Komáromi Lapok, 1929. július-december (50. évfolyam, 79-156. szám)
1929-08-31 / 105. szám
1989. angusztos 31, Komáromi Lapok 3. oldal egyéb mondanivalóm. A válasz azonban úgy ért, mint a bomba. H >gy úgy mondjam, zsurnalisztikái villámcsapás volt Mr. Atvood hadnagy felelete. — Habsburg Károlyt a volt cszírákmagyar császárt vittük el Madeira szi getére. A beszélgetés e pillanattól lázas gyorsasággal folyik tovább. Szuronyos katonák közötti f — Hogyne, nagyszerűen emlékszem erre az útra, minden mozzanata a fejemben .van... Hiszen nem mirdennapi eset volt a mi részünkre sem, hogy egy császárt és királyt fogolyként vigyünk magunkkal. Azzal a puancscsal érkezünk Cons!ancába, hogy ott várjuk a G'a&wonh.o*, mely magával hozza Károly királyt. Mi már a kapott dátum előtt négy nappal ott voltunk és még jól emlékszem, milyen szigorú parancsunk volt arra, hogy senkinek ne mondjunk el, miiyen ceual érkeztünk Romániába... — Nagyszerűen mu!aí»unk azon, hogy itt Romániában az újságírók valósággal fejvesztetten szaladgáltak Gáláéból G'urgiuba és onnan le Kom táncába. Senki sem tudla, hogy a fogoly császárt vonaton vagy hajón viszik-e át Románián ? Emlékszem, hogy egy külföldi lapfudósitó valósággal térdenállva bért bennünket, áruljuk el a császár érkezésének időpontját és kö rülményei». E lázai érdeklődés ellenére ez alkalommal sikerült a szemfüles újságírókat félrevezetni. Mialatt ők pioesiiben várták a konstargai gyorsvonatra, már lent a kikötőben megtörtént a behajózás és a Cardiff felvette a fa délzetére IV. Károlyt és Zi'a királynőt. Egy tengerésztiszt hat fellüzöít szúrónyu katonával várta a volt császárt és feleségét, ügy kisérték őket a Cardiff fedélzetére, Tíz perccel később a Cardiff már kisuhant a nyűt tengerre, Az utolsó európai felvétel. A hadnagy látja az arcomon, menynyire érdekel mir den szó, amit mond és barátságosan rám mosolyog. — Ha érdekli ez a kaland, jöjjön fel a szállodámba, olt vannak a fényképalbumaim Megmu'atok néhány felvételt IV. Károlyról, amit a Cardiffon melleit az ér partján, kéz a kézben. | Kezdek megengesztelődni a tigrisvadász iránt. Lám, nem az az ön?ő és üres lélek, amilyennek az első pillanatban gondoltam, vannak költői föllángolásai is: s nemcsak Mammon füzes bálványát táncolja körül tébolyult hévvel, hanem a szerelem tündén lányainak is hódol. Észrevétlenül el akarok suhanni mögöttük. De Óborai utánam kiált. — Hahói Van szerencsém! Jöjjön vissza. Htdd tru'asssm be a menyaszszonyomat. A kislány valóban szeretetreméltó, müveit és kedves hölgy. M?g udom, hogy Vilm'nak hívják és harmadéves orvosnövendék. — Alig várom, hogy Vilma letegye a vizsgát, — hadarja Oboraj — akkor megesküszünk. Jáva szigetén fogunk letelepedni, ott Vilma kitünően megél a diplomájából, én meg sok pénzt fogok keresni, mint vadász és idegenvezető. Együtt megyünk a romokkal szemközt fekvő csárdába, ahoi meguzsonnázunk. A tigrisvadász megrázza a kezemet. — Estére a k ubban megint találkozunk — mondja nagyon melegen. De csak éjféltájban vetődik el a klubba. Letelepszik az asztalom mellé. — Hogyan tetszik önnek a menyasszonyom? — mondja bizalmas