Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-01-24 / 11. szám
6 oldal. Komáromi Lapot 1 január 24. — Veszedelmes JAtékosoV. Vásárok alkalmával és a III. osztályú várótérmekben s a vasúton szokták a hiszékeny embereket kifosztani ezek a veszedelmes játékosok, akik rendesen a .hol a vörös disznó?* féle kártyajátékkal nyerik el az emberek pénzét. Persze összejátszik velük egy cinkostársuk, aki mint idegen szerepel és nyer. Ezzel aztán beleugranak a szerencsétlen pa sasok és játszani kezdenek, de persze vesztenek. Komárom és Érsekújvár kö zött szaporodtak el csak a himisjatékosok. Az Érsekújvár és Vidéke laptársunk keservesen panaszkodik emiatt. Többek között azt írja: A hamis játékosok társasága veszedelmes fajtája azoknak a csalóknak, akik tapasztalatlan emberek jóhiszeműségével vissza élve, mind több és több embert káro sitanak meg. Sajnos, a hatóságok nem járnak el ellenük szzal a szigorral, mint amilyennel közérdekből el kellene ellenük járniok. A közelmúltban óz érsek újvári csendőrség összefogta az összes „pléheseket" s javaslatot tett a járási hivatalnak, hogy a nem érsekujvári illetőségüeket toloncolják ki, éppen úgy, mint a nem idevaló prostituáltakat. A csendőrségnek ezt a helyesen alkalmazott erélyét a járási hivatal nem akcep tálta s beszüntette a kiíoloncolási eljárást a .pléhesek“ ellen, akik továbbra is kevés kockázattal garázdálkodhatnak Érsekújvárod is s az Érsekújvárral ha táros falvakban is. — Amanullah ismét királlyá kiáltotta ki magát. A Times kabuli jelen tése szerint Afganiszián uj fejedelme hatályon kivü! helyezte Amanullah valamennyi rendeletét és visszaállította a mohamedán vallási törvényeket is. Ama nullah mindent megtesz, hogy erőaite pozícióját a mohamedán lakosság körében. Amanullah visszavonta lemondását és újra Afganisztán királyává kiáltotta ki magát. Ezt a lépést azzal indokolja meg, hogy annak idején Cede, Inayatullah javára mondott le a trónról, akit azonban az uj trónbitorló elűzött Kabulból. Nincs kizárva, hogy a két testvér között szintén harcra kerül a sor a trón birtoklásáért. Az anyakirályné Kandaharba sietett,hogy megakadályozza a testvérharcot és rávegye Inayalullaht, hogy mondjon le bátyja javára a trónról MOZI. Játékos asszonyok. Hnrry Liedtke és Eszterházy Ágneséi nagy Ufa film Monte Carlobai. játszódik le, ahol tombol a játékszenvedély és szerelem. Harry Liedke és Eszterházy Ágnes találkozása csütörlö kön és pénteken igazi filmesemény lesz a Modern Moziban, melyre mindenkinek fel kell figyelnie. Közgazdaság X Gyümölcs és zöldség feldolgozó szövetkezet fog a közeljövőben alakulni vidékünkön és pedig Érsekújváron. Ez nagy hatással lesz környékünk gyümölcs és zöldségtermelésére. A szövetkezet alakuló gyűlését még e hónapban őszezehivják. E szövetkezet megalakulásával vidékünk egyik nagy hiányát pótolják, miután rengeteg gyümölcs és zöldségnemü, különösen az utóbbi, kellően lesz értékesítve s a jövőben a termelők nem kerülnek abba a kellemet len helyzetbe, hogy vevőközönség hiányában rengeteg paradicsomot kény elenek voltak mint hasznavehetetlen holmit szemétként kidobni. — Gazdasági szempontból e szövetkezet létesítése városunk s nagy Környékének lakosaira is messzemenő kihatással fog bírni. X Namzetköziteg szsbiiyoízák a váltó- fia csskijagííf. Még ez évben nemzetközi konferencia jön létre, amely a váltó- és csekk jog nemzetközi szabályozásától a népszövetség jogi szakértői állal tett javaslatodat fogja megtárgyalni. A csehszlovák igazságügyi minisztériumi előkészítő nu kálótokat tesz erre a konferenciára. Az érdekelt minisztériumok és az érdekelt tényezők még februárban tanácskozásra ülnek össze. Gabonapiac. — jinuár 