Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)

1929-06-01 / 66. szám

2. oldal. Komáromi Lapok 1929. június L POLIP szappan POLIP szappan POLIP szappan napon nemzeted áldozatos készségéből Hogy miért ily sok idő múlva, erre ne kérjünk és ne várjunk feleletet, akik azt a szörnyű negyedszázadot átéltük. Abban a koszorúban, melyet mi is leteszünk a Halhatatlan uj síremlékére, befonjuk mindazt, ami nekünk a leg­drágább. Ott ragyog benne asszonyaink hűsége és szerelme magyar fajunkhoz, gyermekeinknek, a magyar jövőnek hódolata és boldog reáemlékezés és a magyar férfiak dacos és erős hite a szebb és boldogabb magyar jövendőben. Legyen az olyan szép, amilyennek a legnagyobb mesemondó megálmodta, — Leszakított reklám árban vásárol­hat ÉLBERT divatáruházában. Ferenc Ferdinánd izzó magyargyülöleté­­ben fel akarta darabolni Magyarországot. Erdélyt Romániának szánta, négy részre szakította volna az országot s a megmaradó Kis-Magyarország csak tartománya lett volna Nagy-Ausztriának. — május 31. A memoárok irodalmában a tragikus végű Ferenc Ferdinánd alakja többé kevésbbé még ma is homályos. Dr. Bruckner Győző, a miskolci jogakadé­­raia dékánja Ferenc Ferdinánd portré­járól és történelmi szerepéről irt köny­vet, ami sok uj és meglepő adatot tartalmaz a meggyilkolt trónörökösről. Különösen azok az adatok meglepőek benne, amelyek Ferenc Ferdinánd fé­­kezhetetlen magyargyülöletét dokumen­tálják. Bruckner dr. tanulmányának gondolatmenete a kővetkező volt: A liberális Rudolf s a klerikális Ferenc Ferdinánd. Szembeállította a két tragikusvégü trónörököst, Rudolfot és Ferenc Fér­­dinándot. Rudolf már majdnem a ra­dikalizmus szélén álló liberalizmus hive volt és szinte atheistának lehetne mondani. Ferenc Ferdinánd ezzel szemben tulbuzgóan vallásos ember volt. Már gyermekkorában a katolikus vallás mélységes kultuszéban nevelték, klerikális és feudális előadásokat hal­lott tanítóitól. A liberális sajióval Ru­dolf kacérkodott, Ferenc Ferdinánd pedig a legmerevebben szemben állt ezzel a sajtóval. A magyargyülölet csirái. Trónörökös korában Ferenc Ferdi­nánd már neheztelt a magyarokra, mert Magyarország közjogi állását ve­szélyesnek tartotta. Majdnem leesett a nap Irta Szunyái Zoltán. A tekintetes úr vállára dobta könnyű tavaszi kabátját, felleges szürke kalap­ját oldalt csapta, mint vitorlás csónakot a szél, a monokli csiszolt üvegét nyeg­lén a nap felé emelte s az csöndes mosollyal nézett vissza rá, amint kilejtett a Fehér Hajó széles kapuján. — Alászolgája a tekintetes jegyző úrnak, — búcsúztatta mély kalapeme­léssel a portás, fehér szakállának hó­ágai közül ugyanolyan mosolyt küldve utánna ő is, mint a nap. A tekintetes úr felségesen komoly maradt, amint illet is hozzá e pillanat­ban, amikor nagy bálicsata után taka­ródét fújtak és ő a győzelem illatos fehérrózsáját viselte szive fölött. Szél­belengő kabátjának szárnyai kalimpáló üres ujjakkal fejedelmi palástként hú­zódtak utánna. Egyenesen ment, már szinte nevetnie kellett, hogy mennyire egyenesen, jóllehet mi sem volt kívá­natosabb, mint eltéveszteni a lépteket, a ballal kettőt, a jobbal egyet, kissé oldalt, kissé lengén előre, mintha kor­csolyázna, ami könnyebb is volna, mint igy, a gyalogjáró kockalapjain folyton