közlékenységge). — Csinos. És úgy látszik, müveit nő. — Ez az. Va óságos kis tündérnő. Hát még ha zongorázni hallaná. Én leszek a legirigyeltebb férfi egész Jáván. Úgy fogunk élni, mint a párád csomban. A játékasztal felé sandit. — Régen folyik már a játék ? — kérdezi. — Alig egy órája. Föláll. Darabig állva figyeli a játékot. — Nem tudná megadni a pénzemé ? — kérdezem tőle rúgva— Szükségem volna a háromszáz pengőre. Fölényesen no olyog. csináltunk. Lift szalad fel velünk a második emeletre. — A tengerészhadnagy kiszedi a kofferjéből a fényképgyüjíeményét és rövid keresgélés után rámutat egy amalőrfelvé elre. A képen alig lehet felismerni az arcvonásokat, de azért tisztán lehet látni néhány sjmonyoä tengerészt, amint közrefognak egy kissé megtörtén haladó alakot, aki osztrák-magyar tiszti ruhában van öltözve. A katonák mögött egy asszony alakját lehet felismerni. Ez az utolsó felvétel, amit IV. Károlyról Európában készítettek. * A másik felvétel már a Cardiff fe délzetén ábrázolja a száműzött királyi párt. A király összeácsolja ölébe lelt kezeit és a párhuzamosan msga elé néző szemeiből ki lehet olvasni mindazt a kétségbeesést, fájdalmat, lemondást, bánatot és tragikus összeomlást, amit egy császár érez, ha szuronyos katonák sorfala között meg keli indulnia a bizonytalan száműzetésbe. — És mondja, hadnagy ur, a hajón találkozott Habsburg Károllyal? — Hogyne találkoztam volna vele. Kora hajnalban indultunk ei a kikötő bői és a császári pár akkor azonnal vissza Ivódott a kajüijébe. De déWán íiiár kijöttek a fedélzetre és akkor készítenem róluk ezt s felvételt... Két hátig tartott az u>, de a két hát alatt egyeüen egyszer sem láttam mosolyogni a királyt. Ott állt a hajó korlátjánál és nézte a nyiit, végtelen tengert... Mi íjeztek lent, a tiszti étkezdében természetesen mindig a királyról beszéltünk. Valamelyik tiszttársam hívta fe! a figyelműiket arra, hogy mi iulajdonké pen megismételjük azt a transzportot, amit ugyancsak ^ngol tengerészek végeztek száz és egynéhány évvel ezelőtt, amikor a francia császárt vitték az örök száműzetésbe. És e percből berdve, — bevallom önnek, — még az ebéd sem íj lett jól nekünk ... Egy német gőzös. A tengerészhsdnagy kezébe veszi a fényképet ás sokáig maga elé tartja. — A királynő különben elég élénk volt, több ízben láttam, hogy hosszan és izgatottan beszél a férjéhez ... Biztosan vigasztalta .., Nekünk ugyanis — Mindjárt. De előbbi ifi gom nyerni I a kártyán. Leül játszani gyorsan és vak mohósággal rakosgatja a tétjeit, de ezu tál is cserbenhagyja a szerencséje. Vészit. Nem adja meg a háromszáz pengőt, ellenben újabb százast kér kölcsön. Azt is besöpri a krupié sarlója. Nagyon rossz hangulatban van, amikor hazak isérem. — Vilma miatt játszom I — sóhajtja mélán. — Hogyan? Ő mondta volna önnek, hogy játszón. — Nem, ellenben négyezer pergőt szerettem volna kinyerni, ennyi okvetlenül szükséges az utazásra és az első berendezkedésre. Sajnos, nem sikerült egészen. — Hanem? Csodálkozva rámtekint. — Ötezer pengőt vesztek. — Hát mért nem hagyja abba? — Most már nem tehetem. Megyek a pénzem után, Folyfatfa csökönyös és szívós