Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)

1929-10-12 / 123. szám

8. O iiii Komárom Lapot most, ahol a szebbnél- szebb filmek között is első helyet érdemel a dzsungel királynője. Rasputin szerelmi kalandjai. Az idény legnagyobb meglepetése hétfőtől kezdve következik a Modern mozi műsorán. Tekintettel a szokatlan érdeklődésre, jegyelővétel ajánlatos. Törvénykezés. — (§) fl talált forgópisztoly is elsül. A komáromi kerületi biróság e héten vonta felelősségre gondatlanságból okozott súlyos testi sértés és jogtalan fegyvertartás vétsége miatt Kovács Lajos ipolyszalkai lakost, aki ez év február havában Molnár Gyulát egy forgó pisztollyal balcombján meglőtte és ezzel annak húsz napon túl gyó­gyuló „egészség háboritást" okozott. A terhelt előadta, hogy az eset megtör­ténte előtti napon talált egy forgó­pisztolyt, amit a zsebébe tett. A kér­déses alkalomkor mulatság volt, Ő túl ittas állapotban volt, a zsebéből ki akarta huzni a forgópisztolyt, ami vá­ratlanul elsült és a mellette álló Molnár Gyula lábába fúródott. A sértett költ­ségeit a vádlott már ki is fizette, amit a sértett igazolt is. A a kerületi bíróság a vádlottat az enyhitőszakasz ■ alkalmazásával feltételesen 7 heti fog- ;; házra és 150 korona pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélet jogerős. ■ (§) fát loptak az uradalom erdejé- j bői. A komáromi államügyészség vád- < iratot adott be lopás büntette miatt í Babér József, Laczkó Ferenc és Vav- j reczky András magyarszőgyéni lakosok : ellen, mert azok a múlt év december j havától ez év január végéig az urada- ; lom erdejéből 60 drb. fát 4600 korona ? értékben elloptak. A terheltek beismer- \ ték, hogy egy alkalommal, amikor tetten is érték őket, vittek el a pagony- f ból 5 drb fát, de ennél többet nem. Ezt is csak kényszerűségből cseleked- j ték, mert a nagy hidegben nem volt fájuk és keresetük sem volt, a kis j Í yermekeik pedig nagyon fáztak, A ihallgatott tanuk sem tudtak ellenük ' egyéb terhelő bizonyítékokat szolgál tatni, mire a kerületi biróság csupán < erdei kihágásban mondotta ki Őket bűnösnek és miután Babér már büntetve volt, Babér Józsefet 5 napi elzárásra, Laczkó Ferencet és Vavrecky Andrást fejenként 80 korona pénzbüntetésre Ítélte, de a két utóbbit feltételesen. ] Az ítélet jogerős. logatlau forgalom a komáromi j járásban 1929. október Mól. Komáromban: Raab Béla és neje Keiíchmann Jankától Rozmaring u ca 18.sz. ház és teltetekből 100Q elet 11.700 K-ért, Ráczkevei Nagyné szűr. Mórocz Klára örököseitől 1672D ö! szántót 9360 K-ért Tóth István és neje Vida Julianna. Selmeczy György és neje Visky Vilmától Baranekné Handlos Anna felülípitményes 237Qmlr kertet az Erzsébet szigeten 120C0 K ért Lef­­kovics József és nejétől Biau Lipőt és neje és Franki Béla és neje Szí. András ulca 3. sz. házat 111.000 K-ért. Domány Ferenctöi Tóth Zoltán és neje Kovács Irén 707QÖ1 Erzsébet-szigeli ’ kertet 16 000 K ért, Virágh Gízátói l Lefkovics József és neje Fleisctimann | Cecilia Csokonay-u. 3. sz. házat 120.000 K-ért. Pomender József és nejétől Csizmazia Lajos és neje, Mátyás-utca 21. sz. házat 43.000 K-ért. Wojtovics Richárdtól Zsolnai Béla és neje és ifj. Kelemen Zolién Páva u. 8. sz. házat 35.000 K-ért. Molnár Sándor és nejétől özv. Baranyai Lajosné Rózsa u'ca 8 sz házat 6000 K-ért. Apdcaszakdllason: Barátné Vörös Jolántól László Péter 1759D-Ö1 szántót 8900 K ért és Domonkos Móricné Győri Jolán 1933D-ölet 9200 K ért, Vég Jotán és társaitól Tok Mihály