egymás elé rakni lábát, ezen a keskeny utón, mint egy kötéltáncos, legföljebb törzsével lendülve félre s magában mondogatva: — Hólál Hoppál A városház előtt már a gyerekkocsik nyikorogtak és táblabiró urak is beér­keztek a törvénykezés nagytekintetü ité­­lőházának sárga csarnokába, A tekinte­tes úr is átívelt a téren, pedig cudarul nagy tér volt az, alig lehetett a végére érni. Rézsut pillantása előtt ismerős, nevető arcok vonultak el. — Valami kulik, — zümmögte ma­Ez a neheztelés lassanként ellenszenvvé és gyűlöletté fajult. Bármilyen magyar ügyről volt 8zó, anélkül, hogy tájéko­zódott volna, vagy mérlegelte volna a körülményeket, már előre kedvezőtlenül bírált el minden magyar kérdést. Egyszer, amikor megbetegedett, egy magyar lap azt irta, hogy Ferenc Fer­dinánd halálos betegsége nagy öröme lehet Magyarországnak. Az újság örö­mében valósággal elparentálta a beteg trónörököst. Ferenc Ferdinánd betegen olvasta ezt a cikket és öklével paplan­jára ütőit és környezete előtt dühösen kifakadt: majd meg fogja mutatni a magya­roknak, mi lesz, ha ö életben marad. Felgyógyulása után izzó gyűlölete a magyarok ellen még jobban elhatal­masodott. A magyarokban látta a mo­narchia hanyatlásának okát. A honfoglalás „ízléstelenség14 volt. Egy alkalommal Ferenc Ferdinánd Ferenc Józseffel Budapesten járt és amikor felfelé haladt a királyi palota lépcsőjén, halkan ezt mondta a király­nak : — Bosszantó, hogy itt kell lennem. Nem szeretek Magyarországon tenni. A király halkan igy válaszolt; — Ich ebenso! Ferenc Ferdinánd tragikus halála gában megvetéssel és sajnálkozó moz­dulattal lesújtott kabátjának szárnya alatt, mely sötéten meglibbent a frakk iveibe zárt és ázott páncéling fölött. Aztán a városház tornyára hunyor­gott, elégedetlenül, mert fehér óralap­ján öt-hat mutató nyüzsgött szokatlan módon, egyéni és egymástól eltérő véleményeket közölve az idő állásáról. — öregem, megkezdődött már a bál ? — szólt vissza a városházi kapusnak, miután bátor lendülettel szerencsésen átnyomult az oszlopos ivek alatt, — Mulatni tetszett aljegyző úrnak ? — szíveskedett a hajdú. A tekintetes úr megállt egy pilla­natra. Fejét kegyesen fölemelte, majd nevetve lehajtotta és kevélyen fölemelte megint. Mutatóujját a szeme előtt tán­coltatta. — Győzelmi tort, győzelmi tort, — ismételte titokzatosan és leereszkedő mozdulattal, melyet a hajdú vállának szánt, élsiklott a cél előtt és a föld irányába indult volna, ha el nem akad a portás előrenyujtott karján. — Hólál Hoppá! — röstelkedett a tekintetes úr, aztán elfordult, gondosan megcélozta a följárót és űnnepiesen kapaszkodott föl a márványlépcsőfokon. Kabátjának csúcsa a főidet söpörte. — No lám, az aljegyző úr, — állt meg egy asszony gúnyosan lám, milyen édes. A tanácsos úr pedig már két órája köhécselt zöldposztós íróasztala fölött. Az ő óráján ugyanis nem táncoltak a mutatók, 'sőt szörnyű bizonyossággá, épp a római tízeshez érkezett el. Ajta­jának két szárnyát nyitva hagyta és bajuszának lombos ágai felől sötét pil­lantásokat lövelt a szomszéd szobába, ahol a tekintetes ur elárvult íróasztalán, aktahegyek ormai alatt, eltemetett köz­óta sokan próbálták enyhíteni azt az I ellentétet, mely a magyarság és Ferenc I Ferdinánd között volt, mégis bizonyos, hogy