23. A még körülbelül 3 centtel magasabb amerikai buzajegyzések az áru tulajdonosokat követeléseik emelésére késztették, azonban mivel a malmok továbbra is tartózkodóak voltak, üzlet Ciak az előző napi árakon jött létre. A brünni tőzsdén gabonában az irányzat tartott, árpában továbbra is lanyha A budapesti határidőtőzsdér? a várt áremelkedés nem következett be, sőt átmeneti szilátdság után az összes jegyzések néhány fülénél aíeciony&bban zárultak. k igttkaistésáit % Í5szark»<itő a feleié*, Lapkiadó: Spitier Béla. Äyosaetoti Spitseii Sándor kÖnyvoroiBdájiM« KoBÍfÓtM ÉRTESÍTÉSI 1 Ez úton adom a a mélyen tisztelt hölgya közönség szives tu-P* n domására, hogy P rt Komáromban, Klapkatér 7 9 sz. alatt egy teljesen Sí 9 különálló, kizárólag női fodrász-salónt £ 53 rendeztem be, ahol 3 az összes e szak*— mába vágó munkák 0 ff a legmagasabb igé-O' nyéknek is megfelelóén eszközöltetnek. i A mélyen tisztelt hölgyközönseg szives pártfogását kérve, vagyok tisztelettel KVATEK FERENC úri- és nSi fodrász. Pályázati hirdetmény. Guta községi iskolaszék pályázatot hirdet a községben megüresedett egy fértitanitói állasra. Javadalma: 1200 Kő helyi forrásokból készpénzben, lakbér évi 360 Ke, vagy természetbeni lakás, ha ilyen idővel megüresedik. Pályázhatnak kellően képesített esi. állampolgársággal biró férfi tanítók. A megválasztott köteles állását folyó év február 1-én feltétlenül elfogadni. A választást f. hó 28-án tartja meg a községi iskolaszék 63 Gután Water maim „Ideal“ nagy választékban kaphatók SPITZER SÁNDOR könyvkereskedésében WERNER a.ongoragyár és kereskedés Bratislava, Palácky-tér 32 Telefon 104. Képviselet és raktár: August Förster, Ant, Petnof, Koch & Koráéit, G. Rosier. 36 Kényelmes részletfizetési feltételek., Apró hirdetések, g&éhéez-kertéss nagyobb méhészet kezelését vállalja március 1-i belépéssel. Címe a kiadóban. 60 Egy üzemben levő faszéngáz-generátorrai felszerelve, (benzin járatra is) 5 éve működő 12 lóerős Langen és Wolf gyártmánya 99 1929. sz. Hirdetmény. Ekel község vadászati jogának 1929. évi január hé 31-ík napján bérbeadása a község képviselőtestületének 16/1929. számú határozata és a járási hivatal 898/1929, motor, villany erőre áttérés miatt teljes tartozékéval együtt eladó. Bővebbet kiadóhivatalunkban. — számú rendelete alapján bizonytalan J időre elhalasztja van. Ekel, 1929. január 18. 64 Ekei község elöljárósága. • 1 Rádióhoz használható akkumulátor j üvegtartók, vezeték és lemezek eladók! 1 Cim a kiadóhivatalban. Obecny notariat pre mesto 1 Comársio Cís. j. 950|929. szám. Vyhláska — Na základe nariadenia okresného úrade v Komámé c. j 632|29. dáva sa tymto na vse-Hírdetmény. A komárnoi járási hivatal 632;29 számú rendeleíe alapján ezennel közhírré tétetik, Olvassa és terjessz« a legjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat obecnú známosf, ze ministerstvo hogy a prágai belügyminíszté vnútra v Prahe vymenovalo v rium az 1927. évi 125 sz. törsmysle bodu 2. § 64. zák. cís. vény 64 § 2. pontja alapján a 125|927. sb. z. a n. za clenov komárnoi járási képviselet tagokresného zastupítel’stva v Ko- jaivá a következőket nevezte márne následovnych: ki: 1. Karol Kleibl, Keszegfalva, 2. Frantisek Kunovjanek. Komárno, 3. Eduard Markovié Komárno, 4. Nagy Jenő, Komárno, 5. Emil Novák, Komárno, 6. Jozef Prazák Komárno, 7. Karol Spinka, Komárno, 8. Jozef Szász Komárno. Komárno, dna 23. jan. 1929. JÁVOR ved. nótái MORAVIA R.-T. férfi-, női- és gyermekmha áruháza Bratislava-Fozsony Mihály-utca 8. Ismeri az amerikai hitelrendszerünket ? Ha nem, úgy kérjen hitelajánlatot I Telefon i 519. 716 t ttmcMraían a JIF úúMrn fiókot nyitottunk. 1 - . I