és neje Domonkos Eszter 1607(301 szán­tól 8035 K ér», B - áíhné Vörös Jolántól Uj Lajos 4655 □ öí szántót 35.000 \ Kért. Keszegfaiván: Foí ele Andrástól Lan- > csalicB Gyula és neje Kozmann Teréz 3590D-Ö1 szántót 15.000 K-ért, Lslák Dezsőnélől özv. Lencse Károlyné 3306 □öl legelőt 14-637 K-ért, Lalák Dezső­­nétől özv. Spányik Józsefné 5440DÖ! szántó és legelőt 16519 K-ért, Árendás József és nejétől Fussy János a 26 s?. és belfelket 60.000 K ért, Lalák Gyű Iától Lalák Dersö és neje Árendás Ilona 16 hold 1190QÖ1 kültelket 120 000 K-ért és Árendás József ől 6 hold 1516 □ölet 50000 K-ért. Csallóközúranyoson : özv. Szabados Józsefnétól Szabados Kálmán és neje Olajos Mária belfelket 3000 K-érl. Nogymegyertn: Ernst Ilonától Varga Gusztáv a 427. sz. ház Vio rérzét 25C0 K-ért, Vendég Vincénétóf Cziiók Ede és neje Vörös Mária 90OQÖI szántót 5625 K-ért Olié Lajos, József és Ju liától az 579 gz. házat Varga Vince és neje Bertczky Julia 13.C00 K-ért. Szlmőn: Královics G*za és nejétől dr. Palló Lajosné 2211QÖ1 szántót 22 110 K ért. hemesócsán: Beniczky Lajosné Rut­­kay Amáliától Skyfa Ján és neje Buc?k Anna, Bélán András és neje Vetro Anna és Bucek János 57 hold 877nöiet 67 830 K-ért, Fábik Gvu'a és neje Balog Esztertől Baráth János és neje Varga Teréz 5778C5I kültelket ÍO.COO K-ért, Kiss János és neje Torma Má­riától Fábik Gyula és neje Bsloeh Eszter 182 gr. ház és telkei 45.0C0 koronáért. Megyercsen; Ssjkovics András és nejétől Knrcjek Msfus 6 m. hold szántót 4800 K ért, "Torna Jánosnétól idl), Koiztolányi József és neje K«bz­­nár Mária 22Ó5Q01 kültelket 40000 koronáért. Gután: Ozv. Páczér Gyuiáné Négy Mária és társaitól Németh Ignác és neje Nigy Erzsébet 6426QÖ1 rétet 10.0C0 K-ért, Fűsiön: Ferenc Antal és nejétől Dob ronyi János és neje Jávorka M-ria az 53, sz. házat 8000 K-ért, Tanyon; Kovács Isfvánnéíól Farkas Gyula és neje Kovács Berta 959D-ÖÍ szántót 3000 K-ért, Farkas Jánosnétól Msutón Lajos és neje Farkas Krisztina és Farkas Gyula 3 hold 1312Q-Ö? szántót 10 0CÖ K ért. Kamocsdn: Halász Káimánió! Szabó Zsigmcnd 2082nmtr. szántót 1737 boronáér'. Gabonapiac. — október 11. Az smeriksi tőzsdék nyugodtabb irányzata a külföldi és a mai prágai tőzrdén a vevők tartózkodásában nyert kifejezést. Mivel henger.m8gvakb3n a kínálat a malmok jelenlegi keresietét nem ir.u’ja felül, az árnivó általában változatlan maradt. A budapesti h3táridőtőzsde az októ béri búza kivételével, mely 9 ponttal zárult szilárdabban, nyugodt volt és márciusi búza 1, májusi 14, októberi rozs 15, márciusi 5 és májusi tengeri 6 ponttal zárult lanyhábban. Sport, A szezon legszebb mérkő­zésének ígérkezik a vasár­napi VAS.—KFC. találkozás — október 11. Az eredetileg kisorolt Makkabea­­mérkőzés a zsidó ünnepek miatt elhalasztódott, de a KFC-nek sike­rült a Vas-sal megállapodást kölni a mérkőzés felcserélésére, vasár­napra. Régi nagy rivális ellenfél a Vas, amelyek a serlegmérkőzésektöl kezdve egészen a legutóbbi bajnoki mérkőzésekig váltakozó szerencsé­vel folytak, de a legtöbb találkozás döntetlen maradi. Az őszi szezonban mindkét csa­pata a Vas is, meg a KFC is jó startot velf, a tabella élén jelepleg a Vas áll, nem messze tőle a KFC. Mindkét csapat a legutóbbi mérkő­zésen biztató formajavulást árult el, s meglepetésképen nagy gólarány­­nyal végzett ellenfeleivel. Épen e körülmény kölcsönzi e találkozás­nak az érdekességet, reméljük, ez alkalommal jó sportban lesz ré­szünk. t 1989. október 12. A KFC-Vas erőviszonyai teljesen