határtalan gyűlölettel kezelt min­den magyar kérdést. Egyik bizalmasá- 1 nák egy alkalommal ezt mondta: | — Igazán Ízléstelenség volt a magyaroktól, hogy Európába jöttek. A magyarok — csupa bajusz. Amikor Bécsbsn mérsékelni próbál­ták magyargyülöletét, azzal vádolta meg a kormányt, hogy fél a magya­roktól. — Mirevaló ez a nagy félelem ? — kérdezte gúnyosan — hiszen a magya­rok csupa bajuszból állanak. Egyszer egy magyar államférfit ki­hallgatáson fogadóit. Ez meglehetősen nagy ritkaság volt. A magyar állam­férfi a kihallgatás során közjogi meg­világításba helyezte Magyarország tör­ténelmi fejlődését, A közjogi fejtegetést Ferenc Ferdinánd ingerülten ezzel sza­kította félbe: — Az ön paragrafus-bölcsességére fütyülök. Tisza István — a félelmes ellenfél. Mindenáron a magyar szupremácia letörésén fáradozott. A koalíció idején a Kossuih pártot gyűlölte, a koalíció bukása után pedig gróf Tisza István volt legnagyobb ellenfele, aki bizonyos fokig félel­mes volt előtte. Imerte Tisza vasakaratát és inkarnátus magyarnak tartotta. Ferenc Ferdinánd és Tisza között mély és áthidalhatatlan szakadék tátongott. Ez természetes is, hiszen Ferenc Ferdinánd Magyarország beolvasztását tűzte ki feladatául és tudta, hogy Nagy-Ausztria meg­alakításának Tisza a legelszántabb ellenfele. Féltette Ferenc Józsefet Tisza befolyásától és az osztrák kormánynál erős intrikát folytatott Tisza ellen. Egyik levelében, amelyet az osztrák miniszterelnökhöz irt: „Szemtelenség­nek és az infámia legnagyobb fokának" nevezte Tisza egyik beszédét. Trónörökös! tervek Magyarország feldarabolására. Ferenc Ferdinánd 1910-ben már elérkezettnek látta az időt arra, hogy kidolgozza uralkodói programját. Ennek a programnak legfőbb pontja az volt, hogy megsemmisíti Magyarország függetlenségét. Az volt Ferenc Ferdinánd szándéka, ügyek aludták csendes, délelőtti álmu­kat. A többi szoba fölött a főnöki harag közelgő viharának félelme honolt. A tollak sercegve szántották a papirost s az ólombetűk tébolyult ütemmel pat­togtak az Írógép tömör hengerén. A tanácsos ur sűrű köhintése úgy szál­lott át a munka halk moraján, mint égzengés távoli vészjele. S olyan egyen­letes s olyan kimért időközökben, hogy valószínűen ilyenkor ugrott előre az óra percmutatója is. Mégis a tanácsos ur köhögése több volt, mint rendszer. Lendület volt benne és főként egyéniség. Néha kristályos könnyedén csengett, mint a velencei pohár és ilyenkor mosolyok sütöttek át az arcán, vagy gyors egymásután* ban következtek, mint bomlott óra kattogása, mely ha elhallgat, szörnyű csend marad utána. Ez a köhögés néha temetésre harangozott. Néha in­termezzo volt, hangolás és skála, nagy etűdök előtt, de a tanácsos ur sohase köhögött csak azért, hogy kiköhögjön valamit, ő mükedvelésből köhögött, magáért a köhögésért, e zeneietlen munka minden regiszterén, amint má­sok dúdoltak, vagy káromkodtak, ami sehogyse illett volna gondos ruhákba vasalt, rendes kis énjéhez. Most is gyors egymásutánban két éleset köhintett, mikor a tekintetes ur a gépírók szobájába lépett, mert az ő hivatali szobájának ajtaja ezúttal és csodálatos módon sehol sem volt ta­lálható. — Üdvözlöm a munka rabjait, — mondotta kegyes gráciával, aztán sze­­retetreméltóan átlibegett a belső