoknak a címét veszi fel. Ez tehát a második Komáromi Lapok Komáromban. Az 1871. április 1-én megindult Komáromi Lapok, helyi és vidéki érdekű, társadalmi, szépirodalmi és gazdasági hetilapnak felelős szerkesztője Pázmány Kornél, komáromi ügyvéd volt, főmunkatársa pedig Rováts Albin, akkor ügyvéd, majd Komárom város levéltárosa és Szabados János városi aljegyző volt, kiadó és laptulajdonos Siegler Károly és a Siegler Testvérek nyomdájában nyomták. A lap minden szombaton jelent meg és előfizetési ára egész évre helyben 6, vidéken 7 forint volt. A lap állandóan foglalkozik helyiérdekű dolgokkal, már a 3. számában cikkeznek a komárom-érsekujvári vasút megépítése érdekében, amely csak négy évtized múlva valósult meg. A város történetére vonatkozólag is találunk sok értékes adatot. Vannak azonban a lapnak furcsaságai, pl. verset, vagy szakcikket közölnek a vezércikk helyén, 8—15 folytatásos tárcák, olyan cikkek, amelyek kizárólag csak szaklapba valók, stb., de azért általában véve az akkori viszonyokhoz képest elég nívós volt a lap és bizony nagyon kár, hogy a közönség rideg közönye miatt megszűnt. Bár június hóban leszállítják az előfizetési díjat, a közönség közönye nem törik meg és a jobb sorsra érdemes lap az év végén megszűnik, pedig ha jobb viszonyok közé jut, bizonyára maradandó nyomokat hagyott volna kulturális fejlődésünkben. így szűnt meg a második Komáromi Lap és csak 9 év múlva született meg a most jubiláló harmadik Komáromi Lapok. Olvassa és terjessze a legjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat ?A legmagasabb napiárakban vásárol min• dennemű mezőgazdasági terményt,gabonát, szénát, szalmát stb. — Í Raktáron az összes műtrágya fajták és gazda• sági szükségleti cikkek