megosztódnak. Amennyiben jobb a Vas, azt kiegyenlili a hazai környe­zet és pálya előnye, úgyhogy mi a KFC győzelmét jósoljuk, de a két pontért az utolsó percekig kemé­nyen meg kell küzdeni minden já lékosnak. A mérkőzés pontosan 3/42 órakor kezdődik, tekintve, hogy 4 órakor már bejön a zsidó nagyünnep. A mérkőzés ulán az ógyaltai Juvenes csapat mérkőzik a komá­romi Rapid dal. A nagyfonfosságu Vas—KFC mér­kőzést Kőszeghy János szőv. biró vezeti, kinek személye teljes garan­cia arra, hogy a mérkőzés minden incidenstől mentesen fog lefolyni Reméljük, hogy közönségünk méltányolja a KFC vezetőségének nagy áldozatkészségét, amellyel le hetövé tette, hogy az ellenfél Ko­máromba jöjjön le mérkőzését le játszani, — nagy számmal fogja felkeresni vasárnap a Ráckerti pá­lyát, hogy tanúja lehessen egy nagy­vonalú, szép játékot igérő mérkő­zésnek. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában _______________Komárom. November 20-ig! * « a *0 N « a J3 <8 a> X a h, i4 Férfi szöveteket, női szöveteket, selyem és vászon árut, valamint az összes raktáron levő cikkeket minden elfogad' ható áron árusít Jé GERO VILMOS cég Komámo, Klapka-tér 9, szám 90& (Bafa mellett) Gyümölcsfákat, rózsák, díszcserjék, örök­zöld és futénövényekat, ainden fajta virágzó üveg­házi növényeket a leg­jobb minőségben szállít: ff Ci faiskola és kertészeti üzem, Sarluzky-Ksjsa p Zbehy. Kívánatra AitJegyzéli. 684 Kedvező fizetési feltételek­kel, jutányos áron eladó egy 7 szoba,3 konyha és min­den mellékhelyiségből álló ház villanyvilágítással, vízvezetékkel. 3 szobás complett lakás azonnal elfoglalható. Bővebbet 906 Dunaralcpart 45. sz. vendéglőben. Apró hirdetések. Kezdőknek ét haladóknak an ftol órát adik jutányos árban. Cim : Jakubovit* Anna. Akácfa, utca 1. 9t(S Csinos családi ház, 2 szoba, konyha és verandával azonnal eladó. Érdeklődni lehat Par daló-utca 26/a szám alatt. €79 Barock hálószoba bútor, matracokkal olcsón eladó elköltözés miatt. Btrosa-u. 2. 898 Egy jókarban levő modern gyermekkocsi megvét°!re kerestetik. Cim s kiadóban. 897 Keveset használt, finom női fekete téltksbát jutányosán eladó. Cim akiadóban. 914 Nem trükk.Valóság! Kedves, sz barátságos, o tiszta b a Bőséges ízletes házi é t k e z é s i árból 20% árból 10 7, eDgedméüyt kap Ón, mint ezen lap előfizetője BUDAPESTEM Park Nagyszállódat Vili., Baross-tér 10. BBŰNNI SZÖVETEK Úri- és női újdonságok Posztó-gyári lerakat Siegel-liÉof,Brii[iü Palacky-tér 12 , I. emelet. (Kívánatra minták I Ingyen éí bérmentve | 500 Ké án felüli megrendelésnél bérmentes szállítás! Nagy választék I Gyári árakl 863 Cis. jed.: E3373;283. Exekucná vec: Druzstvo proti zátopám na lavom brehu váhu pre 815 Ke. istiny a prtsl, Vyhláska o drazbe. Dna 31-ho októbra 1929,15 V» hód. odp budú v Kesegfalve vo verejnej drazbe predávané lieto ved: 1 junec, jedno roőny, cer­­venostrakaty, v cene 1000 K5. Vyzvanie, aby sa podávalo, stane sa az za pol hodiny po dobé shora uvedenej. Medzitym mozno veci prehliadnuf. Okresny súd v Komámé odd. IV dna 26Í9. 1929. 758 1 Zongorázni bárkit megtanítok a tegujabb naturalista módszerrel. - Magyar nóták futamokkal könnyen elsajátíthatók. Zongora hangolások olcsón és szakszerűen. Kitűnő gyártmányú új kereszthúros páncélkeretes pianinók raktáron. 911 36U Vétel és eladás! Zongorabérlet! Katona Rudolf oki. zongorahangoló, a Bp. zeneakadémia zongorakészitöje által kiképezve Komárno—Komárom, Fazekas-utca 16. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents