Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-02-05 / 16. szám II. kiadás
1929. február 5. tásnak csak 112 */o jut, miután a fennaiaradő rész az államhoz kerül az Iskolák és egyéb állami intézmények kiadásának fedezésére. AND. szerint mindezekből sz következik, hogy az országos közigazgatásnak súlyos anyagi válsággal nehézségekkel kell megküz. deni és emiatt az országos közigazgatás állandóan arra fog törekedni, hogy minél több pénzt kapjon az állami alapból. Az állam ugyanis az országos közigazgatások részére egy 140 miliő koronás alapot létesített, amelyből ha Szlovénszkó legalább 40 milliót kapna, úgy a költségvetés egyensúlya némileg fedezve volna. Uj könyvek. Régi ház az országúinál. Komáromi János legújabb könyve. Komáromi János neve már maga fogalom a magyar regényírás terén és az 5 neve elég ahhoz, kogy a legszigorúbb kritika is álengedje az ő szellemi alkotásait a kritika város sorompóján. Komáromi János neve annyira beleférkőzött a magyar olvasó közönség szivébe, leikébe, hogy irodalmi szenzációként hat minden egyes müve megjelenésének a hire. Éppen most jelent meg a legújabb regenye a fóégi ház az országúinál. Az országút melletti házak, messze a lakott helyektől, már puszta emhiésükre, regényes, romantikus gondolatokat támasztanak az olvasók lelkében, legyenek ezek a házak akár uiszeli csárdák, csőszházak, vagy malomházak, már szinte egybekapcsoltnak látjuk egy egy megható történettel. Komaromi János régi háza az országúinál azért is lebilticseii az olvasót, mert ebben az ulszéii házban különös éjféleken, amikor odakint a kutyák silkölnek a fogyó hold alatt, kísérte íek is járnak, Í3tszéli ház, amelyről hull a zsindely, omlik a vakolat, amelyhez annyi romantikus történet kapcsolódik önkéntelenül is, s amelyben még kísérletek is járnak, maga már lebilincseli az olvasót elejétől végig. De Komáromi János nemesik a ro mantikus hellyel Hódi ja meg sz oivasőfP hanem az érdekfeszilő történettel is amelynek fő színhelye ez az ÉÜ Ki iffi 91 01Éjl!lL A szenzáció erejével ható könyv kapható Spitzer Sándor könyvkereskedésében Komárom, Telefon SO. Ära; 28 80 K. Az idei farsangi szexén legnagyobb álarcos jelmezes estélyének Ígérkezik a KFC folyó hó 12-iki farsangzásró jelmezbálja. |í A napokban küldötte széjjel a KFC vigalmi bizottsága meghívóit, de máris megállapítható, hogy a bált meghiladő érdeklődés máris kinőtt a sablonos keretek és szokások k.Ö2Űl a KFC ezévi jelmezes estélye méltó befejezése ?68z a komáromi farsangi szezonnak. értékes tisztelet dijakkal ajándékozza meg a KFC a legszebb első három női jelmezest, valamint a legszebb lányt, aminek pedig szinte koronája a Farsangi királynő választása, amire érthetően is, lázasan készül városunk szép lányserege. Meghívókkal kapcsolatos mindenféle reklamációk Hőlczl Gyulához, a klub igazgatójához intézendők, Városháza, I. em. 3. bz. A KFC vezetősége által felajánlott értékes tiszteletdijak a napokbau kerül nek bemutatásra Braun cég Megye utcai üzletének kirakatában. A KFC vigalmi bizottsága állandóan permananciában van, a leggondosabban intézkedik mindenről ez estelivel k? p-Koraároni Lapok ____ . ______ 8 _ óidat c-otatban, szervezi nagy Mrcos gárdáját, úgyhogy minden remény meg van arra, hogy a KFC ezévi hagyományos farsangzáró estélye egyike lesz városunk legjobban sikerült mulatságainak, s méltóan fog sorakozni a nagysikerű KFC bálok sorozatába A trencsáni törvényszék esküdtbirősága megkezdte a gyilkos nevelönö, Schusdek Frida szerelmi ügyének tárgyalását. — február 5 én. nyelvoktatás. (J. W. Thompson.) 