szó * bába s felleges kalapját olyan biztos találattal lőtte a bőrdivánra, mint va­lami Teli Vilmos. A lecsusztatott ka­VYHNE Szlovenszkó páratlan hatású női gyúgyfürdője njonnan berende­zett modem hldegvizgyóByinté­­zettcl és szénsavas fürdőkkel. Természetes meleg vasas fürdő és hegyi klimatikus gyógyhely női bajokban, vérszegénységben és Idegbán­­talmakban szenvedők részére. TELJES PENSIÓ lakás, ellátás (napi négyszeri étkezéssel), I. oszt. vasas fürdő, gyógy-, zenedij és világítással együtt NAPONTA Ke 45-48. Diétikus ellátás is. — Ortodox kóser vendéglő. —:— Autóbusz I árat. Felvilágosítást ad: VYHNE fürdőigazgatósága. Villanyvilágítás. 369 hogy Erdélyt teljesen átengedi Romániának és ezzel biztosítja a román szövetséget a monarchia számára. Uralkodói prog­ramjában, melyet uralkodása esetére dolgozott ki, egyelőre meg akarta tar­tani a dualisztikus keretet, hogy aztán később tüzzel-vassaí megvalósítsa a Nagy-Ausztriát. Kisebbségi vezérekkel tárgyalt, különösen román bizalmasai­val, akiket titkos ajtón vezettek be hozzá. Az egyik ilyen román bizalma­sának, aki nagy szerepet játszik a mai Romániában, kijelentette, hogy a románoka», ezt a derék hegyi népet sokkal jobban szereti, mint a megyarokat, nyelvük is sokka! szebb, mint a ma­gyar. Katonai irodája, az úgynevezett „műhely“, az uj alkotmányon dolgo­zott. Ez ez uj alkotmány a magyar al­kotmány teljes felforgatását jelentette volna. Ha meg tudta volna valósítani kormányzati programját, ez a program keserű napokat hozott volna Magyar­­országra. Nem törődve a magyar tradíciókkal, teljesen megsemmisítette volna Ma­gyarország függetlenségét és az országot egyszerű tartománnyá degredálta volna. Magyarországot három vagy négy részre darabolta volna és a megmaradt kis Magyarország is csak mint Nagy-Ausztria egyik tartó • bátnak már csak egy hanyag mozdu­lat jutott. — Szerbuszt — intett atyailag a tanácsos ur felé, miközben asztalához siklott és hosszan nyikorgó ásitás után szabadkozva mondta: — Opárdnn! Opárdon I A tanácsos ur még egy fölségeset köhintett, aztán deresre hivó hangsúl­lyal átszólt dallamos hangon: — Aljegyző úr kérem ? A gépirókisasszonyok megborzong­tak a szomszédszobában, A tekintetes ur azonban jóindulatúan fölemelkedett helyéről s a küszöbhöz érve, megpi­hent az ajtófélfának támaszkodva. Mert az ember ilyenkor könnyen fárad. — Hiár — intonálta barátságosan, majd ,a gyöngébbek kedvéért hozzá­tette magyarul is : jelen. A tanácsos ur letette pápaszemét s felvont szemöldökével olyanná vált az arca, mint a gyermekeké. A tekintetes ur pedig felbámult a falra. Szives mo­solyra nyílott szája s keze kedves moz­dulattal intett. — Herr kolleg I Tulajdonképpen ezt is rosszul mondta. Mert a tekintetes ur épp ezen az éj­szakán birta kapitulációra az egész világot. Iza kisasszony szőke és karcsú személyében. — Szégyelje magát aljegyző ur I — kezdte a tanácsos ur, fakó és remegő hangon. Az aljegyző ur nyitott tenyerét csak úgy csuklóból, beleengedte a levegőbe. — Ezt te nem érted, — mondta lebigyesztett szájjal. A tanácsos ur tudniillik nem értette, hogy a tekintetes ur a világ ura lett. Nem értette és izgatottan felállt és sietve betette az ajtót. — A közhivatalnok — pattogott a

Next

/
Thumbnails
Contents