kitartással az ádáz harcot a zőldrepárnázott asztal körül. Néha nyeri is kisebb nagyobb összeget, hogy másnap kamatostul visszaadja. — Holnap fölkeresem a nagybátyá ma! és ezer pengőt kérek főle kölcsön. Ha nem ad, akkor főbelövöm magam. Becsületszavamra, főbe fogom magam durrantani. » — Megőrüli? Komor hallgatásba merülten iépked mellettem. —• Most mór bevallom önnek. Az az ötezer pengő, amit vesztettem, sikkasztott pénz volt. Vissza kei] fizetnem a gyárnak. Most megpróbálok tovább harcolni a nagybátyám kö’csönkért ezresével. Szemében a megszorul! vadállat ádáz és gyilkos tüze lángol föl. — Önnel nyíltan beszélek, mer! tudom, hogy nem fog elárulni, ha pedig mégis fecsegne valamit a klubban, akkor önt is megölöm. Becsületszavam adom csakis Pocsátko szappannal 203 érhet el. az a parancsunk volt, hogy útközben sehol sem állhatunk meg, egyetlen hajóval sem léptünk érintkezésbe. Persze ez az aggodalom érthető volt, hiszen nem ludhatluk, hogy akad-e valami hajó, amely kiakarja a királyt és feleségét szabadítani Mondom, kint úsztunk a nyiit tengeren, amikor találkoztunk egy német hajóval. Amikor ez a hajó a kőzetünkbe jött, mi teljes sebességgel ki akartunk térni előle, de ebben a pillanatban felröpüíl a német hajó árbocára a „S'op“ jel. — Hát ez mit jelent ? — kérdeztük egymástól. Eimeheitünk volna anélkül, hogy válaszra érdemesítetek volna a német hajót, azonban a iesrgeren vannak bizonyos kötelező udvariassági szabályok. Zászlójeiekkel !ud!ára adfuk a német hajónak, hogy kepoít ufssilás szerint nem állhatunk'meg. A német hajó most azt jelezte, hogy eulyos beteg van a fedélzetén és a mi orvosunkat kérik, menjen át és legyen segít ségáre a német orvosnak. Ez nemzetközi tengeri szokás és minden hajó< köteles ai ilyen feihivárnak engedelmeskedni. Mir most mit tegyünk? Ez lehet igaz is, de lehat, hogy csak csalétek. Izgatott tanácskozás kezdődőit közöt ü'ib. Mit tegyünk ? . .. Há ha valami kiszabadiíási kisérleí? Vcgül a mi hajóorvosunk oldotta meg a kérdés*, önnek, hl pénzem vissza nem nyerem, huszonnégy óra alatt agyonlövöm magam Nem udotn, sikerült e nagybátyját megpuhiiani N hány napig láttam még a k’ubban, eszeveszett dühvei harcolt a zöldasztalnál. Da nem mosolygott rája a szerencse. Azután eltűnt. Napokig aggódtam miatta, de minthogy a lapokban nem olvastam a halálhírét, megnyugodtam. ügy láfs.-ík nem lett ön gvilkos. Megszegte a becsületszavát. Nem az első eset. Tőlem is becsületszóra kért kölcsön, amit elfelejtett visz- 1 SZ8 fizetni. Két hónap rruloit el. Az idő már őszre hajlott. Egy dunai kirándulásról megtérve, késő este Visegrádon fölszámítani a híjóra. A födélzetem megpil- Ian'ottam Óborai barátomat. Horgasorrú, öregedő sovány nő ül vele, savószir.