19 20. Operett a Studióbó'. „Cigányprímás*. Operette három felvonásban. Zenéjét szerezte: Kálmán Imre. Rendezi Sfk Rezső Vezényel: Polgár Tibor. 22 30: Pontos időjelzés, időjárás jelentés es hírek U ina a Dunspdota nagyszálló ból Bthnann jazz-band. Becs. 11: DMelőiti hangverseny. 16: Dé’utáni hangverseny. 19.30: Operai előadás. Uiána esti hangverseny. Brünn 1905: Farsangi zene. 21; Offenbach: „Die Verlobung bei der Laterne“ c operettjének közvetítése. Prága. 12 30: D Mi hangverseny. 1630; Délutáni hangverseny. 19.05: Tamburicazenekar hangversenye. 20: Szórakoztató zene. A terencséni et kW bíróság tegnap kezd e tárgyalni Schufdek Frida nevelőnő gyilkossági bűnügyét, aki, mint ismeretes, a zsolnai Rémi szállóban több revolverlövéssel agyonlőtte barátját, Diener Árpád malomtulajdonost. Schusdsk Frida nem akarta elárulni törvénytelen származását Diener Árpád nak és fd , hogy *a házasságkötésnél kiderül származása. Schusdek Frida azzal védekezik, hogy Diener Árprd Öngyilkosságot kivetett el, revolverrel az aiciba lő:», mire ő nem tudta nézni kedvűének szenvedést és hat kegyelemlövést adóit le rá, A gyilkosság idejében Schusdek Frida és Diener Apid mámoros állapotban voltak. A tárgyalás iránt óriási érdeklődés nyilvánul meg. Scbusdek Frida egyik védője Arnstein DízsŐ dr., akinél valamikor szintén nevelőskCdiUt Schusdek Frida. Az államügyész előre megfontolt szándékos emberölésié!, vagyis gyilkossággal védő ja a nevelönö:, amiért halálbüntetést javasol. r-A-d-i-ó m-ö-s-o-r Szerda, február 6. Budapest, 915: H mg verseny. 9.30: H rek. 945: A hangverseny folytatása. 12: D :li harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjdentés es hires 12.20: Kurina Simi ós c gán/zenekaránau hangversenye. 13; Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés 14 30: Hírek, élelmiszerárak 1530: A Magyar Rádió Uiság „Morse“ tanfolyama. 16: Szilárd Róbert felolvasása. „Történetek a pécsi lötök basák idejéből“. 16 45 : Pontos időjelzés, időjárás-, vízállás- s jelentés és hírek, 17 10: Séták a Nemzeti í Múzeumban. „A Magyar Nemzeti Mú- ! zeum antik gyűjtemény“. (Dr. Paulovics 5 fstv.n múzeumi őr.) 17.35: Gramofon hangverseny. 18 25. 0 asz nvelvoktatás. (Galkrsni Bonaventura) 19: Operettrészletek. (Zenekari hangven-eny. Vezényel Berg O.fő kainígy,) 20.30: Hing- j verseny. R Z'pernovs&y Mária és j Zipernovsky Fülöpke, hegedüorácsa I duett- estje, Poig m Tibor ('zongora) köz- | 1 remüködésévei. 22: P ntos időjelzés, j hírek és időiárásjelemés. 22 20: A | Spolarich-kávtházból: Farkas Jenő és t cigányzenekarénak hagversenye. Becs, 11: Délelőtti hangvársany, 16-* | | Délutáni hangverseny. 19: Zjnekari I hangverseny. Ihána: Könnyű esti zene. Brünn, 12 30: Déli hangverseny. 19: | Rictv>rd SraUíS: „Salome“ cimü opej rájenak közvetítése Prágából. I Pozsony, 16 30: Zenekari hangverseny j Éva Madrabova dalénskesnő közremü \ | ködésével. 1 > Prága, 12 30: Dáii hmgverseny 20: | j Richard S'raus«: „Salome“ című ope- ^ j fájának közvetítése. Csütörtök, február 7. Budapest, 9 15: A m, kir. 1. honvéd 1 gyalogezred zenekarának hangversenye. 1 Vezényel: Fncsay Richard zeneügyi f igazgató. 9 30: Hírek. 9 45: A hing* verseny folytatása. 12: D :!i harangszó j az Egyetemi templomból, időjárásjelentés és hírek. 12.20: Gramofonhangverseny. (13: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 14'3Ó: Hírek, élelmiszerárak, 16; Rídió Szabid Egyetem. 16 45: Pontos időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés és hirek 17’10: A m. kir. Földművelésügyi Minisztérium rádióelősdáisorozila. Póhí Henrik, az OMGE tangazdaságának felügyelő: „Juhászainak jövő irányzatai“ j 17 40: Magyart Imre és cigányzeneka - ä I rának hangversenye. 18 45: Angol! Farsangi naptár Február 9 Az Ipjroskör műsoros táncestélye a kultúrpalotában. Este 8 étra. Február 12. A KFC. jelmez-estélye a Vigadóbar. Febiuir 17. Zenész bál a Dózsa.féle Vigadóban, es>e 8 órakor. JÓKAI MÓR összes müvei diszkiadá-I sának egy 76 kötetből álló sorozata jutányos áron esetleg havi részletfizetésre is eladó. A RÉVAY NAGY LEXIKON.nak úgy teljes 20 kötetes sorozata, mint egyes kiegészítő kötetei is beszerezhetők részletfizetésre Spitzer Sándor könyvkereskedésében, Komárom, Nádor-u. 29. HÍMEK. — Psruügyi bizottsági üíás a városnál. Komárom város képviselőtestületének pénzügyi bizottsága február 7 én, csütörtökön délu árt 5 órakor a Városháza nagytermében ülést tart. — Dürer A b-rt ólata és művei. A Jókai Egyesület meghívására vasárnap Limbacher Rezső dr. tirtott vedlett képemre! íhuíziralt szabidoktatási előadást a komáromi kultúrpalota termében Dürer Aibariről, a magyar származású nagy festőművészről és grafikusról, aki a humanizmus korában virágzott és halálának négyszázados évfordulóját a múlt évben üüe meg a művelt világ. Dürer emlékére szü óvárosa, Nürnberg rendezed a múlt évben nagy ünnepségeket, amelyeknek középpontja volt a nagyszabású és a maga nemében páratlan Dürer-kiállitás. Ennek a benyomásaiból keletkezed Limbs eher dr. elő adása, aki az esztétikus látó szemével mélyed* el a latotokba és mint a színes f-myképezásnek Sdovenszkóban egyedül álló művésze, a legszebb reprodukciókban örökítette meg a Dürer ntígy nevéhez és életéhez fűződő emlékeket, Ezek vonultak tél a nézők szemei előtt a nagy művész ifjú éveitől kezdve egész hutáiéig, egy folyton emelkedő és a vfgín a legnagyobb művé szi magasságokig lendülő életpálya minden szépségével és gatd-igsagával illusztrálva. A tudós előadó gondos ismertetésiben alkotó elemeire bontotta a művésznek egész oeuvrejáí, jellemezte a grafikusban az elsőrangú fa- és rézmetszőt, akinek alkoiásai mitsem vesz tettek a letűnt évszázadok alatt frisseságükből; bemutatta a festőt, a magával mindig elégedetlen alkotót és alkotásait, az emberi test szépségeinek ujjongó lelkű és áradozó előadásu költőjét, a leld mélységeknek gigantikus erejű megérzékitőjét. Mindezt beállítva a középkor miliőjébe, ahoi még hasztalanul keressük a női ideáinak