ü szemét szerelmesen merenged a tigris ve dászon. Óborai barátságosan int felém. — Maga az 1 Milyen vára1 lan szerencse. Most legalább megfizethetem a tartozásomat. Bemutat a hölgynek is, — A feleségem, — mordja - a vörösorru nőre mutatva. E'ccodálkozom, s később, mikor néhány percra magunkra maradunk, megkérdezem. — Miéit nem inkább a Vilmát vette el. Az sokkal csinosabb volt. Ehiszem, de ennek a nőnek meg nagy hálával tartozom. — Hogyan? — Negyvenezer pengőt bocsátott rendelkezésemre, amiből rendezhettem sikkasztásaimat és még maradt még valami. Két ut állott előttem. Vagy főbe lövöm magam vagy elveszem ezt a hölgyet. Én a ru!yofabb utat válasz toltam. S most már nem kártyázik? Zavarédoftan tegyezge i kalapjával íüzvörösre sült arcát. — Soha az életben nem fogok többet kártyázni 1 Felhívta a figyelmünket arra, hogy ő még nem végzett orvos, csak medikus és igy operációt úgy sem végezhet. Ezi tudiul sd*uk a német hajónak és aztán teljes gőzzel tovább mentünk. — Persze, ezt a kalandot nem lehetett foglyunk előtt sem eltitkolni. Feljött a fedélzetre és nézte a távolodó német hajó körvonalait.. . Éppen én voltam a közelben, megkérdezte tőlem, hogy luiajdcnképen mi történt? Röviden elmondtam neki, hogy súlyos beteg van a német hajó fedélzetén, a mi hajónkon pedig csak egy medikus van és ezért nem leheltünk segítségére. — A király végignézett rajtam. Ezt a pillantást soha sem fogom e felejteni. Aztán mondott valamit franciául a királynőnek. Sajnos, nem tudok franciául. Amint hallja, csak németül nyögök valamit. Károly ekkor lement a kabinjába és az ut hátralevő részén nem mutatkozott többet. A többi tiszttársaim, akik jól beszélnek frarciául, később sokat vallattak, hogy próbáljam meg visszaidézni a király francia megjegyzéséi, de sajnos, erre képtelen voltam. Mit lehet tudni, talán megharagudott ránk, hogy nem küldtük át a medikusunkat a német hajó segítségére? * — A többi, ami ezután történt, ismeretes, -- mondta a tengerészhadnagy. — A királyi párt letettük a szigeten és mi már újra Londonban voltunk, amikor hallottam, hogy Károly király nem bírta ki az oltani kiimát és — meghalt. A tengerésj hadnagy felnevetett. — Jöjjön merjünk vissza a kávéházba. Őszintén megváltom önnek, hogy nem szívesen gondolok vissza erre az útra 1 ilyenkor mindig magam előtt látom a király pillantását, ahogy végig nézett rajtam. Nyilván akkor bennem látta az angol nagyhatalom megtestesülését, akkor én voltam a megszemélyesített hatalom, amely elragadta őt a hazájától és elvitte egy távoli szigetre, ahol — bizonyára érezte, meg fog halni!.., Amikor újra lent ültünk a kávéházban, Mr. Atvood egy nagy pe hár vishfeit rendelt és restelkedve tette utána: — Ön bizonyosan kinevet engem... hm .. egy tengerészliszt, akinek ilyen rom8niikus emlékei vannak... Farkas Aladár. A tiszáninneni református egyház püspöke Péter ; Mihály gálszécsi lelkész lett Rimaszombati jelentés szerint általános érdeklődés előzte meg a tiszáninneni református egyházkerület püspökválasztás eredményének kihirdetését. Két jelölt jött számításba: Péter Mihály ; gálszécri lelkész és Idrányi Barna t abaujii esperes. Az előjelekből bizo| nyosra lehe'ett venni Péter Mihály megl választásét. \ A tiszáninneni reformáfus egyház; kerület püspökválaszlására beérkezett ( fzavazaíokat kedden d.e. bontották Jel. I Az összeszémlálás eredményeképen ! megállapították, hogy Péter Mihály 84, | Idrányi Barna 46 ezavazatot kapott, egy j szavazólap üres volt. A tiszáninneni í református püepök tehát Péter Mihály le».