költői felmt gssztalását az aszketikus polgárcsaládok ». létének erfcö'cseiben. Limbácher nem * • napig tartott - a pihenés napját is számítva — a világ teremtése. Ezért a hetes szám volt mindig a tökéletesség jele. Mintha csak ennek igazságát akarná bizonyítani 7 előnyével az ismert, jófajta ^Schicht terpentin szamssmpan 1 eló csak a Dürer-irodalom teljes ismeretével, hanem a kutató szorgos munkájának részletes eredményeivel is jellemezte előadásának tárgyát, lebilincselve hallgatóinak figyelmet, akik hálásan tapsolták meg a minden izében értékes előadást és annak tudós előadóját. — Vallásos estély a Kollégiumba«, Nagysikerű és igazán lélekemelő vallásos estélyt rendezeítí a református egyház vasárnap, február 3-án, a Kollégium nagytermében. A nagyszámban egybegyült hivek közös énekével bevezetett vallásos estélyt Kovács Jószef főg. Vili. o. t. szívből fakadó szép imája nyitotta meg,ameiy Után a komolytartalmú és nívós műsor következett. A bibiiíimagyaráiatot Galambos Zoltánref. lelkész tartotta, ezúttal is mélyenszántó gondolatokkal gazdagítva megragadó előadását, Szabó István fg VIII. o. t. talpraesett természettudományi előadása nagy tetszéssel találkozott, ugyancsak szépen eíőadott vallásos énekével és Kersék „Tamás“ c. költeményének hatásos eiszavalásával teljes dicséretét érdemelte ki a hallgatóságnak. Tóthkároyi Ibolyka főg. VII. o. t szép készültségre valló zongorajátéka (T varnyik: Magyar népdal változatos) nagy reményekre jogosító talentumról tanúskodott. Kovács József főg. VIII. o, t. szép szavalatával ért e! nagy elismerést. Tó hkárolyi Ibo'yka és Tóth Kálmán főg. Vili. o. t. ügyes hegedílkeítőse teljes tetszesse! találkozott. Végül Vizváry László főg. VII. o. í. imája és a közönség közös éneke (Az Úr énnekem őrző pásztorom) zárta be a szivek és lelkek nemesítését szolgáló szép vallásosestélyt. — Házasság Kürthy Győző Kürt és Für községek veze ő jegyzője és (fel- 8őoroszionyi) Kys Gizi Trencsén, házasságot kötöttek. — D oktorrá avatás. Goldfahn Miklös föidinket február 2-an avattak a prágai német egyetemen az orvosi tudományok doktorává. — isanna M .r e Dar?é. Aki szombaton a budapesti rádió stúdiójának hangversenyeben gyönyörködött es ezek számi ezekre, tízezrekre tehető: az növekvő irgalommal h iügatta a zongora ifjú csodájának, Jemne Marie Darre francia zongoraművésznőnek hangversenyét. Csats három számot játszóit a stúdióban, de ez a három szám olyan voií, hogy ismételve és újra keilet! volna eljátszania, hogy mindenki beteljék ennek a csodálatos játéknak zengő szépségeivel. Jeanne Marie Dáné ismét Komáromba jön, ahol a múlt évben hódított és tüneményes sikert aratott. Jeanne Marie Darré idei hangversenyén zsúfolásig fog meglelni a kultmpdota terme, mert nemcsak ez a város, de az egész környék, Magyar Komárom, Ógyaila, Érsekújvár müáriő és zenekedvelő közönségé itt lesz, hogy gyönyörködj ik ennek a kivételesen" nagy művésznőnek varázslatos játékában. Az idei műsora nagy feladatot ró reá, mert műsorába feivette B;chnak egy tílaszszüíus müvét is, Buioni átiratában és Beeihaven F. dm szonátáját. A franciánál azt tartják, hogy a nagy német klasszikusoknak munkáiba nem tudnak